Re: Szerepjáték

Ismira Kedd Ápr. 10, 2012 12:48 am

-Reggelt!-köszöntöttem Harryt,miközben ennivaló után kutattam.
-Neked is. Nem fogsz semmit se találni,ma fogjuk feltölteni!
-Elmegyek a Csemege Falodába...valahogy így hívják Grisam szüleinek cukrászdáját. Nagyon finomak a sütik!
Harrynek csillogott a szeme.-Süti? Hetek óta nem láttam! Elkísérhetlek?
-Persze.-kiáltottam vissza a lépcsőről.-Megyek egy pulcsiért.
-Nincs hideg.Az előbb voltam kint.
-Akkor indulhatunk!-termettem mellette.
Friss levegő csapta meg az orromat. Harry összeráncolta szemöldökét.
-Mi a baj?
-Nem tudom..valami...Hagyjuk.-legyintett.
A többiek még nem érkeztek meg. mi voltunk az elsők. Még a cukrászda se nyitott ki.
-Hallod ezt?-kaptam fel fejem egy apró neszre.-Mintha valaki sírna.
-Igen. Ki lehet?
-Nem baba,az biztos! Keressük meg a gazdáját!
Elindultunk. Fehlia házából jött a sírás.
-Hahó!-léptem be a résnyire nyitott ajtón. Szegény lány,a földön kuporgott, fejét a térdei közé hajtva sírt. -Hadd beszéljek vele.-legyintettem Harrynek. Engedelmesen kiment az ajtón.-Mi a baj, Fehlia?
-Minden.-jött a nyöszörgős válasz.
-Naa, azért ne túlozz. Mi bánt téged ennyire?
Felkapta öléből a fejét:-Tényleg nem voltunk Zengerdőben?
-De,voltunk. Elvesztem.-mosolyogtam.-Honnan szeded,hogy nem voltunk?
-Álmodom? Csak azért mondod,hogy megnyugtass?
-Nem álmodsz. Ha álmodnál,ez nem fájna.-csíptem karjába.
-Hé!-kiáltott fel.-Legalább tudom,hogy nem álmodom. De legközelebb választhatnál kegyesebb módszert is!
-Bocsi. Na,de ki mondta?
-Fahéj..Meg Hiram.-hangja összecsuklott az utolsó szónál.-Tényleg nem kéne kórházban feküdnöm?
-Tudtommal igen...Valaki csúnya tréfát űz veled!-ráncoltam össze homlokom.-Én száz százalékig ébren vagyok. És te is...
-De reggel otthon ébredtem! Nem fáj már a lában! Mi történt?-kapaszkodott belém Fehlia.
-Megkérdezünk másokat is. Jó? Ha ők is Fahéjéknak adnak igazat,akkor belenyugszunk abba,hogy csak álmodsz..vagy álmodok...
Segítettem neki felállni.
-Kit kérdezünk meg?
-Talán Babút kéne megkérdezni...Viní valószínűleg elviccelné a dolgot,de ő biztosan megmondja az igazat!-dobtam fel az ötletet.
El is indultunk a Periwinkle család otthonába. Bekopogtam.
-Igen?-pillantott ki Babú az ablakon.
-Beszélnünk kell veled!-válaszoltam neki. Hirtelen pár barátunk-köztük Fahéj,Liliom és Hiram- feltűnt az utca végén.

Valérie Hautel Kedd Ápr. 10, 2012 1:51 am

Babú kilépett a házból. S szerentségtelenségünkre Viní is vele jött.
- Mit akartok? Épp most mentünk volna - mondta Vanilia.
- Jártam már a Zengerdőben? - kérdeztem.
- Nem még, nem. Ma akartunk elvinni titeket.
Ennyi elég volt ahhoz, hogy rájöjjek csak Ame meg én emlékszem mindenre ami történt. A többiek hirtelen megálltak.
- Te ki vagy? - kérdezték Violet - Sagét.
- A helyzet súlyosbodik - súgtam Amének.
De vajon mi miért nem felejtünk? Hát persze! Ame és én nem igazi boszorkányok vagy mágusok vagyunk!

Gabriella Martinotti Kedd Ápr. 10, 2012 2:13 am

Reggel óta kicsit furcsán éreztem magam. Fáj a fejem, szédülök és fogalmam sincs, hol vagyok. Amikor reggel bejött egy asszony a szobámba, elég furán néztem Rá, hogy mit keres ott.
-Jó reggelt, kincsem! - hajolt le hozzám, hogy puszit adjon.
Hátrahőköltem. Egy idegen nő akar engem megpuszilni?
-Elnézést, de ismerjük mi egymást? - kérdeztem furán.
Az asszony gondterhelten nézett rám, majd rátette a kezét a homlokomra.
-Mit csinál? Azonnal hagyja abba! - förmedtem a nőre.
Ő megijedt, aztán a vállát vonogatva kiment.
-Hú, de fura! Ő mit keresett itt? - tudakolta a szomszédos ágyról Liliom.
-Halvány lila fogalmam sincs - feleltem és összeráncoltam a homlokom.
Kimentem a konyhába, ahol nem csak az asszony, de egy férfi is ott volt.
-Jó reggelt, bogaracskáim! - köszöntött minket mosolyogva az úr, mire a nő súgott valamit a fülébe.
A férfi elsápadt, bólintott egyet, felkapta a kabátját és kisietett az ajtón. Furcsállkodva néztem utána.
-Mit kérsz reggelire, Fahéj? - kérdezte Liliom.
-Mézes kenyér jó lesz - bólintottam.
-Rendben - mosolygott ikertestvérem és azonnal elkezdte csinálni az ételt.
Abban a pillanatban csöngettek. Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam.
-Mi a baj Fehlia? - kérdeztem idegesen, amikor megláttam barátnőm tágra nyílt tekintetét.
Eközben odaállt mögém Hiram és Liliom, akik furcsállkodva nézték Fehliát.
-Itt valami nincs rendben! - vágta rá azonnal.
-Ezt meg hogy érted? Miért nincs minden rendben? - kérdezte furán Liliom.
-Nekem a kórházban kéne lennem - mondta.
Miről beszél ez a lány?
-Miért kellene ott lenned? - tudakolta Liliom.
-Azért mert a Zengerdőben majdnem megettek a fák. Ti megmentettetek, de megsérültem - hadarta Fehlia.
Ekkor már én is összeráncoltam a homlokom.
-Nem is voltunk a Zengerdőben - furcsállkodtam.
-Akkor gondolom Hiram te nem emlékszel, hogy megcsókoltál és elmondtam a titkomat - felelte a lány.
-Megcsókolni téged? Ne viccelj! - nevetett fel Hiram és sarkon fordult.
-Akkor biztosan én nem vagyok normális, megyek is és kezeltetem magam - búcsúzott el.
-Szia! - intettem és becsuktam az ajtót.
Abban a pillanatban megfordult velem a világ és le kellett ülnöm. Pár perc múlva elmúlt az egész. Hol vagyok?
-Liliom, hol vagyunk? - kérdeztem ikertestvéremet.
-Nem tudom - rázta a fejét.
-Menjünk ki és kérdezzük meg valakitől - ajánlotta Hiram, így elindultunk.
Sietős léptekkel vágtunk át a falun, aztán megpillantottunk egy csapat Liliommal és velem egyidős lányt. Odamentünk hozzájuk.
-Szia! Te ki vagy? - kérdeztem egy ott álló lánytól.
-Violet-Sage - mutatkozott be.
-Fahéj Villora - nyújtottam a kezem, mire megrázta. - Nem tudod, hol vagyunk?
-Fogalmam sincs - felelte. - Én is azért vagyok itt, hogy Tőlük megkérdezzem - mutatott a többiekre.
Bólintottam és a lányok felé fordultam.

Valérie Hautel Kedd Ápr. 10, 2012 5:41 am

Vanilia és Pervinka a többiekhez mentek. Csak én meg Ame álltunk a ház előtt. Bár úgy látszott, hogy a többieket ez egyáltalán nem zavarja, elvoltak foglalva azzal, hogy bemutatkozzanak egymásnak, többször. Azon már meg se lepődtünk, hogy a baj kiterjedt a falu lakóira is. Ame végül megszólalt.
- Ha nem teszünk valamit, hamarosan a többiek arra se fognak emlékezni, hogy sajátmaguk kicsoda.
- De mit tegyünk?
Barátnőm erre már nem mondott semmit.
- Várjunk csak! - szólalt meg hirtelen. - Mi miért nem felejtünk?
- Erre azt hiszem tudom a választ - mondtam. - Valószínű, hogy ez valami elmezavar ami a sötétség és a fény bűvölőire hat. Valaki ezt írányítja ezt és tudja, hogy ti nembűvölők nem nagyon tudjátok felvenni a harcot... - itt Ame felhorkant. - ... varázstudó emberek ellen - tettem gyorsan hozzá.
- De te akkor mi vagy? Hisz te tudsz varázsolni! - méregetett Ame.
Nagyot sóhajtottam. Neki is el kell mondani.
- Ame - kezdtem. - Én nem vagyok se fény se sötétség boszorkány - bólintott, mert ezt tudta. - Régebben már éltem itt a Fairy Oakban. De akkor más valaki voltam. Egy dajkatündér. A nevem Feli volt. És Babú és Viní dajkatündére voltam. Amikor a lányok 15 évesek lettek hazamentem oda, ahol a tündérek laknak. De történt valami én se tudom mi, de Fehlia lett belőlem. Ide küldtek, hogy itt éljek. És a varázserő. Ezt én sem tudom, hogy mi de nappal jobban érvényesül, de éjszaka is tudok varázsolni csak akkor kimerítőbb. Ami még furcsa, hogy tudok teremteni dolgokat de el is pusztíthatom őket. Bár teremteni könnyebb.
Mondandóm végére értem. Ame komolyan nézett.
- Tudod mit keressük meg a többi nembűvölőt, hátha kitalálunk valamit együtt - mondta Ame majd elindultunk.

Ginevra Martinotti Kedd Ápr. 10, 2012 6:32 am

Valami, valami kezdett derengeni. Mintha tudnám, hogy ki ez a nő aki reggel felébresztett. Ha elég erősen koncentrálok, akkor emlékszem mindenre.
- Fehlia! - szaladtam a lány felé. - Én...én emlékszem, emlékszem, arra hogy hol vagyunk.
- Micsoda? És, ha szabad kérdeznem, akkor te milyen lény vagy? - érdeklődött. Vajon mi lehetek? Nembűvölő, az nem, ugyanis repülni és varázsolni is tökéletesen tudok. Dajkatündérből boszorkány? Az megint nem, ugyanis pusztítani nem tudok. Vámpír? Na, az tuti nem vagyok. Nem szomjazom vérre és más egyéb csúnyaságra. Vajon mi lehetek? Merült fel bennem újra a kérdés, de sajnos nem tudtam a választ. Nem tudom mi vagyok!!!

Valérie Hautel Kedd Ápr. 10, 2012 11:08 pm

Már épp indultunk volna Amével amikor Liliom szaladt oda hozzánk. És elmondta, hogy ő mindenre emlékszik, csak azt nem tudja, hogy mi is valójában.
- Te kihallgattad a beszélgetésünket? - raktam csípőre a kezemet.
Liliom lesütötte a szemét. Hárman tudják, hogy ki vagyok! Remek! Azaz csak ketten, mert Hiram nem emlékszik rá.
- Nem akarsz megenni, igaz? - kérdeztem tőle.
- Nem.
- Akkor meg ezt később kitaláljuk, hogy ki vagy, előbb meg kéne menteni a többieket.
Liliom bólintott. Hárman aztán nekiálltunk nembűvölőket keresni. Szétváltunk és azt kezdtük kiabálni, hogy "Ki tudja mi az a Fairy Oak?". Egy kis idő múlva sikerült egy kis csapatot eszkábálnunk. Én két embert tartottam fontosnak. Shirleyt, mert ő a végtelen hatalom és Dahliát, mert ő régebben boszorkány volt.
- Kinek van ötlete mit csináljunk? - tettem fel a mindent eldöntő kérdést.
Dahlia szót kért.
- Amikor boszorkány voltam egyszer belopakodtam egy tiltott könyvtári részbe. Ott találtam egy könyvet, amibe egy nagyon hatásos emlékezet visszahozó varázslatot találtam. El kell készíteni hozzá egy italt is. A gond csak az, hogy az italt a betegnek kell bevennie. És azt írták, hogy nagy mértékű ellenkezés lesz. Lényegében harcolni kell a barátainkkal.
- Más ötlet? - néztem végig a társaságon.
Senki nem szólalt.
- Dahlia asszony megvan még az a könyv? - ő bólintott. - Akkor Shirleyvel együtt készítse el!
Az említettek munkához is láttak. Sajnos, csak a nap végére készültek el. Sorsolással eldöntöttük, hogy ki kiknek adja oda az ellenszert. Én Hiramot, Fahéjt és Tomellila nénit húztam. Fahéjnál meglepően könnyű volt. A kórházba vittem ahol Dahlia asszony és Shirley elaltatta, hogy kipihenje a fáradalmakat. Kiderült, hogy fájt a feje. Tomellila néni azonban amint közeledtem akkora varázslatot küldött rám, hogy nekicsapódtam a falnak. Sokáig vesztésre álltam, mert nem tudtam rászánni magam, hogy varázsoljak ellene. Végül sikerült egy ostort varázsolnom. De minden ütés nekem is fájt és hálát adtam az égnek amikor végre Tomellila néni megitta az italt. Tomellila nehéz dió volt, nekem, de mennyivel nehezebb volt ez egy nembűvölőnek.
Ezután következett Hiram. És az én személyes rémálmom. Hiram amint meglátott egy szörnyeteggé változott (komolyan mondom) és egyenesen nekemugrott. Épphogy sikerült elugranom. Ismét nekem támadt és most sajnos nem volt időm elugrani. Fölemelt és úgy eldobott, hogy óriásit csapódtam a falnak. Nem bírtam fölállni. Közben azt vettem észre, hogy Hiram és a többiek (azok akik még mindig nem emlékeznek) tanácskoznak. Kis idő múlva mindenki átváltozott valami fura lénnyé és egyszerre lerohanják a csapatunkat. Hirtelen kinyílt a kórház ajtaja és kijöttek belőle azok akik meggyógyultak. Sikeresen megakadályozták a mutánsok támadását és azonnal harcba szálltak velük. Én föltápászkodtam, de ekkor észrevettem, hogy a jobb karomból ömlik a vér. Sőt mi több szinte nem is érzem. De, hogy még egy gonddal több legyen Hiramszörny nem adta fel és vérszomjasan közeledett felém. És talán itt telt be a pohár mert hirtelen (magam se tudom, hogy miért) de fölemelkedtem és megjelent egy kard a bal kezemben. Gyönyörű fegyver. A levegőben elkezdtem a fiú felé száguldani. Már emeltem volna a kardod, de itt elhagyott az erőm, túl sok vért vesztettem és lezuhantam a földre. Mellém esett a kard és az üveg amiben az ellenszer volt. Az utolsó emlékem az, hogy Hiram lehajol hozzám... Aztán semmi. Én akkor már nem segíthettem még saját magamon se.

Ismira Szer. Ápr. 11, 2012 12:37 am

-Mit akarsz?-hörgött Harry torokhangon.
-Nem bántalak. Csak innod kell egy kicsit ebből.-mutattam fel neki az üvegcsét.
-És ha nem akarok?! Nem tudsz legyőzni.
-Szépen kérlek vedd be.-hangom egy oktávval magasabbra csusszant. Féltem.
Hirtelen kiáltást hallottam.
-Ez Fahéj!-mondtam ki hangosan gondolataimat. Meg kell keresnem. Harryhez fordultam,de ő már ott sem volt.
A hang irányába futottam. Csak ne legyen késő.
Mikor a kórház elé értem,Fehliát láttam a földön feküdni vérben úszva. Kezében kard. Sötét szörnyek álltak a közelben.
Fahéj emberalakban állt Fehlia fölött. Védte őt.
-Mi történt?-kiáltottam.
-A többiek...Ellenkeznek!-ordított vissza Fahéj.-Tanácstalanok vagyunk.
Szemem a kardra futott. Erős késztetést éreztem,hogy felemeljem... De ellenállok. Egyenlőre.
-Ölni is képesek lennének?
-Igen.-pillantott rám Fahéj. Hirtelen Harryt pillantottam meg. Éppen akkor változott... jegesmedvévé? Fehér szörnyeteggé...
-Nem akarom bántani őket.-pislogtam ki egy könnycseppen szememből.
-Kénytelenek vagyunk!-kiáltotta Fahéj két bűbáj között. Tekintetem megint a kardra siklott.
Fényes,aranyszínű kard. Éle körül fénycsóvák lobognak... A Királyok Kardja!
-Fahéj! Dobd ide a kardot.-kérleltem. Szép hajítással eljuttatta hozzám.
Anyám, még kiskoromban sokat mesélt erről a kardról. Hogy juthatott hozzá Fehlia?
Felpillantottam. A szörnyetegek hömpölygése szörnyen ijesztő látvány volt. Egy-egy sebesült ember vagy mutáns a földön vonaglott. Sérülésük akár halálos is lehet,ha nem segítünk gyorsan rajtuk...

Gabriella Martinotti Szer. Ápr. 11, 2012 8:51 am

Egy hatalmas szörny magasodott felém. A szeme vérben forgott és ijesztően meredt rám. Én azonban felismertem mögötte az én kedves és jólelkű bátyámat.
-Szia Hiram! - néztem Vele farkasszemet.
-Honnan tudod a nevem? - kérdezte hörögve.
-A testvéred vagyok, nem emlékszel? - kérdeztem reménykedve, mire felhördült.
-Te csak egy kis senki vagy, aki soha nem állíthat meg! - bömbölte és meglendítette felém a karját.
-Ne haragudj, bátyó! - suttogtam és egy mély sebet ejtettem a kezén, mire felüvöltött.
Veszett dühvel megindult felém. Tudtam, hogy ezt a támadást nem tudom védeni. Ha elmenekülök, Fehlia meghal. Viszont Hiram-szörny most túl erős... Egyet tehettem csak.
-Ame, a kardot! - kiáltottam, mire barátnőm viszadobta nekem.
Bátyám éppen akkor emelte az öklét. Most vagy soha! Mély levegőt vettem és markolatig beledöftem a szerszámot Hiram testébe. Ő felüvöltött. Eszméletlenül mélyről jövő és elkeseredett kiáltás volt, majd összesett. Lenyeltem a könnyeimet, aztán vártam az újabb támadást. De nem jött. Csodálkozva néztem körbe. Az összes mutáns megbénult. És akkor megértettem. Hiram volt a vezetőjük és most, hogy elesett a csatában, a többiek nem tudják, mit csináljanak.
-Ame! - kiáltottam. - Szólj a Fény Mágusoknak és Boszorkányoknak, hogy kezeljék le a szörnyeket! Ja, és kérlek, hívd ide Vaníliát és Liliomot!
Barátnőm elszaladt. Letérdeltem Fehlia mellé és megmértem a pulzusát. Még élt. Alig hallhatóan, de vert a szíve.
-Mi történt? - rontott be a szobába Babú és az ikertestvérem.
Fehliára és Hiramra mutattam. Vanília Fehliához rohant, Liliom pedig sírva rohant Hiramhoz. Leborult mellé, megfogta a kezét és szakadatlanul csak sírt.
-A szomszéd szobában minden rendben - lépett be Tomelilla néni, majd a többi Fény Mágussal és Boszorkánnyal együtt ebben a helyiségben is elvégezték munkájukat.
Az emberek, mintha mély álomból ébrednének, úgy keltek fel a földről. Dörzsölgették a szemüket és visszaváltottak eredeti alakjukra. Csak két ember maradt mozdulatlan: Fehlia és Hiram. Tomelilla néni megvizsgálta Őket, majd óvatosan kihúzta bátyám testéből a kardot. Összenézett a többi Fény Mágussal és Boszorkánnyal, aztán mindannyian felálltak. Szoros kört alkottak és számomra érthetetlen varázsszavakat kezdtek mormolni. Pár másodperc múlva aranypor szállt a kör közepe felé, ahol Fehlia és Hiram feküdt. A por egyre vastagabb és vastagabb lett és ahogy gyarapodott, úgy tűntek el a sebek barátnőm és testvérem testéről. Pár perc múlva Fehlia mozgolódni kezdett, majd kinyitotta a szemét és felült.
-Köszönöm! - csak ennyit lehelt, de ennyi elég is volt.
Mindannyian megkönnyebbülten lélegeztünk fel. De Hiram még nem kelt fel. A torkomat rettegés szoította össze.
-A Királyok Kardja által szerzett sebet csak az igaz szerelem egy csókja gyógyítja meg. Különben nem látjuk többet ezt a kedves fiatalembert - figyelmeztetett Tomelilla néni.
Akkor rogytam le reménytelenül a földre. Éreztem, hogy elhagy minden erőm. Én végeztem Vele. Az én kezem által halt meg. Ekkor azonban rendkívüli dolog történt. Fehlia felállt, odasétált bátyámhoz, magához húzta és megcsókolta. Tátott szájjal figyeltem a jelenetet. És működött! Hiram felkelt! Megrázta a fejét, felegyenesedett, majd némi habozás után odament Fehliához és visszacsókolta. Hihetetlen volt! Az emberek hangos örömujjongásban törtek ki. Én pedig az örömtől majdnem elájultam!

Valérie Hautel Szer. Ápr. 11, 2012 6:08 pm

- Fahéj nyugalom! - figyelmeztettem barátnőmet aki az öröm ujjongásban majdnem hasraesett.
Hiram és én összenéztünk. Aztán megöleltük egymást. Jó volt, hogy végre mindenki megitta az italt!
- Bocsáss meg - mondtuk egyszerre.
Elnevettük magunkat. Én folytattam volna a bocsánatkérést. De Hiram az ujjával lezárta a számat.
- Az a lényeg, hogy én megtagadtam a szerelmemet. Hogy csinálhattan ilyet? - mondta.
- Nem a te hibád. Varázslat hatása alatt voltál - erről eszembe jutott, hogy talán egy ellenség új tervet talál most ki, bár most kiderült, hogy a nembűvölők is tudnak valamit. - De egyet ígérj meg! - Hiram figyelt. - Ha én leszek vérengző mutáns, azonnal leszúrsz ezzel - emeltem fel a kardot. Pihe könnyű volt.
Hiram arcán némi szomorúságot véltem fölfedezni. Talán mást akart hallani?
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Baj? Semmi az ég világon semmi! - nevetett fel feszülten Hiram. - Egyébként ez a kard, hogy került hozzád?
- Ez? Hát csak úgy megjelent a kezemben. Miért, mi olyan fontos ebben a fegyverben?
- Fehlia! Ez a Királyok Kardja! Nem ismered a legendát?
Megráztam a fejem.
- Elmeséled?
- Nos... - kezdte el Hiram. - ... a Királyok Kardja a legyőzhetetlen kard, melynek sebét csak egy igazi szerelmes csókja, gyógyíthatja csak meg. Aki ehhez a kardhoz hozzájut, kiválasztott. Kiválasztott egy mindent eldöntő csatához. A kiválasztottnak a kezében ez a fegyver pihe könnyű. És más csak úgy használhatja, ha ő engedélyezi. Nos, a kard története. Elvileg egy király készítette, aki nagy dicsőséget akart magának. Megbízott ezzel egy fiatal kovácsot, aki egész életében ezen dolgozott. Mikor a király meghalt a kard új gazdát keresett magának, hogy végül megtalálja igaz tulajdonosát, akivel...
- ... együtt temetik el - fejezte be Liliom, aki épp akkor jött oda hozzánk.
Ó! Akkor én kiválasztott vagyok! Hát nem érzem magamat annak.
- Képzeld Fehlia, tudom, hogy miért nem hatott rám az emlékezetkiesés! - váltott témát Liliom.
- Na mond! - ujjongtam.
- Fény boszorkány vagyok, csak van egy különleges képességem/ vagy több, mint minden mágustudónak. Az én képességem az, hogy nem hat rám, olyan varázslat amit több emberre céloztak. Tomellila néni segített kideríteni.
- Hihetetlen! - mosolyogtam, akkor Hiramnak is van képessége.
- A többiek mennek egyett sétálni. Jöttök? - kérdezte Liliom.
Bólintottunk és követtük a lányt. Kézenfogva természetesen. S aki egy percre is el akarta hívni az egyikkünket, arra rámordultunk. Nem akartuk mégegyszer elveszíteni a másikat. Furcsa páros vagyunk. De szerintem jó, hogy ott vagyunk egymásnak. Remélem mások is így gondolják. A séta kellemes volt, sokat beszélgethettem a barátaimmal.

Ginevra Martinotti Szer. Ápr. 11, 2012 8:22 pm

Hihetetlen vagyok. De tényleg. Fehlia és Hiram egymás mellett álltak, egymás kezét fogták és teljes nyugalomban beszélgettek. Én meg? Egyik lábamról a másikra ugráltam és izgatottan meséltem, hogy milyen "lény" vagyok.
- Liliom! Nyugi! - állított le Fahéj. De én boldog voltam, ugyanis végre nyugalom van Fairy Oakban. Mindenki emlékszik mindenre, senki nem utazik el, senkit nem esznek meg a fák. Tökéletes! Ez így nagyon jó. Mellesleg, kell ennél több? Minden nap elmehetünk fürödni és ami a legjobb. szabadok vagyunk, nem támad minket ellenség, se senki. Mikor reggel fölébredtem, Fahéj előtt, kimentem a teraszra és szívtam egy kis friss levegőt. A gyenge tavaszi szellő simogatta az arcom. Én valahogy így képzeltem el az életemet. De mikor megszólalt Fahéj "kedves" morgása a szoba felől, leszaladtam a konyhába.
- Te szerencsétlen! Csukd be azonnal a teraszajtót! Megfagyok! - dörmögte a takaró alól ikertestvérem. A konyhába érve megint elöntött a boldogság. Ma ilyen boldog napom van. Az asztal szépen meg volt terítve, a terítőhöz hozzá illő csészécskék voltak rakva. Minden olyan varázslatos volt! Tulipán néni kitett magáért, a reggeli édes fogásokkal, majd sósakkal fejeződött be. Ekkor jöttem rá, hogy milyen nap van, na, meg akkor amikor Fahéj kijelentette, hogy igenis ő megy ki a Szívélyesség kosaráért.
- Szó sem lehet róla! Vagy együtt, vagy én egyedül, de te? Nem - mondtam én, végül is együtt mentünk ki az ajtó elé a kis kosárért. És vajon ki volt a csipeszen?
- Tulipán néni! - kiabáltam - Találja ki, ki van a csipeszen!
- Mondtam, hogy szólítsatok nyugodtan anyunak.
- Jó, persze, persze - dadogtam.
- Hogy ki van a csipeszen? Te? Fahéj? Jaj, tudom már! Fehlia és Hiram!
- Majdnem, csak Fehlia
- Kimehetünk a térre? - tudakolta Fahéj, hogy végre megvalósítsuk, azt a programot, amit eredetileg terveztünk.
- Jaj, hát persze. Ebédre legyetek itthon - mondta Tulipán néni - jaj, bocsánat, anya.
Így hát elindultunk a térre. Hiram állítólag már korán elment itthonról. A téren már gyülekeztek emberek. Ott volt Fehlia, Hiram - valahogy sejtettem, hogy itt találom - , az ikrek, Shirley, Violet, Ame, Flox és még két ember, akiket nem ismertem. Látszólag a két új sem ismerte egymást, ugyanis szemben álltak, megtartva az egy métert, és bemutatkoztak egymásnak.
- Szia! Én Lily vagyok. Violetta Lily Bletter. Itt lakom az Orchidea utcában. És te? - érdeklődött a lány. Szép volt. Vállig érő, sűrű szőkésbarna haja volt, ami most ki volt engedve neki. Fodros rövidujjú, rózsaszín pólót viselt, rajta egy kis farmermellénnyel. Egy fekete cicanadrág volt rajta és egy rózsaszín szandál, hogy passzoljon pólójához.
- Én Daniel vagyok, de szólítson csak nyugodtan mindenki Dany-nek. Daniel James Bloom. Képzeld! Én is az Orcidea utcában lakom, a 12-es szám alatt - mondta a fiú. Ő fehér pulcsit viselt, a cipzárja le volt húzva, alatta egy sötétkék rövidujjú póló volt. Farmernadrágja volt egy tornacipővel. A két újonc kedvesnek tűnt és mikor bemutatkoztak egymásnak valami fény csillant a szemükben, mintha, mintha... Á, nem mondok semmit. Csak annyit, hogy Lily és Daniel elválaszthatatlan jó barátok lettek ettől a naptól kezdve.

Valérie Hautel Szer. Ápr. 11, 2012 10:45 pm

A csapatunk két újabb taggal bôvült. Hamar beileszkedtek. És a napok is gyorsan teltek, azt vettük észre, hogy április közepe felé közeledünk. Nem jött ellenség. De én úgy gondoltam, hogy a többieknek nem maguktól lett emlékezetkiesésük. Hiram és az én kapcsolatom jól alakult. Szinte elválaszthatatlanok lettünk. Reggel Hiram keltett és együtt reggeliztünk, utána ketten lementünk a térre. Résztvettünk a programon amit a többiek kitaláltak. A mai nap is Hiram ébresztett fel.
- Jó reggelt Fehlia! Boldog születésnapot! - mondta reggel.
Én rápillantott a naptárra. És tényleg a születésem napja volt ez. Vagyis ezen a napon lettem egy 14 éves Fehlia. Egy éve volt! El se hiszem. 9 hónapig tündérekkel laktam és majdnem 3 hónapig tartott mire a Fairy Oakba értem. Hiram elôszedett egy kis dobozt és letérdelt.
- Fehlia... - itt kinyitotta a dobozt. - Leszel a feleségem?
Ez váratlanul jött. Még csak pár hete voltam a barátnôje. És minden olyan váratlan.
- Izé... Hiram... én, én, én... nem tudom... izé - habogtam.
- Nem-e? Mit akarsz Fehlia? - mondta és kiment a szobából.
Térdre rogytam. Lesütöttem a szemem.
- Én, én, én...fefefefefelelelesééégg? - reszkedtem. - Én? Miért pont én?
Mikor lementem, Hiram nem volt a házban. Hosszú ideje elôször egyedül mentem le a térre.
- Hol van Hiram? - kérdezte Liliom mikor a csapatunkhoz mentem.
- Mindjárt jön - mondtam feszengve.
Várni kezdtünk. De Hiram nem jött és ezért Fahéj megszólalt.
- Mindjárt jön, nagyon vicces!
Leültem egy padra. És sírni kezdtem.
- Hiram, Hiram, Hiram, Hiram. Mindent elrontottam - fakadtam ki.
- Mit rontottál el? - kérdezte Babú.
Nem bírtam válaszolni. Csak sírtam.
- Mit rontottál el? - kérdezte hangosabban Viní.
Erre se tudtam válaszolni. Csak mégjobban sírni kezdtem.
- MIT RONTOTTÁL EL?! - ordította Fahéj. - MIT? FEHLIA VÁLASZOLJ!!!
De nem tudtam válaszolni. Csak ráborultam barátnôm vállára.
- Hagyad! Úgyse tudja elmondani - mondta Liliom.
- Szegény lány - veregette meg a vállam Fahi - Sírj csak!

Ismira Csüt. Ápr. 12, 2012 5:11 am

Tehetetlen voltam. Szegény Fehlia! Micsoda születésnap!
-Ha elmondod,hogy mi történt,azzal talán jobbra fordul a dolog!-bátorítottam.
-Úgysem értenéd!-kiáltott fel. Hangjába minden fájdalom beleszorult.
-Nem sírhatsz egész nap!-segített rajtam Fahéj.-Rossz rád nézni! Mit fog szólni Hiram?
Erre Fehlia még erősebb zokogásba kezdett.
Fahéj bocsánatkérően pillantott rám. "Úgy tűnik Vele van gond.." sugározta a tekintete.
-Az említett szamár.-tátogtam és állammal az egyik utca felé böktem. És valóban. Eszeveszetten rohant felénk.
Fehlia láttán ajkába harapott. Pár méterre tőle lelassított.
-Ugye tudod,hogy nem haragszom?-kérdezte tőle. Fehlia erre felkapta a fejét.
-Nem. Nem tudom.-zokogta.
-Mi történt?-kíváncsiskodott Liliom,de Hiram meg se hallotta.
-Nem tudtam,hogy ez így fog érinteni!-magyarázkodott barátnőjének.-Én azt hittem..
-Úgy tűnik rosszul hitted...-Fehlia lassan kezdett megnyugodni. a sírást már abbahagyta,de levegőhöz csak nehézkesen jutott.
-De Te ezen tudsz változtatni!-fogta kérlelőre Hiram.
Fehlia felpillantott rá. Hiram elmosolyodott.
-Nem szeretem,ha sírsz.
-Ez nem az első alkalom,hogy sírni látsz?-kérdezte Fehlia.
-De.Lehet.-ült le mellé a fiú.-Ne rontsd el ezt a szép napot!
-Megpróbálhatom.-törölte meg orrát egy zsebkendőben.
-köszönjük. Most beavatnátok minket is?-türelmetlenkedett Viní.

Ginevra Martinotti Csüt. Ápr. 12, 2012 5:36 am

- Ööö... Mondhatok valamit? - tudakolta Daniel Lily mellett állva.
- Mit? - nézett rá legjobb barátnője ijedten.
- Izé...hát...el kell mennem. Nem, nem örökre, csak egy hétre. Ide, egy másik faluba. A nagyszüleimhez. Idehozzuk őket - mondta Dany.
- Elmész? - Lily a sírás szélén állt.
- Mondom, nem örökre. Csak egy hét - nézett mélyen a lány szemébe.
- Ó, jó! - könnyebbült meg Lily. Szerintem az előző monológjából a fiúnak csak azt tudta felfogni, hogy ő elmegy. - Gyere! Pontosabban gyertek! Együnk egyet a Csemege Falodában!
Lily elkezdett futni, mindenki utána, de ahogy Daniel beérte a lány elvágódott a földön és felordított.
- Jaj, a bokám! Huh, azt hiszem eltört! -nézett a lábára.
- Á, nem. Csak kificamodott - guggoltam le mellé. - Nézd! Már nem is fog fájni! - mondtam ki a megfelelő varázsigét és a fiú lába meggyógyult.

Valérie Hautel Csüt. Ápr. 12, 2012 4:03 pm

- Khm - fogta meg Fahéj Lilyt és Danyt. - Most, hogy nálatok minden rendeződött, meghallgatjuk Hiram és Fehlia problémáját - tessékelte vissza őket a helyükre.
Ekkor mindenki engem és Hiramot nézte. Sokáig nem szólt senki. Hiram az ujjaival játszott én pedig az egyik hajtincsemet huzigáltam. Vinínél lassan kezdett betelni a pohár.
- NEM UNJÁTOK MÁR? - adta fel végül.
Ezután kis csend következett.
- Megkértem Fehlia kezét - mondta hirtelen Hiram, mire az én kezem megállt a hajhuzogatással.
- Hogy mi? - kérdezte Ame.
- Megkértem Fehlia kezét - ismételte a fiú.
- Hát bátyus ezt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar házasodni akarsz - nevette el magát Liliom, Fahéj természetesen mérgesen tekintett rá, ezért inkább abbahagyta.
- Utána? - kérdezte Fahi.
- Milyen utána? - értetlenkedett a bátyja.
- Hát gondolom nem ezért jött le sírni a barátnőd. Mit csináltál?
Hiram nem felelt.
- Szerintem nem várta meg a válaszát - szólt közbe Dany és vágyakozóan tekintett a Csemege Falodára.
Erre mindenki ledöbbent. Hiram játszadozni kezdett az ujjával. Sokáig megint nem szólalt meg senki. Aztán hirtelen mindenki legnagyobb meglepetésére egy könny csúszott ki a fiú szeméből és azt követte a többi.
- Én csak jót akartam neked Fehlia, mert mindig annyira magányos voltál - mondta.
Elszorult a szívem. Szent ég! Mindent miattam tett! És én olyan hálátlanul cserbenhagytam. Milyen hihetetlenül öntelt vagyok. Miért pont én kellek neki? Én aki ilyen, ilyen nem normális vagyok.
- Ne sírj - töröltem le a könnyeit zsebkendővel. - Én vagyok a hibás.
Ezt már senki se értette.
- Nem bírtam válaszolni - folytattam. - Csak habogtam össze - vissza. A végtelenségig nem lehet várni.
- KÉT IDIÓTA! - előzte meg Fahéj a közbeszólásával Hiramot.
Mindenki kérdőn nézett rá.
- Ezek ketten idióták. Nem tudnak dönteni, hogy ki volt a bűnös - mondta.
Hát ez jogos! Bár Fahéj mindig beletalál.
- Hiram - kezdtem. - Te is tudod, hogy leszek a feleséged, csak később. Nem hiszem, hogy most jó lennék feleségnek.
- Akkor is fogadd el ezt kérlek - mutatta fel a szerelmem a gyűrűt. - Akkor csak eljegyezlek.
Felhúzta a gyűrűt az ujjamra. Nekem! És nem másnak. Azt hiszem tenni fogok azért, hogy majd egyszer boldogan mondhassak neki igent.
Csapatunk megkönnyebbülten lélegezett fel és a nap további része boldogan telt. Csak Dany és Lily jártak szótlanul egymás mellet.

Másnap Hiram egyedül ment le a térre.
- Hol van Fehlia? - kérdezte baljósan Liliom.
- Feleségképzőn.
- Hogy min? - tágult ki Fahéj szeme.
- Feleségképzőn.
- És mégis minek? - tudakolta Grisam, aki alig bírta visszatartani a röhöghetnékét.
- Azért, hogy megfeleljen az elvárásaimnak.
- De neked nincsenek is elvárásaid! - kiáltott fel Babú.
- Nekem nincsenek is. Ő talál ki magának.
Ez volt az a pont ahol Grisam nem bírta tovább és kitört belőle a röhögőgörcs. Jim is nehezen bírta.
- Ez most tényleg igaz? - kérdezte Jim.
- Mind egy szóig - válaszolt Hiram.
- Hát barátom, furcsa lányt veszel el - veregette meg Jim barátja vállát, majd ő sem bírta tovább és elnevette magát. De dicséret jár neki. Keményen küzdött.
Erre már a többiek is kedvet kaptak és az egész tér az ő kacagásuktól zengett. Nos, ekkor érkeztem meg. Hiram már messziről észrevett, elkezdtünk futni egymás után. Megöleltük egymást.
- Hiányoztál - mondtuk egyszerre.
Jó az tény, hogy kb. másfél órát voltunk távol egymástól. De ez egyáltalán nem vicces! Mi van ha közben Hiramot megeszik a kannibálok! Hova lennék én nélküle?
- Te nem vagy normális - köszöntött reggel Viní.
- Neked is jó reggelt! - mondtam vidáman.
- Hé Fehlia! - mondta Grisam. - Azt is megtanítják a feleségképzőn, hogy hogyan vegyél le egy tányért? - a fiú kérdését folyamatosan előtörő nevetés követte szinte mindenki részéről.
- Nagyon vicces. Nagyon vicces - durcáskodtam és elbújtam Hiram karjai jött.
Wáááá! A barátaim nem tudnak felnőtt módján viselkedni. A feleségképző igen is jó hely! Én nem akarom, hogy Hiram ne bánja meg, hogy engem választott.

Ginevra Martinotti Csüt. Ápr. 12, 2012 8:06 pm

Szuper. Bátyám egy komplett idióta. És Fehlia az idióta bátyám miatt csinál magából idiótát. Á, mindegy. Lassan hozzászoktam, hogy reggelente Fehlia csak később érkezik meg. Aztán Hiram nyakába ugrik, leülnek egymás mellé és fogják egymás kezét. Lily szótlanul ül a padon és bámul ki a fejéből. Valahogy így telnek a napjaink. Jó lenne, ha történne valami, ugyanis így egy kissé unalmas az életünk. Kár volt ezt kívánnom. Ma történt valami, ami igen megviselt. Reggel, úgy hét óra tájban, megszólalt a csengő.
- Lányok! Lily van itt! - kiabált fel anya (végre megszoktam, hogy így kell hívni). Gyorsan leszaladtam és üdvözöltem Lily-t. A lány olyan boldog volt, mint még soha. Friss és egészséges volt az arca.
- Képzeld! Ma jön vissza Dany! Úgy várom! - állt meg előttem. Á, hát persze! Ezért ilyen! Korán is kelt, ezt azért mondom, mert Lily Sötétség Mágusa. Bárcsak Fahéjt is rá lehetne venni, hogy egyszer keljen fel korábban!
- Juj, tényleg! - ugrándoztam - Lemegyünk a térre?
- Hát persze. Úgy várom - ismételte meg Lily a mondatot.
- FAHÉJ!!! LEMENTÜNK A TÉRRE! - üvöltöttem fel tesókámnak, aki még az igazak álmát aludta, de attól tartok nem sokáig. Mi voltunk Lily.vel az elsők a Bűvös Tölgy terén. Vártunk, vártunk és vártunk. Már fölmásztam a tölgyre, fölrepültem a tölgyre, már mindent csináltam, mikor Lily felkiáltott:
- Nézd! Ott jön! - mutatott egy távoli pontra...pontosabban pontokra, mert hárman voltak. Három fiú.
- Sziasztok! - köszönt Dany, mi pedig arra vártunk, hogy bemutassa új barátait. Meg is tette.
- Ő itt Marcel. Marcel Flower, de mindenki csak Marc-nak hívja. Fény mágusa - mutatott a barna hajú fiúra. - Ő pedig Fred. Fred Blossom. Szintén, Fény Mágusa.
Fred pedig vöröses-szőke volt.
- Szia, Dany! Úgy hiányoztál! - ugrott a fiú nyakába Lily...pontosabban: ugrott volna, ugyanis Dany elfordult és új barátaival beszélgetett.
- Nem haragszotok, ha most hazamegyek és kipakolom a ruháimat? - tudakolta most már felénk fordulva a fiú.
- Persze, menj csak a kis új barátaiddal - monda gúnyos vigyorral a szája szélén Lily. Mérges és szomorú volt. Daniel elment pakolni én pedig ott maradtam az akkorra már síró Lily-vel. Nem tudom, hová tűnt Marcel és Fred, de velünk nem voltak, az biztos.
- Persze. Elutazik. Aztán új barátokat talál. Velem meg nem is törődik - szipogott a lány. Reméltem, majd Daniel beszél vele, de nem. Egész nap hozzá se szólt. Aztán másnap se. És ez így ment egészen egy héten keresztül. És hozzátenném azt az apróságot, hogy Daniel hozzám se szólt, csak az új barátaival volt elfoglalva. Mikor reggel lementem a térre ott találtam Lily-t.
- Azt hittem átmentél Dany-hez, beszélni vele - ültem le mellé a padra.
- Nem. Nincs bátorságom hozzá. És tudod mi a legrosszabb az egészben? Az, hogy szeretem, de nem, mint barátot -nézett rám szép barna szemeivel, amik most vörösek voltak, a sok sírástól.
- Sajnálom, Lily. De tényleg. Nézd! Ott jön! - mutattam előre. És valóban Daniel és két jó barátja felénk közeledett.
- Daniel James Bloom. Beszélnünk kell! - jelentette ki Lily, mikor odaértek. Félre is hívta a fiút. Nem lett volna szabad kihallgatnom őket, de ezt a beszélgetést hallanom kellett.
- Igen? - nézett felhúzott szemöldökkel a lányra Daniel.
- Mióta hazajöttél a nagymamádtól hozzám se szól, csak az új barátaiddal vagy elfoglalva - mondta ki Lily, azt, ami a szívét bántotta.
- És?
- ÉS? Úgy tudtam én vagyok a legjobb barátnőd!!!
- Ha beszélni akarsz velem, gyere oda hozzám. Nem fogok a hercegnő minden sóhajtásának eleget tenni - mondta Daniel és otthagyta a lányt. Legnagyobb meglepetésemre Lily nem sírt. Nem, egyáltalán nem sírt.
- Tudod, Liliom. Ha neki így jó, akkor legyen így - jelentette ki rezzenéstelen arccal. ÁÁÁÁ!!! Na, most én kezdtem el sírni. Olyan jó barátok voltak. Miért kell ennek így lennie?
- Most ezért sírsz? Nem, nem kell ezért. Majd biztosan lesz jobb barátom, mint, amilyen Daniel volt - guggolt le elém Lily. Na, én pont azt nem akartam! Nem, egyáltalán más barátot Lily-nek.
- Bocsi, Lily, de most egyedül szeretnék lenni. Ugye megérted? - tudakoltam vörös szemekkel.
- Persze, persze, menj csak - mondta, de nem volt túl meggyőző. Nem biztos, hogy értette, miért én akarok egyedül lenni. Hiszen ő veszett össze legjobb barátjával, nem én. Hazarohantam, sírva. Anya nem is kérdezgetett semmit, simán fölengedett a szobámba.
- Mi történt, Liliom? - tudakolta Fahéj, mikor megláttam az arcom. Gyorsan vázoltam neki a helyzetet.
- És? Ezen sírsz? Hiszen nem is te vesztél össze valakivel!
- De tudod, hogy engem mennyire megviselnek az ilyen fajta veszekedések. És...amúgy is - szipogtam.
- Á, hagyjuk! Figyel! Kell nekik ez a rövidke idő és majd tényleg minden rendbe fog jönni - ült le mellém az ágyra Fahéj. És mennyi az az idő? Hát, igen ilyen helyzetekben mindig Fahéj az okosabb és az idősebb.

Ismira Pént. Ápr. 13, 2012 1:40 am

-Azt hiszem,lassan tovább kell vinnem édesanyám munkáját.-sóhajtottam fel.
-Miért ? Mi is volt édesanyád pontosan?-érdeklődött Viní,aki mellettem üldögélt egy korhadt fatönkön.
Elvigyorodtam.-Pszichológus.-mondtam büszkén.
-Hát,igen. Az biztos,hogy értesz a lélekkurkászáshoz,és az is biztos,hogy ennek a falunka lassan tényleg szüksége lesz rád...-sóhajtott fel, ezúttal Viní.
-Lélekkurkászás? Én eddig csak lelkiturkát hallottam,de ez is nagyon... lényegretörő.-mosolyodtam el halványan.
-Amúgy tényleg jól jönne! Ugye nem csak viccből mondtad?
-De. De most, hogy átgondolom...-pillantottam fel az égre. Zokogást hallottam.- Lehet,hogy furcsa kis ötletemből valóság lesz.
Vinível jól megértettük egymást. Ő az a nekem-van-igazam, meg jó-dolgok-nem-jók típus -bocsi Viní-,vérbeli Sötétség boszorkány, én meg a "kaméleon". Alkalmazkodó. Ezt szerette bennem drága barátném. De néha volt okom féltékenységre. Kettő is...
De nem is csak rá. Sok falulakóra. Első ok: a varázserő. Istenem, mit nem adnék, ha repülhetnék!Vagy kis állatokkal versenyt futhatnék!
A másik... A másik kicsit intimebb téma. A szerelem. Hülye tinikor! Nem értem,miért van szüksége egy embernek..-köhömm- lánynak szerelemre. Eddig legalább is nem értettem.
De most,hogy ide csöppentem, a szerelmi drámák központjába... igenis hiányzik nekem. Harry már töbször is célozgatott, de nem bírok nem barátként gondolni rá... Ő ezzel máshogy van.
Egyik barátnőmnek sem öntöttem ki a szívem. Félek,hogy majd össze akarnak valakivel hozni... Ez olyan, mint a kényszerházasság! Hú, micsoda idők lehettek!
-Hahó! Ame! Itt vagy?-kalimpált a szemem előtt Fahéj. Hogy kerülhetett ide?!
-Igen.. csak... elgondolkodtam.
-Képzeld! Lily romokba hullott! Daniel megbántotta.
-Istenem! Ez már a héten a második eset!-kiáltottam fel kétségbeesetten. Viní felnevetett.
-Ezt úgy mondtad,mint egy igazi pszichológus!-gúnyolódott. Nyelvet nyújtottam rá.
-Tisztelet az idősebbnek! Én 15 vagyok, te csak 13!
-Bocsi.. mama!-megint felnyerített. Fahéjhoz fordultam.
-Történt még valami?
-Igen a hugicám meg depressziós,mert nem bírja a folyamatos veszekedést...
Felsóhajtottam.-Jól indul el a nap!

Violet- Sage Pént. Ápr. 13, 2012 3:31 am

Miután felkeltem elindultam a Periwinkle ház felé. Mikor bekopogtam Vanília nyitott ajtót.
- Szia!- köszöntem neki.
- Szia! Mi a baj?- kérdezte .
- Semmi, semmi . - Legyintettem.- Csak tegnap kipróbáltam egy varázslatot, ami teljesen kimerített.
- Óóó. Csak ennyi?- kérdezte csalódott arccal. Úgy látszik Vanília beletrafált a lényegbe. Nem csak ez volt a bajom.
- Hááát. . .Igazából . . . Nem!- makogtam- Csak tudod . . . Van Marcel, és ő . . . tudod olyan helyes.- jelentettem végül ki.
-Óóó. Még egy szerelmi bánat.
- Kinek van még ilyen bánata?
- Lilynek! Eddig még csak róla tudok.- monda.
- Hááát, most inkább hagyjuk a témát! Inkább keressük meg a többieket!- mondtam , mert igazán nem szeretem ezt a témát. Sose akartam szerelmes lenni, és most jön egy fiú . . .
Egy farönknél találtunk rá Ame- re,Fahéjra és Viníre. Éppen beszélgettek.
- Sziasztok!- köszöntünk oda Babúval egyszerre.
- Sziasztok! Mi újság?- kérdezte Viní.
- Áá, semmi!- ezt bizony nem kellett volna mondanom, mert igen csak felkeltettem Viní, Ame és Fahéj érdeklődését.
-Na ki vele!- parancsolt rám Pervinka, és kénytelen voltam elmondani a Marcelles ügyet.
Ezután egy jót beszélgettünk Jimről,Grisamról,Harryről, Marcelról , Fredről és Danyről.
Majd mindenki haza ment ebédelni. Ebéd után egy kis magányra vágytam ezért otthon hagytam Szélit, aki ellenkezett,végül bezártam egy befőttes üvegbe.
A Zengerdőben sétáltam. Engem nem támdtak meg a fák. Nem tudom miért. Épp azon merengtem, hogy a falunk van egy ellensége, aki gonosszá változtatja a fákat és mágusokat, amikor észrevettem , hogy eltévedtem. Órákig kóboroltam , amikor egy ösvényre akadtam. Elkezdtem hát követni az útat, de nem a faluba vitt. Az ösvény végén egy vár állt előttem. Magas volt és félelmetes. Vissza sírtam fordulni,de a lábam nem engette. Hát elindultam a vár felé. Nehéz volt észrevenni az ajtaját, de az ösztönöm jól kiigazodott ezen az ismeretlen helyen. Szörnyen féltem. Miközben egyre feljebb haladtam szörnyű hangokat hallottam. Mikor felértem a vár tetejére egy fekete ketrecet találtam, aminek nyitva volt az ajtaja. Az ösztönöm az súgta menjek be, viszont az agyam veszélyre figyelmeztetett. Megint megpróbáltam visszafordúlni , de megint nem sikerült. Végül az ösztönöm győzött és beléptem az ketrecajtón. Az ajtó rám záródott és én tudat alatti álapotba kerültem.

Gabriella Martinotti Pént. Ápr. 13, 2012 7:02 am

Egyre több gondunk van. Majdnem mindenkinek szerelmi bánata van. És nem akarjk elmondani. Mindenki titkolózik, mindenki kisirt szemekkel szenved... Nehéz időket élünk. Ebéd után a kertben sétálgattam, Liliom pedig mellettem ugrált. Szemmel láthatóan örült a tavasznak.
-FAHÉJ! LILIOM! - hallottunk egy nagyon is ismerős hangot.
Vanilia kifulladva fékezett le a kertkapu előtt.
-Mi történt? - kérdeztem és aggodalmas arccal szemléltem Babú szemét.
Nagy volt és ijedtség tükröződött benne. És még valami. Félelem.
-Violet-Sage... - kezdte, aztán elsirta magát.
Idegesen megráztam a fejem.
-Sirással nem jutunk sehova! - förmedtem Rá, mialatt ikertestvérem Vaniliát vigasztalta.
-Violet-Sage délután elment a Zengerdőbe és... Széli mondta én nem tudtam róla semmit... és meglátta a Várat, aztán a fekete ketrec... - Babúnál ismét eltört a mécses.
-Mi történt? Beszélj már érthetően! - kiabáltam.
-Nyugi, Fahéj! - csititott Liliom.
Idegesen toppantottam egyet a lábammal és vártam, hogy Vanilia abbahagyja a sirást. Amikor végre lenyugodott, elkezdett mesélni.
-Ebéd után Violet-Sage elment a Zengerdőbe sétálni, aztán eltévedt. Megtalálta Arrochar Várát és valószinüleg betalált egy fekete ketrecbe - hadarta Babú.
Liliom a szája elé kapta a kezét és egy aprót sikkantott.
-Mi? De... hogy történhetett ez? És honnan tudsz róla? - kérdeztem hitetlenkedve.
-Széli mesélte. Kapcsolatban állt Violet-tel, aztán hirtelen megszakadt a szál közöttük és nem érzett semmit. Duff úr és Tomelilla néni felkeresték a nyomát és megerősitették, amit Széli mondott - felelte Vanilia.
-Rendben. Elmegyünk, szólunk a többieknek és fél óra múlva a Téren találkozunk - adtam ki a parancsot.
Babú bólintott és elszaladt az Orchidea utcába, én pedig idegesen topogva vártam Liliomot, aki felszaladt Hiramért, aztán együtt szaladtunk be a sikátorokba.

Ismira Pént. Ápr. 13, 2012 8:07 am

A rémhír mindenkire nagy hatást gyakorolt.
-Te jó ég!-kántálta Liliom és Babú.-Mi lesz Violettel?
Fejemet megbillentettem.
-Mi az a Vár?
-Jaj, te tudatlan nembűvölő!-kiáltott fel Viní. Idegesen felhorkantam.
-Igazán elmagyarázhatná nekem valaki!-csapkodtam,de csak a levegőnek beszéltem. A többiek, addigra már a falu határán kívül voltak. Mérgesen felmordultam.
Teljes erőből egy kőbe rúgtam-és jaj!- a nyitott orrú cipőcském nem védte meg lábujjaimat. Felszisszentem.
-Haza megyek és bekötözöm.-az ilyen helyzeteket könnyedén kezelem. Már sokszor törtem el, vagy horzsoltam fel az ujjaimat. Béna!
A házig sántikáltam. Beléptem a zöld ajtón, és a kanapéra zuhantam. a vérzés nem akart elállni... Pedig nem is fájt!
-Hol a kötszer?!-kérdeztem magamtól ingerülten. Több perc kotorászás után,szerencsére megtaláltam a kötözőanyagot, anélkül,hogy fel kellett volna álljak fájós lábamra.
Óvatosan lehúztam cipőmet. Szörnyen fájt. Gyorsan lefertőtlenítettem és bekötöztem. A falu csendes volt. A szél is megállt,a méhecskék is megnémultak.
Ijesztő csönd honolt az egész házban.. Az utcában, sőt- valószínűleg az egész faluban.
Fejemet a díszpárnára hajtottam. Egyik hajszálamat kezdtem szórakozottan tekergetni az ujjaim között. Az álom lassacskán elnyomott,és magával ragadott egy álomvilágba...
Egy kihalt utcán álltam. Nem egyedül. Egy másik alak közeledett felém. Mikor közelebb ért,alaposan szemügyre tudtam venni. bár arca nagy részét csuklya fedte, mégis kivettem hegyes állát, dermesztően hófehér bőrét,és halvány száját. A szemei sötétek. A pupillák teljesen összeolvadtak az írisszel.
-Ki vagy?-kérdezte reszelős hangon. Én csak álltam,és néztem őt. Egy sárkány.. nem is! Egy vízköpő-féle lénye szállt le mögé. Szájában kard. A Királyok Kardja.
A lény szemei szikráztak. Lábai oroszlánra emlékeztettek, teste néhol pikkelyes,néhol tollas. Hirtelen kiejtette szájából a kardot. Az hamuvá vált. A hamura egy csöpp vizet köpött. Arról a helyről,egy számomra ismeretlen növény kezdett kinőni. Az utca két oldalán sötét növények. Volt köztük rózsa is.
Az emberalak újból megszólalt.-Ki vagy te,ki megidéztél?
-Én nem idéztem meg senkit.
-De igen. Engem és a vízköpőt.-a vízköpő heves bólogatásba kezdett. Füle mögül moha hullott.
-Miért idéztelek volna meg?
-Hogy elmondjam...
-Mit?-faggattam.
-Hogy a halállal kezdődik minden. A sötétség a fény. A tudatlanság,vagy ahogy a barátaid nevezik: nembűvölőség egyenlő...
-Mivel?-kérdeztem.Ám ő eltűnt,a vízköpővel együtt.... De a hamuból nőtt virág, még mindig ott maradt.
Felébredtem. A kezemben a virág volt.
-Mi..mi volt ez?-kérdeztem magamtól, felidézve a hallottakat...
A faluban még mindig néma csend honolt. Összeszedtem magam,és elindultam a többiek után.

Valérie Hautel Pént. Ápr. 13, 2012 12:05 pm

- Miss Fehlia, kelljen fel! Miss Fehlia! - ébrezgetett valaki. Az arca ilyedt volt.
Á persze a feleségképző, most ott vagyok. A nő aki ébresztett Maria asszony, ő tartja a foglalkozást. Biztos elaludtam. De de fura álmom volt! Egy emberalak meg valamiféle lény. A Királyok Kardja!
- Miss Fehlia eltenné azt a fegyvert - óbégatott Maria asszony.
Ekkor vettem észre, hogy a széken állok a kezemben a Királyok Kardja és Maria asszony felé tartom... Hamar elmentem a képzésről. Kissé leégtem és hallottam, hogy egyesek összesúgnak a hátam mögött. A téren azonban nem volt senki. Hirtelen Ame futott el mellettem, kezében egy Virág.
- Wáááá! Ez a virág annyira ismerős nekem! - kiáltottam fel.
- Mégis honnan ismerős neked ez a virág? - torpant meg Ame.
- Az álmomból.
- De furcsa! - mondta Amelia. - Az én álmomban is benne volt. De amikor fölébredtem a kezemben találtam.
- Én a karddal ébredtem. Az is benne volt az álmomban.
- Nekem is. De, hogyhogy a lábadon hordod a kardot?
- Nem én akarom, hogy úgy legyen. Egyszerűen hozzám ragadt. És sehogy se jön le.
- Valószínű ugyanazt álmodtuk. De miért? - tért vissza az eredeti témához Ame.
- Hát igen - sóhajtottam. - De hol vannak a többiek?
- Történt egy kis gond. Izé... Violet...
- Milyen gond? Mi történt Violettel? - vágtam közbe.
Ame pedig elmesélte, hogy mi minden történt amíg én feleségképzőn voltam. Helyesbítek, inkább aludtam. Hát sok minden! Újabb szerelmi dráma (remek) és Violet bajba kerül.
- Akkor induljunk is segíteni - mondtam és már el is kezdtem sietős léptekkel a Zengerdő felé. A karddal együtt ez nem volt kellemes. Bár Amének nehéz volt tartani az iramot.

Ismira Szomb. Ápr. 14, 2012 12:36 am

-Bárcsak repülhetnék!-sóhajtottam. Fehlia is csak nehezen boldogult a futással- a kard ott himbálódzott a combjánál.
Nekem-legalább ebben-szerencsém volt. A virágot egyszerűen csak a hajamba tűztem. Éreztem,hogy erre még szükség lesz a közeljövőben.
Nagy nehezen eljutottunk a várhoz. Közben vagy háromszor elhasalam, Fehlia lába pedig tele volt vágásokkal.
-Várj!-kiáltottam utána a földről. A negyedik esésem.
-Jaj, Amelia! Siess!-fordult vissza. Gyorsan felhúzott a kezemnél fogva és futottunk tovább.
Végre valahára elértük a várat. Nekem óráknak tűnt. Ezt Fehliának meg is említettem.
-Mert tényleg több órás volt az út!-pillantott fel az égre. A nap már rég elhagyta az ég legtetejét.
-Nézd! Ott van valaki!-mutattam a távolba. Egy.. nem is! Kettő alak állt ott.
-Kik lehetnek? mi van,ha nem a falu lakói?-pillantott rám Fehlia.
-Próba szerencse.-daloltam, és megint "futásnak" (már amennyire az én botladozásom futásnak nevezhető) eredtem. Fehlia hamar utolért.

Gabriella Martinotti Szomb. Ápr. 14, 2012 7:22 am

-Várjatok! - Hiram kitárta a karát, amely megállitotta kiis csapatunkat.
Egészen a Várig futottunk, de most lefékeztünk.
-Mi történt? Miért nem megyünk tovább? - türelmetlenkedett Vini.
-Arrochar Vára... Tudjátok, mi történik, ha a közelébe mentek, ugye? - nézett ránk gondterhelten bátyám.
Liliom megszoritotta a kezem, Vanilia pedig elsápadt.
-Kell egy terv! - jelentette ki ellent mondást nem tűrően Pervinka.
Egy pillanatra mindenki elhallgatott és a megoldáson gondolkozott.
-Nem megy - suttogta egy kis idő múlva Babú. - Nem juthatunk a Vár közelébe úgy, hogy ne csábitana el.
-Nem, nem, kell lennie valami megoldásnak! - Pervinka körbe-körbe járkált és szemlátomást egy terven törte a fejét.
Én idegesen néztem a Várat és nem fért a fejembe, hogy történhetett ez?
-Vini, ennek semmi értelme! - húzta le maga mellé a fűre Grisam Pervinkát. - Nem tudunk bejutni.
-De neked már egyszer sikerült! - jutott Babú eszébe. - Amikor Felivel be kellett jönnötök, hogy megmentsetek engem! Hogy jutottál be?
-Veszélyes! - vágta rá Grisam és nem nézett Vanilia szemébe.
Mindenki elhallgatott és kérdőn nézett a fiúra, aki zavarában a füvet tépkedte.
-Gri! - szólt rá Pervinka szerelmére.
-Nem tudom - emelte fel a fejét Grisam és szemében őszinte sajnálat tükröződött. - Olyan... gyorsan történt minden! Bementem Felivel és... Emlékszem, hogy ha nincs ott a dajkatündéretek, engem is elcsábitott volna a Vár - a fiú gondterhelten hajtotta le a fejét.
-Fuvalla... - suttogta Szuzi, mire mindenki kérdőn nézett Rá. - Tizenkétszélfúvófuvallat azt mondta: tiszta szivűnek kell lenni! Csak akkor nem csábit el a Vár!
-Na, akkor ezt a "kis" akciót el is felejthetjük... - hajtotta le a fejét fáradtan Babú.
-Nem! - dörrent Hiram erőteljes hangja. - Be KELL mennünk! Violet-Sage miatt! Ti talán nem szeretnétek megmenteni?
-De - pattantam fel, harci tűzben égve. - Induljunk!
Ezek után a többiek is felkászálódtak a fűről.
-Ki a vezér? - kiváncsiskodott Vanilia.
-Én - jelentette ki ugyanabban a pillanatban Hiram és Grisam.
A két fiú egy pillanatra egymás szemébe nézett.
-Menj Te - sóhajtotta Gri és beállt a sorba.
De a szemén látszott, hogy nem teljesen elégedett Hiram vezetésével. Szép lassan elindultunk. Nem éreztem félelmet. Csak eltökéltséget.

Valérie Hautel Szomb. Ápr. 14, 2012 8:45 am

Ame és én elindultunk a két alak felé.
- Nem tetszik ez nekem - jelentettem ki.
Hirtelen az egyik alak köddé vált. A másik felénfordult. Egy magas, középkorú, nem túl sovány férfivel álltunk szemben. Azonban a testéből fekete gázok jöttek ki. Elindult felénk.
- Főnök újabb kettő. Vigyem őket?... Rendben.
- Fehlia azt hiszem itt a futás ideje - mondta Ame.
- Futás helyett, repülés - helyesbítettem.
Azzal fölemelkedtem a földről, megragadtam Ame karját és együtt szálltunk a levegőben. A férfi a levegőbe is követett minket. Gyorsítani kellett a tempón. És Ame és a kard súlyával összevetve ez nem volt túl könnyű. De sikerült! Egy idő után észrevettük, hogy elmenekültünk a baj elől. Annyira megkönnyebbültem, hogy egy pillanatra elengedtem barátnőm karját. De legnagyobb meglepetésemre nem zuhanni kezdett hanem megállt a levegőben.
- A virág miatt van - mondta Ame, én helyeseltem.
Amelia kiszedte a virágot a hajából, hogy megnézze. Azonnal zuhanni kezdett. Én eszeveszett gyorsasággal repültem felé és szerencsére időben elkaptam.
- Jobb lesz ha ez itt marad - tűztem vissza a hajába mikor már földetértünk.
Körbenéztem és egy lyukat véltem felfefezni. Ame is hasonlóképpen cselekedett.
- Megnézzük? - tudakolta és bele is ugrott.
- Nincs választásom - követtem a példáját.
Ekkor a lyuk betemetődött. Valami varázslat. Sehogy se tudtam megoldani. Így hát megvizsgáltuk a környezetünket. Egy szűk alagútrendszerbe csöppentünk. Összenéztem Amével, majd elindultunk a szűk folyosón. A sebeim már kezdtek kicsit komolyabbá válni.
- Vajon a többiek mit csinálnak és hol vannak? - merült fel bennem a gondolat.

Ismira Vas. Ápr. 15, 2012 2:55 am

-Sötét van.-nyafogtam,miközben Fehlia karját szorongattam.-El ne engedj!
Fehlia rám se figyelt-Sajnos nem tudok fényt gyújtani...-ezt inkább magának dünnyögte.
-Nézd! A kard foszforeszkál!-kiáltottam fel meglepetten.
-Ne hülyéskedj! Csak a fény csillan meg rajta!-Fehlia rám pillantott.
Felnéztem.-A fény! Nézd csak!-és felmutattam egy pontra. Egy szinte hajszálvékony csíkban beszűrődött a fény.
-Sajnos oda nem tudunk feljutni!
-Nem?-kérdeztem és emlékeztettem az előbbi repülő-manőverünkre.
-Jó ötlet! Akkor most háromra felrugaszkodunk! Egy.. Kettő.. Három!-és ő fel is repült. Én csak visszaestem fájós bokámra.-Mit művelsz Ame?!
-Nem megy! Úgy tűnik a drága virágocskám csak a napfényben működik.-fintorogtam.
-Nem bírlak el! A kard egyre nehezebb!-lihegett a fejem fölött Fehlia.
Egy árny mozdult meg a sötét alagút másik oldalán.-Hát szállj le!-mondta. Kellemes volt a hangja,egyáltalán nem ijesztő. Bár nem láttam az arcát,biztos voltam benne,hogy mosolyog.
-Ki vagy?-huppant le a földre Fehlia. Egyik kezét a kardra helyezte.
-Nincs ok a félelemre.-emelte fel kezeit az illető. Egy-két lépést előrébb jött. Mi hátrálni kezdtünk,de a falnak ütköztünk.
Magas,köpenybe burkolózott alak volt. -Nincs mitől félned!-mondta megint.-Nem harapok.-nevetett.
-Nem is attól félünk,hogy megharapnál.-morogta Fehlia. Te jó ég! Milyen ijesztő tud lenni ez a lány!
-Gondolom te is oda tartasz ahova én.
-Nem hiszem. Miért? Te hova?
-El innen messzire. De előtte be, Arrochar várába.
-Mi keresni valód ott?-faggatta Fehlia. Én nem mertem mukkanni se.
-Az útitársamat elrabolták ezek a.. hmm... emberek. Most őt akarom kiszabadítani. És ha jól láttam,a te társaid is benn vannak!
-Semmi közöd hozzá!-Ez a Fehlia egyre ijesztőbb!
-Hé! Én se vagyok hozzád durva!
-Arc nélkül nem bízunk benned!
Ledobta a csuklyát a vállára.-Nem sokat látsz így se.
-Nem nem sokat.. semmit.-hű.. micsoda első mondat a részemről!
-Á! Ketten vagytok!-éreztem a hangján, hogy szélesen elmosolyodik.-Két ilyen védetlen kislány hogy jutat ebbe a sötét alagútba? Nem féltek?-gúnyolódott.
-NEM!-vágta rá Fehlia.
-De.-mondtam kicsit halkabban. Fehlia felém kapta a fejét.
-Nincs ok a félelemre! Simán megvédelek!
-Nem sok esélyetek. De van egy ajánlatom. Menjünk együtt! A három mégis csak több mint a kettő!
-Kérlek gondold meg.-könyörögtem Fehliának. Mivel közel állt hozzám,láthatta arckifejezésem.
-Rendben. de egyetlen rossz húzás...-kirántotta kardját-...és véged!
-Nem lesz rossz húzás. Ígérem. most elmondjátok a neveteket?-mondta,miközben lassan elindult.
-Kezdd te! És az igazat mondd!
-Jó. A nevem Gideon.
-Az enyém Fehlia. Ő pedig mögöttem Amelia.-mutatott hátra.
Kivettem a virágot a hajamból. Két kezembe fogtam és úgy lépegettem mögöttük. Ez a virág édesanyámra emlékeztet. Neki volt ilyen illata.
-Fehlia!-kiáltottam fel.-Szerinted mitől lép működésbe ez a növényke?
-Fogalmam sincs.-állt mellém barátnőm.-Gondolom a napfény hatására.
-Akkor... akkor lehet,hogy egy kicsi is elég!-mondtam boldogan, és elindultam visszafele a repedéshez.
-Ennek mi baja?-kérdezte Gideon, ám mi válaszra se méltattuk.
Felemeltem a virágot. -Nem érem el!-mondtam kétségbeesetten.
-Segítek.-mondta a fiú, és átvette tőlem a virágot. A keze meleg volt és puha. elpirultam. Harry-n kívül még egyetlen fiú sem ért hozzá a kezemhez. még jó,hogy sötét van!
-Még egy picit feljebb!-utasította Fehlia Gideont kicsit messzebbről. Mellé léptem.-Jobbra! Nem! A másik jobbra! Tökéletes!
A virág pontosan a fénycsíkban volt.
-Nem történik semmi!-pánikoltam, és egy könnycseppet hullattam. A virág hirtelen izzani kezdett!
-Megvan! A félelem aktiválja! Legalább is a könnyed!-kiáltotta boldogan Fehlia és kikapta Gideon kezéből a virágot. -Ez épp elég.
Annyira azért nem. Nem láthattuk egymás arcát.

Gabriella Martinotti Vas. Ápr. 15, 2012 5:52 am

Nevetgéltünk és vicceket meséltünk egymásnak, csak hogy oldjuk a feszültséget, de tisztán látszott mindenkin, hogy retteg. Retteg a Vártól, annak hívásától és a belépéstől. Arrochar Vára felé tehát ösztönösen lassítottam a lépteimen és láttam, hogy a többiek is így tesznek. Már csak pár lépés... Talán meg is fordultunk volna, ha nem jut eszünkbe valami. Vagy inkább valaki. Violet-Sage. Akinek a szabadulása csak rajtunk múlik...

Ajánlott tartalom