Re: Szerepjáték

Kamilla Evans Szer. Szept. 19, 2012 6:49 am

-Na jóMár biztos elmúlt a csata !-mondtam és egy egyszerű bűbájjal eltüntettem a kötelet.
-Megyek megkeresem Saphiráékat!
-Rendben!-mondta Viní.
Mivel már besötétedett felemelkedtem és megkerestem a barlangot.Meg is találtam!
Leszálltam.Állatkáim összebújva pihentek.
-Sziasztok!-mondtam örömmel.
-Szia!-hallottam Maszat hangját aki odarohant hozzám és megnyalta az arcomat.
-Szia !-mondtam és megöleltem.
-Engem már el is felejtesz?-kérdezte Ében és odarohant hozzám.
-Hogy is felejthetnélek el!Szia Ében!-mondtam és őt is megöleltem.
-Neked is szia Kamilla!-mondta Saphira.
-Bocsi Saphira de lerohantak!-mondtam és megöleltem sárkányom nyakát miközben felültem rá.
-Indulhatunk?-kérdezte.
-Indulhatunk!-mondtam miután elhelyezkedtem a nyeregben.
És felemelkedtünk.Persze már Ébennel és Maszattal.
És egyszer csak Saphira felkapta a fejét.
-Itt vannak!Itt vannak az új sárkányok!-mondta örömmel.
És megláttunk három alakot akikkel ott volt 3 sárkány.
-Szálljunk le!-mondtam Saphirának.
Persze nem kellett kétszer mondani.
Már meg is érkeztünk a földre.Ott volt 2 lány és egy fiú.
És persze a sárkányok!
-Sziasztok!-mondtam miközben leugrottam Saphira hátáról.-Az én nevem Kamilla Evans!-nyújtottam kezem a középső lánynak.
-Szervusz!Én Ginevra Gabriella Martinotti vagyok!De szólíts csak Ginnynek.-mondta kedvesen a lány és kezet fogtunk.Ő az ikertestvérem Gabriella és az öcsém Gabriel.
-Sziasztok!-fogtam velük is kezet .-Ő Saphira a sárkányom ,Ében a macskám és Maszat a kutyusom.-mutattam be szűk kis családom.
-Ők kik?-kérdeztem a sárkányokra nézve.

Ismira Csüt. Szept. 20, 2012 12:01 am

- Ismira? - szólongatott valaki, miközben a vállamat rázta. - Hallasz engem? - kérdezte, és felhúzta a szemhéjamat. Lord Denby guggolt mellettem aggódó arccal. Ő apám egyik nagyon jó barátja. Rangidős a Lovasok között, de sárkánya csak 43 éve kelt ki neki. - Minden rendben?
- Én... - suttogtam kiszáradt torokkal.
- Még jó, hogy édesapád hazaküldött! Mit tett veled? - ültetett fel vállamnál fogva.
- Ki..kicsoda? - pislogtam kettőt, mert a sátor ponyváján keresztül is bántotta a szemem az éles napfény.
- Finnick. Itt állt melletted véres kezekkel...
- Nem ő volt. - nyögtem, de a vér említésére megint öklendezni kezdtem. - Csak.. evett. Én..azt hiszem hánynom kell! - mondtam gyorsan, és kifordultam az ágyból. Lodr Denby szemérmesen elfordult.
Miután megszabadultam a gyomromat nyomó tehertől, visszaültem, kisimítottam a takarót a lábaimon, és Lord Denbyre néztem. - Sajnálom...
- Megértelek. - húzta száját. - Még Tam (a sárkánya) mellett sem tudtam hozzászokni a vér látványához.
- Apropó! Hol van Iedra? - néztem körbe aggódva a sátramban.
- Vadászni mentek Tammal. Nemsokára itt lesznek. - mosolygott. - Ha hazaértek azonnal ideküldöm. Addig hagylak pihenni. Rendesen beütötted a fejed. Nagyot estél..
Kíváncsian megtapogattam a fejemet, és szúró fájdalmat éreztem. - Au.
- Ne piszkáld. Küldök valakit, hogy meggyógyítson. Nekem erre most nincs időm, neked viszont energiád. Pár perc... - mondta, és kilépett a szabadba.

* * *

- Hogy van a mi kis betegünk? - libbent be a sátramba Flora, Eragon fiatalabbik gyermeke. Fekete haját egyszerű lófarokba kötötte. Én, ha összefogom a hajam nagyon idiótán nézek ki.. Bezzeg ő! Ő mindenhogy gyönyörű, a mázlista!
- Rosszul.. - néztem fel rá takaróm alól.
- Bővebben? - mosolygott szélesen, mire hófehér fogai kivillantak.
- Éhesen, szomjasan, idegesen, forog a gyomrom és nem tudom hol van Iedra. A mellékhelyiséget is szívesen meglátogatnám.
- Ennyire azért nem kell részletezni! - kuncogott. - Gyere, megnézem a fejed.
Fölültem, és félresöpörtem a hajamat, hogy hozzáférhessen a fájós részhez. - Hogy-hogy itthon vagy?
- Én el se mentem. Anya azt mondta, hogy a "hercegnők" nem harcolnak. Bah! - rakta a kezét a fejemre. Felnyüszítettem. - Ennyire csak nem fáj!
- De igen! - löktem el magamtól a kezét.
- Meg kell gyógyítsalak! És ez csak úgy megy, ha rád rakom a kezem!
Összeszűkült szemmel néztem rá. - Gyilkos pillantás? - kérdezte. - Annyira nem ijesztő. - vonta meg a vállát. Ekkor Iedra ugrott be a sátorba.
- Iedra! - kiáltotam boldogan, ő meg azonnal felreppent az ágyamba, és kezemhez dörgölőzött. - Hol voltál, te csirkefogó?
- Kész! - kiáltott diadalmasan Flora. Észre se vettem, hogy közben a fejemhez nyúlt volna. - Illik rá ez a megnevezés, csirkét lopott egy közeli faluból.
- Iedra! - kiáltottam felháborodottan, és felkaptam a vállánál fogva. Kicsit kisebb súlyra számítottam. - Ez nagyon megnőtt! - vettem szemügyre sárkányomat. Mostmár akkora volt mint egy nagyobb kutya. - Hogy nőhet ilyen gyorsan?
- Az első pár évben szörnyen gyorsan nőnek. - világosított fel Flora, és megpaskolta Iedra fejét. - Azt hiszem 40 éves koruk után már csak pár centiket nőnek évente.
- Huh. - nyögtem fel, mert Iedra teljes testsúlyával rám vetődött. szinte kipréselte az összes levegőt a tüdőmből. - Szállj le rólam, te büdös dög! - kiáltottam nevetve. - Fúj, te tényleg büdös vagy! Flora, segíts!
- Elviszem fürdeni. - ajánlotta fel, és leemelte rólam Iedrát. - Gyere. - mondta neki, erre az készségesen követte. - Majd hozom! - intett vissza Flora.

* * *

- Bejöhetek? - nézett be Finnick a sátramba.
- Hmm? - forultam a bejárat felé az ágyamban. - Te vagy az?
- Attól függ kire gondolsz. - vigyorgot, és lehuppant mellém egy székre.
- Még nem adtam engedélyt! - horkantam fel.
- Nekem nem is kell adj.
- Akkor miért kérdezted?! Nem vagyok túl jó kedvemben, úgyhogy hagyj a zagyvaságaiddal! - morogtam, és visszafordultam a sátor oldala felé.
- Most haragszol rám? Honnan tudhattam volna, hogy nem bírod a vért?!
- Mondtam, hogy sose vadászunk! - sziszegtem.
- Ebből én nem vettem volna ki ezt! Amúgy hogy vagy? - enyhült meg hirtelen a hangja.
- Jól, köszönöm. - fordultam felé. Váratlanul ért, hogy felőlem kérdezősködött.
- Akkor nem is kell hibáztatnod semmiért! - vigyorodott el. Nyelvet nyújtottam rá.
- Veled mi van? Nem az volt, hogy.. hazamész?
- De. De meg akartam várni a válaszodat.
- Mi..milyen válaszomat? - ráncoltam zavarodottan a szemöldököm.
- Hát, hogy velem jössz-e!
- Mintha ezek után nem lenne egyértelmű... - motyogtam.
- Tehát jössz? - ragyogott fel a szeme.
- Mi?!
- Ezt vehetem igennek, ugye?
- Nem!
- De azt mondtad..!
- Egy szóval se!
- De igen!
- Finnick! - sikítottam, és a pármámat a fülemre szorítottam. - Nem, nem nem és nem. NEM!
- Tehát nem jössz? - biggyesztette ajkát csalódottan.
- Nem. - néztem a szemébe szúrósan.
- Akkor kénytelen leszek elrángatni odáig. Megígértem,hogy elviszlek...
- Tessék?! - kiáltottam, de már a vállára is kapott, szárnyat bontott - szétszaggatva a ruháit - és felnevetett.
- Indulunk!

Gabriella Martinotti Szomb. Szept. 22, 2012 2:19 am

A lány, akivel találkoztunk, rögtön, miután átestünk Fairy Oak-ba, nagyon kedves volt velünk. Bemutatkozott, kezet rázott velünk, bemutatta az állatkáit, de én ennek ellenére is egy kicsit bizalmatlan voltam még Vele szemben, és úgy tűnt, Gabriel is megtartja a távolságot Kamillától. Egyedül Ginny volt olyan bátor, hogy önfeledten, kacarászva beszélgetett a lánnyal.
-Ők kik? - kérdezte a sárkányokra nézve a most megismert lány.
-Starlight - ölelte át hátasa nyakát Ginny.
Amióta kis barátaink kikeltek, már rengeteget nőttek, fejlődtek, már lehetett a hátukon utazni és gondolatban beszélgetni Velük. Nagyon szerettem az én kicsikémet.
-Moonlight - feleltem szárazon, kezemet sárkányom hátán nyugtatva.
-Venator - mutatta be állatkáját Gabriel is.
-Milyen szép nevek! - csapta össze a kezét Kamilla.
"Éhes vagyok. Szerezz nekem enni!" hallottam Moony hangját a fejemben.
"Itt? Azt sem tudom, mi hol van." válaszoltam idegesen.
-Gyertek velem Fairy Oak-ba! - invitált mosolyogva Kamilla. - Kedves falu, mindenkit befogad falai közé, aki jó szándékkal közeledik.
-Szuper! Megyünk! - tapsikolt Ginny.
-Na de hugi - sziszegte Gabriel.
-Szerintem sem jó ötlet - értettem egyet. - Nem akarunk a nyakatokra telepedni, vagy ilyesmi...
Valójában azonban minden idegszálam vadul tiltakozott a gondolat ellen, hogy kövessem ezt a lányt. Alapjában véve elég gyanakvó természetű vagyok, így inkább várok, amíg teljesen megismerek egy embert, és csak utána barátkozom Vele. Viszont ott volt a másik oldal: Moonlight, aki egyre csak ételt követelt. Ha nem megyünk a faluba, mit adok Neki enni?
-Á, nem fogtok - legyintett Kamilla. - De ha ennyire nem szeretnétek, itt is maradhattok. De figyelmeztetlek Benneteket: ebben a percben is hatalmas csaták folynak, amelyeknek Fairy Oak is részese. Szóval ha itt maradtok, könnyen megtámadhatnak Titeket - vonta meg a vállát.
-Tudunk harcolni - vágtam rá.
-Honnan jöttetek? Úgy tűnik, nem tudtatok a csatákról - kezdett gyanakodni a lány.
Való igaz, a Különlegesek Törzsében senki nem beszélt nekünk csatákról, de nem muszáj, hogy ezt ez a Kamilla is megtudja.
-Köpönyegesek vagyunk - csicseregte Ginny.
-Jé, tényleg! Most, hogy így mondjátok... Az én egyik felmenőm is köpönyeges volt! - mosolyodott el a lány.
-Na jó, ez nekem nem tetszik. Menjünk innen! Viszlát! - intett Gabriel, felült Venator-ra, és elrepült.
Habozás nélkül követtem, utánamentem Moonlight-tal. Hallottam, hogy Ginny még elköszön, és utánunk repül Starlight-tal.
-Ez nem volt valami szép tőletek - szidott minket. - Szegény lány, csak segíteni akar! És ha tényleg csaták folynak, egy-két sárkány segítsége még jól jöhet!
-Védjék meg Ők magukat. Ez nem a mi dolgunk - vontam meg a vállam.
-De igen, a miénk! - csattant fel ikertestvérem. - Te hagynád elpusztulni ezt a Völgyet? Nézz le!
Engedelmeskedtem, és... Elakadt a lélegzetem. Gyönyörű táj terült el alattunk, egy békés, háborítatlan völgy. Fák, hangások, bokrok, erdők... Első látásra beleszerettem.
-Gabriel! - szóltam bátyám után. - Nem lenne egyszerűbb a faluba menni?
Gab csak mordult egyet, és megfordította a sárkányát. Tudtam, hogy Őt is meghatották Ginny szavai.
-Na, végre észhez tértetek - bólintott elégedetten ikertestvérem, és Fairy Oak felé vettük az irányt.

Kamilla Evans Szomb. Szept. 22, 2012 6:55 am

-Hát ez ennyi volt!-mondtam és felugrottam Saphira hátára és elrepültünk vissza a barlang felé.
-,,Nem volt valami nagyszerű találkozás!"-mondta Saphira.
-Hát nem!-mondtam.-De hát ez van!
-,,Sajnos!"-mondta sárkányom.
-,,Nem baj!Mi itt vagyunk!"-mondta Maszat.
-,,Igen!"-mondta Ében.
-Köszönöm srácok!-mondtam meghatottan.-Úgy látszik minden barátot elvesztünk!-mondtam s utána csend volt köztünk.

Ismira Szomb. Szept. 22, 2012 7:37 am

Finnick kikukucskált a sátorból, miközben vadul harapdáló számat próbálta befogni.
- Engedj el! Sikítani fogok! - sziszegtem rá ujjai közül.
- A-a. - rázta meg a fejét, és kiosont a sátorból. - Psssz! - nyomta ujját a számra, és felszállt a levegőbe.
- Jaj! - nyikkantam fel. Bár hozzá voltam szokva a repüléshez, fejjel lefele lógva még nem volt részem benne.
- Mér mindig azt akarod, hogy eleresszelek? - nevetett, és nagyokat csapva fekete szárnyával emelkedett egyre magasabbra.
- Nem! De... nem..nem rabolhatsz el! Mi lesz Iedrával?! - kapaszkodtam görcsösen a vállába, mert éreztem, hogy egyre lejjebb csúszok.
- Okos kislány, utánad fog jönni. - jelentette ki holtbiztosan. - Most pedig kapaszkodj!
Összezárta szárnyait, és a fák felé kezdett zuhanni spirálban. Sikítani akartam, de még ahhoz sem volt lélekjelenlétem. Amikor már csak pár méterre voltunk a fenyők tetejétől, szétcsapta szárnyait, és vitorlázni kezdett a szélben. - Élvezted?
- Én... - nyögtem, és elájultam.

* * *

Amikor felébredtem már éjszaka volt. Megdörgöltem a szemem és felültem. Kényelmes ágyban találtam magam, egy szép szobában. Valaki hirtelen kinyitotta az ajtót.
- Hát felébredtél! Üdvözöllek az otthonomban! - mosolygott Finnick.

Gabriella Martinotti Szer. Okt. 10, 2012 9:13 am

Megérkeztünk. Itt vagyunk. Nem is hiszem el. Ahogy közeledtünk a faluhoz, azonnal kiszúrtam, hogy a falakon őrök strázsálnak és a kapuk erősen be vannak reteszelve. Megijedtem. Talán nem volna okos dolog idejönni...
"Éhes vagyok! Adj valamit enni, mert most doblak le a hátamról!"
"Tudom, Moonlight, tudom. Csak... Várj még egy kicsit."
"Mindig csak várakozni! Torkig vagyok a várakozással!"
Sóhajtva megsimítottam kicsikém hátát és Ginny felé fordultam.
-Bemegyünk? - kérdeztem enyhe éllel.
Végül is az Ő ötlete volt, hogy idejöjjünk!
-Persze! - vágta rá.
-Gabriel? - néztem Rá immár teljesen reményvesztetten.
-Megpróbáljuk - vonta meg a vállát.
Óriási. Hátradőltem, majd óvatosan, ahogy az órán tanultam, felálltam Moonlight hátán.
"Mit csinálsz?"
"Felmérem a terepet."
Kitártam a karomat és beleszédültem a sebességbe. Fekete hajam örvénylett körülöttem, a köpönyegem suhogott utánam a szélben... Oldalra pillantottam és láttam, hogy Ginny is felállt Starlight hátára. Észrevette, hogy figyelem. Rám kacagott, sugárzó szemekkel és mosolygó ajakkal. Visszanevettem, majd előrenéztem, felszegtem a fejemet és lehunytam a szememet. Alattam Moonlight suhant a levegőben Fairy Oak felé, én pedig valahonnan igen-igen mélyről, kiáltottam egyet. A madaraknak, a fáknak, az egész világnak... Boldog voltam, önfeledten boldog.
-Gaby, szállj le a fellegekből, mindjárt odaérünk! - hallottam Gabriel hangját, mire kinyitottam a szemem.
Valóban: már majdnem Fairy Oak-ban voltunk. Visszaültem sárkányom hátára. A fal felé néztem. Az emberek riadtan néztek ránk. Megijedtem. Lehet, hogy nem fogadnak be, sőt, lelőnek! És akkor ételt sem tudok adni Moonlight-nak...
-Barátok vagyunk! - hallottam meg hirtelen iszonyatosan hangosan Ginny hangját.
A hanghullám végigsöpört az egész Völgyön.
-Engedjetek be, a segítségetekre jöttünk! - szólt ikertestvérem mágikusan felerősített hangja.
Láttam az emberek arcán a megkönnyebbülést. Senki nem emelt ránk nyilat. Beérkeztünk a faluba. Adtak enni Starlight-nak, Venator-nak és Moony-nak. Minket, hármónkat pedig elszállásoltak egy takaros kis házikóban. Már most megszerettem Fairy Oak-ot...

Kamilla Evans Csüt. Okt. 11, 2012 6:09 am

Saphiráékkal visszamentünk a házunkba!
Saphira elment repülni.
Én elmentem sétálni.
Ében és Maszat otthon maradtak.
Én összefutottam Saphirával miközben a köreit repülte.
Én felültem a hátára.
-Szia!-öleltem meg Saphira nyakát.
,,Szia!Láttam Ginnyéket!A sárkányaikkal!"
-Visszajöttek?Nahh,mindegy!Hagyjuk őket egy kicsit!-mondtam.-Menjünk repülni!
-,,Rendben!-mondta-de Én mondom meg,hogy merre!"-mondta.
-Rendben!-adtam rá a fejem.
Saphira direkt a sárkányok felé repült.

Ismira Pént. Okt. 12, 2012 2:44 am

Finnick mosolyogva huppant le ágyam szélére. Magam elé rántottam takarómat, bár szégyellősségre nem lett volna semmi okom. Valaki amíg nem voltam magamnál megmosdatott, és új ruhát is adott rám.
- Hogy érzed magad? - kérdezte vigyorogva zavarom láttán.
- Elrabolt egy démon. Szerinted ezek után hogy érezhetném magam? - vontam fel szemöldököm. - Éhes vagyok.
- Már megkértem Leot, hogy hozzon neked valamit.
- Csak hímnemű démonok vannak? - ültem fel az ágyban, a párnámat a hátam mögé támasztva.
- Nem. De a lányok ha bejönnének ide, avlószínüleg apró cafatkákra szaggatnának féltékenységükben. - vigyorodott el.
- Féltékenységükben? Miért is?
- Hát, hogy elhoztalak ide. - magyarázta, amikor belépett egy Finnicknél valamivel idősebb és magasabb férfi. Széles válla, barna, kusza haja és sötét, szinte fekete szeme volt. Nagyon jóképű volt, de Finnick felkésutett, hogy a démonok is olyanok mint a tündék - szépségük határtalan.
- Leo? - néztem rá mosolyogva.
- Ismira? - krédezett vissza bólogatva. Visszabólintottam, mire elmosolyodot és lerakta elém a tálcát. - Jó étvágyat. - duruzsolta, és elindult kifele. Mielőtt kilépett volna a szobából, visszakacsintott, mire felkuncogtam. Finnick rosszallóan fintorgott.
- Egyél. Ha kész vagy körbevezetlek. - szólt hideg hangon, és barátját követve, kim

ent az ajtón.

Ginevra Martinotti Szomb. Okt. 13, 2012 10:19 pm

- Gabriel?
- Hm? - fordult meg az ágyban.
- Félek
- És a nővéred? Gabriella? - ült fel az ágyon lerúgva magáról a takarót.
- Jaj, de utálatos vagy - fontam össze a karomat a mellkasomon. A szél besüvített a nyitott ablakon, meglebegtetve a függönyt. Remegve álltam a hideg kövön. A hálóing, amit kölcsönkaptam, csak fél vállamat fedte, másikon lecsúszott, így ébredtem, igaz, leért a térdemig, de olyan vékony anyagból volt varrva, hogy vacogtam.
- Tudom, ő még alszik - mosolygott. Felemelte a takaróját és a vállamra terítette. - Nem ülsz le? Megfagysz!
Csendben letelepedtem az ágyára és összehúztam magamat, meg magamon a takarót is.
- Miért van nyitva az ablak nálad éjjel? - tudakoltam bátyámtól.
- Rosszat álmodtál? - kérdezett vissza, meg sem válaszolva a kérdésemet.
- Ühüüüüüm... - bólintottam, elnyújtva a választ.
- El akarod mesélni? - tudakolta.
Megráztam a fejemet.
- Inkább nem - motyogtam, még jobban összehúzva magamat.
- Miért? Talán túl félelmetes ahhoz, hogy elmeséljed nekem?
- Igen...
- De hiszen ez csak rossz álom. Ha megosztod velem, akkor egy kicsit az enyém is lesz és nem maradsz vele egyedül. Biztos nem akarod elmesélni?
- Nem - ráztam meg a fejem reflexből, majd halkan hozzátettem - Te ezt úgyse akarod hallani, Gab.
- Dehogyisnem! Hiszen idősebb vagyok nálad és fiú... - mosolygott. - Miért mondod ezt?
- Talán mert még nálam jobban is megijednél - suttogtam és beleremegtem a gondolatba, ahogy visszagondoltam a rémálomra.
- Tényleg nagyon rossz volt? - nézett Gabriel a szemembe.
- Ühüm... - bólintottam megint. Ebben a pillanatban jelent meg Gabriella az ajtóban.
- Gabriella!
- Hol voltál? - szidott le nővérem. Olyan fehér volt, akár a fal, meg, mint én. Odakuporodott mellénk.
- Hideg a kezetek! - közölte Gabriel.
- Hát igen... Minek van nyitva az ablakod? - szidta le Gabriella őt is. Egészen reggelig így maradtunk, hármasban. Beszélgettünk. Hallgattuk Gabriel történeteit és fáztunk, mert bátyánk nem akarta becsukni az ablakot.
Másnap reggel körbenéztünk a faluban. Lementünk a Tölgy Teréhez, azt hiszem így hívják. Álldogáltak ott egypáran. Vidáman repkedtünk Gabriellával a Tölgy körül.
- Ti Fény Boszorkányai vagytok? - tudakolta egy lány. Értetlenül bámultunk rá. Leszálltunk a földre.
- Köpönyegesek. Szivárványszínű a köpenyünk, vagyis mind a négy elemmel tudunk bánni - mosolyogtunk Gabriellával egyszerre.
- Huh, az milyen? - csillant fel egy tényleg szivárványszínű (komolyan a szivárvány minden színében pompázott...) lány szeme. Kinyitottam a tenyeremet és rajta csücsült egy tűzgolyó.
- Nálatok ilyen nincs? - tudakoltam, felhúzva egyik szemöldökömet.
- Nem. Nálunk Sötétség illetve Fény Boszorkányai vagy Mágusai élnek.
- Akkor nincsenek elfek? - illetődtem meg.
- Vagy sellők? - kapcsolódott be Gaby is.
- Nem, csak emberek. Varásztudók vagy Nembűvölők.
- Itt nem élnek vámpírok? - bukott ki belőlem a kérdés. A Különlegesek Törzsében éltek vámpírok és vérfarkasok is, csak mindenki gonosznak titulálta őket. Nem is szabadott a területükre mennünk. Gabriellával egyszer odatévedtünk.
- Nem, nincsenek. Semmi ilyen lény - nyugtatott meg az egyik lány.
- Kááááár - biggyesztettük le egyszerre a szánkat Gabriellával. De utána újra mosolyt varázsoltunk az arcunkra és vidáman csevegtünk a többiekkel.

Ismira Vas. Okt. 14, 2012 3:49 am

A végefele a szövegem nem éppen gyenge idegzetűeknek szól. Engem nem rázott meg felétlenül, de nem tudom, ki mennyit bír...

Nagyot nyújtózva léptem ki a házból. Az igazság az, hogy egy napsütötte, fákkal övezett tisztás közepére képzeltem a házat - de nagyot tévedtem. A mosolyom lehervedt a környezetem látán. Erdőnek erdő volt - épp csak hamuvá égve. Kopasz, megperzselődött fák vették körül a házat. Némelyikből még mindig szállt a folytogató füst. Életnek semmi nyoma...
- Milyen? - lépett hozzám Finnick.
- Szörnyű. - suttogtam, és odaléptem egy fához. Rátapasztotam a tenyeremet, de érintésem erejétől megreccsent a törzs, és szinte porrá vált. - Mi tette ezt?
- Nemtom. Valami erdőtűz. De szerintem hangulatos lett. - nézett körül. Tényleg tetszett neki.
- Nem marasztalhatsz itt. Ez förtelmes. Én nem tudok itt maradni tovább. - nyögtem, és a szemem elé kaptam kezemet, védve magamat a látványtól. - Tündeként az ilyen pusztulást látnom a természetben... - suttogtam, és egy könnycsepp gördült végig arcomon, nedves csíkot húzva kormos arcomon.
- Nem tudhattam, hogy ilyen hatással van rád. De innentől nem én rendelkezem feletted. - ragadta meg másik kezem.
- Ezt nem teljesen értem. - néztem rá, megdörzsölve könnyező szemem. A tündék nem szeretik kimutatni az érzéseiket, de ez a látvány szinte sokkszerűen hatott rám.
- Miután átléptem a határt - mutatott el a távolba a fák közé -, onnantól már én is másnak vagyok alárendelve. És mivel felettem ő uralkodik, feletted is. Minden jogomat elveszítettem azzal, hogy hazajöttem. Érthető?
- Kinek vagy te alárendelve? - vontam össze szemöldököm, elhúzva tőle a kezemet.
- Nem csak én, természetesen. Passz. Az biztos, hogy ő a legerősebb közülünk. Próbálták már legyőzni. Sikertelenül. Aki nem halt meg a csatamezőn, az... - és a hátam mögé pillantott. - Nem egy tündének való látvány. De ha kíváncsi vagy, megmutatohatom.
- Megnézem. - határoztam el. Annyira nem lehet ijesztő...
Finnick kézen ragadott, és elkezdett húzni maga után.
- Hogy-hogy nem repülve közlekedtek? - néztem körbe, és szinte csak gyalogos démonokkal találkoztam. Nőt nem láttam köztük.
- Sok energiát fogyaszt a repülés. És a szárnyunknak van más szerepe is, és ha mindenki láthatná, hogy kinek milyen, meg mekkora, akkor nagy kavarodások lennének... Nomeg az, hogy szárnyra nem tudunk ruhát felvenni...
- Milyen más szerep? - kérdeztem két hurutos köhögés közöt. A kormot belélegeztem, és most bántotta a légcsövem.
- Bonyolult. - vágta rá.
Tovább vontatott a fák között. Az egyik vastagabb törzs mögül egy fiatal - talán tíz évesnek tűnő - lány pislogott rám ingerülten.
A fejemhez vágott egy igen sértő szót is, ingerült, hörgő hangon, és átrohant mögöttünk egy másik fához. Csupasz volt, és két kis csontos sárny csüngött a hátán.
- Ez meg mi volt? - hördültem fel.
- Pat. Ne sértődj meg, kicsit ingerültebb mint szokott. De már mondtam, hogy ne nagyon számíts démoni barátnőkre. - magyarázta, és megállt. - Itt vagyunk.
Nem láttam semmi különöset. Ugyan olyan kihalt, égett erdő... Bár a fáknak nem voltak ágai, csak a legvastagabb, a törzs maradt meg. - Mit kéne látnom.
Finnick megcsóválta a fejét, a földet kutató tekintetetm láttán, és a magasba mutatott.
A hányinger kerülgetett.
A fák tetejére... Inkább karók tetejére különböző démonok voltak feltüzdelve. Szárnyuk magatehetetlenül csüngött élettelen karjuk mellett.
A legtöbb férfi volt, de akadtak köztük nők is.
- Szívtelen vadállat. - nyögtem mikor megpillantotam egy éppen haldokló testet. Szárnyával még erőtlenül csapkodott párat, mieleőtt örök mozdulatlanságba fagyott volna.
- Csak azzal, aki rászolgál. - sóajtota Finnick, és hátat fordított a látványnak. - Mehetünk vissza?
- Hihetetlen... - állapítottam meg visszafele. Hideg futkosott a hátamon. Tökéletes sima bőröm, most libabőrössé vált. Féletm. Sőt! Rettegtem.

Ginevra Martinotti Hétf. Okt. 15, 2012 5:43 am

- Erdő van valahol? - kíváncsiskodtam.
- De. Ott, nézd! - mutattak egy távoli pontra. Innen nem tudtam kivenni, hogy erdő-e vagy sem, de ha ők mondják...
- Megnézzük? - nyúztam egyből Gabrielt. A fiú megvonta a vállát, majd bólintott.
- Nézzetek körül nyugodtan! Szóljatok, ha valamit nem találtok, segítünk! - mosolyogtak többen is. Így hát elindultunk az erdő felé. Nem tudtuk a nevét, nem mondták. Lehet, hogy névtelen... - elmélkedtem. Ahogy az erdő felé közeledtünk, egyre nagyobb súly húzta a szívemet lefelé, pedig nem is csináltam semmit. Furcsa volt. Biztosan bemenjünk? - tudakoltam magamtól, de ha már egyszer elrángattam a testvéreimet, nem mehetek, vissza. Nem mondhatom nekik azt, hogy félek. Nem, be kell mennem és kész. Az erdő előtt egy fából faragott tábla díszlett. A Zengerdő - táblát faragta Edgar Poppy - mutatta a felirat az erdő neve alatt.
- Jössz, Starlight? - fordultam hátra sárkányomhoz.
"Miért ne mennék, te lüke?"
"Hééé! Szabad így társalogni velem?"
" Nem" - a sárkány megerősítésképpen megrázta a fejét és belépett az erdőbe. Követtük mind az öten be a sűrű rengetegbe. Először úgy hallottam, mintha a szél átfújt volna a levelek között, azok zizegtek volna, kiadva a muzsikát, de nem. A fák énekeltek. Komolyan! Dalt zengtek az igaz szerelemről. Ha csöndben maradtam és leültem, meg se rezzentem, hallottam a fák énekét. Hirtelen egy faág kinyúlt és megragadott. Néma sikoly hagyta el a számat. Mi lesz velem? Most mi lesz? Starlight ott van Gabrielláékkal, teljesen egyedül maradtam. Teljesen egyedül. A fa ága lehúzott a mélybe, egy barlangba. Egyedül volt, habár... Egy nő alakjának körvonala bontakozott ki előttem. Féltem. Rettegtem.

Kamilla Evans Hétf. Okt. 15, 2012 6:38 am

-Saphira te hova viszel?-kérdeztem.-Miért megyünk a Zengerdő fele?Ugye nem a sárkányokat és a Lovasokat akarod zavarni?Nem szeretnek!Ennyi!-mondtam.
-Én....Nem .....Hagyom!-mondta lihegve Saphira!
Kicsit nagy kört tett meg.
-De mit keresnek a Zengerdőben?-kérdeztem furcsán.
-Nem tudom!Talán Teázni mentek a fákkal!-mondta gúnyosan Saphira.-Ha az emberek nem tetszenek nekik!
-NAaaaaaaaaaaaa!Ez komoly!Mi van ha bajuk van?-kérdeztem és szidtam egyaránt.
-Nem érdekel!Főjenek a saját levükben!-mondta Saphira sértődötten.
-Na!Gyere!-mondtam és könnyedén leugrottam a hátáról.
-Kamillaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!-kiáltott és utánam repült.
Elkapott.Én csak nevettem.
-Ilyet ne csinálj többször!-mondta.
-Na?Jössz?kérdeztem.
-Igen....-mondta Saphira.
Leereszkedtünk.
-Nincs senki!Mehetünk!-mondta Saphira.
-Nana!Azok kik?-böktem szememmel Gabrielre és Gabriellára.
-Nemárrr!-mondta Saphira és odarepült.
-Sziasztok!-köszöntem miközben leugrottam Saphiráról. De hátul a kezem a tőröm közelében volt.

Valérie Hautel Hétf. Okt. 15, 2012 9:16 am

/elbeszélő/
Percek telnek, napok váltakoznak, hónapok sorakoznak, évek röppennek el semmi perc alatt... hisz az idő mendegél tovább, ez egy megállíthatatlan folyamat. Hiába vagyunk emberek, okos emberek, nincsen beleszólásunk efféle dolgokba, márhiszen gyengék vagyunk, hogy fölfogjuk. De akkor, hát miért nem tanuljuk meg végre?! Az idő pénz, s mit háborúval vagy bús lélekkel fogyasztunk el életünkből, azt visszasírjuk majd, midőn utolsó óráinkat töltsük. Hiába a történelmi pèldák sora, látszik, hogy a fajunk balga nép, mindig megismétli önmagát az élet nagy színpadán. Valjuk be Fairy Oak romokban, gondolkozunk el és lássuk hányezer remek társunk vesztette éltèt eme véres időszakokban, de mind hiàba ha továbbra is csak dúl a harc...
Szerencse, hogy lassan felnyílnak szemeink, harcikedvünk csillapodik, hagyjuk, hogy testünket àtjàrja a békesség és vele együtt a nyugodtság. Engedjük, hogy ellenségeink megpihenjenek, ezáltal el is mennek a hadszíntérről, menjünk mi is, làthassuk újra csönd, mely utat enged a természet "építészeinek". Először előbújnak rejtekhelyeikről az állatok, lágy tücsökzenére ugrándoznak újra a nyulak, s kecsesen a szarvasok. Hogy csak néhány példát említsünk. Nem sokkal az állatsereg után válnak "vértengerekből" kristálytiszta vízforràsokkà tavaink, folyamaink. Erre zöldül be a Zengerdő titokzatos fa országa, friss levegőt csinálva. Az erőre kapott szél elviszi a nem kívánatos szagokat, ezzel utat engedve a ködrétegen túli ègboltnak. Lesz eső s napsütés, éjszaka pedig ragyognak elhunytaianknak csillagjai. Már megjelentek más világok népei, fogadjuk őket szeretettel, mert ők segítenek majd újjá épéteni a falut és helyes útra terelni minket a lakóit...
De ha majd sos-sok év múltán, aggastyán korunkban, emlékezzünk majd meg egy személyről, kinek titkai talán sosem derülnek majd ki. Most szónékül int kegyelmezőjének, egy ifjúnak Hiramnak és elindul egy helyre, majd könnyekben tör ki mikor bátyja sírja elé èr. De megszorítja kezeit, aztán folytatja útját, elhaladva egy nagyszerű testvérpár emlékhelye mellett. A Zengerdő küszöbén még egyszer visszanéz, utàn lèp egy nagymacska kíséretèben, semmi sem köti többé ide. Hogy mi lesz vele az még a jövő zenèje...

/No emberek, szerintem itt hagyjuk abba ezt az egész szerepjátékot. Nyithatunk a fórumon egy új tèmát, ahol újrakezdhetnénk. A karakterek maradhatnának, mondjuk nekem tuti új karakterem lenne. Smile

Ha nem, akkor én kiszálok (max néha írnák, mint elbeszélő), mert zavaros az egész és teljesen elkanyarodtunk a Fairy Oaktól./

Ismira Hétf. Okt. 15, 2012 8:55 pm

Hát, az biztos! De szerintem ez a Fairy Oakban maradás senkinek sem erőssége. Mi lenne, ha csak egy random szerepjáték lenne?

Kamilla Evans Kedd Okt. 16, 2012 7:41 am

Szerintem is maradjunk inkább Fairy Oak-nál!
Most például újraépítjük a falut, békésebb idők.....
Mert kicsit sok dolog történt mostanában!
Én szerintem maradok Kamilla!

Violet- Sage Vas. Okt. 21, 2012 2:09 am

Szerintem is maradjunk Fairy Oaknál.
Úgy könnyebb lenne követni az eseményeket.

sherly poppy Pént. Jan. 11, 2013 6:04 am

Violet- Sage írta:[color=violet]
Miután a polgármester elmondta a tudnivalókat és kiosztotta a házakat, mindegyik lakó körbeállt minket, az újakat.
- Szia!- köszöntött egy lány.- A nevem Vanília!
- Szia ! Én Violet- Sage vagyok, de szólíts csak Violetnek.
- Elvezesselek a házadhoz? Velünk szemben van.
-Igen! Köszönöm!
Már indultunk volna , amikor egy újjabb lány jött oda hozzánk.
- Sziasztok! Én Fehlia vagyok!
Miután bemutatkoztunk Fehliának elindultunk hárman, a házaink felé. Út közben csatlakozott hozzánk Pervinka, Vanília ikertestvére.

sherly poppy Pént. Jan. 11, 2013 6:06 am

sherly poppy írta:
Violet- Sage írta:[color=violet]
Miután a polgármester elmondta a tudnivalókat és kiosztotta a házakat, mindegyik lakó körbeállt minket, az újakat.
- Szia!- köszöntött egy lány.- A nevem Vanília!
- Szia ! Én Violet- Sage vagyok, de szólíts csak Violetnek.
- Elvezesselek a házadhoz? Velünk szemben van.
-Igen! Köszönöm!
Már indultunk volna , amikor egy újjabb lány jött oda hozzánk.
- Sziasztok! Én Fehlia vagyok!
Miután bemutatkoztunk Fehliának elindultunk hárman, a házaink felé. Út közben csatlakozott hozzánk Pervinka, Vanília ikertestvére.

kelemenalexa Pént. Ápr. 05, 2013 5:30 am

hol indult el az új? bocs csak új vagyok

Valérie Hautel Kedd Ápr. 30, 2013 8:36 pm

fairyoakszj.hungarianforum.com

Kamilla Evans Szer. Május 01, 2013 12:59 am

És nagyon jó!!!!!!4

Kamilla Evans Szer. Május 01, 2013 1:01 am

Hangáról tudsz valamit Dory?

Valérie Hautel Szer. Május 01, 2013 3:51 am

Nem tudok semmit se.

Ajánlott tartalom

Szerepjáték