Re: Szerepjáték

Valérie Hautel Vas. Ápr. 15, 2012 6:39 am

Sötét van. Még így "világosban" is. Álltunk hárman. Nem láttam a többiek arcát. Améjét még inkább. De ez a Gideon mindig rossz szögben állt. Visszaadtam barátnőmnek a virágot.
- És... Gideon, te, hogy kerülsz ide?
- Hát, az útitársamat elrabolták, nekem futnom kellett és beestem egy lyukba, az pedig betemetődött. Már órák óta bolyongok. De abban a folyosóban még nem voltam - mutatott egy irányba. Gyanús.
Elindultunk a mutatott alagútba. Hosszú volt, rémesen hosszú. Egyszer azonban világos lett. És kiértünk az alagútrendszerből. Hirtelen egy olyan furcsa alak jött, a társaim időben reagáltak és befutottak az alagútba.
- Most megvagy - fogott meg, kezei jéghidegek voltak.
- SEGÍTSÉG! - kiáltottam be a folyosóba.
Éreztem, hogy valami furcsa anyag kerül a testembe. Elgyengültem és elvesztettem az eszméletem...
Mikor felébredtem egy cellában voltam. És észrevettem, hogy az a fekete gáz jön ki a testemből.
- ÁÁÁ!
- Én is így fogadtam - szólt egy hang. Odapillantottam. Egy körülbelül annyi idős férfi gubbasztott a sarokban mint Gideon. Helyesnek találtam.
- Mi a neved? - kérdezte.
- Fehlia - mondtam halkan. - A tiéd?
- Mark. Mark Tollmars - felelte.
Elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy ő volt Gideon útitársa. Az idő múlásával egyre helyesebbnek találtam. Mintha egyre szebb lett volna. És úgy vettem észre, hogy cellatársam is így érez irántam. A fekete gáz pedig egyre sűrűsödni kezdett, de mi észre se vettük.

Gabriella Martinotti Vas. Ápr. 15, 2012 7:50 am

Nagyon lassan haladtunk a Vár felé. Olyan lassan, mint a csigák. Félő volt, hogy ha ilyen tempóban megyünk, csak holnap reggel érünk oda. De senki nem szólt érte. Még a mindig lázadozó Pervinka is hallgatott. Mintha tartottunk volna a küldetéstől. És ez volt az igazság. Féltünk. Nagyon.
-LÁNYOK! - egy kiáltást sodort felénk a szél.
Azonnal megtorpantunk és fülelni kezdtünk.
-LÁNYOK! - hallottuk megint.
-Ez nem...? - nézett rám Liliom, mire bólintottam.
Jól sejtettük. Ame szaladt felénk és két karjával integetve mutogatta, hogy álljunk meg. Mellette egy fiú futott.
-De jó... hogy... itt vagy... tok - lihegett a lány, amikor megállt mellettünk.
A két térdére támaszkodott, hogy kifújja magát, aztán felegyenesedett.
-Fehliát elrabolták!
-Hogyan? - kérdeztem Hirammal tökéletesen egyszerre.
-Beleestünk egy alagútba és a végén kijöttünk volna, de Fehliát elrabolták! - hadarta Ame.
-Ki volt az? Láttad Őt? Hogy nézett ki? - bátyám idegesen megindult barátnőm felé és a hatás kedvéért meg is rázta kicsit.
-N... nem láttam - hebegte Ame kissé megijedve Hirtől.
-Biztos a Várból jött! Keressük meg! Most azonnal! Induljunk már! Mire vártok? - üvöltött ránk Hiram.
-Khm... Hir, nem hinném, hogy ilyen bőszen kéne berontanunk, hogy aztán az elkeseredés elvegye az eszünket! - jeleztem finoman bátyámnak, hogy nem kéne ilyen gyorsan elindulni.
-Én tudom, hová vitték - suttogta Ame mellett a fiú, mire mindenki érdeklődve nézett Rá.
-Ki vagy Te? - gyanakodott Viní.
-A nevem Gideon - felelte.
-A mi oldalunkon van - mondta gyorsan Ame.
-Mintha azt mondtad volna, hogy tudod, hol találjuk Fehliát - tértem vissza az eredeti témára.
-Igen. Már nagyon sok ideje tanulmányozom Arrochar Várát és megfigyeltem, hogy a Gonosz mindig egy erkély-szerűségre cipeli a foglyokat, hogy aztán meg berakja egy ketrecbe - fejtegette Gideon.
-Biztos oda, hová Babút is vitték! - kiáltott fel Grisam.
-Lehet, hogy ott van Violet-Sage is - tette hozzá Vanília.
-És lehet, hogy ott van Mark is - suttogta Gideon.
-Az ki? - kérdeztem gyanakodva.
-Az utazótársam - legyintett.
Némán a Vár felé tekintettünk, aztán egymásra néztünk. Hiram egy szó nélkül megindult, mire mindenki követte. Már nincs visszaút.

Valérie Hautel Vas. Ápr. 15, 2012 9:38 am

Egy cella, egy varázslat, egy csók. És egy bűnös lány. A fekete köd már a bűnösök társa.
Mark nagyon helyes, kedves volt. És egyre jobban kijöttünk egymással. És volt egy pillanat amikor rápilantottam és a mosolya a hatalmába kerített. A következő pillanatban már megcsókoltam. És a feketeségben csak egy dolog csillant meg, egy gyűrű, egy jegygyűrű.
Hirtelen egy hang szólalt meg a fejemben.
- Készen állsz. Menj és toborozz embereket e nemes hadseregbe.
- Értem Főnök - mondtam, már a bűn irányít engem.
Kiléptem a cellából, Mark követni kezdett. Elindultunk. Eközben Hiram mint az őrült kereste a szerelmét. A többiek alig bírták követni. És a két csapat találkozott. Ez is bekövetkezett. Hiramék megtorpantak. De Hiram csak egy pillanatra, azután hozzám lépett.
- Fehlia hallasz? - kérdezte, szeméből potyogtak a könnyek.
- Főnök itt egy. Vigyem? - tudakoltam a hangtól.
- Természetesen - felelte.
Megpróbáltam megfogni Hiramot. De ellenkezett. Csak sírt.
- Ellenkezik. Mit csináljak? - kérdeztem a hangtól.
- Öld meg - szólt a hang, bólintottam, Mark pedig a többiek felé közeledett.
Én előrántottam a Királyok Kardját, fölemeltem és tétovázás nélkül leszúrtam, Hiramot. A fiú összeesett.
- Fehlia, ha hallod, akkor szeretlek - lehelte ki a lelkét.
Nem figyeltem rá. A csapatja felé néztem.
- Ti jöttök magatoktól? - fintorogtam.
- NEM! - kiálltotta Fahéj.
Fahéj hozzám lépett.
- Te már nem élsz így nem fog fájni a halál - mondta remegve.
Villanás, aztán érzem, hogy nem tudok már a lábamon állni. Pont Hiramra esek. Érzem, hogy eltávozik belőlem a hang és a feketeség. De ennek nagy ára van. Az életem. Az utolsó kép Fahéj ahogy sírva térdre rogy. Mert neki kellett megtennie, hogy megmentsen egy bűnös lányt.
Fehérség van körülöttem, a lelkem megnyugszik. Egy alak igyekszik felém. Melegség tölt el.
- Lehet, hogy rosszul döntök, de neked még van helyed a világban - mondja aztán minden eltűnik.
Felébredtem, de nem a várban. Egy tengerparton. A víz kellemesen érinti a talpam. De előttem egy fiú fekszik. Testében egy kard. Hiram. Én öltem meg őt. Én és előtte megcsókoltam egy idegent. Nem érdemlem, hogy élek. De ő aki megakart menteni. Ő meghalt. Kihúztam a kardot a testéből, szívem szerint beledobnám a tengerbe. De nem megy. Hát persze nem tagadhatom, hogy vér tapad a kezemhez. Odahajoltam Hiramhoz. De hiába a csók egy bűnös csókja, mit ér? Csak ez a bűnös szó kerengett a fejemben.
- Hiram, Hiram bocsáss meg - szenvedtem, de megérdemlem. Szenvedjek csak. Egyszer talán majd egy valaki is lehetek. Az még messze van.

Ismira Hétf. Ápr. 16, 2012 1:55 am

Virágomat ismét hajamba tűztem. Fényre most már nem volt szükség.. de a nap,mintha kicsit túlzásba vinné.
Mire észbe kaptam, Hiram és Grisam két csoportja útnak indult. Körbenéztem.
-Hová mentek?-hunyorogtam. -Hagyd már abba!-kiáltottam fel a napnak. Mintha hallaná.
-Bocsánat.-szólalt meg Gideon a hátam mögül. Megperdültem. Az előbb a sötét miatt nem látom arcát, most a sok fény miatt. Pedig igen kíváncsi lennék.
-Mire?-kérdezte. Hoppá, az utolsó mondatot hangosan mondtam!
-Ö.. arra,hogy merre mentek a barátaim! Nem láttad véletlenül? Ettől a sok fénytől én semmit sem látok!
-Én se sokat.-emelte kezét a szeme fölé.-De azt hiszem arra.-mutatott a hátam mögé. Hátranéztem. Arrochar Vára magaslott mögöttem.
-Nem gondoltam,hogy ilyen...
-Ijesztő? Hátborzongató?-találgatott Gideon. -Netán sötét?
-...nagy.-fejeztem be a mondatomat. Gyakorlatilag az összes gondolatomat eltalálta,de a büszkeségem azért megmaradt.-Nem félek. Megyek,megkeresem őket!
-Megyek veled. Hisz én is oda tartok! Kettesben jobb mint egyedül ebben a nagy,ijesztő várban...
-Nem tudsz megijeszteni.-mondtam. közben már félúton voltunk a vár felé.
A vár kapujába érve lábaim elkezdtek remegni.-Mehetsz előre.
-Ó, igazán köszönöm, hölgyem!-hajolt meg, és betolta a kaput. Denevérek százai repültek ki a nyikorgó kapu mögül. Elkaptam a karját.
-Ne eressz el!-fogtam szinte könyörgőre.
-Az előbb mintha az mondtad volna,hogy nem félsz!-emlékeztetett.
-Azóta sok minden változott.-beléptünk a fáklyákkal megvilágított kő folyosóra.-Most például látok is.
Végre szemügyre vehetem az arcát! Igazából arra számítottam,hogy egy félszemű rablóvezér arcát látom majd magam előtt, de.... nagyot tévedtem.
-Gyere! Nincs időnk ácsorgásra.-rántott maga után.
-Hát persze. Nincs idő...-mondtam,miközben továbbra is az arcát fürkésztem. Valószínűleg észre vette,de nem foglalkozott vele.
A folyosó végére érve további folyosókat találtunk.
-Most merre?-szerintem ezt költői kérdésnek szánta,de én mégis válaszoltam.
-Arra.-mutattam az egyik irányba. Rám nézet. azt hiszem.. azt hiszem most először nézhettem szemébe. Micsoda zöld szemek...
-Biztos vagy benne?-kérdezte,de a szemét le se vette rólam.
-Igen.-vágtam rá magabiztosan.-Női megérzés.-itt felnyögött-Én bízok az ilyesmiben!
-Rendben. De ha valami felfal minket.. az a te hibád!
Mosolyogva lépegettem mellette. Hirtelen mozgást éreztem a hátam mögött. Oda néztem. Az egyik vízköpő.. Pont olyan volt mint álmomban. Szájában... egy kőkard. És legnagyobb meglepetésemre, a szomszédjának fejét(aki szintén teljesen hasonlított az álmomban lévőhöz) egy virág....
Kivettem a hajamból. Tökéletesen egyezett. Furcsa ötletem támadt. eleresztettem Gideon kezét, és a második vízköpőhöz léptem. A virágomat a fejére raktam, és láss csodát...!
-Te jó ég! Ez mozog!-sikoltottam fel. Valóban. a kis szörnyecske a vállamra ugrott.
-Szia. Már vártalak.-hegyes metszőfogai és éles karmai ellenére igazán imádni való volt.
Kis macska-féle vízköpő volt. Hiúz füleit, pikkelyes háromszögben végződő farkincáját és apró fekete szárnyát kivéve.
-Szia.-mondtam neki. elmosolyodtam.-Valóban vártál?
-De még mennyire!-mosolygott szélesen.
-Kivel beszélsz?-lépett mellém Gideon.
-Néz, milyen édes!-mondtam és a vállamon csücsülő démonra mutattam.
-Nem lát. Csak az életrekeltőm láthat.-nevetett a szörnyecske.
-Sok furcsa lánnyal találkoztam már, de egyik se mondta még a vállára, hogy... édes.-fintorgott.
-Jaj, már elment.. egy denevér volt.
-Igen. Persze.-egyik szemöldökét felhúzta... Istenem!

Gabriella Martinotti Hétf. Ápr. 16, 2012 6:19 am

Az első könnycseppek. Melegek voltak és nedvesek. Az első könnycseppek. Szememet még sosem hagyták el könnyek, amióta élek. Az első könnycseppek. Örülnöm kéne, hogy megmentettem Fehliát, ezt a bűnös lányt. De nem örülök. A barátnőm volt. És a szerelme a bátyám. Pusztító az a szomorúság, amely most, mint valamilyen szörny, felemészt. Az első könycseppek. Apró sávot húznak maguk mögött, tisztán látszik az útjuk. Az első könnycseppek. És nem csak én sírok. Pervinka, Vanília, Grisam, Liliom, Szuzi... Az egész csapat zokog. Ikertestvérem sír a legjobban. Remegnek a lábai és a szemét képtelen kinyitni. Az arcán vastag utakban csordogálnak a könnycseppek. Majd leborul Hiram holtteste mellé. És nem mozdul. Csak úgy rázza a zokogás. Pokoli fájdalom ez, mely felemészt élőt és megholtat. Egyedül maradtunk. Se szüleink, se bátyánk... Üresség tombol a lelkemben. Már nem vagyok senki...
-Fahéj, nézd! - kiáltott fel ekkor Grisam.
A hangja alapján elképedtnek tűnt. Kinyitottam a szememet. Hiram és Fehlia holttestét hirtelen aranyló fényburok vette körül, majd egy villanás kíséretében eltűntek. Döbbenten meredtem magam elé. Már semmink sem maradt. Olyan sem, amit meggyászolhattunk volna. Ekkor egy fekete felleg ereszkedett fölénk. Liliom közelebb húzodott hozzám és megragadta a karom.
-VESZTETTÉL, KISLÁNY! - dübörögte vészjóslóan.
Letöröltem a könnyeimet és felálltam.
-ADD FEL! AZ UTADNAK ITT VÉGE!
-Én... soha nem adom fel! - emeltem fel a fejem.
-IGAZÁN? - a hang gúnyosan felkacagott. - HAMAROSAN MINDANNYIAN A KIS BARÁTNŐTÖK MELLÉ KERÜLTÖK!
Violet-Sage!
-Mi tett Vele? - kiáltottam dühösen.
-MÉG SEMMIT. DE HA ELLENÁLLSZ...
-Mit csináljunk? -fordultam hátra a többiekhez.
-Nem tudom. Nem tudom - fogta a fejét Babú.
-Valamit ki kell találnunk! Gyorsan! - sürgetett Pervinka.
Beálltam volna a Gonosz seregébe - persze csak látszólag -, de nem tehettem ezt Liliommal. Egyszerűen nem tehettem.
-Vigyél engem helyette! - kiáltotta Grisam.
Micsoda? Elképedve meredtem a fiúra.
-Ne, Gri, könyörgöm, ne csináld ezt! - Vinít most először láttam megtörve és elkeseredetten.
-Én erősebb és teherbíróbb vagyok, mint Ő - folytatta, ügyet sem vetve szerelmére. - Vigyél engem!
-HM. SZEMREVALÓ IFJÚ VAGY... ÁM LEGYEN!
Még fel sem fogtuk, mi történik, amikor Grisam már eltűnt a csapatunkból. Helyette pedig megjelent Violet-Sage.
-Mi... mi volt ez? - ocsúdott fel a döbbenetből először Babú.
-Grisam... Az én Grisam-em! - zokogott Viní. - Feláldozta magát...
Tehetetlenül a földre borult és ököllel verte a padlót.
-Menjünk és keressük meg! - adtam ki a határozott utasítást.
Egy szó nélkül megindult az egész csapat. Csak Viní halk szipogása törte meg a csendet...

Valérie Hautel Hétf. Ápr. 16, 2012 6:56 am

Időbe telt mire fel bírtam állni. Hiram testét föl akartam emelni. De a kezem átnyúlt rajta. Olyan voltam, mint egy szellem. Csak a kardot tudtam megfogni, mert az hozzám tartozott. Akkor ezek szerint nem vagyok élő ember.
- Halott vagy még igen - szólt valaki és felismertem azt az alakot akit a nagy fényességben láttam. - Neked kell majd megmenteni a barátaid. De kérhetsz egy kis segítséged.
- Én... azt... akarom, hogy Hiram velem legyen.
- Biztos? - mosolyodott el.
De látszott rajtam, hogy komolyan gondolom.
- Ám legyen.
Azzal el is tűnt. Hiramra pillantottam. Éppen akkor tápászkodott fel.
- Mindent tudok - mondta.
Lesütöttem a szemem. Most harakszik rám, de talán egyszer megbocsát.
- Bárcsak ott lennénk a többiek közelében - sóhajtottam.
Pukkanás és mindenki meglepetésére megjelentünk előttük.

Violet- Sage Hétf. Ápr. 16, 2012 7:35 am

[color=indigo]
- Mi történt?- kérdeztem a többiektől, mert semmire nem emlékeztem, csak hirtelen ide kerültem.
- Grisam . . . - kezdte Pervinka , de befejezni már nem tudta, mert ki tört belőle a zokogás.
- Feláldozta magát érted!- fejezte be Vanília.
- Bocsáss meg! Nem akartam , hogy így legyen !- mondtam Vinínek és sír görcs kerülgetett, mert úgy éreztem minden az én hibám.
Ezután Fahéj és Liliom elmesélte , hogy mi történt Hirrel és Fehliával.
- Bocsánt! Ez mind miattam van! Ha nem kerülök bajba Hiram és Fehlia élnének, Ame meglenne és Grisam se áldozta volna fel magát értem.- mondtam könnyes szemmel és meg sem várva a válaszokat, elővettem a zseb méretű varázskönyvem , melyet egy ősöm ládájában találtam, és egy varázslatot mormoltam. Az ég kitisztult és megjelent rajta egy három vetítés. Az első azt mutatta , hogy mi történik Grisammel, a második azt mutatta , hogy mi történik Amevel, a harmadik pedig azt , hogy mi történik Fehliával és Hirammal.

Ismira Kedd Ápr. 17, 2012 6:02 am

-Olyan érzésem van mintha figyelnének...-mondtam vészjósló hangom új barátomnak. Mint kiderült, a neve Xemerius.
-Hozzám szóltál?-fordult hátra Gideon.
-Ö... igen. Azt mondtam,hogy olyan, mintha figyelnének.
-Itt?! Ha! Lehet,hogy ezek a kövek..-itt egy vízköpőre mutatott, Xemerius pedig sértődötten nyújtotta rá nyelvét-...zavarnak, de nem bántanak. Meg se tudnak mozdulni.
-Na persze! Ó, ha megragadhatnám a grabancod, te szemtelen fiú!-fenyegetőzözz öklét rázva Xemerius.
-Nem is tőlük félek...Inkább...-Gideon hirtelen befogta a számat.
-Ssss...-csitított. Hangos moraj hallatszott a vár belsejéből. Szívem azonnal gyorsabban kezdett dobogni.-MOST van okod a félelemre.
Kitágult szemekkel pillantottam rá.-Mi.. miért?
-A vár.. azt hiszem észrevette,hogy betolakodók vagyunk...-
-A vár? Az meg hogy lehet? Épp az előbb mondtad,hogy a kövek se nem mozognak,se nem....
-Csitt! Ennek a várnak.. valami gonosz van a legbelsejében. És ez a gonosz, életet ad neki. annyit nem,hogy tovaugrálhatna,de érzései vannak...-rám pillantott. Szemében félelem volt. Nagyot nyeltem.-Most síri csendben kell továbbmennünk!-suttogta fülembe. Bólintottam.
Megfogta kezemet, és a falhoz húzott. Ott oldalaztunk tovább. Alig jutottam levegőhöz, annyira féltem. Ő egyre ügyesebben rejtette el.. vagy csak leküzdötte a félelmet?!
A morajlás hirtelen elhallgatott. Gideon nagyot sóhajtott.
-Szerencsénk van. most nem megyünk beljebb.. Minél hamarabb ki kell innen jutnunk!
-Teljesen egyetértek...-bólogattam. Megint megragadta karomat, és szinte átrohantunk egy másik folyosóra. Onnan meg egy másikba.. egy másikba, és hirtelen már a napfényen találtam magam.
A falnak dőlve kapkodtam levegő után. -Hol vagyunk?
-A vár udvarában. De legalább napon. Innen még lesz egy rövidke út a külvilágig...-kifújta a levegőt.-Nagy szerencsénk volt.
-Mi van akkor,ha a vár észrevesz? Felfal?-próbáltam tréfával elűzni a félelmemet.
-Nem tudom pontosan. még soha senki nem mesélhetett róla...-erre remegni kezdtem. Lábaim felhagyták a szolgálatot, és a földre rogytam.
Ő mellém ült.-Annyira azért nem vészes.-mosolyogtt rám mézédesen.
-Hát... De. Ha belegondolok abba,hogy most otthon csücsülhetnék nagybátyám farmján.. Akkor még nem is tudtam olyanokat,hogy mi az a boszorkány.-hirtelen sírhatnékom támadt.-Tudod, én.. jobb szeretnék teljes tudatlanságban élni.. ezt a világot illetően, mint... itt ülni.. egy veszélyes várban, egy vad idegen mellett...
-Vad idegen?!-horkant fel. De megint elmosolyodott. Óvatosan kifésült egy tincset az arcomból.. Te jó ég ,hogy nézhet ki a hajam!
-Most ne!-kérleltem, és eltoltam magamtól. -Ha nem vetted volna észre, épp egy ... hmm.. húsevő vár udvarán vagyunk, és te képes lennél...!
És megcsókolt... Jó módszer,egy hülye lány elhallgattatására. Lehunytam a szemem.. Hát, az első csókomat nem épp így képzeltem, de megteszi.

Gabriella Martinotti Kedd Ápr. 17, 2012 7:07 am

A három "képernyőt" nézve elbizonytalanodtam. Hogy fogjuk Őket megmenteni? Hiram és Fehlia "képernyője" nem mutatott semmi és én sejtettem is, hogy miért. A holtakat még az ilyen varázslat sem képes visszahozni. Grisam egy fekete ketrecben kuporgott és valamilyen fekete füst áradt a testéből. A képet látva Pervinka felsikoltott és Vanília karjaiba rogyott. Meg tudtam érteni. Ame "képernyőjén" az volt látható, hogy a lány - oldalán Gideonnal - kiszalad a Várból. Odakint beszéltek valamit (a beszédet nem halljuk ezeken a szerkezeteken keresztül), majd Ame lerogyott a földre. Gideon leült mellé, aztán hihetetlen, de megcsókolta!
-Hűha! - Liliomnak fülig ért a szája.
Én csak idegesen bólintottam egyet, majd Violet-Sage eltüntette a "képernyőket" és elindultunk, hogy megkeressük azt a bizonyos erkélyt, amit Gideon említett. Se Grisam, se Hiram nem volt velünk, így jobb híján én lettem a vezető. Megpróbáltam megjegyezni az útvonalat, amin jöttünk, de úgy tűnt, körbe-körbe megyünk. Csalódottan álltam meg egy tágas terem közepén, majd mialatt a többiek megpihentek, én idegesen járkáltam és a megoldáson törtem a fejem.
-Ilyen nem... - mormoltam, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert valami rám esett.
Sőt, a csomag még nyögött is egyet!
-Szedjétek le rólam! - sziszegtem oda a társaimnak, de nem hiszem, hogy hallották.
-Aú! Ez fájt! - hallottam a hátamról egy hangot.
Egy nagyon ismerős hangot. Fehlia lenne? Á, biztos csak hallucinálok! És ekkor valaki felsikított. Ezer közül is felismerem a húgom sikítását, úgy hogy minden erőmet összeszedve kicsit megemeltem a rám esett kupacot és kigurultam alóla.
-Mi az, Liliom, mi történt? - pattantam fel azonnal harcra készen.
De ikertestvérem már nem sikított. Egy alakot ölelgetett, akire, miután ráismertem, nem akartam hinni a szememnek.
-Hir... Hiram? - kérdeztem óvatosan, mire rám nézett gyönyörű zafírkék szemével és elmosolyodott.
És ekkor már nem bírtam türtőztetni magam. Rohantam bátyám felé és mint a fuldokló, ha botot vetnek elé, úgy kapaszkodtam Hiramba. Mikor elengedtem, Fehliát pillantottam meg, akit barátnőim fogtak közre. Odaszaladtam Hozzá és szorosan megöleltem.
-Ne haragudj, kérlek, ne haragudj! - zokogtam.
-Semmi baj nincsen! - tolt el magától Fehlia. - Felejtsük el! - mosolygott rám.
Megkönnyebbülten nevettem vissza Rá, aztán feltettem a kezem.
-Na, megyünk Grisam-kereső hadjáratra? - kacsintottam.
-IGEN! - hangzott az egyöntetű válasz.
Hiram a csoport élére álltés úgy haladtunk egyre beljebb a Várban. Boldog voltam, eszeveszetten bodog.

Violet- Sage Szer. Ápr. 18, 2012 1:21 am

Jó volt boldognak látni barátnőimet. Nem akartam szólni , hogy Hiram és Fehlia még mindig szellemek. Ekkor eszembe jutott egy varázslat, amit még a nagynéném tanított nekem. Ez a varázslat képes térképet létrehozni,ami egy kívánt eltűnt személyhez vagy tárgyhoz vezet. Elmormoltam a varázsigét és megjelent egy térkép a kezemben, ami Grisamhoz vezetett. A térképet azonnal Hiram kezébe nyomtam volna, de rájöttem, hogy ez egy hülyeség , mivel Hiram szellem, így Fahéjnak adtam oda:
- Tessék! Ezt kövesd!
- Mi ez?
- Ez egy térkép , ami Grisamhoz vezet!
- Hogyhogy?
- Varázslat! Bízz bennem, hozzá vezet!- bíztattam.
- Rendben!- mondta végül.
Elindultunk a Grisamhoz vezető úton. Mikor megtaláltuk szörnyen festett ki. Pervinka azonnal zokogásban tört ki. Nagyon sajnáltam szegényt.
- A ketrecet hogy tudjuk kinyitni?- kérdezte Fahi.
- Nem tudom!- válaszolt Liliom.
- Nézzétek! - kiáltott Fehlia- Va rajta valami!
És tényleg volt. Egy mini labirintus féleség volt a ketrec és ajtaja között.
- Nyílván ez a zár!- jelentette ki Hir.
- Na és hogy tudjuk kinyitni?- kérdezte Liliom.
- Szerintem. . . Eeeegy . . . Varázslattal- gonolkodtam hangosan.
- És mi az a varázslat?- sürgetett Babú.
- Nem tudom! Talán a varázskönyvemben van valami . . .- mondtam és előszedtem a kis könyvet-Meg van! De ezt a varázslatot csak egy Sötétség mágus tudja elmondani.
- Én vállalom!- mondta Fahéj. Elétettem a könyvet és ő elmormolta a varázsigét. A kezében egy sötét pamacs szerű köd jelent meg , ami lassan a zár felé szállingózott , majd megtöltötte a kis labiritunst, és a ketrecajtó kinyílt, Grisam pedig kiesett belőle.
- Eszméleltlen - visított Viní.
- Már sötétedik! Te és Fahi tudtok csak repülni! Vigyétek Shirleyhez Gri- t! Mi addig megkeressük Amet!- adta az utasítást Vanília.
Fahéj és Pervinka elindult Shirleyhez az eszméletlen Grisammal, mi pedig hozzá fogtunk Ame kereséséhez.

Gabriella Martinotti Szer. Ápr. 18, 2012 3:09 am

-Ez nem lehet igaz! Milyen ügyes voltál! Örök hála! Jaj, drága Grisam! Milyen bátor vagy! Csak kelnél már fel... - Pervinka mellettem repkedett és míg én Gri-t vittem, addig Ő folyamatoan beszélt, ugrándozott és be nem állt a szája.
Mosolyogva figyeltem. Eközben megérkeztünk Shirley házához. Bekopogtunk.
-Nyitom! - hallatszott a lány vidám hangja. - Sziasztok! - köszönt, miután kinyitotta az ajtót. - Gyertek be!
-Grisam Arrochar Várában rabosokodott és ilyen állapotban szabadítottuk ki - léptem be a házba.
-Jaj, szegény fiú! - sopánkodott Shirley.
-Tudsz valamit segíteni? - kérdezte Viní reményteljes arccal.
-Lássuk csak... - gondolkodott a Végtelen Hatalom. - Hát persze! - csettintett. - Kérlek, álljatok hátrébb!
Engedelmeskedtünk és elkerekedett szemekkel figyeltük, ahogy Shirley kitárta a karjait és érthetetlen varázsszavakat mormolva meggyógyította Grisamot.
-Mi... mi történt?- ült fel a fiú a fejét tapogatva.
Viní felsikoltott és Gri nyakába ugrott, aki átölelte. Derűsen figyeltem Őket, aztán otthagytam Shirleyt, Pervinkát és Grisamot és Arrochar Vára felé repültem, hogy csatlakozzam a többiekhez. Ahogy azonban szárnyaltam, hirtelen sűrű köd ereszkedett le. Meghökkenve megálltam, majd próbáltam tájékozódni, kevés sikerrel. Teljesen elvesztem a ködtengerben...

Violet- Sage Szer. Ápr. 18, 2012 4:22 am

Amere a vár udvarában találtunk rá. Épp Gideonnal beszélgetett.
- Ame!- kiáltottunk boldogan egyszerre, de ő hirtelen megint eltűnt, mert sűrű köd ereszkedett le.
- Jaj, ne!- szomorodott el Liliom-Most hogy találjuk meg Ame- t?
- Nem tudom!- sóhajtottam.
- Lányok?! Hol van Fehlia és Hiram?- kérdezte Vanília.
- Szerintem eltűntek, mert szellemek-keseredett el Liliom.
- Van egy ötletem, hogy jutunk ki ebből a ködből! Van egy íránytűm ,ami mindig a helyes utat mutatja. Tomelilla nénitől kaptam!- halászta elő zsebemből a varázsiránytűt Babú.
Már épp indult volna, de én megállítottam:
- Mi lesz Amevel?
- Óóó! Igazad van! Nem hagyhatjuk itt , hiszen a barátnőnk!- kapott észbe Liliom- Akkor most mi legyen?
- Varázsoljunk fény pamacsot!- tanácsolta Pervinka ikertesója.
Mivel jó ötletnek tűnt megcsináltuk. Tényleg sokkal jobban eligazodtunk így a ködben. Fél óra után sem jutottunk semmire.
- Most mi legyen kérdeztem?

Ismira Szer. Ápr. 18, 2012 6:06 am

Gideonnal mélyen a vár belsejében baktattunk.
-Ere azt hiszem van egy kapu..-mormolta,de egy falnak ütközött. Kuncogni kezdtem.-Nem vicces!-kiáltott rám. Hirtelen az ismerős moraj zengett fel mögöttünk. Nagyon közelről hallatszott.
Kuncogós kedvemet mintha elharapták volna. -Tűnjünk innen.-húzódtam közelebb Gideonhoz. Ő gondlokodva nézegette a falat.
-Kell itt lennie egy kijáratnak. Biztosan! Van egy térképem,amin itt egy kapu van feltüntetve.. Semmi különlegeset nem jegyzett meg vele kapcsolatban a térkép készítője, de...Az biztos,hogy nagyon furcsa. De lehet,hogy csak számunkra. Lehet,hogy csak varázslók juthatnak ki rajta...
-Ez.. ez azt jelenti, hogy csapdába estünk?-kérdeztem elhaló hangon. Páni félelem vett erőt rajtam.
-Nem. kiviszlek innen. Ígérem.-és erőset rúgott az egyik téglába,ami a rugás hatására kipottyant a helyéről. További téglák követték társukat-egymás után potyogtam a téglák a lábunk elé. Gideon elégedetten mosolygott.-Szabad az út.
-Jé! Már éjszaka van?! Fel sem tűnt az idő múlása...
-Elütöttük az időt...-nézett rám kihívóan Gideon. Én fejem búbjáig elpirultam.
-Kérlek, erről... senkinek egy szót se!
-Szégyellsz engem? Hm? Miért nem vállalsz fel?-fogta meg a kezem Gideon, és elindultunk kifele a várból.
-Nem, csak... tudod.. az ilyen intimebb ügyeimet jobb szeretem... hm.. magamnak megtartani. Érted?
-Igen. De azért...?
-Hát persze. -szavak nélkül is megértettük egymást. Mostantól egy láthatatlan fonál-ami egyenlőre cérna vastagságú- köt össze minket, és rajtunk áll,hogy mi lesz vele...
Körülnéztem. Zengerdő közelében lehettünk,mert hallottam a fák suttogását. Békés,éjszakai suttogás. Van, aki ijesztőnek találná, de én...
-Nézd csak!-mutatott egy mozgolódó fénycsóvára Gideon,ami a vár falán ütött lyukon jött kifele.-Ezek... Ezek a barátaid!
-Tényleg! Nézd csak, ott van Babú..és Liliom.. meg Violet! Igen! Ők azok!-kiáltottam boldogan, és eléjük szaladtam.
Sírva ugrottam nyakukba.-Jaj,de jó, hogy látlak titeket!
-Végre megtaláltunk! Jól elbújtatok Gideonnal!-kacsintott Violet.
-Igen,de végre minden rendben van!-mosolyogtam szélesen,de barátnőim mosolya lehervadt.
-Nem teljesen. Hiram és Fehlia.. halott. Grisam meg beteg.
-Halott?-alig hittem a fülemnek. -Ezt nem tudom elhinni...-Gideon közben mögém lépett. Tenyerembe fogtam arcomat és pár keserves könnyet hullattam barátaimért. Ekkor Xemerius reppent felém.
-Ez meg mi?!-kérdezte Violet.(Ugye ő az aki látja a szellemeket?!)
Mosolyogva kaptam az ölembe barátomat.-Csak én látom..Meg úgy tűnik,te... Ő itt Xemerius...-elmeséltem a történetünket.
Gideon oldalra hajtott fejjel figyelt.-Én miért nem látom?
-Hát, ezt nem tudom.-Xemerius vidáman ficánkolt karomban és vicces kis pofákat vágott barátaimnak,akik nem látták.
-Szerintem induljunk vissza,mielőtt újra bemennénk oda...-mutatott hátra Babú a várra. Mindenki osztotta az ötletét,így elindultunk.
-A többiek Shirlynél vannak! Szeintem menjünk mi is oda.-ajánlotta Liliom,így útirányt változtattunk és Erdőmellékre sétáltunk. Gideon végig mellettem baktatott, és mikor barátnőim valami mással voltak elfoglalva, meg-meg szorongatta kezezem. Jól esett a közelsége...
-Már észrevettek bennünket!-integetett Violet a tanya felé. És valóban: barátaink már vártak minket.
Egymás karjába borultunk, és beszámoltunk a történtekről..de Gideon és én, kihagytunk egy-egy részletet.

Gabriella Martinotti Szer. Ápr. 18, 2012 6:38 am

Már egy ideje a köd fogságában bolyongtam. Leszállni nem mertem, mert nem tudtam, hol vagyok. Reméltem, hogy nem a tenger felett repülök... Sehol senki és egyedül vagyok. Szorongás vett erőt rajtam, de aztán mentem tovább. Hirtelen szárnyak suhogását hallottam a hátam mögött. Megrémültem és megpróbáltam gyorsabban repülni, de nem tudtam elég gyorsan száguldani. Már hallottam az emberek hangját és éreztem a szárnyas lények fújtatását magam mögött. Páni félelmemben még gyorsabb iramra ösztökéltem magam, de a hangok egyre közelebb és közelebb értek...

Ginevra Martinotti Szer. Ápr. 18, 2012 7:16 am

Mikor Shirley-haz értünk megtorpantam. Valami nincs rendeben. De mivel, azt nem tudtam megmondani. Tudom már! Fahéj! Valahol a sűrű köd közepén bolyong!
- Lányok! Fahéj elveszett - mondtam ki és egyből el is sírtam magam. Ilyen vagyok én.

Gabriella Martinotti Csüt. Ápr. 19, 2012 5:36 am

Egyre gyorsabban és gyorsabban repültem. A szél süvített a fülem mellett, szaporán vettem a levegőt és nem tudtam, merre repülök, mivel a köd teljesen körbevett.
-Hé! Ki az? - hallottam egy hangot. - Azonnal állj meg!
Kétségbeesetten szárnyaltam tovább. Csak még pár méter! Csak még pár... És ekkor egy nyílvessző fúrodott a hátamba. Felsikítottam és zuhanni kezdtem. Reményvesztetten kapálóztam még párat, aztán hatalmas csobbanással a tengerbe estem. A hideg víz azonnal magamhoz térített, de a hátam még mindig kegyetlenül sajgott. Ekkor jég ropogását hallottam a fejem fölül. Valaki befagyasztja fölöttem a vizet! Eszeveszetten kapálózni kezdtem, de a víz már megfagyott fölöttem. Végem van...

Ismira Csüt. Ápr. 19, 2012 6:07 am

Takarót dobtam a hátamra és a kandalló mellett ücsörögtem. Jó meleg volt, a várhoz képest...
-Eltűnt Fahéj!-szaladt be sírva Liliom.
-Tessék? Jaj, ne!-kiáltott fel Babú. Kezét a szájához kapta.-Ott felejtettük?!
-Nem. Azt mondta...-Liliom alig kapott levegőt a sírástól. Violet megrángatta ruhája szélét és leültette magam mellé a kanapéra. Én szó nélkül hallgattam végig a földön ülve.
-Mit tehetnénk?! Ebben a ködben lehetetlen megtalálni!-gondolkodott hangosan Shirley.
-Elvesztettem a bátyám.. Nem akarom Fahéjt is elveszteni!-fogta a fejét, szegény Liliom tehetetlenségében. Láttam rajta, hogy legszívesebben vakon rohanna testvére után...
-Meg kell bíznod benne! Erős lány, tudja mit akar!-lépett be hirtelen Grisam a szobába. Szegény Grisam! A llábán hatalmas seb tátongott...-de Babú és Shirley bekötözte. A fején is voltak mély vágások, azon kívül az egész teste tele volt karcolásokkal. Egy mankón támaszkodott.-Vissza fog jönni.-huppant le egy székbe.-És amúgy is.. jön a segítség!-pillantott az ablak felé.
Tommy vezetésével jött pár mágus-fiú a faluból. Harry is velük volt. Bekopogtak.
-Kérlek,vegyétek le a cipőtöket!-nyitott ajtót Shirley. -Jó.. De sokan vagytok! Kíváncsi vagyok, befértek-e mindannyian a nappaliba.
-Próba szerencse.-nevetett az egyik fiú, és benyomultak. Kezdtem magam nagyon kényelmetlenül érezni. Harry odajött hozzám, és lehuppant mellém a szőnyegre. Ő még nem tud Gideonról...
-Szia Mia!-mosolygott.-Hogy s mint?
-Hát... nagyon hosszú történet....-kezdtem.
-Figyelmesen hallgatlak! Úgyis egy kis időbe telik mire mindenki elhelyezkedik..-mondta,de Gideon ekkor belépett a szobába. Na! Ettől féltem.
Gideon természetesen azonnal felém tartott mosolyogva,de mikor a kezemet markolászó Harryt megpillantotta eltűnt édes mosolya.
-Szia.-nézett le ránk a magasból.-A nevem Gideon de Villians.
-Szia.-mondta ugyan olyan ellenszenvvel Harry.-Én Harold Thorn vagyok. De szólíts Harrynek.
Gideon szintén lehuppant a földre. Ajaj!
-Mióta ismeritek egymást?-sütötte el a legelső kínos kérdést Gideon.
-Ugyan ezt kérdezhetném.-morogta Harry.
Gideon az órára pillantott.- 4 órája és 46 perce.
-Te aztán számon tartod!-mosolygott elégedetten Harry a kis idő hallatán.-Én ...13 éve. Igen.
-Szép.-motyogta Gideon és nekidőlt a kandallónak.
-Azt hiszem én.. megyek!-döntöttem el hirtelen.-Éhes vagyok.
-Megyek veled!-ajánlkoztak egyszerre a fiúk,de csúnyán rájuk pillantottam. Értettek a célzásból.
Kiosontam a konyhába,megkentem egy szelet kalácsot, és forró kakaót szürcsölgettem mellé. Gideon lépett be a konyhába.
-Mi van köztetek?-ült a velem szemben lévő székre lovaglóülésben.
-Tessék?-kérdeztem vissza,miközben az utolsó falatot lenyeltem.
-Mi van közted.. és eközött a Harry között?
-Semmi. Csak legjobb barátok vagyunk.
-Hát ő nem épp ezt mondta.
-Hazudott volna?-tágult ki a szemem.-Én nem úgy ismerem. Becsületes,jószívű fiú! el sem hiszem,hogy rögtön...ilyen gondolataid támadnak! Csak hogy tudd: még köztünk sincs semmi! Nincs okod.. féltékenységre!
-És szeretnéd,ha így is maradna?-kérdezte. Meglepődötten pillantottam fel rá.
-Mármint.. mármint ez úgy érted...?-kezdtem kérdezni,ő viszont a jól bevált módszerrel belém fojtotta a szót. Hmmm...

Gabriella Martinotti Csüt. Ápr. 19, 2012 6:39 am

Na, jó! Három, kettő, egy és...
-BUMM! - hatalmas durranással megrepedt a jég.
Összeszedtem varázserőmet és még egyszer robbantottam. A jég már eléggé megrepedt ahhoz, hogy ki tudjak mászni a vízből, így azonnal megtettem ezt. Kiugrottam. Azonnal végigfutott a hátamon a hideg és borzongás vett erőt rajtam. A hátamból kiállt a nyílvessző, a ruhám pedig nedvesen tapadt a bőrömre. A hajam csapzottan simult az arcomba és reszkettem, mint a nyárfalevél. A köd még mindig körbevett, így nem tudtam, merre induljak.
-Fahéj! - hallottam egy hangot hirtelen.
-Ki az? Mit akarsz? - forgolódtam.
-Hiram vagyok - súgta a hang.
-Hir? - remegett meg a hangom.
-Nincs sok időnk! Menj egyenesen, amíg egy házhoz nem érsz. Ott kopogj be és minden rendben lesz! - aztán a hang elhalt.
Nyeltem egy nagyot és megindultam. A szél feltámadt, így biztos voltam benne, hogy ha eddig nem fáztam meg, akkor most éppen itt az ideje. Egy örökkévalóságnak tűnő idő után a ködben elősejlett egy egy ház sziluettje. Erőtlenül bekopogtam.
-Nyitom! - hallatszott egy vidám hangocska.
SHILREY! Fordult a kulcs a zárban. És ekkor ájultam a küszöbre...

Valérie Hautel Csüt. Ápr. 19, 2012 9:12 am

Mindenki végre biztonságban volt, de annak a gondolata, hogy az ellenség még mindig megvan rossz érzéssel töltött el. Fahéjt sokáig kellett ápolni az este, szinte nem is tudott beszélni és a sebe újra és újra elkezdett vérezni. Én és Hiram világot jártunk egy óra alatt, mert ott jelentünk meg ahol akartunk. Ám a kapcsolatunk egyre jobban romlott. Késő este visszatértünk a tengerparthoz és Hiram úgy gondolta ideje megbeszélnünk a dolgokat.
- Fehlia!
- Tessék Hiram.
- Nem akarok órákig beszélni erről, de a történtek után azt hiszem ezt visszaveszem - húzta le a gyűrűt az ujjamról.
Elsírtam magam, de abban a pillanatban Hiram körül nagy fényesség támadt és a következő pillanatban erőtlenül roskadt össze. Én is hasraestem valamitől és a lábamon megjelent egy horzsolás.
- Újra ember vagyok - állapítottam meg.
És Hiram is az volt, mert le tudtam locsolni vízzel. De halott volt és az én könnyeim folyton csak potyogtak. Megcsókoltam.
- Szeretlek és veled akarok lenni - mondtam.
Felálltam megfogtam a Királyok Kardját és gondolkodás nélkül a hasamba döftem. Annan a minutumban nagy fényesség és hirtelen Shirlyék házában találtam magam a kardal a hasamban. Nehezen vettem levegőt, de azt tisztán láttam, hogy mellettem Hiram tápászkodik fel. De miért nem halott?

/ Fehlia nem fog meghalni és Hiram is meg fog neki bocsátani. De ez mind később. /

Ginevra Martinotti Pént. Ápr. 20, 2012 2:19 am

Kietlen pusztaságon futottam és futottam a reménytelenbe. Majd hirtelen a napsütötte pusztát ellepte a gomolygó köd. Sűrű volt és szürke. Se előre, se hátra. Majd hirtelen nekiütköztem valaminek. Egy villanás és a hideg padlón találtam magam. Ott álltam és kezemet előre tartva suttogtam:
- Solem! Solem sursum! - és a kis fénygömb a levegőbe ereszkedett, megvilágítva az utat. Hirtelen egy kígyó bukkant elő a semmiből. Sikítottam, de hiába, a szörnyeteg engem szemelt ki célpontnak. Belemart a lábamba. Összeestem és hallottam, hogy a térdem nagyot koppan jéghideg kövezeten. Fejem előrecsuklott és hagytam, hogy a kígyó az oldalamba is belemarjon.
- Hiram megjött! Itt van! - hallottam egy távoli hangot.
- Á! Elájult! - kiáltotta talán Viní.
- Várjatok! Nincs semmi baj! - szólt egy nyugodt hang. Shirley, biztosan ő volt, csak ő tud ilyen nyugodtan beszélni.
- Huh, Sziasztok! - hallatszott bátyám nyöszörgő hangja. Valami nem volt rendben vele, az biztos. Megsérülhetett.
- Liliom! - kiabáltak ekkor.
- Tényleg! Hol van Liliom?
- A kanapén ült az előbb.
- De miért nem jön ide? Liliom!
- Nézzétek elájult! - mondta ekkor valaki. Talán, talán... HIRAM. Ő meg hogy került ide? Ja, tényleg. Az előbb említették, hogy megjött. De ő halott, nem?
- Jaj, ma ilyen ájuldozás nap van? - sopánkodott Viní. Lassan, nagyon lassan kinyitottam a szemem. Nagyon világos volt.
- Ébredezik - guggolt le a kanapé mellé Hiram. Volt egy sebe, de nem látszott. Egyáltalán nem, hogy valamikor emiatt a seb miatt halt volna meg. - Mi történt?
- Semmi, semmi érdekes - vágtam rá gyorsan, ugyanis nem akartam a látomásról beszélni. - Te hogy kerülsz ide?
- Hosszú történet.
- Fehlia?
- Halott.
- Tessék?
- Igen, jól hallottad. Ő ölte meg magát.
Alig akartam hinni a fülemnek. Hiszen, ha Hiram itt van akkor Fehliának is itt kéne lennie! Hirtelen benyitottak az ajtón.
- Daniel! - ültem fel a kanapén - Te hogy kerülsz ide? - éppen le akartam szidni, de a fiú szörnyő állapotban volt.
- Lily. Lily - suttogta.
- Igen? - tudakolta Pervinka csípőre tett kézzel.
- Elrabolták. Elvitték a faluból. Hatalmas szél tombolt és vihar volt. A Tölgy Teréről futottunk hazafelé. Majd hirtelen egy sártenger állta utunkat. A sártenger sárkézzé alakult és elrabolta Lily-t. Elvitte a várba - mondta Daniel sokkos állapotban.

Ismira Pént. Ápr. 20, 2012 4:06 am

Hiram visszatért. Fahéj is, hátában egy vörös tollas nyílvesszővel...
-Szegény Fehlia!-sopánkodott Hiram. Ott térdelt halott barátnője...ööö...menyasszonya...vagy mit tudom én mije mellett!
-Először mentsük meg azokat,akiknél van remény.-suttogta Shirley Babú fülébe. Fahéjra gondolt.
-Hadd segítsek!-markoltam meg Shirley fodros szoknyájának végét.
-Hát, nem tudom,hogy mit tudnál segíteni,mert..tudod..te...
-Nembűvölő vagyok! Tudom! De hadd segítsek! Értek az ilyesmihez!
-Rendben.-bólintott Shirley nehézkesen és kitárta előttem az ajtót.
-Minden rendben lesz.-súgtam a hevesen ziháló Fahéjnak.-Segítek rajtad! -a többiekhez fordultam.-Nem tudjátok innen kivarázsolni a nyílvesszőt. Mélyen a vállában van. Sőt..-hajtottam félre a takarót-mint látjátok,át is ment... Ezt ki tudom szedni,de ne varázsoljátok össze a sebet.. Csináljatok valami fertőtlenítő főzetet!
Fahéj fölé hajoltam.-Ez egy picit fájni fog! De ígérem,hogy azonnal elmúlik.-gondolkodni kezdtem,hogy hogy lehet a legkíméletesebben kirántani a nyílvesszőt. Letörtem a tollas végét-szegény barátnőm belenyögött-és a hegyénél fogva kirántottam a vállából. Keservesen felkiáltott,hiába volt ájult.
-Jól van...-mondtam,miközben a Shiley és Babú által összedobott krémet kentem a sebbe.
-Honnan tudsz ilyeneket?-kíváncsiskodott Babú.
-A nagybátyám egyszer megmutatta... Igazából nem "előadásnak" szánta,mert éppen az anyukámat próbálta megmenteni..-a hangom összecsuklott.
-Ó!
-Most kérlek hozzatok egy... egy lepedőt! Az jó lesz!-Babú azonnal dobott is egyet a szekrényből,csíkokra szaggattam és Fahéj vállára tekertem. -Így. Most hagyjuk pihenni! De előtte jól jönne neki egy borogatás. Lázas.-néztem fel Shirleyre.
Fölálltam és kiléptem a szobából. Kint káosz uralkodott.
-Hogy van Fahéj?-lépett mögém Gideon.
-Félek. Remélem nem fog elfertőződni a sebe! Mert ha igen...-könnycseppek mardosták a szememet. Most nem sírhatok. Nem mutathatok gyengeséget, amikor mindenkinek biztatásra lenne szüksége.
Felnéztem Gideonra. Halványan elmosolyodott.-Ne félj! Meggyógyul! Én tudom.-nyomott egy puszit a fejem búbjára.
-Azt hiszem most muszáj lesz egy forró fürdőt vennem. Utána lefekszem. Ébressz,ha van valami.-köszöntem el tőle és a fürdő felé vettem az irányt.

Reggel van. A madárkák boldogan csipognak a szobám ablaka előtti fán. Várjunk csak? Én nem jöttem be ide! Azt hiszem elaludtam a kádban... Valaki behozott.
-Jó reggelt.-lépett e Gideon kopogása után.
-Mi volt az éjszaka?!-támadtam le kérdéseimmel,miközben a szekrényben kutattam ruhák után. Ő elfordult.
-Hiram és Fahéj jól aludtak. Fahéj reggel felébredt, evett és ivott kicsit, de most megint alszik.
Magamra rántottam Shirley egyik ruháját-remélem nem bánja! Én... nekem nem állt jól a szoknya sose... Brr...
-És te hogy aludtál,-kérdeztem Gideont,aki meglátva a ruhámat alig tudott uralkodni magán. Szája széle meg-meg rándult.-Nevess csak ki nyugodtan!
-Szerintem vegyél fel nadrágot! Ez.. szörnyű!-nevetett. De utána észhez tért.-Bocsi.. csak...
-Nincs nadrág!-fordultam a szekrény felé.
-Akkor...ma meg próbállak elkerülni téged meg a szoknyád.-nevetett én meg kinyújtottam rá a nyelvem.

Ginevra Martinotti Pént. Ápr. 20, 2012 8:37 pm

Fahéj aludt.
- Pszt! Hogy vagy? - suttogtam az ágyához lépve.
- Jól. Mert? - tudakolta morcosan, gondolom, amiért felébresztettem. A Jelek szerint jól van, ugyanis kissé morcos a hangulata.
- Jó, csak kérdeztem - játszottam a sértődöttet - Mellesleg, Lily-t elrabolta az Ellenség és Daniel itt van.
- Tessék???
- Igen, jól hallottad. Lily-t elrabolták - közöltem vele.
- És Daniel? Ő mit keres itt?
- Idáig futott. Csak eljött megmondani mi történt Lily-vel.
- Na, de mióta érdekli őt Lily? - nézett rám Fahéj és fölült az ágyán.
- Régóta.
- Tessék?
- Igen, régóta. Lehet látni rajtuk. Mikor idejöttek... - kezdtem, de ikertestvérem egy gyorsabb történetet akart hallani, szóval abbahagytam. - Á, hagyjuk! Majd ha lesz rá idő, de most nincs, ugyanis meg kell keresnünk Lily-t!
- Rendben! - pattant fel Fahéj az ágyáról.
- Te szépen visszaülsz. Beteg vagy, sérült! Nem mész sehová - adtam ki az utasítást. Fahéj igencsak elszontyolodott, de most ebben a pillanatban nem érdekelt a dolog. Leszaladtam a többiekhez.
- Igen, Liliom? - tudakolta Viní kissé ingerülten.
- Ööö... csak azt szerettem volna mondani... - kezdtem, de egyből abba is hagytam, mert. Mert Viní, Babú, Daniel, Gideon, Ame és Violet indulásra készen álltak.
- Igen? - tette csípőre a kezét Gideon.
- Semmi, semmi. Hová mentek?
- Megkeresni Lily-t.
- Én is megyek - jelentettem ki határozottan.
- Nem - mondta valaki a hátam mögül.
- Hiram? - fordultam meg - Én miért nem mehetek?
- Mert kicsi vagy.
- Hát, köszönöm szépen - azzal felcsörtettem az emeletre.

Gabriella Martinotti Pént. Ápr. 20, 2012 9:45 pm

Liliom dúlva-fúlva becsörtetett a szobába.
-Mi az? Mi történt? -kérdeztem, felülve az ágyban.
-Hiram nem engedi, hogy elmenjek Velük megkereni Lily-t - dünnyögte morcosan.
-Micsoda? Elmennek nélkülem a keresőútra? - háborodtam fel azonnal.
Felhajtottam a takarómat és kiugrottam az ágyból.
-Mi is megyünk! - jelentettem ki.
Karon ragadtam Liliomot és levonszoltam az emeletre. Szerencsére még nem indultak el.
-Állj! - kiáltottam. - Nélkülünk nem mentek sehová!
-De Ti még kicsik vagytok és nem jöhettek - szögezte le Hiram.
-Igazán? - húztam fel magam. - Akkor Ame, Pervinka, Vanília és a többiek miért nem kicsik, hm? - kérdeztem összehúzott szemekkel.
-Mert... mert... - próbált indokot keresni bátyám, de aztán lemondóan megcsóválta a fejét. - Jól van, Liliom jöhet. De te nem - nézett rám.
-Miért? Csak mert beteg vagyok? - kérdeztem dühösen. - Te meg pár órája még halott voltál - förmedtem Rá. - Elmegyek és kész - közöltem és beálltam a sorba.
-Remek. De aztán ne nekem sopánkodj, ha még jobban megfázol! - nézett rám Hiram.
-Nem fogok - húztam ki magam és farkasszemet néztünk.
-Jól van, indulunk! - kiáltotta el magát Hiram és a kereső-expedíció tagjai kisiettek a házból.

Violet- Sage Szomb. Ápr. 21, 2012 2:55 am

Épp indulni akartunk,mikor Fahéj és Liliom szaladt le a lépcsőn. Fahéj megpróbálta meggyőzni Hiramot , hogy ők is hagy menjenek. Végül sikerült neki, így elindulhattunk. Mi a Fény boszorkányai repültünk, míg a többiek sétáltak. Mikor elértük Arrochar várát Hiram ismertette a tervet:
- A terv a következő: Mi, a Sötétség mágusai láthatatlanná vállunk, míg ti , a Fény mágusai felveszitek a fekete köpenyeket és a plafon alatt egy centire repültök beleolvadva a környezetbe!
- És én? - kérdezte Ame.
- Téged Shirley láthatatlanná varázsol ,Gideonnal együtt!
Így indultunk tovább Arrochar várában.

Ismira Szomb. Ápr. 21, 2012 6:02 am

-Milyen furi érzés!-kiáltottam fel,miután Shirley láthatatlanná varázsolt.
-Az bizony. Nektek,nembűvölőknek, kicsit olyan,mintha egy szúrós ruhába bújtatok volna..-magyarázta Babú. Legalább is ..a hangja.
-De ez nem azt jelenti,hogy szellemként átléphetsz rajtam!-szisszent fel Gideon amikor a lábára léptem.
-Hoppá. Bocsika. Nem láttalak!
-Az jó. Akkor, indulhatunk?-csapta össze tenyerét Hiram. -A csapatok így lesznek: Babú,Viní,Grisam és ..hmm.. Liliom lesz az egyik. Ti hátulról,az új "bejáratból" közelítitek meg a várat. tudjátok,amelyiket azt hiszem Gideon csinált.. mindegy. A következő: Shirley,Fahéj,Violetta meg én elölről megyünk. Kihagytam valakit?
-Igen.-horkant fel Gideon.-Láthatatlannak nézel,vagy mi van?!
-Ja. Bocs. Ti is itt vagytok... Amh... Ti.. mehettek mondjuk...
-Kössz...-morogta Gideon és -ha jól hallottam-ledobta magát a kanapéra.-Azt hiszem,mi maradhatunk is. Mit is tudna csinálni két nembűvölő?!
-Jó ötlet!-gúnyolódott Hiram. Miért nem jönnek ki jól?!-Akkor,Shirley kérlek, varázsold vissza őket.
-Jó.-egyezett bele. Megint látható vagyok. Csalódottam toppantottam, és felrohantam a szobámba. Kösz szépen Gideon!
Egy jó könyvet kerestem, pizsamára vetkőztem és levetettem magam az ágyamra. A ma estét csak és egyedül olvasással töltöm.
Annyira mérges vagyok Gideonra! Végre egy kaland,amibe én is részt vehetek-erre tessék! Elrontja. Egy kis ideig mellőznie kell a társaságomat...

Ajánlott tartalom