Szerepjáték

[color=violet]
Miután a polgármester elmondta a tudnivalókat és kiosztotta a házakat, mindegyik lakó körbeállt minket, az újakat.
- Szia!- köszöntött egy lány.- A nevem Vanília!
- Szia ! Én Violet- Sage vagyok, de szólíts csak Violetnek.
- Elvezesselek a házadhoz? Velünk szemben van.
-Igen! Köszönöm!
Már indultunk volna , amikor egy újjabb lány jött oda hozzánk.
- Sziasztok! Én Fehlia vagyok!
Miután bemutatkoztunk Fehliának elindultunk hárman, a házaink felé. Út közben csatlakozott hozzánk Pervinka, Vanília ikertestvére.

-Csodaszép!
A falucska, amit Fairy Oaknak, azaz Bűvös Tölgynek hívtak, nagyon kellemese hely volt. Barátságos kőházikók sorakoztak az utcácskák két oldalán. Mindenfele virágok sorakoztak. az egyik ház, futórózsával volt benőve. Később kiderült,hogy ez a polgármeseter háza.
-Üdvözöllek a falunkban!-mosolygott rám a polgármester.-Egyedül jöttél, lányom?
-Igen, uram.-válaszoltam tisztelettudóan.
-Ismersz valakit?
-Nem, uram.
-Saját házat nem ajánlhatok fel neked, de beköltözhetsz a mi házunkba. Van egy kellemes szobácska, amit sose használunk. Megkaphatod.
-Ó, uram, nagyon hálás vagyok! De nincs pénzem, amivel kifizethetném...
-Eleinte természetesen nem kell fizetned. Kereshetsz tisztességes állást... De csak ha az iskolát befejezted...
-Korán kezdett tanítani nagybátyám, már nem járok iskolába.
-Rendben. Majd segítek megfelelő állást keresni. De ha most megbocsájt, több új lakóval is kell beszélnem.
-Ó, persze! Nem tartom föl! köszönöm még egyszer kedvességét!
Elballagtam a főtérhez. Egy édes kislány ült az egyik padocskán. Mellette egy aranyos, apró babácska.
-Szia kislány! Nagyon szép a játékod!-mosolyogtam rá. De ő, ránézett babájára, és nevetni kezdett. Legnagyobb rémületemre a baba vele együtt nevetett.
-Nem láttál még tündér, igaz?
-Tündér?! Haha.. nem. Hiszen csak a mesékben léteznek!
-Ezzel megsértettél, kishölgy!-kiáltott fel az apró játék.. bocsánat. Akarom mondani tündér.
-Huhh. milyen helyre kerültem?!
-Te nem vagy boszorkány?-nézett rám a kislány, szép kék szemeivel.
-Nagybátyám gyakran mondta...-kuncogtam.
-Neem! Butus vagy! Igazi boszorkány?
-Nem. Azok is csak mesében léteznek. Bár, apró tündérbarátnőd után, én már semmin sem csodálkoznék...
-Akkor jó. Én boszorkány vagyok. Sötétség boszorkány. Te, meg egy nembűvölő vagy.
-Oo.. és azt várod tőlem,hogy elhiggyem? Élénk a fantáziád!
-Nem fantázia szüleménye!-lépett mellém egy idősebb lány. tizennégy évesnek tippelem. -A nevem Fahéj. én is boszorkány vagyok. Ha szeretnéd, bebizonyítom..
-Káprázik a szemem?!-kiáltottam fel, a táncoló seprű láttán.
-Nem. Különleges helyre kerültél. Nagyon sok itt a boszorkány, meg a mágus. De van pár nembűvölő is, mint te.
Megkönnyebbülve lélegeztem fel.
-Amúgy, a nevem Amelia. De ne szólíts így, kérlek. Csak Ame.
-Jaj, persze! Veled találkoztunk a dombon!
-Bocsi, nem emlékeztem... Nem nagyon figyeltelek meg titeket.
-Persze. Mi se veled foglalkoztunk. Ez a látvány...
-...varázslatos.-egészítettem ki. Fülig érő mosolyt villantott rám, de utána valaki szólította.
-Mennem kell! Még találkozunk!
-Szia..-mondtam,de ő már meg sem hallotta.

A hosszú nap után, fáradtan dőltem ágyba. Igazán kellemes a polgármesterék háza.. de a lánya egy szörnyeteg!
Jujj, mit mondtam?! Bocsánat,de tényleg! amint meglátott panaszkodni kezdett a hirtelen változásokra- sok idegen, egy "büdös" ló, akit be kell fogadniuk az istállójukba...
-Na persze! Büdös!
Nem is tudom, azt hiszem gyorsan fogok házat találni...
Tegnap délután sok új ismerőst szereztem. Vanília és Pervinka - az ikrek. Nagyon édesek! Természetesen boszorkányok.... Elvileg nagyon különlegesek. Nem tudom miért!
Megismerkedtem Shirleyvel, Floxxal, Grisammal-aki Pervinak barátja, jimmel-aki vanília.. jegyese talán? Nem is tudom... aztán Fahéj, Liliom, Fehlia,Hanga meg egy csomó tündérrel.
Bizarr kis teremtmények! Olyan aprók és törékenyek.. és még ők vigyáznak a gyerekekre! Gondolkodás közepette mély álomba szenderedtem....
-Jó reggelt.-nézett végig rajtam fintorral Scarlet.
-Szia. Valami baj van velem?
-Igen. Ilyen ruhákat már vagy 20 éve nem hord senki...-húzta az orrát.
-Uhh.. bocsi, az anyád adta! Nincs egy rongyom se...
Kérdőn nézett anyukájára, aki ... hát kicsit ijesztő mosollyal nézett végig rajtam.
-Na jó, és azt hiszem megyek is!-sóhajtottam fel, és azonnal az ajtóhoz rohantam. Csak el innen!
Kíváncsi voltam a falura, ezért elhatároztam,hogy minden pontját bejárom.
-Grrrr...-kínos zaj hallatszott a hasam felől,mikor egy cukrászda kirakatában lévő sütiket "tanulmányoztam".
-Szia!-kiáltott nekem Grisam.-Hallom, éhes vagy. nincs okod elpirulni, mindenkivel megesik,hogy megéhezik! kérsz kóstolót?
-Hú,köszönöm!-vettem el tőle a hatalmas muffint.-Igazán finom!
-Igen. Anya csodákat művel!
-Sziasztok!-rohant oda Pervinka és Vanília.-Jó étvágyat!-mosolyogtak. Grisamhoz fordultak.-Megmutatjuk az újaknak a falut! Jössz?
-Hát persze!-kiáltott rendesen a fiú.
-Gyere te is!-mondta Vanília.
-Köszönöm.. De én nem vagyok boszorkány,mint ti....
-Nem baj! Úgyse tudunk mindannyian repülni! A sötétség boszorkányok.. és mágusok csak éjjel tudnak.
-Repülni?-magamban elképzeltem a mélykék óceánt felülről,a felhők közül.-Ti milyen szerencsések vagytok!
-Igen. Nem tagadom!-nevetett Pervinka.
-Nézzétek,jönnek a többiek!-kiáltotta Grisam. És valóban: Shirley,Flox,Fehlia,Hanga,Fahéj,Liliom,Jim,Hiram meg még pár ismeretlen arc közeledett felénk.

Sziasztok!- köszöntem a Csemege Faloda előtt ácsorgó társaságnak. Már mindenkit ismertem kivéve egy lányt.
- Szia! Én Violet- Sage vagyok, de szólíts csak Violetnek vagy Sagenek.
- mutatkoztam be.
-Szia!-nyújtotta a kezét- Én Ame Voltaa vagyok!
Így , hogy már minden gyerek megismerkdett a másikkal elindultunk körbenézni a faluban. Csodálatos falu !

-Mindenki itt van?
-Scarlet még nincs.-juttattam eszükbe.
-EZT ugye csak viccből mondtad?!-nézett rám Pervika.
-Miért? Nem a barátnőtök?
Grisam és Jim alig bírták magukat viszafogni,hogy ne nevessenek. Vanília és Pervika sokatmondó pillantás vetettek a többiekre.
-Va..valami rosszat mondtam?
-Még nem ismerted meg alaposan,ugye?
-Hááát,reggel tett már pár csúnya megjegyzést,de azt hittem,csak azért ,mert nem aludt jól...
-Akkor úgy tűnik sose alszik jól!
-Ilyen borzalmas?!-tágult ki a szemem.
-Rosszabb!-súgta Pervinka. Nagyot nyeltem.
-Nagyon gyorsan saját házat kell kerítenem!
-Jó,ezt megtárgyaltuk! Indulhatunk?-türelmetlenkedett Hiram,fahéj bátyja.
-Persze. Szóval ez a Tölgy tere...Kicsi ork utcsa..Út Zengerdőbe...Út Erdőmellékre...-
-Zengerdő?-néztem kíváncsian a mellettem lépkedő lányra, Violetre.
-Igen! azt mondják csodaszép! Shirley azt mesélte,hogy élnek a fák!
-De én nem vagyok boszorkány,én nem tudok fanyelven.-szomorodtam el.
-Lehet,hogy a nembűvölőkhöz is szólnak!-kacsintott rám. Megcsillant a szemem.
-Próba,szerencse.-mondtam,és feltűnés nélkül visszafordultam. Hol is volt az út? Megvan!
Lekanyarodtam a kicsi,fehér kavicsokkal leszórt útra. Az út mentén elszórva fehér nárciszok voltak.
-Csak Pelyhes le ne legelje!-gondoltam magamban.
-Hova mész?-hallottam egy kedves kis hangot a hátam mögül.
-Zengerdőbe!-válaszoltam vidáman.
-Eltévedsz!
-Majd vigyázok!-nyugtattam meg a hangocskát,ám a gazdáját még mindig nem találtam.-Hol vagy?
-A fejedben!-összeráncoltam homlokom. Megbolondultam? Megráztam fejemet és tovább indultam...
Az erdőbe érve kellemes érzés fogott el. A nagybátyám farmja melletti erdőre emlékeztetett. Csak, egy kicsit zajosabb volt....
-KIII VAAGY?-kérdezett egy-gondolom-idős cseresznyefa. Ágait sok-sok virág díszítette.
-Szia Fa! A nevem Amelia. Téged hogy hívnak?
-NIINCS NEVEEEM. CSAK EEGY FAA VAGYOOK.
-Csak egy fa? szerintem több vagy egy fánál! Szerintem-hajoltam közelebb hozzá- te vagy a legszebb cseresznyefa,akit eddig életemben láttam!
-KÖÖSZÖNÖÖM.-duruzsolta hálásan, én meg továbbindultam. Sok fával társalogtam,és be kell valljam, ettől különlegesnek éreztem magam.

A falu nagyon szép és örülök, hogy ide vetett a sors. Hiram azonban türelmetlen és úgy érzem, az a Grisam nevű fiú kicsit neheztel Rá emiatt.
-Liliom! - böktem meg suttogva ikertestvéremet.
-Igen? - kérdezte vidáman csillogó szemekkel.
-Hol van Ame? - kérdeztem.
-Nem tudom, az előbb még itt volt - vonta meg a vállát, aztán már nem is foglalkozott többet az üggyel, hanem beszédbe elegyedett egy bizonyos Fehlia nevű lánnyal.
A többiek vidáman beszégettek és nevetgéltek, csak Hiram bandukolt szótlanul a zajos csoport mellett. Oda is mentem Hozzá.
-Miért nem beszélgetsz a többiekkel? - kérdeztem.
-Mert nem szeretnék - adta meg a választ.
-De próbálj meg most barátkozni, mert később már nem lesz rá alkalmad - próbáltam jobb belátásra birni.
-Mi vagy te, a dadám? - mordult rám türelmetlenül. - Hagyj békén!
-Nem vagyok a dadád, csak aggódom érted - magyaráztam.
-Nem kell. Arra elég Szuzi - mormogott az orra alatt.
-Khm - köszörülte meg a torkát a tündér.
Hiram felsóhajtott, aztán halványan elmosolyodott.
-Ti, tündérkék, mindenhol ott vagytok?
-Igen. Ott is, ahol nem kéne - kacsintott Szuzi, aztán elröppent, hogy megkeresse Liliomot.
-Csak próbáld meg! Kérlek - suttogtam bátyámnak, mire ismételten sóhajtott egyet.
-Jól van, de csak a te kedvedért!
Elmosolyodtam. Amióta a szüleink eltűntek, Hiram viseli gondunkat és mindennél jobban szeret minket. Hallgat ránk és eleget tesz a kéréseinknek. Immár megnyugodva léptem oda Violet-Sagehoz és miközben Pervinka, Vanilia és Grisam idegenvezetését hallgattuk, boldogan cseverésztünk és nevetgéltünk.
-Hú, nagyon jó itt a társaság! - ért mellettem földet Liliom.
Szokás szerint kihasználta, hogy nappal van és tud repülni.
-Igen, szerintem is - bólintottam.
-Fehlia nagyon kedves lány - mesélte. - Sokat beszélgettünk.
-Szia! - köszönt Neki Violet-Sage.
-Szia! - köszönt vissza Liliom és azonnal vidám beszélgetésbe elegyedett a lánnyal.
Pervinka, Vanilia és Grisam segitségével összevissza barangoltuk a falut és annak környékét. Jól éreztem magam és minden gyerekkel megbarátkoztam, aki velünk volt.

Miután bejártam Zengerdőt,úgy döntöttem ideje visszamenni a csoporthoz.
-Kedves Fa! Meg tudod mondani merre van Fairy Oak?
-PERSZEE.-mondta,és egyik ágával egy vékony,alig észrevehető ösvény felé bökött.
-Köszönöm!-kiáltottam vígan,és elindultam hazafelé...Haza! milyen szép szó! És úgy tűnik megtaláltam igazi otthonom!
Miközben haza felé loholtam,találkoztam egy rémült mókussal,egy jóllakott rókával...-vajon mivel lakott jól? Rossz belegondolni!- és egy büszke szarvassal. az utóbbit csak távolról láttam. Fenséges agancsaival éppen egy csipkebokornak rontott neki. az erdő szélére érve,az aranyos napsugarak beragyogták a világot. Csak a hirtelen fény,kicsit bántotta a szememet. Megint az ismerős, kavicsos úton találtam magam.
-Nyomás haza! Remélem nem kerestek.
A többiekre a parton találtam rá. Éppen a Kapitány Kunyhóját nézegették.
-..és mi vezetjük a múzeumot.-kaptam el Vanília beszámolójának a végét.
-Miről maradtam le?-kérdeztem a hozzám legközelebb álló,bocsánat repülő tündért, Szuzit.
-A fél faluról,Amelia.-nézett rám megrovóan.-Hol voltál?
-Zengerdőben.-húztam ki magamat büszkén.
-Most akartunk oda indulni. Igazán jöhettél volna velünk is!-szólalt meg hirtelen a hátunk mögül Pervinka.
-Jaj,Pervinka! Annyira megijesztettél!
-Hívj Vinínek. Az rövidebb. Vaníliát meg Babúnak.
-Oké!
-Szóval,te már jártál az erdőben?-tért vissza a témára Viní.
-Igen. Nagyon szép! És a fák is kedvesek.
-Az jó. Van pár goromba fa is. Azok még tüzifának se lennének jók!
-Pervinka Periwinkle!-kiáltott Babú.-Mit képzelsz?! azok a fák évtizedekkel idősebbek nálad! Mutass kis tiszteletet!

-Hova tűnt Fehlia?-kérdezte hirtelen Liliom.
-Megették a fák...-mondtam síri hangon. Lilion válasza erre egy jó erős oldalba bökés volt.
-Rád uszítom a tesóimat!
-Nekem végem!-színészkedtem. Jót nevettünk.-Biztos elkószált,de a fák biztos segítenek neki!-nyugtattam meg Liliomot.
Ő nagyot sóhajtott, és előrefutott Fahéjhoz.
-Ha azt hiszed minden fa kedves,akkor nagyon tévedsz.-mondta Viní.-Mint már mondtam,vannak szörnyű fák is.
-Egy csak akad,aki segít neki!-mosolyogtam biztatóan.
-Remélem igazad lesz.-szomorkodott Liliom,mert közben visszajött hozzánk.-Valakinek még megszakadna a szíve!-pillantott bátyjára.
Erre Hiram csak egy csúnya grimaszt vágott.
-Itt valami készül..-jegyezte meg sejtelmesen Fahéj.
-Törődjetek a magatok dolgával! Fahéj és Ame már rég kinőttek ebből a pletykálkodós korból! Legalábbis eddig úgy gondoltam..-horkant fel.
-Ebből nem lehet kinőni.-jegyeztem meg tündéri mosollyal.
-Mi lesz velem?!-emelte égnek tekintetét,és előrevágtázott Grisamhoz és Jimhez.

-Mi volt ez?-kaptam fel a fejem.
-Én is hallottam. Valaki... Fehlia!-kiáltott fel Liliom.
-Merről jött?-kérdezte Jim.
-Nem vagyok benne biztos,de azt hiszem arról.-mutattam el a távolba.
-Meg kell keresnünk.
Elindultunk az erdő erre sötétebbnek tűnt. Meg hidegebbnek...
-SEGÍTSÉÉÉG!-hallottuk újra ezúttal közelebbről.
-Ez ő! Gyorsan!-kiáltotta Szuzi.
-Hogy találnánk meg? Túl nagy az erdő!-mondta kétségbeesetten Babú.
-Kiszagoljuk.-javasolta Hiram.
-Kitűnő ötlet!-mosolyogtak elismerően a töbiek.
-Mi van?-ráncoltam homlokom.
-Uhh.-nyögött fel Viní.-Te csak maradj itt szépen!
Átváltoztak. Ki-ki más állattá. Én meg leültem a fűbe. Az egyik állat-egy félresikerült farkas földhöz tapasztotta orrát, és egy éles vonyítással elrohant a nyom irányában. a többi meg utána.
-Úgy tűnik egyedül maradtam...
Nehezemre esett várakozni,tudniillik,nagyon türelmetlen vagyok. Több óra is eltelhetett. Úgy döntöttem,alszom egyet...
Hirtelen kipattant a szemem. Sötét volt... Éjszaka.

A Zengerdő varázslatos volt éjszaka. A csillagok világítottak a fejünk felett és a leveleken táncot járt a holdsugár. A Sötétség Mágusai és Boszorkányai - úgy, ahogy én is - repülve kutatták Ame-t, míg a Fény Mágusai és Boszorkányai - mint például Liliom is - valamilyen madárrá változva követtek minket.
-Ott van! - kiáltott fel egyszer csak Pervinka.
Lenéztem és megláttam Ame-t. Egy kis tisztáson vágott éppen keresztül, szemmel láthatóan az erdőből kivezető utat kereste.
-Ame! - kiáltottam, mire a lány felnézett és arcára kiült a boldogság.
Pervinkával leszálltam Hozzá.
-Jaj, lányok, de jó, hogy jöttök! - sóhajtott fel megkönnyebbülten barátnőnk, aztán megragadtuk egy-egy karját és ideiglenes otthonába - a Pimpernel család házába - vittük.
-Jó napot, Pimpernel asszony! - köszöntünk kórusban, amikor az említett asszony ajtót nyitott.
-Ilyen későn hazaérni? - kérdezte fülsiketítően magas hangon. - Milyen dolog ez? - megragadta Ame karját és tőlünk el sem köszönve berángatta a lányt a házba. Értetlenül néztem utánuk.
-Ugye milyen egy hárpia? - kacsintott rám Viní.
-Az - értettem egyet és elszörnyedve néztem a zárt ajtót.
-Jó éjt, Fahéj, holnap találkozunk! - köszönt végül el Pervinka és hazarepült, majd én is követtem a példáját.
Amikor hazaértem, Liliom már éppen végzett a fürdéssel, Hiram pedig még Fehliával volt a kórházban.
-Szia, Fahi! - ugrándozott. - Hazavittétek Ame-t?
-Igen - bólintottam fáradtan, aztán elvonszoltam magam a fürdőszobáig, lefürödtem és ágyba bújtam.
-Jó éjt, Liliom!
-Jó éjt, Fahéj!
Hosszú nap volt. Ez is.

-Amelia di Volta!-még soha senki sem szólított a teljes nevemen. Honnan tudhatja az illető?
Fejemre húztam a takarómat.
-Amelia di Volta!-már megint ez az idegesítő hang.
A párnát a fülemhez szorítottam.
-Amelia! Hol vagy?-kérdezte a hang,kicsit kedvesebben. Figyelmesen hallgattam.-Valaki keres téged!
Első gondolatom,a nagybátyámra terelődött. Megtalált!
-Már nagyon türelmetlen az úr!-tehát férfi! De Patric bácsi-a nagybátyám-nem türelmetlen! Főleg,ha rólam van szó...-Gyere,te lány!
-Egy pillanat!-kiáltottam. A szekrényhez léptem. A szokásos ruhák: kék ing, krémszínű nadrág. A napok során teljesen beleszerelmesedtem ebbe az öltözetbe!
-Hol vagy?-türelmetlenkedett megint a hang.
-Öltözök!-mondtam,és magamra kaptam a nadrágot. Cipővel nem bajlódtam,belebújtam a mamuszomba. Már indultam is a lépcső felé,ám egy tükörrel találtam szembe magam.
-Blöee..-nyújtottam nyelvet a tükörképemre. Gyors cicamosdást végeztem,befogtam a hajam és már vágtáztam is le a földszintre.
-Itt vagyok.-ugrottam be az ajtón. Szembesülnöm kellett azzal a ténnyel..hogy nem Patric bácsi várt rám.
-Az úr, Mr. ....(nincs ötlet,bocsika) és azért jött,hogy elvigyen.
-Tessék? Ki ő? hova akar vinni?
-Ő, a .... intézmény igazgatója. Mivel árva vagy, neked ott a helyed. Mesélted,hogy már megtanultál mindent, ezért állást ajánl neked. Tanári állást.
-Hol van ez..az intézmény?-a szavak nehezen jöttek ki száraz torkomból.
-Aberdeenben van.
-De az nagyon messze van Fairy Oaktól!
-Igen. Kapsz lakást, egész jó fizetést...
-De a barátaim..
-Nem fog hiányozni Fairy Oak. Itt egyre több a varázsló,egyre kevesebb a nembűvölő. Nem érvényesülhetnél.
-De a barátaim megértenek.-néztem fel rá könnyes szemmel.
-Majd írhatsz leveleket nekik. És nyári szünetben meglátogathatod őket. Talán.
-Most menj és búcsúzz el tőlük.-állt fel az úr. Órájára pillantott .-Fél óra múlva, a déli kapunál várlak. Lóháton megyünk. Hozhatod a sajátodat.
-Igen.-hajtottam fejet a "parancsának".
A többieket a téren találtam. Mosolyt erőltettem arcomra. végül is-gondoltam-ha lesz elég pénzem, majd visszajövök és veszek egy saját lakást.
-Sziasztok!-köszöntem nekik.
-Szia. hogy vagy?-érdeklődött Babú.
-Jól. képzeljétek, kaptam egy állásajánlatot!-újságoltam a hírt.
-De jó! Kinél fogsz dolgozni?
-Mr. ....-nál.
-És ő ki?
Az Aberdeeni .... intézmény igazgatója. Tanár leszek.-mosolyodtam el.
-Az hol van?
-Skócia Keleti partján.
-De... Az nagyon messze van!-nézett fel Viní.
-Igen. Majd küldök leveleket meg képeket, és amint elég pénzem lesz, visszajövök.. Ha nem bánjátok.
-Annyira fogsz hiányozni!-borult a nyakamba Fahéj.-Muszáj elmenj?
-Igen! De ez úgyis csak próbaidő,biztos nem maradok sokáig. ahogy magamat ismerem,hamar kirúgatom magam.-mosolyogtam szélesen.
-Jó utat. Sok szerencsét.-halmoztak el jókívánságokkal.

-Indulhatunk?-kérdezte Mr. ....
-Igen.-pattantam fel Pelyhes hátára.
Nekiiramodtunk. Nem mertem visszanézni,mert attól félem,barátaim észrevennék könnyeimet....

-Éhes vagy?-lassított vagy 3 óra után az előttem vágtázó Mr. ....
-Nem. Mehetünk tovább. Hosszú az út.
-Több esélyünk nem lesz pihenésre. Itt ez a fogadó, az Arany Orchidea. Menjünk be.
-Jó.-hajtottam fejet döntésének.
Belépve a félhomályba, kellemes illat csapta meg orromat. Otthonomra emlékeztetett.
Rendeltünk valamit, megettük és már indultunk is. Ilyen gyorsan,még nem nyomtam le kiflit a torkomon!
Pelyhes hátára ültem fel éppen,mikor egy hang a közelből megszólított.
-Mia?-csak egy valaki szólított így.
-Harry?-pillantottam körbe. Kellemes emlékek fűztek ehhez a fiúhoz. Kiskori barátok...legjobb barátok voltunk.
-Amelia!-kiáltott fel boldogan.-hogy kerülsz ide?! 8 éve nem láttalak... a szüleid halála óta. Ha nem Pelyhessel vagy,meg sem ismerlek! Nagyon megnőttél!-ölelt meg.
-Inkább én kérdem, Te hogy kerülsz ide?
-Fairy Oakba tartok. De most te válaszolj a kérdésemre.
-Én onnan jövök.-mondtam szomorúan.
-Miért mész el?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Állást kaptam Aberdeenben.
-Ó...-hajtotta le fejét.-Muszáj? Miért nem jössz velem? Hm?
-Nincs hol lakjak,meg nincs pénzem....
-Most akarok házat venni! Biztos lesz neked is egy szoba!-kacsintott rám.-És keresünk egy közeli munkahelyet.
Hálásan átöleltem,és azonnal Mr. ....-hoz futottam,hogy elújságoljam a hírt. kicsit csalódottan,de elengedett.

-Lóháton jöttél?-kérdeztem Harryt.
-Igen. Rögtön hozom Sultant.
-Hú, emlékszel,amikor a folyóba estünk?-kuncogtam.-Akkor is Sultannal voltál.
-Igen.-mosolygott.-De most induljunk!

Nagyon szomorú voltam Ame távozása miatt, de a barátnőim sem örültek a hírnek.
-Ame nélkül minden olyan más - sóhajtott Vanília.
-Igen, úgy semmi sem olyan izgalmas vagy jó - töprengett Liliom. - Vagy színes - tette hozzá.
Bánatosan arréb rúgtam egy kavicsot.
-Ti is halljátok? - ugrott fel a padról Viní.
És akkor én is meghallottam. Lovak patkóinak dobogása.
-Lehet, hogy Ame az? - vélekedett Violet-Sage.
Senki sem szólt, csak meredten bámultuk az utat. A hangok egyre közelebb és közelebb értek, míg végül megpillantottuk...
-AME! - sikított fel Liliom és a kezét a szája elé kapta.
Igen, valóban Nembűvölő barátnőnk volt az, aki Pelyhes nyergében boldogan vágtázott a falu felé. Mellette pedig egy ismeretlen fiú lovagolt. Vajon ki lehet Ő? De nem tudtam kérdésemen tovább gondolkozni, mert a többiek már mindannyian rohantak, hogy üdvözöljék Ame-t.
-Jaj, végre már! - szorította magához erősen ikertestvérem a lányt, aki nevetve ölelte vissza Lilomot.
A többiek hasonlóan hevesen üdvözölték Ame-t, majd én is megöleltem.
-Lányok, hadd mutassam be Nektek Harry-t! - mutatott az ismeretlen fiúra.
-Sziasztok! - köszönt mosolyogva a bemutatott.
-Szia! - köszöntünk vissza és érdeklődéssel szemléltük a fiút.
-Harry egy régi barátom, aki abban a faluban, ahol eddig éltem, a legjobb barátom volt. Ő is ideköltözik Fairy Oakba - mosolygott Ame.
-Hűha! Üdv a faluban! - lépett oda Babú Harry-hez és kezet fogott Vele.
Én is így tettem és észrevettem, hogy különösen kemény a bőre. Valószínűleg sokat foglalkozhatott lovakkal és azoknak szerszámaival. Miután túllettünk a kötelező bemutatkozáson, elvittük a fiút a polgármesterhez, aztán elkísértük a házáig is.
-Akkor minden jót, Harry! - mosolyodott el Vaníllia, aztán mindannyian hazamentünk.

Kiderült,hogy Harry pár hete volt már itt,és a házat már megvette. Csodaszép volt!
Kőfalán borostyán fut,ablakiban hatalmas virágkosarak lógnak. Egy szintes ház,nem nagyon nagy,de szörnyen kellemes.
-Nagy szerencsém volt!-büszkélkedett vele.
Nekem is jutott egy szoba. Kicsi volt, de nekem épp elég. Ezt se tudom meghálálni!
Halványsárga tapéta, napsárga bútorok, narancssárga függöny és ágynemű... Egyszerűen imádnivaló.
-Fény mágus vagyok. Erről tudnod kell.-lépett be szobámba hirtelen Harry.
-Tessék?-fordultam felé.-Mikor jöttél rá?
-Hat éve. Mikor megtudtam nagyon csalódott voltam. Úgy gondoltam-és egy kicsit még most is úgy gondolom-,hogy nagyon ciki... Fény mágus! Egy fiú! Apám is csalódott volt,de nem tudtunk ellene semmit se tenni.
-Örülj neki,hogy egyáltalán van valami különleges "képességed"!
-Ki mondta,hogy nem örülök?-mosolygott.
-Úgy tűnik egyedül maradtam,mint nembűvölő.
-Ezért nem kell elkeseredni! Biztos ennek is van előnye!
-Késő van.-szólaltam meg egy perc kínos csönd után.-Szeretnék lepihenni... Aludj jól.
-Te is.-indult az ajtó felé. De ott megállt.
-Mit nézel?
-Sokat változtál.-állapította meg féloldalas mosollyal.
-Te is. Jó éjt!-és bebújtam a takaróm alá.