Re: Szerepjáték

Ismira Szer. Júl. 25, 2012 9:54 pm

A falujuk igazából rom volt rom hátán. A házak falai - amiket téglából építettek - mintha bármelyik pillanatban ránk dőlhetnének. Ellesmérához nem is fogható. Az emberek is sebekkel, kötésekkel a testükön néztek minket. Volt aki kihívón pillantgatott Merrikre, volt aki unottan, de senki, senki sem félt.
- Legyél barátságos! Apáink többé nem engednek emberek közé, ha rosszul viselkedsz! - morogta Kevan.
- Én azt hittem, hogy Surdába, a hősök közé, a katonai élet központjába megyünk!
- Itt is van elég csata, mint láthatod. - mutatott körbe. - És egészen biztosan hősök. Mind.
Megadóan hajtottam fejet, majd mosolyt erőltettem az arcomra.
Ügyes! Csak így tovább! súgta Kevan elméje, épp hogy súrolva az enyémet. Miért tud ilyen egyszerűen bejutni?! Meg kell erősítenem a falat magam körül.
Egy alacsony, tömzsi ember lépett elénk, aki mindenfélét összehordott. "...Micsoda öröm, hogy üdvözölhetünk titeket.... Nagy megtiszteltetés..." Mi mosolyogva mondtunk köszönetet minden bók után. Mikor az alak befejezte - később kiderült, hogy ő ennek a falunak a polgármestere - Kevan kihúzta magát, és megkezdte a bemutatkozást.
- Kevan vagyok, Eragon fia, Merrik lovasa, Ellesméra lakója. Ő, társam Ismira, Murtagh lánya. Köszönjük, hogy ilyen melegen fogadtatok minket... - és sok további bájcsevej. Amikor befejezte beszédét, felajánlották, hogy házat biztosítanak nekünk.
- Köszönjük, de nincs szükségünk házra. Hozzászoktunk már ahhoz, hogy a szabad ég alatt töltsük az éjszakát. amúgy is, az éjszakáinkat aligha töltenénk alvással. - vágtam rá. Páran egészen biztosan félreérthették, mert ajkukat harapdálva kuncogtak, vagy pirulva fordultak el.
- Ömm.. Épp ezért akartunk házat biztosítani. Úgy gondoltuk, hogy egy kis egyedüllét...
- Mi sosem alszunk. erre célzott Ismira. - vágta ki magát Kevan. - És nem vagyunk.. együtt. Csak útitársak vagyunk.
- Ó, bocsánat a félreértésért. De ennivalót ugye elfogadtok tőlünk. Nagyon finom...
- Nem, köszönjük. Mivel a tündék nem esznek húst, nem akarjuk, hogy külön figyelmet szenteljetek ránk. Megszerezzük magunknak.
- Hát, rendben. Egy utolsó kérdés: Ugye nem a Rettenetes 21 katonái vagytok?
Már megint ezzel az alakkal jönnek! - Nem! azt se tudjuk, hogy ki ő, úgyhogy egy rövid felvilágosítás jól jönne.

Kamilla Evans Pént. Júl. 27, 2012 7:42 am

-Nos hát ez a Rettenetes 21..........
Jó egy óra múlva mindenki befejezte a mondandóm kiegészítették azokkal a dolgokkal amiket ők tudtak.
-Hát ez egy remek kis előadás volt!De most mi elmennénk!-mondta erőltetett mosollyal Ismira.-Ugye Kevan?-kérdezte unokatestvére ruháját húzva.-UGYE Kevan?-mondta még jobban erőltetve mosolyát.
-MI?-kérdezte Kevan.-De most...-mondta mutatott kezével a falusiakra.
-Kevan !Légyszíves!-mondta Ismira már alig mosolyogva.
-Rendben!-adta fel Kevan és fölállt.-Jó éjszakát mindenkinek.-mondta nyugodtan.
-Ugyan Kevan!Gyere már!-mondta Ismira.
-Biztos nem maradtok?-kérdeztem.-Ellátnánk még pár fontos információval!-reménykedte,hogy így talán maradni fognak.De tévedtem...
-Elnézést,de nem maradnánk.-mondta kicsit gúnyosan Ismira.
-Légyszíves beszélj velem rendesen!-mondtam és próbáltam nyugtatni magam.
-Ugyan miért?Te csak egy éretlen kölyök vagy!-mondta már rengeteg gúnnyal a hangjában.
-Éretlen!Na, majd meglátjuk!Kinek kelt ki már ötéves korában a sárkánya?-kérdeztem.
-Mi?Öt évesen kikelt neked az a sárkány?-kérdezte hitetlenkedve Ismira.
-Igen!-húztam ki magam büszkén.-Na,ki is az éretlen?-kérdeztem.
-Még mindig TE!-mondta Ismira.
-Tényleg?-kérdeztem.Akkor hol van a sárkányod?-néztem körül.
-Ezt nagyon megbánod!-lökött a falhoz Ismira egy varázslattal.
-Tényleg?Lássuk ki nevet a végén!-mondtam és egy nem nagyon erős varázslatot küldtem Ismirára.Így folytatódott a harc.A végén mindegyikünk a kórházba került.

Ginevra Martinotti Szomb. Júl. 28, 2012 11:37 pm

- Gabriella! Nem fogod elhinni! - sikítottam.
- Mit? - sietett be a helységbe testvérem. Ebben a szobában őriztük a sárkánytojásokat. - KIKELTEK!
- Igen! És ez egyszerűen fantasztikus! - kiabáltam. Minden nap benézünk ide. Eddig még csak meg se repedtek. - Na, jó. Nem kikeltek, hanem megrepedtek, nem kell eltúlozni. De akkor is csodás!
És visítva kitáncoltunk a szobából.

Kamilla Evans Vas. Júl. 29, 2012 12:39 am

Saphira a kórházban megérintette az elmém.
-Új sárkányok!Nem sokára kikelnek!Érzem!-mondta a sárkányom.
-Remek!Hol vannak?-kérdeztem izgatottan,hogy végre egyre több Lovas lesz a környéken.
-A régi lakhelyünktől néhány kilométerre abban a dimenzióban!-válaszolt Saphira.
-Nahh, oda vissza még nem megyek!-mondtam és karba tettem a kezem.
-Jó!Csak ne durcáskodj!Aludj inkább!Az alvás gyógyít!-.célzott sebeimre Saphira.
-Jó!Rendben!-mondtam és elaludtam.

Gabriella Martinotti Vas. Júl. 29, 2012 8:35 am

-De igen!
-De nem!
-Igen, ha mondom!
-Még mindig kicsi, apró, mini kislányok vagytok, és erről nem nyitok vitát! - kiáltotta Harry.
-Na, persze! Hamarosan kikelnek a MI sárkányaink is, és akkor már mi is nagylányok leszünk, és...
-...ha még egyszer azt mered mondani, hogy kicsik vagyunk,...
-...akkor elnáspángoltatunk a sárkányunkkal! - fejezte be Ginny és mindketten meglehetősen morcosan vizslattuk Harry-t.
-Jaj, de félek! - vékonyította el a hangját bátyánk, majd normális hangszínen folytatta. - Ez mit sem változtat azon a tényen, hogy még mindig tizenhárom évesek vagytok, én pedig már tizenöt, és nekem már rég kikelt a sárkányom! Ki hallott már olyat, hogy tizenhárom éves buta kis libák kikiáltják magukat nagynak! - zsörtölődött.
Ez már sok volt. Összenéztünk Ginny-vel és egyszerre küldtünk egy hihetetlenül erős tűztornádót Harry-re. A szobában hatalmas szél támadt, kis parazsak ugrottak ki a képződményből, és végigsöpörve a szobán, bátyánk felé tartott. Harry kétségbeesetten felkiáltott, váratlanul érte a dolog. A tornádók egyre közelebb értek Hozzá, amikor is...
-Mi folyik itt? - lépett be a szobába apa.
Amint meglátta a tűztornádókat, a szeme összeszűkült, kinyújtotta a kezét és körkörös mozdulatokat tett. A tornádók szépen lassan elcsitultak, míg végül semmi sem maradt belőlük. Elkerekedett szemekkel néztem a mutatványt. Milyen jó lesz, amikor majd ilyet is tudni fogok!
-Ginevra és Gabriella Martinotti! Magyarázatot követelek! - nézett ránk dühösen apu.
-Majdnem megöltek! - játszotta túl a szerepét Harry.
Ginny-vel egyszerre öltöttünk nyelvet Rá.
-Ginevra, Gabriella, mars a szobátokba! - parancsolt ránk apu, mire megfordultunk és dühösen elcsörtettünk.
-De legalább a sárkányaink mindjárt kikelnek - jegyezte meg halkan Ginny, mire azonnal visszatért a jókedvem.
Tényleg! Összemosolyogtunk, és sokkal jobb hangulatban mentünk vissza a szobánkba.

Ismira Kedd Júl. 31, 2012 4:48 am

Dühösen ültem az ágyamon, és sérült bokámat nézegettem. Nekem nem kell ember segítsége...
Szomorúan sóhajtottam. Miért vagyok ennyire ellenszenves?
- Leülhetek? - kérdezte hirtelen Kevan a hátam mögül.
- Nyugodtan. - sóhajtottam, és visszatartottam egy fájdalmas szisszenést, mert a bokámon egy mély seb kezdett összehúzódni varázslatom hatására.
Lehuppant az ágyam végére, és keresztbe fonta a karjait.
- Ugye tudod, hogy ezt nem úszod meg? Botrányosan viselkedtél! Igen súlyos következménye lesz, ezt megígérhetem. Szégyent hoztál a tündék népére! - sziszegte ősnyelven. Ősnyelven nem lehet hazudni, úgyhogy egészen biztos lehetek abban, hogy valóban nagyon meg fog büntetni.
- Sajnálom. - húztam össze a szemöldököm. - De te ezt úgysem értenéd! Neked megvan mindened!
- Mindenem? - horkant fel. - Még hogy...!
- Szerető családod, sárkányod, türelmed, és még sorolhatnám! Ezek közül nekem aligha jutott! - mondtam összeszűkült szemekkel. Befejeztem a sebeim "nyalogatását" , felálltam és elindultam kifelé. Nem szándékozom többet itt maradni. Nem szeretek ilyen helyeken bezárva maradni. Kevan némán követett. - Meddig akarunk köztük maradni? - böktem állammal egy csoport gyerek felé, akik egy nagy tölgy alatt beszélgettek. Annyira nem volt nagy, mint a Meona fa, de tekintélyes lombkoronája majd' beárnyékolta az egész teret.
- Én úgy gondolom, nagyon barátságosak. És segítségre van szükségük. Maradunk. - jelentette ki ellenkezést nem tűrő hangon. Húztam a szám, de hallgattam.

Ginevra Martinotti Kedd Júl. 31, 2012 9:28 pm

- És ha megölitek Harry-t? - nézett ránk apu összeszűkült szemekkel.
- El tudtuk volna oltani - mentegetőzött Gabriella - Vagyis inkább Ginny biztosan el tudta volna oltani, tudod, hogy a Vízzel kapcsolatos tantárgyakból mindig kitűnő...
- Olyan felelőtlen kis gyerekek voltatok! Először is bocsánatot kértek Harry-től...
- Ha ő is bocsánatot kér tőlünk - vágtam rá gyorsan.
- Hallgassatok végig! Másodszor pedig, mivel egy-két nap múlva kikelnek a sárkányaitok, mi fogunk gondoskodni róluk. Elnevezhetitek, mindent megcsináltok, ami kötelező, nehogy rosszul süljön el a dolog, de egy hétig nem gondozhatjátok őket! - adta ki apa a büntetést.
- De hát ez...
- Nem teheted! - vágta rá Gabriella is.
- Ó, és ezenfelül. Kitakarítjátok a szobátokat! És kimossátok a ruhákat! - jött egy újabb hideg zuhany.
- Varázslatot lehet alkalmazni? - próbálkoztam a lehetetlennel?
- A szobatakarításnál igen, mert az nem a büntetésben van benne, de a ruhákat kézzel mossátok varázslat nélkül - és ezzel a mondattal kivonult a szobánkból.
- Azért megérte! - jelentette ki Gabriella. - Soha nem láttam még Harry-t ilyennek.
- Tényleg jó volt, de gyere! Ki kell takarítanunk ezt a koszfészket! - jelentettem ki Gabriellának.
Egy óra alatt készen is voltunk, hiszen szinte majdnem mindent varázslattal csináltunk. Utána lementünk, hogy bocsánatot kérjünk Harry-től, de ő nem volt otthon.
- LEONARD! - üvöltöttem.
- MI VAN? - jött a válasz.
- HOL VAN HARRY? - süvített át az udvaron Gabriella hangja.
- ELMENT A SELLŐK TAVÁHOZ! - kiabált még mindig Leonard, pedig most már ott állt mellettünk.
- A Sellők Tavához? - néztem rá.
- Igen. Mié... - esett le neki is a tantusz. - Ne már! Nem akarok még egy szerelmi kapcsolatot! Ráadásul törvénybe ütközőt!
- Rohanunk! Mi megyünk, ketten Gabriellával. Úgyis bocsánatot kell kérnünk tőle, amiért majdnem megöltük - válaszoltam, azzal villámgyorsan felszálltunk és elrepültünk a Sellők Tavához. Tudniillik, ugyanis, hogy Köpönyeges nem lehet szerelmes sellőbe, nimfába, elfbe és semmilyen más lénybe. Harry mit keresne ott, ha nem egy sellőlányt?

Ismira Kedd Júl. 31, 2012 10:16 pm

Az éjszakát azzal töltöttem, hogy kikapcsoltam az agyamat, és a csillagokat néztem. Nem ugyan azok, mint otthon.
- Ismira. - szólított meg hirtelen Kevan a hátam mögül. - Nem bánod, ha melléd telepszem?
Megráztam a fejem, és odébb csúsztam a kövön, amin ültem, hogy Kevan is odaférjen. Lerúgta a csizmáját, és ő is belelógatta a lábát a kő mellet csordogáló patakba. Nagyot sóhajtott, majd rám nézett. Álltam a tekintetét, már azt hittem megbocsájtást látok a szemeiben, amikor összehúzta a szemöldökét és szúrósan megjegyezte:
- Nagyon ellenszenves vagy az emberekkel! Főleg Kamillával. Van nyomósabb okod is annál, hogy féltékeny vagy rá?
Számat kinyitottam, majd becsuktam, majd újra kinyitottam... Csak hápogni tudtam pár pillanatig, majd megkérdeztem. - Féltékeny? Én? Rá? Ez...
- Egyértelmű. - ragadta meg a csuklómat. - A vak is látja. Ő lovas, pedig még kölyök, neked viszont nincs ilyen társad, pedig érett nő vagy..! Legalább is eddig igazán ezt gondoltam. Sose láttalak még így viselkedni! Néha elég csúnyán viselkedtél otthon is - legtöbbször az édesapáddal, akit igen tisztelned kéne - de ez...!
- Felfogtam! - rántottam ki magam a szorításából. - Mondd, hogy mi lesz a... büntetésem, megcsinálom és elfelejthetjük!
- Azt hiszem, az lenne a legésszerűbb, ha olyan büntetést adnék, ami örökre az eszedbe vési, hogy bármennyire is gyűlölünk vagy irigylünk valakit...
- Bökd már ki! - mordultam föl. Ő csúnyán nézett rám.
- Még nem volt elég időm gondolkodni, ezért csak két ötletem van. egyik: nyilvános megszégyenítés. - felszisszentem.. Még csak az kéne! - A másik pedig... hogy Kamilla alatt kezdesz.. hogy fejezzem ki.. szolgálni.
- Szerintem ez is nyilvános megszégyenítésnek számít! - sziszegtem ingerülten. - Tudod, legszívesebben most lecsapnám a fejed!
De akkor én azonnal kettéharapnálak! üvöltötte Merrik a fák közül.

Ginevra Martinotti Szer. Aug. 01, 2012 3:25 am

- És mi van, ha... - tudakoltam Gabriellától, mikor földet értünk.
- Mikor mi van? - nővérkém kissé ideges állapotba került.
- Ha tényleg igaza lesz Leonardnak. Ha Harry tényleg szerelmes egy sellőbe. Akkor...akkor megbüntet minket a Mágiaügyi Tanács.
- Na, éppen ezért vagyunk itt, hogy mindenre választ kapjunk. Gyere! - rángatott a tó felé. Útközben láthatatlanná váltunk. Na, igen. Ezért jó, ha valaki a levegő elemet uralja. A Sellő Tava és környéke igazán gyönyörű táj volt, ár egyszer jártunk itt az osztályunkkal. A szabály szerint beszélgethetünk a sellőkkel, barátságot is köthetünk velük, de többről nem lehet szó. Nem is értem ki akarna beleszeretni egy olyan fiúba, akinek halfarka van. Az olyan lányos. Nos, hát azt meg el kell fogadnunk, hogy a Különlegesek Törzsében pedig a legszebb teremtések a sellőlányok, nem csoda, ha egy két Köpönyeges vagy más teremtmény beléjük szeret. Én mégis tartom magamat az elmélethez. Sellő, sellővel; Köpönyeges köpönyegessel...és így tovább. Nem kellenek itt nekem vegyes párok. Meg félvér gyerekek. Most könyörgöm! Egy sellő és egy tündér gyereke, szárnyas és halfarkas is lenne. Még belegondolni is rossz.
- Psszt! Itt vannak! - suttogta nekem Gabriella. Mivel fogta a kezemet, ezért ő látott engem, én is láttam őt, de máskülönben nem láthattuk volna egymást.
- Hol? - tudakoltam.
- Ott, nézd! - és valóban. A bátyánk ott ült az egyik sziklán és egy szőke sellőlánnyal beszélgetett.
- Akkor igaz! Jaj, nekünk! - suttogtam.
- Nem biztosan. Odamegyünk Harry-hez és most elhozzuk. Lehet, hogy csak barátok - próbálta menteni a menthetőt Gabriella.
- Fiú és lány között nem létezhet barátság, mert az egyik mindig többet érez a másiknál. Ki szokta ezt mondani nekem?
- Jaj, hagyjuk. Menjünk. Gyere! - azzal odafutottunk Harry-hez és egy lebegtetőbűbáj kíséretében elvittük onnan a meglepődött fiút. Mikor beértünk az erdőbe letettük, láthatóvá váltunk és rázúdítottuk a kérdéseinket.
- Ki ő?
- Hogy hívják?
- Miért voltál vele?
- A barátnőd?
- Jaj, lányok. Könyörgöm. Ez nem tartozik rátok. Megyek vissza Tiaré-hoz - jelentette be Harry.
- Nem mész sehová! Vagy akarsz megint egy tűztornádót? - nézett rá csúnyán Gabriella.
- Szóval Tiaré - jegyeztem magamban a nevet.
- Oké, meggyőztetek. Sellő, de nem teljesen. Akkor változik azzá, ha vízbe megy. A tanórái is a vízben vannak, hiszen ott érzi otthon magát, viszont, Köpönyeges is. Szóval nem teljesen törvénybe ütköző a dolog - nézett ránk Harry. Oké, szóval a barátnője. Tiaré. Furcsa név egy sellőnek.

Ismira Szer. Aug. 01, 2012 4:03 am

Kevan nem beszélt velem az éjszaka hátralevő részében, és reggelinél sem. Nem mintha annyira beszélni akartam volna vele...
Idegesen haraptam az almámba. Hogy is képzeli, hogy egy ember alatt szolgálnék! Mekkora szégyen lenne!
Még egy harapás. Nyilvánosan megszégyeníteni egy másik tündét, bűn a fajunknál. Legalább is büntetik. De persze a Lovasoknak bármit szabad..!
Így főttem magamban a nap felében. Láttam amikor Kamilla kilép a kórház ajtaján. Rám nézett, de amikor észrevette, hogy figyelem, elfordította a tekintetét. Enyhén sántított. Büszkeséggel töltött el a tudat, hogy egy Lovast annyira megsebeztem, hogy sántít!
- Ez nem én vagyok! - morogtam, és átkaroltam felhúzott lábamat. A másikkal egy kis kupac falevelet söpörtem jobbra-balra.
Kamilla felszállt Saphira hátára, és elrepültek. Saphira nem olyan volt, mint a mi sárkányaink. Nem voltak tüskéi, a fogai nem voltak annyira hegyesek, karmai görbébbek volta, és kisebb is volt. Viszont olyan kecses volt, akár egy hattyú, és úgy tudott lépkedni, mint egy macska. Ezzel szemben Merrik hatalmas és robusztus volt, lépteibe beleremegett a föld.
Fájdalmasan hasított belém a vágyakozás, az után, hogy nekem is legyen egy sárkányom. Miért nem lehet? Olyan egyszerű! Odaállunk a tojások elé - és mindig van elég sok tojás, mivel a Lovasok száma igen megnövekedett az elmúlt 200 évben -, ráhelyezzük a kezünket, és már érezhetjük, hogy mozognak benne a fiókák! Milyen földöntúli boldogság járja át az ifjú Lovasok arcát, amikor először megpillantják sárkányaikat, vagy megérintik őket...
Egy könnycsepp gördült végig arcomon. Odanyúltam, hogy letöröljem. A kezem mocskos lett a por és könny keverékétől. Meg kell mosdanom...

Kamilla Evans Szer. Aug. 01, 2012 5:23 am

Miközben Saphira és én repültünk azt mondta.
-Nem tehetek róla,hogy én még így nézek ki mert még nem fejlődtem ki.-Mondta egy kicsit sértődötten a sárkányom.
-Jajj, nem persze,hogy nem.-mondtam és próbáltam nyugtatgatni Saphirát.
-De akkor miért emlegetik,hogy nekem nem olyan élesek a karmaim...?-kérdezte tőlem.
-Mert nem tudják,hogy még nem vagy kifejlődött sárkány.-mondtam és még mindig nyugtatgattam.
-Akkor jó!-mondta és megnyugodott.
-Nem értem Ismira miért utál ennyire.-mondtam értetlenül.-Mit csináltam vele ami miatt így utál.
-Talán csak féltékeny.-találgatott Saphira.
-Á az nem lehet!Neki meglehet mindene!Hiszen tünde.Emlékszel anya tudta jól mennyire jólétben élnek a tündék Ellesmérában.Hiszen ott élt anya is.A nagymamám tünde volt.Eljött Ellesmérából és megismerkedett a nagypapával aki Sötétség mágus volt!-mondtam Saphirának.
-Jó néha elfelejtem!-mondta beismerve Saphira.
Szeretnél egy kicsit száguldani össze-vissza?-kérdezte néhány perc elteltével.
-Persze!-mondtam és már száguldottunk is.Én Saphira nyakába kapaszkodtam.
Mikor elértünk az erdei patakhoz leszálltunk.Én ittam egy kicsit ahogy Saphira is.
Egyszer csak észrevettük Ismirát aki a kezét mosta éppen.
-Most megmutatom,hogy mégse annyira különbözünk.-súgtam Saphirának és elindultam felé.
Mikor odaértem ezt mondtam :
-Atra esterní ono thelduin.
-Mor' ranr lífa unin hjarta onr.
-Un du evarínya ono varda.-fejeztem be a tündék köszöntését igaz nagyn ritkán köszönnek így.
-Te tudsz az Ősnyelven beszélni?-kérdezte Ismira.
-Egy kicsit.-vallottam be.-De még nem folyékonyan.
-Honnan tanultad ?Mármint azon kívül,hogy Lovas vagy.-kérdezte.
A nagymamám és az édesanyám tanított rá.
-És ők honnan tanulták meg?-A nagymamám tünde volt.Legalábbis ezt mondták.Az anyukám ,,Fél tünde" és utána meg jövök én.
-Ezt korábban miért nem mondtad?-kérdezte.
-Volt rá alkalmam?-kérdeztem kicsi mosollyal.

Ismira Szer. Aug. 01, 2012 6:37 am

- Érdekes.. - motyogtam. - Nagyon ritka a tündék és más fajok közti kapcsolat. Hisz a tündék szinte halhatatlanok, ti emberek pedig igencsak halandók. Száz év, vagy még annyi se...! - Kamilla szemébe pillantottam. - Nagyapád igen nagyszerű ember lehetett, hogy elnyerte a nagymamád szívét.
- Igen. - mosolygott büszkén Kamilla. Mást nem mondott, ezért pár percig kínosan hallgattunk. ezután bátortalanul megkérdezte: - Neked miért nincsen sárkányod? Mármint, jó, persze, nem minden tündének van sárkánya, de a te édesapád Lovas, méghozzá olyan, akinek a felmenői is Lovasok, és a nevét igen sokan ismerik...
- Ismered az apámat? - kerekedett el a szemem.
- Hallottam róla. De ne térj ki a kérdésem elől! Miért nincsen sárkányod?
- Miért lenne? Nem vagyok rá méltó. - sütöttem le szemem. - Láttad hogyan viselkedtem. Kevan sose tett volna ilyet. Egyetlen Lovas se tett volna ilyet. Szörnyen sajnálom, Kamilla... - és ezt komolyan gondoltam.
- Nem mindenki elég bátor ahhoz, hogy beismerje tettét. - mosolygott, én pedig félig lehunyt pilláim mögül pillantottam rá hálásan. Elköszöntek Saphirával, ittak egy korty jeges vizet a patakból és továbbrepültek.
- Ha Saphirának lesz tojása, ígérem, te leszel az első, akinek bemutatom. - kiáltott vissza egy kacsintás kíséretében.
- Sé mor'ranr ono finna! - búgtam utána. - Remélem a Agaetí Blödhren-t együtt fogjuk ünnepelni.

Kamilla Evans Szer. Aug. 01, 2012 6:49 am

-Na, jól éreztem magam!-mondtam.
-Azt láttam!-vallotta be Saphira.-Örülök,hogy neki fogod először bemutatni a tojásom ha lesz!
-Remélem bölcsen választottam.-mondtam és újra száguldottunk.
Mikor hazaértünk elindultunk aludni.
Én ugye csak a pihenőmódba kapcsoltam magam,és megérintettem Ismira elméjét.
-Jó pihenést!Mivel mi nem alszunk!-ennyi volt az üzenet.
És reggelig nem is keltem föl a pihenésből.
/Bocsi ha kicsit rövid lett!/

Ismira Szer. Aug. 01, 2012 6:58 am

- Merrik mondta, hogy kibékültetek Kamillával. - nevetett Kevan.
- Mi ezen a nevetséges? - ráncoltam szemöldököm.
- Merrik. Így folytatom. tört be az elmémbe.
Ez nagyon rossz érzés. böktem vissza.
Nem elég vastag az elmédet elszigetelő fal.
Na, mi van Merrikkel? türelmetlenkedtem.
Szerelmes. kuncogta Kevan.
Nem láttalak még ilyennek. mosolyodtam el. És őt sem. Saphira?
Pontosan. Azt mondja, hogy idővel ő is olyan lesz mint a mi sárkányaink. Csak ebben a világban lassabban fejlődik. Sokat beszélgettek.
Akkor gratulálok. nevettem. Pedig nincs is tavasz. jegyeztem meg mellékesen.
Igen érdekes érzés a szerelem... sóhajtotta Kevan.
Az.

Kamilla Evans Szer. Aug. 01, 2012 7:17 am

Mikor kinyitottam a szemem kimentem a kertbe Saphira éppen akkor szállt le a kertbe.
-Hol voltál?-kérdeztem.
-Az erdőben.-mondta dúdolgatva Saphira.-Merrikkel!-mondta.
-ÓÓÓ!Így már minden érthető!-mondtam kuncogva.-Eltalált Kupídó nyila.
-Mi?Nem talált el semillyen nyíl!-mondta Saphira.
-Az azt jelenti,hogy szerelmes lettél!Ne félj,tudom milyen érzés.-mondtam.
-Ja igen.Merrik olyan erős!És bátor!-áradozott Saphira.-De neked ki?Csak nem... Kevan?-kérdezte.
-Dehogy!Edward!-mondtam egy kicsit szégyenlősen.
-Eljössz velem Ismiráék táborához?Biztos ott van Merrik!-mondtam.
Amint Saphira meghallotta a nevet.
-Akkor mire várunk?Hozd a nyerget!-mondta.
Így hoztam a nyerget,felraktam Saphira hátára,felugrottam rá és már repültünk is Ismiráék felé.
Mikor megérkeztünk levettem Saphira nyergét aki máris sietett Merrik mellé.
Én meg odaültem Ismiráékhoz.
-Na, Merrik hogy viselkedik?-kérdeztem.
-Mint egy szerelmes hős!-mondta Kevan és Ismira.-Na és Saphira?-kérdezték.
-Mint egy kamasz szerelmes!Áradozik!-mondtam kuncogva.
Miközben beszélgettünk láttuk ahogy a szerelmes pár száll a levegőben.

Ismira Szer. Aug. 01, 2012 7:46 am

Kamilla még maradt pár órát. Leginkább Kevannal beszéltek Lovas trükkökről, a repülésről, arról, amikor sárkányuk tüzet okád és egyéb izgalmas dolgokról. én leginkább hallgattam. egyedül akkor tudtam beleszólni, amikor a kardforgatást tárgyalták. Ebben tapasztaltabbnak tűntem Kamillánál, amire büszke voltam. Saphira és Merrik sötétedésre értek vissza. Kamilla elköszönt és elrepült Saphira hátán. Sokáig néztem utánuk. Gyönyörű látványt nyújtottak.
- Nagyon rossz volt? - ragadta meg hirtelen a kezemet Kevan.
- Mire gondolsz? - kérdeztem, és megpróbáltam anélkül elhúzni a kezem, hogy Kevan megsértődne. De nem engedett.
- Arra, hogy csak sárkányos dolgokról beszélgettünk.
- Nem. már belenyugodtam abba, hogy lehet, hogy sose lesz sárkányom. - bár belül még mindig szomorúságot éreztem.
- Ne butáskodj! Lesz sárkányod. Ígérem.
- Köszönöm... - lábamat néztem, és a földet kapargattam a csizmám sarkával.
- Ismira, bocsánat, hogy ilyen voltam. - szorította meg az ujjaimat Kevan.
- Mármint..? - néztem fel rá kérdőn. Most veszem észre, hogy mennyivel magasabb nálam.
- Szigorú voltam hozzád. Igazán megérthettem volna, hogy hogyan érzel... És amit mondtam, hogy én sose viselkednék így... nos, az nem igaz. Én is voltam már sárga az irigységtől...
- Kire?
- Talmonra... Olyan szép párt alkotnak Florával.. (Flora Kevan húga.)
- De Kevan! Ez vérfertőzés...! - sziszegtem.
- Nem! Félreérted! - kiáltotta mérgesen, majd lassan lecsillapodott. - A boldogságukat irigyeltem. És mindent megtettem, hogy elválasszam őket.
- De Kevan! Te is lehetnél boldog. - lassan elhúztam a kezem, és keresztbe fontam. - Minden tündelány álma vagy! Majdnem mindenkié... - fintorogtam.
- Ha! - kiáltott fájdalmasan. kihúzta magát, és nagyon mondani akart valamit. minden bizonnyal valami csúnyát. De nem mondta.
- Otthon pedig nagyon élvezted, ha megbámultak a lányok. Ha gyakrabban bejárnál a faluba, és nem mindig ebben a szakadt lovaglóruhában lennél, akkor itt is simán meglehetne. És itt tényleg csak néznének...
- Elkanyarodsz a témától! - vágta rá mérgesen. - Ezt annyira utálom benned! Nem lehet veled normálisan beszélni. Ha valami nem kedvedre való, a másik gyenge pontjait kezded boncolgatni...
- Te hoztad fel a témát! És én is utálom benned azt, hogy ilyen.. ilyen.. nőcsábász vagy! - mondtam fintorogva.
- Értem miért dobott el az apád! Szörnyű vagy!
- Nem eldobott csak kitagadott. - vágtam rá élesen. - És azt is csak azért, mert egy egyéjszakás "kalandból" születtem! Ő nem akart gyereket! Főleg nem egy lányt! De az első bemutatásnál reménykedni kezdett. De amikor odaléptem a vörös tojáshoz...
Könnyek szöktek a szemembe. A fájó emlékek peregtek le a szemem előtt.
- Ismira... Én ezt nem tudtam.
- Most nem akarok erről beszélni. Nem csak most - soha többé. Kérlek Kevan, most hagyj...

Kamilla Evans Szer. Aug. 01, 2012 9:53 pm

Miközben Ismira unokabátyjával beszélt mi hazafelé repültünk.
Egyszer csak megéreztem Ismira elméjét,nagyon szomorú volt.
-Mi baja lehet?-kérdeztem Saphirától.
-Nem tudom.-mondta Saphira aki gondolataival messze járt.
-A végén beteg leszel ha ennyit gondolsz Merrikre!-mondtam kuncogva.
-Áhh!Dehogyis!-mondta Saphira és még mindig csak Merrik járt a fejében.
Hazaértünk.Megnéztem,hogy van Ében és Maszat.
-Hiányoztál!- mondta Maszat.
-Igen!-helyeselt Ében.
-Ti is nekem!-mondtam és megöleltem őket.
-Hallottuk ,hogy Saphira szerelmes!Abba a Merrikbe!-mondták.
-Igen.így van.-helyeseltem.-Na,-pattantam föl a földről.-megyek hozok nektek enni,inni aztán én is harapok valamit.-mondtam és felpattantam majd elindultam a konyhába.

Ismira Csüt. Aug. 02, 2012 10:21 pm

Nem akartam összeveszni Kevannal. Végül is ő az egyetlen ebben a világban, akiben feltétel nélkül számíthatok... Legalább is számíthattam volna. Igaza volt, vannak nagyon idegesítő szokásaim... Köztük van az, hogy hirtelen haragú vagyok, és túlságosan szókimondó. Hirtelen ötlettől vezérelve a patak felé fordultam. Nagyon szeretem ezt a helyet. Ott szoktam üldögélni, az alatta a fűzfa alatt, ahol észrevettem Tomelillát és Duffot. Nagyon kellemes hely, itt senki sem zavarhat. Hamar odaértem, lerúgtam a csizmámat, és beléptem a patak közepén lévő egyik kőre. Lehajoltam, és a megfelelő varázsigével megidéztem a vízben Kevant. Kíváncsi voltam mit csinál most. A víz lassan kisimult egy kis kör alakú területen, és megjelent benne a fiú. Vízben állt, és előrehajolva nézett valamit. Mosolygott.
- Hiányzol. - suttogtam a látomásnak.
- Te is hiányoztál nekem. - nevetett Kevan felülről. Döbbenten kaptam fel a fejemet, de túl nagy volt a lendület, hátra dőltem, megcsúsztam egy kövön és beleestem a patakba. Kevan pedig ott állt fölöttem. Nevetve fölkapott, és kivitt a partra. Kicsit vacogtam, mert a tavaszi esték elég hűvösek. Lekapcsolta köpenyét, és a vállamra dobta, majd lerakott a fűbe. A tünde Lovasoknak nagyon érdekes köpenyük van. Szinte sose látsz Lovas ezek nélkül. Hosszú, térdig érő, féloldalasan felkapcsolható. A sárkány színével egyező anyagból készül. Mindenkinek más az anyaga, mert a növények természetes színét használják ki. Apámnak szúrós, vörös. Kevannak viszont nagyon puha és meleg... A legfurcsább a köpenyen, talán a vállrészen húzódó vastag prémszegély. Ez nagyjából mindenkinek krémszínű. Nem tudom milyen állatnak a bundáját használják hozzá, de abban biztos vagyok, hogy csak elhullott állatokat használnának. Biztosan valami nagyon különleges állat...
A bunda csiklandozta az arcomat. De jó meleg volt. - Köszönöm. - néztem Kevanra, aki mellém telepedett a fűbe.
- Nincs mit. Mielőtt kérdeznéd, miért jöttem utánad, elmondom: attól féltem, hogy valami őrültséget művelsz. Ez gyakori szokásod. - kuncogott. De mivel én nem nevettem, elkomorodott. - Bocsánat. Nem azért jöttem, hogy tovább bántsalak. Bocsánatot akartam kérni.
- Megbocsájtok, de csak akkor, ha te is.
Komor arcát az égre emelte, és mogorván mondta. - Meggondolandó.. - de szeme sarkából rémült arcomra pillantott, és elmosolyodott. - Hát persze. - Hátra dőlt, és kezeit a tarkója alá tette. - Úgy érzem apáink figyelnek minket. (Megjegyzés: a tündék megérzik, ha varázslattal megidézik őket.)

Ginevra Martinotti Hétf. Aug. 13, 2012 8:08 pm

- Hát, akkor szia, Harry! Nehogy bajba keveredjél! - köszöntünk el, mikor bátyánk befejezte e beszámolót.
- Sziasztok! - és rohant vissza barátnőjéhez. Hát, igen, Harry bátyánk szerelmes lett.
- Menjünk innen! - suttogta nekem Gabriella.
- Csak fogják egymás kezét - de mire odanéztem... - meg csókolóznak... Oké, mehetünk!
- Levegőbe emelkedj, egy-két! - azzal mind a ketten felszálltunk és boldogan repültünk hazafelé, otthon aztán megbeszéltük, hogy elmegyünk körülnézni egyet a vidéken.
- És Harry? - tudakolta anya.
- Ne, aggódj, tökéletesen van - közölte vele Gabriella, felszálltunk a levegőbe és már ott se voltunk.
- Nézd! Ott! Varázspálca! Nem furcsa egy kicsit? Itt senki sem szokott pálcát használni! - mutattam le egy távoli pontra.
- Menjünk le! Nézzük meg! Az ilyen csak érdekes lehet! - és Gabriella már ott sem volt.
- Várj meg! - sikítottam és leszálltam mellé. a fű puha volt, mint otthon, de mégis, valahogy más, nem tudtam megmondani miért.
- Szia! - léptem a pálcás fiú mellé.
- Mit kerestek itt? - reszketett a félelemtől.
- Ne félj, nem bántunk. Miért pálcával varázsolsz? - tudakolta Gabriella.
- Miért ti nem azzal szoktatok? - mi csak a fejünket ráztuk és előzetes megbeszélés nélkül egy tűzgolyót lőttünk e levegőbe, majd egy vízsugárral el is oltottuk azt. - Hú! Ügyes. Én ilyet nem tudok. Egyébként Justin vagyok. Justin Wolsey - mutatkozott be a srác.
"Szimpinek tűnik" - hallottam Gabriella gondolatait a fejemben.
"Ühüm... Szerintem is, de az, aki a fák mögött van, arról egy kicsit más véleményen vagyok" -egyszerre kaptuk fel a fejünket mindhárman. A fa mögött egy 13 - 14 éves forma fiú állt, de kalapja elárulta.
- Ginny vagyok, ő pedig Gabriella, örültünk a találkozásnak! - sikítottam és felemelkedtünk a levegőbe, de addigra a fa mögött rejtőző fiú elkapta a lábunkat és lerántott a földre. A megrökönyödéstől szóhoz sem jutottam. A mélykék szempár pontosan az enyémbe mélyedt és egy kérdést tett fel.
- Szóval Ginevra! Fantasztikus varázslatot hajtottatok végre! Örülnék, ha édesapám is láthatná. Ha tudnátok milyen régóta várunk rátok - dörmögte.
- Miért? Mit akartok? - kiabált Gabriella és egy tűzgolyót lövellt a fiú felé, de az könnyűszerrel elugrott előle. - Mi az, még varázsolni sem tudsz?
- De, csak nincs nálam a pálcám. Robin vagyok, aki úgy ismeri ezt az erdőt, mint a saját tenyerét. Nem bántunk titeket, ha engedelmeskedtek - nézett ránk.
- Rendben, Robin. Visszajövünk, ígérjük, de most engedj minket szabadon! Holnap visszajövünk, esküszünk! - jelentettem be és a szemébe néztem. Csendben a kezemmel végrehajtottam egy varázslatot, minek következtében hallani fogja a gondolataimat. Azokat visszafogtam, inkább mondtam neki valamit.
"Visszajövünk, ne félj, Robin Zlekar! De ha nem leszel itt holnap délben, én nem tudom, mit csinálok veled!" - gondoltam, leintettem a varázslatot és elköszöntünk a két fiútól.
- Nos, holnap tényleg visszajövünk? - kérdeztem.
- Nem, de meg fognak minket találni - mondta komolyan Gabriella - Nem csak boldogság lakozik itt, találtam egy legendáskönyvet, este elolvassuk. Úgy érzem az ide tartozik.

Ginevra Martinotti Szer. Aug. 15, 2012 8:40 pm

- Hát ti meg hol jártatok? - tudakolta anyu, amikor beléptünk az ajtón. Arcunkról tükröződött a félelem és az ijedtség.
- Hát, útközben, szembe repült velünk egy hatalmas sárkány és egyedül volt, de szerencsére nem vett minket észre - hazudta szemrebbenés nélkül Gabriella. Anyu és apu csak bólintottak.
- A szobátok. Rendben van? - kérdezte apu.
- Ó, hát persze - és ez igaz is volt.
- Figyeljetek ide, lányok! Eltekintünk a büntetéstől, viszont a sárkányaitoknak már ki kellett volna kelni és nem keltek ki. Itt volt a sárkánykutató és tudjátok mit mondott? - a megrökönyödéstől csak a fejünket ráztuk - Hogy a sárkányaitok hirtelen megálltak, mert úgy gondolják, nem vagytok elég méltóak hozzájuk. Körülbelül egy hónap múlva újra meg fog repedezni a tojás, de akkor már tényleg jól kell viselkednetek - mondta apu, mi pedig csalódottan felballagtunk a szobánkba. Ott Gabriella előhúzta a legendáskönyvet.
- A Különlegesek Törzsének legendája - olvastam el a címét, Gabriella pedig elkezdte a történetet.
Évszázadokkal ezelőtt a vidék egy kopár síkság volt, két család élt rajta. A Dewdney és a Wilmer család. Nagy békességben és egyetértésben éldegéltek, míg nem egy nap megjelent a völgy határain egy nő. Csodaszép volt, haja akár a nyári búzakalász, szeme pedig, olyan volt, mint a tavaszi égbolt. A neve pedig Beatrice volt. Mind a két, völgyben élő, családban volt egy-egy fiú. Éppen házasodni készülte. Mindkét fiú Beatrice-t akarta elvenni. De a nő különleges volt. Vele volt a természet négy eleme. Ebből a tüzet és földet a Dewdney családnak ajándékozta, a vizet és a levegőt pedig a Wilmer famíliának. A természet rábízott négy fontos dolgot. A tűzkardot, a földmedált, a levegőpoharat és a vízdiadémot. Ezt a négy tárgyat elzárta egy dobozkába és elrejtette, hogy csak ő tudja hol vannak. De a Dewdney család feje kifigyelte a dolgot, meg akarta szerezni a tárgyakat, hogy még erősebb legyen, de a négy tárgyat nem találta. Beatrice pedig a Wilmer családból ment hozzá e fiúhoz, így a Dewdney calád még dühösebb és mérgesebb lett. Azóta tart a háború a két család között.
- Itt a megoldás! Akikkel találkoztunk, azok a pálcások a Dewdney család tagjai voltak. És mert Beatrice mérges lett, elvette tőlük a földet és a tüzet, így ők csak pálcával tudnak varázsolni. Mi pedig a Wilmer család leszármazottai vagyunk. De biztosan van benne még valami. Valami átok, vagy hasonló... - motyogtam.
- Átok? - csodálkozott Gabriella.
- Hát persze, az ilyen legendák között mindig van valami átok, amit kimondanak, mielőtt meghal az illető. Mond, te egyetlen könyvet sem olvastál?
- De, de... De hát...Nos, nézzük...Igen! Itt van! - keresgélt Gabriella.
Beatrice-t a Dewdney család feje ölte meg és mielőtt meghalt volna. A lány kimondta az átkot a Dewdney családra:
- Mikor a 7000-redik telihold is feljön, születni fog két teljesen egyforma lány. Ők meg fogják találni a ládikót, s benne a négy tárgyat és a völgyetek elpusztul - mondta ki Beatrice az átkot és meghalt.
- Nos, tisztázzunk valamit. A 7000-redik telihold mikor volt? - kezdte Gabriella, miközben én gyors számítást végeztem.
- És akkor 365 nap + 6 óra... - és végül kijött az eredmény - Az pontosan 13 évvel ezelőtt volt. Már csak egy kérdés van. Teliholdkor születtünk?
- És ha igen? És ha mi vagyunk azok, akik elpusztítják a völgyet. Mert, ha megtaláljuk a ládát, akkor a mi részünk is elpusztul. Nem tehetünk semmit. Egyet kell csinálnunk ki kell békítenünk a két családot és minden újra szép lesz és jó és békesség... - Gabriella a szavak végét az ijedségtől már csak nyögte. Lerohantam a konyhába.
- Anya! Mond csak, mi mikor születtünk? Úgy értem a hold állása szerint! - tudakoltam a legnyugodtabb arcomat elővéve.
- Teliholdkor - anya arcán ugyancsak tükröződött a nyugalom, de ő nem tetette - És ez mihez kell?
- Az asztronómia házihoz! Köszi anya! - és rohantam fel a lépcsőn.
- Gabriella! Ki kell békítenünk a két családot! - kiáltottam. Mind a ketten falfehérek voltunk. Az nem lehet! Nem lehetünk ilyen kiválasztottak! Nem és nem! Márpedig az átok így szólt...

Gabriella Martinotti Pént. Aug. 17, 2012 6:07 am

A megrökönyödéstől szóhoz sem jutottam. Ugyan miért pont Ginny és én? Ennek semmi értelme sincsen! Miért is kellett megtalálnom azt a buta legendáskönyvet!
-Hát, ha igaz, akkor nincs más választásunk. Ki kell békitenünk a két családot - mormolta Ginny, tekintete a távolba veszett.
-Én nem állok valami nagy békitő hirében, szóval... - vontam meg a vállam, de természetesen ikertestvérem kitalálta a gondolatomat.
-Meg ne próbáld rám sózni! - förmedt rám dühösen. - Együtt kell csinálnunk.
-Persze, persze - forgattam a szemem, majd sóhajtva dőltem hanyatt. - Hogy fogjuk csinálni?
-Nem tudom - feküdt le Ginny is. - De együtt majd kitaláljuk.
-Igen. Együtt majd kitaláljuk - ismételtem és egymásra mosolyogtunk.
Máris jobban lettem és bizakodva tekintettem a jövőbe.
-De ha lehet, majd akkor lépjünk akcióba, ha már a sárkányaink is kikeltek - figyelmeztett ikertestvérem. - Úgy könnyebb lesz. Minden.
-Persze, hogyne - bólogattam szórakozottan. - Bevonjuk anyuékat?
-Nem, dehogyis! - hőkölt meg Ginny. - Még csak az kellene!
-Csak egy ötlet volt - vontam meg a vállam.
-Engem meg ez a Robin aggaszt... Mit csinálunk holnap? Hova bújunk?
-Majd improvizálunk - feleltem.
-Vagy láthatatlanná válunk - vetette fel Ginny.
-Jó ötlet! Nem semmi egy teljesen piskótaagyúhoz képest... - vigyorogtam, majd a következő pillanatban visitva gurultam a földön.
Ikertestvérem csiklandozott. Valóban. Együtt mindenre képesek vagyunk.

Ginevra Martinotti Pént. Aug. 17, 2012 8:54 pm

- Ginny! Hagyd abba! - visított Gabriella. És abba is hagytam a csiklandozást. A 7000-redik telihold uralma alatt születtünk. Robint egyszerű szerrel kijátsszuk. Egy baj van. Sárkányaink csak egy hónap múlva kelnek ki. És ha közben valami véletlen folytán megtaláljuk a ládikót? A völgyünk elpusztul! Nem élhetünk itt! El kell mennünk...
- LÁNYOK! ELKÉSZÜLT! - kiabált fel anya. Valamiért nem voltam képes enni.
"Köszi anya, de én inkább csak egy csésze kamilla-teára vágyom és Gabriella is. Nem vagyunk éhesek." - üzentem neki gondolatban. Talán így jobb is. Falfehér arcunk láttán azonnal azt tudakolnánk, mi történt. Azt pedig nem mesélhetjük el. Szerencsére nem tudunk gondolatot olvasni. Senki a családból.
- Nem megyünk le vacsizni. Anyutól kértem két csésze kamilla-teát - mondtam Gabriellának.
- Gondolatban? Tudod, hogy anyu utálja ezt a közlésmódot - nézett rám csúnyán testvérkém.
- De nem akartam üvölteni - vágtam rá. Fürdés után anyu behozta a teákat, mi pedig bebújtunk az ágyba és azt iszogatva beszélgettünk.
- Jó éjt! - suttogtam, mert szemeim majd leragadtak az álmosságtól.
- Rendben. Holnap - köszönt el Gabriella is. Lehunytam a szemem, de nem tudtam aludni.
- Collapse! - hallottam egyszer csak és akkor már minden elsötétült.

Ismira Szomb. Aug. 18, 2012 2:17 am

Az ég Fairy Oakból én Ellesmérából nézve nem ugyan az... Itt, Fairy Oak mellett, sok a fényszennyezés, és a csillagképek nem olyan erősek mint otthon. Mások a csillagképek. Kamilla megmutatott párat. A Göncölszekér, a Kentaur, a Bak... és a Sárkány... Nagyot sóhajtottam, amikor erről beszélt. Saphira közben ott feküdt összegömbölyödve mellettünk a majdnem egy méter magas fűben, békésen szundikált.
- Hát nem gyönyörű?! - kiáltotta Kamilla csillogó szemekkel.
Ellesmérában szebb... gondoltam.
- Honvágyad van? - könyökölt föl újdonsült barátnőm.
- Nem. Semmiképpen! - vágtam rá azonnal. - Itt jobb...
- Most hazudtál. Igazam van? - kereste a tekintetemet a lány.
- Kérlek most hagyj! Nem szeretem, ha kölykök faggatnak! - löktem el magamtól, és átfordultam az oldalamra.
- Ismira, és meg azt nem szeretem, ha kölyöknek hívsz! - vágott vissza. Majd arca ellágyult, és suttogva folytatta. - Nekem elmondhatod! Bármit elmondhatsz.
Felültem vele szemben, és nagyot sóhajtottam. - Én...
- Engedj az elmédbe! Úgy könnyebb. - kacsintott. Tétováztam, de megbíztam benne.
- Rendben... De ne áss túl mélyre. Nekem is vannak titkaim. - méghozzá nem kicsik. - A magányéletembe ne piszkálj bele!
Behunyta a szemét, és már éreztem is, hogy elméje az enyémet lökdösi. Beengedtem. Szörnyű érzés volt. Mintha a bőröm alatt hangyák futkostak volna. Még senkit sem engedtem be a z elmémbe. Kevannak csak az üzeneteimet adtam át, másoknak még azt se. Az nem volt ilyen.. mély.
Kamilla pár pillanatig még koncentrált, majd kinyitotta a szemét. Meglepődötten pislogott.
- Olyan a te problémád, amivel te magad még nem szembesültél. Szerelmi ügy.. - halkította le a hangját.
- Nem arra kértelek, hogy a magánügyeimbe ne üsd bele az orrod?! - horkantam fel, és összeszűkült szemekkel pásztáztam.
- Ezt hagyd abba... Ezzel a tekintettel ölni tudnál. - nevetett.
- Meg ezzel is. - paskoltam meg oldalamon függő kardomat. A mosoly azonnal lehervadt az arcáról. - Direkt mondtam!
- Te engedtél be az elmédbe!
- De a te kérésedre!
- Akárkit beengedsz aki kéri?!
- Ó, nem! Többé senkit!
- Legalább van tanulsága a mi kis történetünknek.
- Baleset. Véletlen engedtelek be. Elvontad a figyelmem a csillagokkal!
- Persze, könnyű másra kenni!
Mérgesen horkantottam, és keresztbe fontam karjaimat. Pár néma percig így ültünk farkasszemet nézve. Majd megkérdeztem:
- Mi is az a probléma?
- Szerelmes vagy. - mosolyodott el halványan.
- Ugyan, kérlek! Nem tudsz olyat mondani, akit egy kicsit is méltónak találok, vagy olyat aki egy kicsit is megdobogtatta volna a szívem! - vágtam rá.
- Egészen biztos?
- IGEN! Még nem találkoztam ilyennel. Ilyen ember nem is létezik!
- Ilyen ember nem... De van egy tünde..
- Ne mondd ki.
- ... aki igenis tetszik...
- Ki ne mondd!
- ...de félsz, hogy ő nem szeret viszont...
- Kamilla! Hallgass!
- ..a neve pedig...
- Morta! - kiáltottam a varázsigét, amitől megnémul az ember, de elkéstem. Kimondta.
- Kevan!

Kamilla Evans Szomb. Aug. 18, 2012 2:54 am

-MMMMMM!-mondtam mikor Ismira varázslatot küldött rám és így nem tudtam beszélni.
De egy egyszerű bűbájjal le tudtam venni magamról.
Saphira felkelt és vicsorgott fehér fogával Ismirára.
-Jól van!Saphira nyugi!-mondtam gondolatban.
-Ő csak ne küldjön rád semmilyen varázst!-morogta.
Ismira inkább hátrébb húzódott.Egy kicsit megijedt Saphirától.
Elővettem a tőröm amit csak vészhelyzetben húzok elő!Ismira torkához szegeztem!
-1 Ne hívj kölyöknek!2 Simán kinyírhatnálak!-mondtam halál komolyan.
-Úgy sem mered!-mondta Ismira.
-Kipróbálod?!-kérdeztem és egy kicsit megdöntöttem e tőrt.
-Na jó!Csak hagyj!-mondta Ismira.
Elvettem a nyakától a tőrt.
-Rendben!De akkor is Kevan!-mondtam gúnyosan.
-Neked meg az az Edward!-vágott vissza.
-Lehet de ő nem az ,,unokatesóm"!-mondtam és viccesen meglöktem.
Így hülyéskedtünk még egy ideig utána meg csak nevettünk.
Saphira megnyugodott és visszafeküdt aludni.

Ginevra Martinotti Szomb. Aug. 18, 2012 8:26 pm

- Nézzétek a kislányokat! - hallottam egy hangot. Egyből felpattant a szemem. Nem otthon voltam. Akkor vettem csak észre, hogy megkötözve, számban egy koszos ronggyal ültem egy mocskos padlón. Gabriella szeme már nyitva volt.
"Ez undorító!" - hallottam a gondolatait. Az őreink ezek szerint nem tudták, hogy gondolatban is tudunk beszélgeti. Az ellen is tudtak volna tenni valamit.
"Egyetértek. Hol vagyunk?" - tudakoltam.
"Fogalmam sincs. De az biztos, hogy Robinnak köze van a dologhoz"
"Megölöm az a gyereket. De tényleg!" - nagyon mérges voltam rá. Megígértük, hogy visszajövünk, bár repülés közben megbeszéltük, hogy nem...
"Most meg mi van? Úgy eltorzult az arcod"
"Tudta, hogy nem jövünk vissza. Hallotta! Olyan varázslatot használt. Olvastam az ilyenekről"
"Tényleg? Akkor baj van!"
"Igen, az. Nézd ki jön ott!" - mind a ketten oda néztünk. Robin közeledett egy férfivel, aki az apja lehetett. Nem tudtam mit fognak csinálni. De erre nem számítottam.
- Torquebit! - kiabálta az idősebb fickó, pálcáját ránk szegezve. Égető fájdalmat éreztem minden végtagomban. Szörnyű volt.
- Akkor most beszéltek, hol van a ládikó? - tudakolta.
- Nem! Nem tudom! - sikítottam a fájdalomtól.
- Nem tudjuk! - sikított Gabriella.
- De majd szépen eszetekbe jut! - ordította az idősebb férfi és újra kimondta a varázslatot. Kegyetlen volt.

Ajánlott tartalom