Re: Szerepjáték

Ismira Szer. Jún. 27, 2012 7:07 am

Lábaim megremegtek amikor Saphira a lábát nyújtotta, hogy azon másszak föl a hátára, két tüske közé.Nem voltak nagyok, majdnem hogy inkább csigolyáknak tűntek, de Will elkeseredetten nézegette őket. Ő már felült, és a kezét nyújtotta. Felhúzott és maga mögé ültetett.
- Ez a legjobb módja annak, hogy elveszítsem a férfiasságomat. - dörmögte a tüskére pillantva. Felszabadultan nevettem. Már nem is félek annyira ettől a repüléstől.
Hamar átjutottunk a falon, mert Saphira épp csak felugrott, és már a túloldalon volt. Pár falusi visszahőkölt a sárkány láttán. Babú, Viní, Grisam és Jim épp akkor ért oda barátaimhoz. Kamilla könnyedén leugrott Saphira hátáról, de Will és én megint megszenvedtünk vele.
- ...tehát, fény boszorka. Ezután visszajöttünk. -fejezte be a történetünket Fahéj abban a pillanatban, amikor melléjük értünk.
Vinít megbűvölte a sárkány. - Ú... Nekem nem lehetne?
- Ez nagyon bonyolult, nem lehet csak úgy kapni egyet! - karolta fel Kamilla Vinít, és elmagyarázta neki, hogy hogy is megy a dolog.
- Szükség van még rám? - kopogtattam meg Fahéj vállát. - Mert ha nem, én akkor ha lehet, hazamennék...
- Persze. Menj csak. - bólogatott szórakozottan Fahéj, miközben a mindenféle fegyverekkel felszerelt falusiakat nézte.
- Köszönöm. - mondtam és hazaindultam. Ki kell pihennem az elmúlt napokat...
- Ame! Várj! - rohant mellém Will. - Hova mész?
- Haza... Aludni. Már ha tudok. Kavarog a fejem... - -mosolyogtam szomorkásan.
- Elkísérjelek? - kérdezte készségesen.
- Nem szükséges. Menj csak dolgodra. - szorítottam meg a kezét. - Egyedül is hazatalálok.... Remélem. - tettem hozzá halkan.
Elsepert egy homlokomba lógó tincset. - Akkor... - láttam rajta, hogy valamit mondani akar. - Ühmm... szia! - mosolygott és elindult visszafele.
Hiram, Grisam és Jim mellé csapódott. - Szia. - suttogtam utána.

Kamilla Evans Szer. Jún. 27, 2012 8:47 am

Na,itt voltunk Fairy Oak-ban.Otthon.
-Egy pillanat!-mondtam egy kicsit hangosan ezért kb.mindenki rám figyelt.-Nekem még nincs is házam!Hol aludjunk?-mondtam Magamra majd állataimra mutatva.-Mert cuccaink vannak csak ház nincs!-mondtam.
-Menj a polgármesterhez!Kérj házat!Van pénzed?-kérdezte mondandója után Viní.
-Van.-mondtam és már húztam is elő.
-De szerintem engedményt is kapsz mert segítettetek a csatában!-mondta Violet-Sage.
-Akkor megyek.-mondtam.-ki jön velem elkísérni?-kérdeztem.
-Szerintem mi megyünk!-mondta Fahéj és Liliom.
-Akkor már én is!-mondta Violet.
Így indultunk a városházáig.Ott bementünk és azon kaptam magam,hogy most lépünk be a polgármester irodájába.
-Jó napot!-köszöntünk.
-Jó napot lányok!-mondta a polgármester.-Mi járatban vagytok nálunk?-kérdezte.
-Szeretnék házat kérni!-mondtam.
-Semmi akadálya!-mondta.-Most azonnal meg is mutatom!-mondta.
-De a pénz?-kérdeztem.
-Az nem kell!Jól boldogulsz egyedül és az állataiddal?-kérdezi.
-Igen!Miért?-kérdeztem.
-Csak,hogy kell-e segítő!-mondta.
-Szerintem nem kell!-mondtam.-Na,de miért nem kell a pénz?-kérdetem.
-Nem kell!Árva vagy,nagy jót tettetek a faluért,megkerested a gyereket akik megmentettek...
-Na jó.Elvezetne végre oda?-kérdeztem a fáradságtól ingerülten.
Furcsán nézett rám mindenki.Hogy hova tűnt a jó modorom.
-Elnézést.-mondtam elszégyellve magam.-Csak fáradt vagyok.
-Semmi baj.-mondta a polgármester és már nyitotta is az ajtót.
Elmentünk a házig.Jó nagy volt!Az udvara is .Saphira könnyen elférhetett itt.
-Csodás!-mondtam elalélva a látványtól.Megkaptam a kulcsot és már be is mehettem.
Volt ott minden.Már csak kipakoltam a cuccaim és már mentem is a kertbe.
Egy átlógó ág volt a szomszéd fájáról.Elmentem a kert végébe és mire visszaértem a faághoz,addigra ott állt rajta egy fiú.
-Szia!Edward vagyok.Sötétség mágus.
-Szia!Kamilla vagyok.Sötétség boszorkány!-mondtam kedvesen de észrevettem valami titokzatosat a fiú szemében.
-Mi a teljes neved?-kérdeztem tőle.
-Edward Marton Cambell.-mondta.-Neked?-kérdezte.
-Kamilla Rose Evans !-mondtam.
És ekkor hallottam egy gondolatot.Az övét:Mi lehet az a titokzatosság a szemében.

Valérie Hautel Szer. Jún. 27, 2012 9:10 am

/Valérie/
Az árulók nem jöttek, de jó is ez így, nem volt kedvem hülyeségekre. Nyugodtan tértem ezért ágyba, azonban számomra váratlanul szépet álmondtam.
A poros utcákon rohangáltam kisgyerekként a társaimmal, élünkön a bátyámmal. Az egyik társunk, Peter éppen nemrég lopott két almát, ezért üldöztek minket a felnőttek.
- Hé vakarcs kölykök álljatok meg! Azonnal álljatok meg! - ordították az árusok.
A bátyám lefordult egy mellékutcába, utána pedig letért a titkos utunkra, lehagytuk az üldözőinket.
- Mindenki megvan? - kérdezte a bátyám.
- Igen - válaszolt Czecil.
- Akkor Peter, add az almákat, ideje elosztani - szólt ismét Greg.
A fiú a kezébe nyomta az ételt, ő pedig tördelni kezdte és elosztotta, én már épp harapni készültem a részembe, amikor észrevettem, hogy a testvéremnek nem jutott.
- Bátyuska! Tessék! - kettétörtem a részemet és felé nyújtottam.
- Edd csak meg! - ellenkezett mosolyogva.
- De akkor te éhes maradsz!
- Nem gond, kibírom.
- De... de... én neked adom... bátyus! - dadogtam.
Ő tudta, hogy éhes leszek, és sírni fogok, és majd neki kell megvigasztalnia, de mégis megette, a kedvemért és utána még azt is játszottuk amit én akartam... fogócskát. Hamar én lettem a fogó, mivel a többiek túl gyorsak.
- Megvagy! - fogtam meg a bátyámat, aki direkt engedte.
- Ügyes vagy! - emelt fel nevetve, én pedig visszanevettem.
Felébredtem, pedig olyan jó volt ezt a szép emléket újra átélni. Mindenre emlékeztem! Úgy fáj, hogy ez már csak a múlt. Mikor elkészültem, már ideje volt a reggeli gyakorlatnak, ezért gyorsan a gyakorló területre mentem.

Ismira Szer. Jún. 27, 2012 9:43 pm

Álmatlanul fetrengtem az ágyamban. Csillagtalan éjszaka volt, a Hold vékony sarlója halványan világított. Az utcai lámpákat nem merték meggyújtani a falusiak, mert az a támadóinknak segítene.
Felültem, és a hátamat a falnak támasztottam. Átöleltem a párnámat, és gondolkodni kezdtem. Első gondolatom Fehliára ugrott...
- Nem! - dörgöltem meg a szememet. - Most nem szabad szomorkodni!
Összeszűkül szemmel néztem körbe a szobámban. Milyen rég voltam itthon! Itthon... A tanya jutott eszembe, ahol a bácsikám nevelt...
- Pelyhes! - kiáltottam fel. Milyen rég láttam az én öreg lovacskámat! Belebújtam egy nadrágba és egy csuklyás felsőbe, és az ajtóhoz indultam. Mielőtt kiléptem volna a házból, visszarohantam az ágyamhoz, és elfújtam a gyertyát. Vak sötét volt. Pár percig az ajtóban álltam, hogy a szemem hozzászokjon a sötétséghez. Ezután elindultam megkeresni Pelyhest.
Az iskola mellet van egy kisebb istálló, ahol pár lovat tartanak a falusiak. Óvatosan kihúztam a nehéz faajtót. Régen lehetett olajozva, mert nagyon nyikorgott.
- Pelyhes! - suttogtam. Álmos lópofák kukucskáltak ki a bokszajtók mögül. Középen meg is találtam lovamat.
Öreg ló volt, de amikor futni kellett, akkor úgy rohant mint a szél! A bácsikámtól kaptam tizenegy évesen. Ő hozott el ide is.
Úgy tűnik vigyáztak rá, amíg távol voltam. Megdörgöltem az orrát, mire ő elégedetten horkantott. Ajkával óvatosan harapdálni kezdte az ujjamat.
- Most nem hoztam neked semmit. Bocsánat. - mosolyogtam. - Reggel majd hozok. És akkor futunk is egyet!
Lepillantottam a lábaira. A látványtól szédülés fogott el.
A jobb hátsó lába helyén csak egy csonk volt!
- Pelyhes... - mondtam remegő hangon. - Mi történt?
A kérdésemre valaki más adott választ.
- Befogtuk egy szekér elé, ami utánpótlásért ment egy közeli városba. A szekeret megtámadta az ellenség. Egyedül ő úszta meg. Visszajött ide, de a lába menthetetlen volt. Le kellett vágni. - magyarázta.
- De egy ló nem élhet három lábbal! - kiáltottam elszörnyedve.
- Nem akarunk a távollétedben végezni vele. Gondoltuk, el akarsz majd búcsúzni tőle.
- Én... - nem tudtam beszélni. Levegő után kapkodtam. - Ez.. szörnyű! - zokogtam fel.

Kamilla Evans Csüt. Jún. 28, 2012 1:37 am

Nem tudtam aludni.Úgy éreztem nem tud senki sem aludni.Így kimentem ittam egy kicsit,megnéztem az állataimat,hogy alszanak-e,felöltöztem és kimentem megnézni hogy Saphira alszik-e.Aztán kimentem az utcára sétálni.Közben elgondolkodtam a sötétben,mivel senki sem merte felkapcsolni a lámpákat.Edward,Fehlia a csata,Valérié a volt legjobb barátom manipulált éveimben már amennyire barátnők lehettünk.Ekkor elértem a falu istállójához.Hallottam,hogy valaki sír.Egyből megismertem Amet.Bementem.Ame a lovát ölelte akinek az egyik lába le volt csonkolva.
-Ame?Jól vagy?Ő Pelyhes?-kérdeztem.
-Nem vagyok jól.Igen,Ő Pelyhes.-mondta szomorúan.-Ő nem volt mindig ilyen.Valérié csapata támadta meg amikor szekérrel segített szállítani.Ő élte túl egyedül.De a lábát már nem tudták megmenteni.De így nem fog sokáig élni.
-Ezt,hogy érted.Csak nem?-kérdeztem elszörnyedve.
-De.Csak azért él még mert nem akartak vele végezni.Gondolták had búcsúzzak el tőle.
-Ezt nem értem.Miért kell .... azt tenni vele?Hiszen ki lehet pótolni a lábát.Csak nem vagyok benne biztos.
-Hogy?Remélem igazad van.De lehet,hogy az lesz a legjobb.Nem akarom,hogy szenvedjen.
-De azért megpróbálhatjuk?Nem?-kérdeztem.-Nem szeretem ha van esély és csak azért lesz gyorsabban vége az állatnak mert nem törődnek a másik módszerrel.De ha az fog történni akkor elkísérem egy bizonyos helyig aztán amikor már minden előkészület megvolt,én lehet,hogy nem fogom kibírni.Ezért szeretném kipróbáltatni veled a másik módszert.Ha Pelyhesnek tetszik és nem szenved akkor nem kell annak megtörténnie.De ha igen akkor kereshetünk másik módszert,de ha nem akkor sajnos....-mondtam reménykedve.-Holnap elmegyek a polgármesterhez megkérdezni mennyi napig van csata szünet.Akkor megkérdezheted.
-Rendben.Még gondolkozom.-mondta Ame.

Ginevra Martinotti Csüt. Júl. 12, 2012 8:47 am

/elbeszélő/
A holdsarló ezüstösen világította meg Fairy Oak faluját. Mindenhol csend honolt, leszámítva a Villora család házát, a zaj az ikrek szobájából szűrődött ki. Liliom nyugtalanul hánykolódott az ágyában, míg Fahéj az ablakon keresztül nézte az égen tündöklő holdsarlót. Különösen nyugtalan volt aznap este, talán még maga sem tudta megmondani, miért. Tekintetét elfordította a holdról, alvó húgára mosolygott és kirepült az éjszakába. Az irányt a falut védő fal felé vette, letelepedett a fa emelvényre és a Zengerdőt pásztázta tekintetével. Hirtelen mozgásra lett figyelmes a hatalmas óriások között. Kétségek közepette felemelkedett és a fák között megpillantott két sötét szőrű hátast, fekete páncélos lovasaikkal a hátukon. A két titokzatos lény nézelődött egy darabig, majd kivágtattak a Zengerdőből. Fahéj hangtalanul követte őket a levegőben, aggodalmas arcát beragyogta a hold fénye. A két lovas nagyon sokáig vágtatott, míg végül egy sivatagon átérve, a hegyek mögött borzalmas látvány tárult a kislány szeme elé: egy hatalmas fekete horda várta kémeik jelentését. A seregek élén pedig nem más állt, mint… Valérie Hautel! A lány csatarendbe állította a sereget, és nagyon úgy tűnt, hogy támadni készül. Fahéj hihetetlenül megrémült. Megfordult és a lehető leggyorsabb tempóban visszarepült Fairy Oakba. Az aggodalom még gyorsabb tempóra sarkallta, így rekordidő alatt visszatért a faluba. Berepült az ablakon és megpróbálta felrázni húgát, hogy vele is közölje a rémes hírt. De Liliomot közel sem volt olyan könnyű felébreszteni, mint ahogy gondolta. Ugyanis a húga a Fény Boszorkányai közé tartozott, így éjszaka úgy aludt, mint a bunda. Fahéj kirepülése előtt Szuzit bezárta a befőttesüvegbe, most pedig őt lengette húga előtt egy kis fény gyanánt. De Liliom csak morogva fordult meg az ágyban és tovább aludta az igazak álmát. Fahéj kétségbeesésében kifutott a fürdőszobába egy vödörért, azt megtöltötte vízzel és alvó húgára locsolta. A lány sikítva felült az ágyon és éppen le akarta üvölteni testvére fejét, de aztán meglátta Fahéj riadt arcát, s csöndben maradt. A Sötétség Boszorkány vázolta a helyzetet, majd szüleinek és bátyjának is elmagyarázta a történteket, akik húga visítására ellenőrizték a lányok szobáját. A Villora szülők rettenetesen megijedtek és már szaladtak is, hogy értesítsék a polgármestert, akivel összetalálkoztak… a házuk lépcsőjén. A nevezetes férfi is Liliom sikongatására szaladt a házhoz, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e. Fahéj neki is elmondta az esetet, mire a polgármester azonnal rohant félreverni a harangokat. Az előre megbeszélt riadójelre az egész falu felébredt és a lakosság felsorakozott a falakon. Fahéj és Liliom – a Sötétség Boszorkány legnagyobb csalódására – nem harcolhattak a falakon, de a két kisleány is felkészült minden eshetőségre. Fahéj folyamatosan a levegőben repkedett és a láthatárt fürkészte. Egy rémületes pillanatban pedig meglátta őket: mint a lavina, zúdult le a hegyről a csapat. A lovak patáinak dobogása visszhangzott a hegyvonulatok között. A falu egy pillanatra megbénult a túlerő láttán, de aztán helyreálltak és a harcra készen várták az ellenségét. Fahéj a falu ellenfeleit pásztázta a tekintetével, hirtelen ökölbe szorult a keze, szeme pedig elsötétült, ugyanis észrevette a levegőbe emelkedett Valériét. Már éppen rátámadt volna a lányra, amikor egy hatalmas sas rántotta vissza és otthonukba repítette. A házban az állat visszaváltozott Hirammá, aki jól megszidta a húgát, amiért bosszúszomjas természete ismét felülkerekedett józan eszén, majd a fiú kisietett tovább harcolni, és magára hagyta a két kislányt. Fahéj agyát azonban elborította a düh és magára öltve egy fekete köpönyeget, kiosont a házból. Ikertestvére természetesen követte, mondván, ha a testvére megsérül, majd ő meggyógyítja, így hát ő is sötét színű köpenyt húzott és Fahéj után indult. A két lány halálos csendben óvakodott végig a főúton, fekete köpenyükkel sikeresen elvegyültek a harcoló falusiak között, majd ott, ahol senki nem látta őket, Liliom átváltozott tollpihévé, Fahéj kézbe vette, láthatatlanná vált, és a közeli sziklaszirtre repültek. Ott a két lány ismét láthatóvá vált és a Fény Boszorkány is visszaváltozott emberré. Alattuk a tenger fenyegetően hullámzott és sötét tajtékot vetett. Ekkor megjelent előttük Valérie Hautel és vérfagyasztó kacaj kíséretében így kiáltott:
-Ideje befejeznünk, kicsikéim!
A varázspárbaj elkezdődött. Liliom és Fahéj együttes erővel harcoltak a gonosz hadvezér ellen. A „harc” még egy óra elteltével is ugyanúgy dúlt, mint amikor elkezdődött. Ekkor azonban Valérie mögött testet öltött két füstlény. Füstből volt a testük, zölden világító szemük fenyegetően villogott. Mikor megjelentek, Fahéj egy kábító átkot szórt Valériére. Végzetes hiba volt. Az egyik lény íjat és egy nyílvesszőt húzott elő, majd gonosz vigyorral a kislányra tartotta a fegyvert. Megpendült a húr, elrepült a vessző. Fahéjnak annyi ideje sem volt, hogy elmeneküljön, eltalálta a halálos lövés.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!! – sikította és a földre rogyott.
-FAHÉJ! NEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!! – üvöltött fel Liliom és testvére mellé térdelt.
A kezét szorongatva áztatta könnyeivel az édes arcot, de már késő volt. Az ikertestvére meghalt. A másik füstlény is előrelépett, tőrt húzott elő és Liliom felé irányította. Eldobta, a fegyver hasította a levegőt. A tőr célt ért. A lány hátratántorodott, magával rántva ikertestvérét és lezuhantak a sziklaszirtről. Zuhanás közben éles sikítás hasított a levegőbe, ez volt Liliom utolsó szava. Az ikerpár belezuhant a tengerbe, a hullámok összecsaptak a fejük felett. A tenger mélykék színe vörössé vált a lányok vérétől. Liliom és Fahéj története itt véget ér.
/Ezt együtt írtuk Fahéjjal, úgy döntöttünk, új karakterekkel játszunk tovább. Légy szíves ne élesszétek újra az ikerpárt!/

Violet- Sage Csüt. Júl. 12, 2012 11:45 pm

A véres csata már egy órája dúlt. Hiába volt túlerőben az ellenség,mert a falubeliek álltak nyerésre. Én a gyógyításban segítkeztem, de nem volt elég gyógyító. Felajánlottam , hogy elmegyek Liliomért segítségért. A felnőttek beleegyeztek. A Villora- ház felé találkoztam Kamillával. A lány csatlakozott hozzám. Amint átléptük a ház küszöbét rossz érzés fogott el: A Villora ikreknek bajuk esett. Szerettem volna elhitetni magammal, hogy ez nem igaz, de az előérzeteim sosem tévedtek. Miután átkutattuk a ház minden szegletét,megbizonyosodtam róla, hogy a lányok nagyon nagy bajba keveredtek. Gyorsan beavattam Kamillát a dolgokba, és negyed óra múlva már a sárkánya hátán repültünk. Már a falakon túl voltunk ,de senki sem foglalkozott velünk. Még az ellenség sem. Valérié, aki biztosan megtámadott volna minket, sehol sem volt. Ezt furcsáltuk, ugyanis ő vezette az ellenség sorait. Nélküle a szörnyek nem tudták mit csináljanak, és össze- vissza rohangáltak.
Egy sziklaszirtre szálltunk le megpihenne. Ahogy körbejártuk a szirtet , észre vettük az emberi nyomokat, és a sötét éjszakában világító vér foltokat.
- Valérié itt járt. Ő tette ezt.- álapította meg Kamilla.
- De kiket ölt meg?- kérdeztem.
- Nem tudom!
- Ugye nem őket . . .?- könnyek gyűltek a szememben.
- Lehet! Ki tudja?- Ő is küszködött könnyeivel.
- Van a varázskönyvemben egy varázslat, ami megmutatja mi történt egy adott helyen az elmúlt egy órában. - mondtam- Megnézhetnék mi történt itt.
Kamilla beleggyezet. Elmormoltam a varázsigét, és már fel is tűntek az emlékképek. Az ikreket láttuk, amint Valériével harcolnak. Aztán elő jött a semmiből két füst alak. Az egyik lenyilazta Fahéjt, a másik leszúrta Liliomot. Aztán a lányok egyenesen a tengerbe estek, ahol örökre az álmok világába szenderültek.
A ,,film" végén mindkettőnknek némán, patakokban folytak a könnyei. Két kivételes kislány halt meg, aki életüket adták a faluért. Nem akartuk úgy elhagyni a helyet, hogy nem adunk tiszteletet a lányoknak, ezért a sziklaszirtbe varázsoltam egy sírfelirator: Itt halt meg egy ikerpár, Fahéj és Liliom Villora, akik élet- halál harcot vívtak Fairy Oakért, a falujukért. Nyugodjon békében ez a két különleges lány, és nyugodtan ringatózzanak az örök álom hullámain. Majd a lányok arcképét is bele gravíroztam a sziklába. Végül egy liliom virágot és egy fahéj darabkát raktunk a sírra, majd a faluba indultunk.

Kamilla Evans Pént. Júl. 13, 2012 12:38 am

Violettel Saphira hátán indultunk vissza a faluba.Könnyeztünk.Én egy idő után már nem is sírtam hanem majdnem felrobbantam a dühtől.
-Megbosszulom őket!-mondtam dühösen.-Megbosszulok mindenkit!-mondtam szinte már ordítva,de még mindig könnyeztem.
-Kamilla.Jól vagy?-fogta meg a vállam Violet.
-Igen.De Valérié nem lesz sokáig jól!-mondtam.-Én is elveszem mindenét!Ami fontos neki.A főnökét.-mondtam.
-De hát az a Rettenetes 21!-mondta már-már elszörnyedve Violet.
-Tudom, na és?-kérdeztem.
-Lehet,hogy a vesztedbe rohansz!-mondta Violet.
-És?Nem érdekel!Legalább nem hiába halok meg.-mondtam.
-Akkor sosem tudod meg,hogy a családod él-e még!Akkor elveszítesz mindent!-mondta suttogva.
-De Ők nem haltak volna meg ha átadtam volna magam!-mondtam sírva.
-Nem a Te hibád!-próbált nyugtatgatni.-Hidd el!-mondta.-Meg fogja bánni ez a Valérié,hogy velünk kezdett ki!-mondta és leszálltunk.Én segítettem Violetnek leszállni Saphiráról.Mikor mind ketten a földön voltunk, egyszer csak a hátunk mögül egy ismerős hangot halottunk meg.
-Lám,lám!Kiket látnak szemeim!-mondta Valérié.

Violet- Sage Pént. Júl. 13, 2012 1:10 am

Amint leszálltunk pihenni egy kicsit, elénk topant Valérié. Kamilla elvesztte az eszét és rögtön rá akart rohanni,de megállítottam:
- Kamilla! Ha most azonnal megtámadod elveszted a harcot, pedig még el sem kezdődött.
- Igazad van! Valahogy máshogy kell győzni!
- Mit gondol?
- Azt, hogy téged lebénít egy varázslattal és megkínoz, majd engem is megkínoz , végül téged itt hagy, engem bötönbe vet. Csak . . . Nem pont ilyen kifejezésekkel.- suttogta.
- Rendben. Van egy ötletem. A terv a következő: te elvonod a figyelmét, addig én varázsolok, és amikor azt mondom, hogy most , változz kobrává és mard meg,de csak annyira , hogy elájuljon. Oké?
- Jó. Kezdjük!
Kamilla elkezdte az elterelő hadműveletet. Amíg Valérié teljes erejével a lányra öszpontosított,addig én egy varázsigét mormoltam. Hirtelen , a földből, indázó növények nőttek felfelé még elérték a három méteres magasságot. Majd gyorsan megtámadták Valériét és köré fonódtak. Egész testét lefogták, olyan erősen , hogy a lány nem bírt moccani. A száját is befogták , hogy ne tudjon varázslatot mondani. Ekkor kiáltottam:
- Moooooost!
Kamilla kobrává váltotzott , majd megmarta a lány karját. Valérié sikoltott, aztán feje erőtlenül lecsuklott. A testét is csak a növények tartották. Mi kihásználtuk az alkalmat és felpattantunk Saphira hátára. Elrepültünk,de nem a faluba , mert tudtuk, hogy Valérié hamarosan felébred,és akkor a nyomunkba ered. Ha faluba mennénk,akkor a barátainkat veszélyeztetnénk, ezért a Libák barlangjába mentünk . Ott Saphira is kényelmesen elfért.

Kamilla Evans Pént. Júl. 13, 2012 2:24 am

Mikor elértünk a Libák barlangjába leugrottam Saphira hátáról,segítettem Violetnek leszállni aztán ezt mondtam.
-De jól esett megmarni!-mondtam kuncogva.
Egy kicsit beszélgettünk,aztán elaludtunk.
Én először nem tudtam elaludni, ezért gondolkoztam.
Azon akik élnek,akik nem,aki sajnos él,akivel nemrég ismerkedtem meg....
A végén elaludtam.Álmomban a régi lakhelyünkön voltunk.
Apát néztem ahogy a 4 elemmel foglalkozik.Aztán meguntam ezért kimentem a szabad rétre.
Más gyerekek is játszottak ott, köztük a barátaim.Beszálltam hozzájuk fogócskázni.Jó volt.
Aztán ugrottunk.... Megkaptam Saphira tojását.......kikelt.......A végén együtt szálltunk az égen és néztem ahogy a gyerekek lent futkároznak a réten.
De reggel nagy nehezen Violet fölkeltett.
/Bocs, ez nem lett túl hosszú!/

Valérie Hautel Hétf. Júl. 16, 2012 6:41 am

/Valérie/
A szobámban jegyzeteltem csöndesen, miközben a hadnagyaink a napi problémákat tárgyalták meg. Hirtelen megnyikordult az ablak és beugrott rajta valaki. Piszkosan, mocskosan, sebzetten, egyszóval szörnyen. Ez az alak voltam én, vagyis a hasonmásom. Az ilyen "tárgyakat" használjuk kémkedésre, helyettesítésre vagy felderítésre.
- Megérkeztem Főkapitány! - hajolt meg hosszan.
- Hogyhogy így nézel ki? - álltam fel és alaposan végigmértem.
- Azok a kölykök elbántak velem, de kettőt sikerült megölnöm az árnyember varázslattal.
- Kiket? - fontam össze a karomat.
- Liliom és Fahéj Villorát.
- Hogy mi?! - képedtem el. - Őket nem szabadott volna. Mert ők is olyan különleges pár voltak, őket csak a Főnök (számomra Greg) pusztíthatja el. - közelebb léptem. - Remélem megértetted. És mégis ki rendezett le így?
- Violet- Sage és Kamilla Rose Evans!
- Ó! Remek! Hihetetlen! Most Evans azt hiszi, hogy engem könnyen le lehet győzni. - mondtam egy kicsit idegesebben.
Ezekre a szavakra a hasonmásom próbált eloldalazni, de természetesen észrevettem. A kezemet a hasára irányítva olyan görcsöket küldtem neki amit egy ilyen mesterséges teremtmény nehezen bír ki. Aztán kimentem a szobából és határozottan elindultam egy irányba, de félúton megtorpantam.
A következő pillanatban a Villora ház előtt tűntem fel, de nem találtam bent senkit egy kis ideig.
- NECO! - hallottam a varázslatot a hátam mögül, szerencsére időben megállítottam a kezemmel.
- Illetlenség másokat hátulról megtámadni, még akkor is ha valakiket meg akarsz bosszulni! - fordultam meg, és így szembekerültem Hirammal.
- Megölted a húgaimat! - ordította.
- Gondolom ha azt mondom, nem én öltem meg, nem hiszel nekem.
- HÁT NEM! BUGYUTÁNAK NÉZEL? - a fiú hangja még jobban fölerősödött.
- Pedig ne... - a hangom félbeszakadt, mert hirtelen fojtogatást éreztem a nyakam körül, alig kaptam lebegőt. A végtagjaim is kezdtek elbénulni, ezért térdre rogytam. Tudtam, hogy nem a fiú tette, mert látszott az arcán, hogy ő se érti, hogy mi történik. Aztán kezdett elhomályosulni a világ. Talán itt a vég? Szinte biztos, ha ezek a kínok nem ölnek meg, akkor ellenfelem (mihelyst eljut az agyáig a történtek súlya) egy kis semmilyen átokkal is véget vethet az életemnek.
Lépéseket hallottam, de már nem láttam semmit. Valószínűleg már a földön feküdtem és rángatóztam, vagyis ezt gondoltam.
- Hiram mi történt? - hallottam egy mondatot, de aztán a hallásom is megszűnt, mert már nem érzékeltem a padló nyikorgását. A fojtogatás megszűnt, de nem érzek semmit. Vajon mi van velem? És ki kérdezte azt a mondatot? Olyan ismerős a hangja. Hmm... lássuk csak. Evans! Ő az ,Evans kérdezte. Argh! A fojtogatás ismét visszajött, és most erősebb lett! Talán most ölnek meg? Eléggé jó lenne tudni...

Gabriella Martinotti Szer. Júl. 18, 2012 12:30 am

Imádok a Különlegesek Törzsében élni, és valószínűleg nem hazudok, ha azt mondom, én vagyok a legszerencsésebb kis köpönyeges az egész világon. Az egész családunk szivárványszínű köpönyegű, ami annyit jelent, hogy mind a négy elemmel tudunk bánni. Ez igazán különleges még a mi világunkban is, kevés színes köpenyessel lehet találkozni a Törzsben. Akik a Víz elemet uralják, azoknak sötétkék köpenyük van, a Levegő eleműek világoskék ruhával rendelkeznek, a Föld elemet uralók zöld, a Tűz eleműek piros köpenyt viselnek. Nos, a mi családunkban mindenkinek szivárványszín köpenye van, ami ugyebár jelenti azt, hogy mind a négy elemmel kiválóan tudunk bánni. Ezen kívül igen népes az én kis családom. Van négy bátyám, egy öcsém és egy ikertestvérem, Ginevra, aki egyszersmind a legeslegjobb barátnőm az egész teremtett világon. Ginny-vel nemzedékek óta mi vagyunk az első lányok a Martinotti családban, így apa és anya kellően meglepődtek, amikor a várt kisfiúk helyett megérkeztünk mi. Igaz, hogy apu és anyu féltettek minket, hogy mit fogunk mi kezdeni öt fiútestvér mellett, de azért van abban valami jó is, ha az ember lányának fiúk között kell felnőnie. Például Ginny és én még csak 13 évesek vagyunk, de kiválóan bánunk az íjjal és Leonard bátyánk kiképzésének köszönhetően sokkal több varázslatot tudunk, mint a korosztályunk. Sajnos ettől a mi sárkánytojásunkból még nem bújt ki a mi saját kis házi kedvencünk. A Különlegesek Törzsében hagyomány, hogy mindenkinek lesz egy saját sárkánya, mihelyst elég érett lesz rá. Francesco, Leonard és Harry sárkánya már kibújt, de Gabriel, Ginny, Benjamin és én még várunk a sajátunkra. Addig is Gab-nak és Beninek egy-egy hollóval, míg ikertestvéremnek és nekem egy-egy bagollyal kell megelégednünk. De szerencsére már ültünk mi is sárkányon, ugyanis a saját házi állatunkon már sokat közlekedtünk. Ezzel megyünk mindennap a Köpönyegforgatók Tehetségfejlesztő Szakiskolájába, illetve apa és anya ezzel mennek munkába minden reggel. Szeretem a házi sárkányunkat, szeretem a családomat, szeretem a Különlegesek Törzsét, szeretek itt élni. Semmi és senki nem szakíthat ki innen.
/Kérlek szépen Benneteket, ne jöjjetek értünk, majd mi megoldjuk, hogyan jutunk át Fairy Oakba! Köszönjük!/

Ginevra Martinotti Szomb. Júl. 21, 2012 7:24 am

- Á! - visítottam, úgy körülbelül reggeli hat órakor. Visításom oka pedig Benjamin, az öcsém volt. Kedvenc szórakozása, ugyanis, hogy engem agyoncsikiz, hat óra tájban, amit én Utálok. (csupa nagy betűvel). - Hagyjál békén! Ne! Szállj már le rólam, te szerencsétlen! - löktem végre le magamról az öcsikémet. Szeretem, meg minden, de ezektől a megnyilvánulásaitól teljesen kivagyok. Szóval a mai nap, úgy indult, mint a többi. Benjamin agyoncsikizett, lelöktem magamról, Gabriella hozzám vágott egy párnát, miszerint nem hagytam aludni, köztudott, hogy nővérkém pontosan hat óra nyolc perckor hajlandó felkelni. Nem tehetek róla, ha Beni hatkor ront be a szobába. Végül sikerült felkelnünk, felöltöznünk és lefáradnunk a konyhába, reggelizni.
- Gabriella! - kiáltott fel anya. Mikor mind a kettőnket le akarja szidni, általában csak az egyik nevünket használja, hiszen engem Ginevra Gabriella Martinottinak hívnak, a tesómat, meg Gabriella Ginevra Martinottinak, ez azért van, mert annyira hasonlítunk egymásra, hogy gyakorlatilag ugyanazt a nevet adták nekünk a szüleink.
- Igen? - tudakoltuk egyszerre Gabriellával.
- Könyörgöm, miért kell mindig ugyanolyan ruhában lennetek? Így sose tudlak titeket megkülönböztetni! - mérgelődött anyu, de ilyenkor nem nagyon mérges, sőt örül, hogy az ikrei így hasonlítanak egymásra, a faluban mi vagyunk az egyetlen ikerpár, akik ennyire hasonlítanak egymásra. Természetesen a hajunkat is ugyanúgy rendeztük, hogy még nehezebb legyen minket megkülönböztetni. Fehér, térd alattig érő nadrágot vettünk, hozzá hosszabbított, virágos és fodros pólót, hajunkat pedig kibontva hagytuk, a jobb oldalra pedig egy kis rózsát tűztünk. Reggeli után egy puszit nyomtunk anyu és apu arcára is, fogtuk a köpenyünket és elindultunk a házi sárkányunk hátán. Természetesen nem csak mi voltunk rajta, hanem ott volt még Benjamin, Gabriel, Harry és Leonard is, anyuék csak később mennek dolgozni. A tanórák gyorsan elröppentek, akár egy tollpihe a szélben, alighogy kicsöngettek az utolsó óráról, rohantunk ki a folyosóra. Gabriella csak utánam tudott kijönni az ajtón, mert én villámgyors voltam, a hosszú, fekete hajam és a sápadt bőröm egy csíkká olvadt össze. Hirtelen lefékeztem és bambán meredtem az öcsémre, aki egy lánnyal állt, kézen fogva és beszélgettek. Odaléptem hozzájuk.
- Sziasztok! Benjamin, beszélhetnénk? - húztam el a köpenyénél fogva öcsikémet, oda, ahol nővérem ácsorgott.
- Szóval... Könyörgöm ez hányadik barátnőd? - néztem rá tágra nyílt szemekkel.
- A hatodik, de...de Annát tényleg szeretem. Tifani, Annabella és a többiek, ők nem lényegesek, különben is! Lorával csak egy óráig jártam, Isabellával meg oviban! Szóval hagyjatok békén. Oké, oké, mesélek nektek Annáról! - adta meg magát, mert úgy néztünk rá - Anna Kamilla Bletter-nek hívják. Piros köpenyeges. És képzeljétek, már kikelt a sárkánya! - újságolta nagy boldogan. Anna szerintem megunta a várakozást, így odalépett hozzánk. Szép és kedves is volt. Vállig érő, szőke haja volt, amit a tarkójánál egyetlen lófarokba volt összekötve, kékeszöld szeme csillogott az ablakon át besütő naptól. Nem láttam, mit viselt, ugyanis piros köpenye eltakarta a ruháját.
- Ha van kedved, Anna, átjöhetsz ma hozzánk! - mondtam neki, had ismerjék meg anyuék is.
- Rendben, köszönöm a meghívást. Mehetek veletek? - mosolygott. Ezzel el is indultunk hazafelé a sárkányunk hátán.

Ismira Hétf. Júl. 23, 2012 7:25 am

- Felvágós! - morogtam, mikor a kora reggeli ködfüggöny mögött észre vettem Kevant, aki bőszen integetett felém. - Mintha nem szúrná amúgy is a szememet egy sárkány!
Kevan Merriket, a szépséges, zöldes-kék hím sárkányát szokatlanul fiatal korában kapta meg. Nyolc évesen kelt ki neki Merrik, és bár nem szokta emlegetni a többi Lovas vagy tünde előtt, mindenki tisztában van vele, hogy feljebbvaló. Igazából minden tündelány álma. Ha úgy vesszük, Eragon fiatalabb mása, bár sokan azt állítják, hogy még nála is jóképűbb. Ugyan...
- Jó reggelt! Már azt hittem el sem jössz. - nyújtotta le felém a kezét a nyeregből, hogy felsegítsen sárkánya hátára. Nem válaszoltam, ellöktem a kezét, és egyedül kapaszkodtam fel Merrik csúszós, pikkelyes lábán. - Egy köszönés azért jól esett volna. - jegyezte meg, továbbra is mosolyogva, míg beültem elé a nyeregbe.
- Jó reggelt! - pillantottam hátra a vállam fölött. - Induljunk!
- Felőlem... - rántotta meg a vállát. - De ugye tudod, hogy Merrik nem szereti, ha valaki más parancsol neki... Nekem talán még elnézi, de a helyedben nem kockáztatnék...
Úgy van! helyeselt Merrik elméjét az enyémbe fúrva. Nem ez volt az első alkalom, hogy sárkány szólt hozzám, hiszen Tövissel néha beszélgettem, de ahogyan Merrik elméje súrolta az enyémet, az valahogy más volt. Nem tűröm, hogy parancsolgassanak nekem. Ezért én mondom meg mikor indulunk!
- Na, és mikorra tervezed az indulást? - kérdeztem kis gúnnyal a hangomban.
Most! kiáltotta vidáman, és két szárnyát hirtelen szétcsapta. Meglendítette párszor, majd két erőteljes csapásból az égen termett. Pár csapásból még magasabbra emelkedett, és mikor egy hűvös áramlatra feküdt, elengedte magát, és szárnyait csak vitorlaként használva eregette.

* * *

- A Gerincet már majdnem elhagytuk, de attól félek, hogy abból a viharból nem jutunk ki ép bőrrel. - mutatott Kevan egy hatalmas, szürke felhőre, melyből hömpölygött a hó, a Gerinc csúcsai között. - Azt mondom, repüljünk ki a tenger felé. ott nyugodtabb az időjárás.
- Nekem mindegy. Nem tudom megállapítani, hogy melyik a jó megoldás, hiszen én nem vagyok olyan tapasztalt mint ti... - húztam a számat.
Kevannak eltűnt a mosoly az arcáról. - Ez még változhat.
- Hmm... - morogtam. - Na, induljunk!
Merrik a tenger felé fordult. Kényelmesen távolodtunk a parttól, meg a veszélyes vihartól. De ekkor...
Nézzétek! kiáltotta Merrik. Hangjában páni félelem hallatszott. A tenger fölött! Egy másik vihar! Ilyet még nem láttam!
Kevan figyelmesen méregette a horizontot. - Én nem látok se....
Merrik mintha valami súlyosnak ütközött volna, hirtelen megrándult, szárnyait majdnem kicsavarta ez a valami.
Nem.. birok... ellene.. küzdeni.. lihegte a sárkány vadul csapkodva hártyás szárnyaival. Nyelve már kilógott az erőfeszítéstől, de ez a valami egyre mélyebbre szippantott minket. Ekkor egy erősebb fuvallat meglökött, és előrebuktam, beverve a fejemet, Merrik egyik nagy tüskéjébe...

Kamilla Evans Kedd Júl. 24, 2012 5:12 am

-Végre,el sem hiszem!Egy kis dolog,bármi amit csinálok az megölheti Valériét!Így megbosszulok mindent!-ragadott el a hév, miközben egy nagyon erős varázslattal szorítottam körül Valérié nyakát amit csak az igen furcsa ,és hatalmas ,szerteágazó családfámnak köszönhetek.
Hiram megdermedve nézte,hogy mit csinálok.
-Most megbosszulok mindenkit!-szinte nem is én beszéltem magamból,ordítottam.
Valérié csak feküdt az én varázslatom alatt.
-Kamilla!Mit csinálsz?!-futott be Violet a házba.
-Hagyjál!Most én vagyok a főnök!-Mondtam ordítva kikelve magamból.
Valami belűről küldött rám egy bűbájt, amitől egy szörnyeteggé váltam (mármint a viselkedésem!) így akart a barátaim ellen fordítani.Így ordítottam amíg egyszer csak...megállt minden!Ilyen erős kábító átkot soha nem kaptam!Nem adta más mint Hiram.
Violet, bár tudta,hogy csak kábítót kaptam odarohant hozzám és mintha meghaltam volna úgy sírt.A szörny még mindig irányított!Rángatóztam!Bennem fojt a harc.Violet segítségért rohant amíg Hiram figyelt rám és Valériére.Végül megérkezett Violet néhány emberrel,akik bevittek a kórházba.Valériét pedig varázsbiztos tömlöcbe vetették!

Ginevra Martinotti Kedd Júl. 24, 2012 5:38 am

- Tudjátok - kezdte Anna, miközben a sárkányon repültünk -, kiskoromban én nem itt éltem. Hanem máshol, egy távoli vidéken. A falu, egyébként csodaszép volt. Csak hát megrohamozta az Ellenség, így el kellett jönnünk. Egy éjszaka, mikor az erdőben bujkáltunk, valaki átlökött engem, anyát, apát és Edwardot egy fénylő kapun és itt találtuk magunkat. Meg kellett szoknunk, de végül jó lett itt. Bár azért szerettem azt a falut...
Mint egy álom, úgy ugrott be előttem az öreg Tölgy képe. Álmodtam erről a faluról valamikor.
- És mi volt a falu neve? - csak suttogni tudtam a megrökönyödéstől.
- Fairy Oak - súgta vissza Anna. Szóval nem csak álmodtam az egészet. Ez a hely valóban létezik és el akarok oda jutni. Rengeteg kérdést akartam még feltenni Annának, de megérkeztünk és az ő bemutatásán volt a sor. Leszálltunk a sárkányról, aki visszarepült a nagyokért, hiszen nekik még óráik voltak. Benjamin biztatóan megszorította Anna kezét és a fülébe súgott.
- Nyugi, anya nem fog megenni. Csak mosolyogj! Nem szereti a morcos és félős embereket. És te amúgy is mosolyogva vagy a legszebb - és egy cuppanós puszit nyomott barátnője arcára. Összemosolyogtunk Gabriellával, hiszen öcsénk végre tényleg szerelmes, eddig csak játszotta az eszét. Beléptünk a házba.
- Sziasztok! - köszönt anya. - Hát ő meg kicsoda? - fordult Anna felé.
- Anna Kamilla Bletter, a barátnőm - mutatta be öcsénk a lányt és még odasúgta anyának, úgy, hogy csak ő hallja, de a szél varázslatának köszönhetően Gabriella és én is tökéletesen hallottuk. - És őt tényleg szeretem.
- Hát rendben. Kértek valamit enni? Szivárványpiskótát sütöttem - vonult be anyu a konyhába kecsesen.
- KöszönJÜK, mi nem kérünk Gabriellával - mondtam anyának, még ha a kedvencem volt is. Beszélnem kellett a nővéremmel. Az álomról. Fairy Oakról. Arról a napsütötte falucskáról, ahol minden boldog és csodaszép, ahol a madárcsicsergés ébreszt minden reggel. Igaz, itt is ez történik, de ez a falu valahogy hívogat engem. Ha tényleg olyan, amilyennek álmodtam, akkor csodálatos lehet.
- Mi történt Ginny? - futott hozzám Gabriella.
- Álmodtam valamit, valami gyönyörű volt - kezdtem, de ekkor felvillant előttem egy kép. Ugyanott, Fairy Oakban, valaki fojtogatott valakit. Mégse olyan békés ez a falu, ahogy képzeltem. Lehet, hogy mégse kellene oda mennünk?
- Igen? - türelmetlenkedett Gaby.
- Semmi, meggondoltam magam, inkább menjünk le szivárványpiskótát enni.

Ismira Kedd Júl. 24, 2012 5:54 am

Sajgó, lüktető fájdalmat éreztem a homlokomon. Óvatosan megtapintottam, és éreztem, hogy ujjam benedvesedik a seb érintésére. Megnéztem, és láttam, hogy vér.
- Ismira! - suttogta Kevan. - Már azt hittem nagy baj van. Amikor felébredtem úgy találtalak, ahogy utoljára láttalak.
- Felébredtél? - kérdeztem erőtlenül. Torkom száraz volt, sóvárgott pár korty víz után. - Mi történt, Kevan?
- Merrik azt mondta, hogy belekerültünk a vihar közepébe. Nem kaptam elég levegőt, úgyhogy valószínűleg ezért, elájultam. Most már lenyugodott a vihar, de nem tudja Merrik, hogy hová kerültünk.
Merrik helyeslően bólintott. Szárnyait kinyújtóztatta, és úgy vitorlázott a szélben. Körbenéztem. Lombhullató erdők sokasága terült szét két domb völgyében.
- Csodálatos. - motyogtam, és belekapaszkodtam Merrik nyakába, aki lefelé kezdett ereszkedni. Összehajtogatta szárnyait, és őrült sebességgel közelített a fák lombja felé. Pár méterrel felettük szétcsapta szárnyait, hirtelen fékezve velük, majd óvatosan leszállt.

* * *

Miután leszálltunk Merrikről, egy erdei ösvényen indultunk tovább. Út közben Merrik fogott egy nagyobb őzet, amit vidáman elfogyasztott. Miután segítettünk megtisztítani a fogait és karmait a rájuk tapadt vértől, tovább indultunk. Hirtelen zörejt hallottunk a bokrok mögül. Kevan kardot rántott, és csendre intett minket. Lassal eloldalazott a bokorig, és hirtelen félrerántotta az ágat. Két riadt gyerek ült az ágak között, és egymás kezét szorongatták. Kevan már emelte a kardját, de mellé léptem és a vállára tettem a kezem.
- Hagyd. - néztem a szemébe, majd a fiatalokhoz fordultam, és keményebb hangnemben folytattam. - Kik vagytok?! Mit kerestek itt?
- Én.. Mi... a nevem Will. Ő Amelia. Menekültek vagyunk. - hebegte a fiú. Felvontam a szemöldököm.
- Mi elől menekültök?
- Inkább ki elől. - javított ki a lány, amit szúrós pillantással fogadtam. Meghúzta magát és úgy folytatta. - A Rettenetes 21 csapatai megszállták a falunkat... A varázstudókat begyűjti, és maga mellé állítja, de minket, nembűvölőket összegyűjt és megölet...
- És inkább elmenekültök?! - kérdeztem undorral a hangomban. - Gyávák!
Visszaengedtem az ágat, és Kevannal visszamentünk Merrikhez...

Kamilla Evans Kedd Júl. 24, 2012 5:57 am

A kórházban mindenki aggódott értem.Már órák óta ,,kómában" voltam.Nem sok jót ígértek nekem.Hallottam minden gondolatot ami körülöttem volt.Többre nem volt erőm messzebbre figyelni.Ekkor eszembe jutott Edward.Nem is tudom mi történt vele azóta.Elkezdtem gondolkodni rajta.Már rég azt gondoltam róla,hogy helyes de aztán egyre többet találkoztunk az áthajló fánál.Beleestem.Szerelmes lettem belé.Úristen.Ennyi minden zajlott le a fejemben miközben ,,kómában" voltam az ájulás miatt.

Valérie Hautel Kedd Júl. 24, 2012 6:17 am

Mi van velem? A torkomat szorítja valami. Talán ez a vég?

***

Lassan kinyitottam a szemem, újra láttam, és hallottam, ahogy ciripelt egy tücsök, tudtam mozgatni a karomat. De hol lehetek? Körülnéztem, egy cellában voltam, nem volt benne semmi. Még egy ablak se, elég rideg környezet. Muszáj kijutnom innen! Felemeltem a kezemet és gondolatmágiával ki akartam nyitni a börtönt, de nem működött.
- Ah, szóval ez blokkolja az erőmet - susogtam.
Adel medálját is elvették tőlem, de ez nem meglepő.
- Szóval felébredtél - hallottam Hiram hangját.
Ott állt a cellám előtt, karbatett kézzel.
- Miért nem öltél meg? - kérdeztem.
- A Villoráknak van becsületük, én majd tisztességes küzdelemben győzök. - mondta és kinyitotta az ajtót. - Most pedig elviszlek valakihez.
Hirtelen hatalmas erejű robbanás keletkezett, közvetlenül mellettünk. Mindent beborított a füst, én éreztem, hogy valaki fölemelt:
- Hiram James Villora még bánni fogod, hogy nem ölted meg Rie-t!
Ez Czecil hangja volt, akkor bizonyára ő okozta a robbanást is, hihetetlenül erős még mindig.
- Rie drága most elviszem egy kicsit egy jó helyre - azzal eltűntünk a helyszínről.
Greg biztos dühös lesz amiért nem térek vissza a főhadiszállásra... de ez most nem érdekel.

Ismira Kedd Júl. 24, 2012 11:02 pm

- Hová kerültünk? Alagaësiában nincsen ilyen nevű ellensége az embereknek. És ott nem hívják az egyszerű, nem varázstudó embereket nembűvölőknek. - gondolkodtam hangosan. Kevan megvonta a vállát és elkezdte leszedni Merrikről a nyerget.
- Éjszakára itt maradunk, holnap reggel meg kiderítjük, hogy hová is kerültünk. - ajánlotta. Beleegyezően bólintottam. A sárkánylovaglás nagyon fárasztó művelet, pedig igen egyszerűnek tűnik. Meg a fejem is szörnyen fáj. Kevan a Brisingr varázslat segítségével gyorsan tüzet gyújtott, amíg én előpakoltam a vacsoránkat. Kevan adagját leraktam elé a földre, a sajátommal pedig elvonultam a tűz másik oldalára. Merrik felvonta a szemöldökét, azt kérdezve, hogy kell-e még valami segítség, Kevan viszont intett neki, hogy elmehet. Felszállt, és elindult valami ehető után nézni. Csendben elfogyasztottuk az ennivalónkat, csak egy-egy szót váltva egymással, majd Kevan ledőlt pihenni. (A tündék sosem alszanak.) Én elindultam felfedezni a környéket.

* * *

Rövid séta után egy nagyon kellemes helyre bukkantam. Egy patak csobogott a szomorú fűzfák lelógó ágai között. Közelebb léptem, leguggoltam és belelógattam ujjaimat a patakba, apró köröket rajzolva annak tükörsima felszínére. A víz nagyon jól esett bőrömnek, úgyhogy elhatároztam, hogy megfürdök benne. Lekaptam ruháimat, és térdig gázoltam a vízbe. Sajnos ez a legmélyebb pontja a pataknak. Ahogy felhevült testemre fröcskölgettem a vizet, hangokat hallottam. Gyorsan kilépkedtem a patakból és a fűzfaágak takarásába bújtam. Idegenek álltak nekem háttal. Az egyik fényt gyújtott.
Varázstudó! suhant át a gondolat a fejemen.

Valérie Hautel Szer. Júl. 25, 2012 12:22 am

/elbeszélő - nos azért nem Valérie, mert az ő története majd csak jóval később folytatódik/

Hiram megkövülten állt a lerombolt börtön mellett. Talán tényleg meg fogja bánni, hogy nem végzett Valériével?
- Nem - rázta meg a fejét. - A Villorák sohasem veszítik el a becsületüket.
Azonban pillanatnyilag ez volt minden amiben teljesen biztos volt. Ezernyi gondolat kavargott a fejében, hiszen szinte mindenkit elveszített. Először Fehliát, majd utána a húgait. A fiú úgy érezte az élete teljesen zátonyra futott. De volt még más is ami nyugtalanította, az a férfi aki elvitte magával Valérie-t. Vajon ki lehetett? És mennyire erős?
A fiú bizonytalanul lépkedett a folyosón és közben valami belülről szinte szétmarcangolta a lelkét. Ő nem elég erős! Nem tudott megvédeni senkit.. de senkit. Ez volt az ami leginkább bántotta. Lehet, hogy Hiram nem is olyan erős akaratú? Talán valójában törékeny és könnyen legyőzhető? Ezt mindenkinek el kell döntenie magában.
- Úgy látom elérkezett a mi időnk Maie - hallott Hiram egy hangot.
Megtorpant és hátrapillantott, ott állt Mark és Maie.
- Kik vagytok? Vagyis Mark téged ismerlek. De te ki vagy? - nézett a lányra Hir.
- Maie Bourthur vagyok és azért jöttem, hogy segítsek rajtad Hiram James Villora...

***

Eközben Ame és Will fejvesztve rohantak a Zengerdőben. Egymás kezét fogták és néha néha félve egymásra néztek, tudták, hogy valaki üldözi őket.
- Will én félek - motyogta Ame.
A fiú nem válaszolt, igazából azért mert nem nagyon tudott mit mondani. Tovább menekültek, de egyre közelebbről hallották a lovak patáinak dobogását. Ame igyekezett gyorsabban futni, de emiatt hirtelen megbotlott egy kőben.
- A lábam - sziszegett fel fájdalmasan.
Will odalépett és gyorsan megvizsgálta.
- Szerencsére nem tört el, de lehet, hogy kificamodott - a fiú megvakarta a fejét, most már végképp nem tudta mit csináljon.
- Megvannak én már látom őket Uram! - szólt valaki a fák közül.
Will és Ame ekkor adták fel végleg. Ekkor azonban szárnycsapkodásokra lettek figyelmesek, nemsokára előbukkant Saphira hátán egy csomó baráttal. Ott volt Kamilla (aki nemrég gyógyult meg), Violet, Grisam, Jim, Viní, Babú, Shirly és Flox. Kamilla leugrott a sárkánya hátáról és büszkén eléjük állt.
- Jöttünk értetek, mostantól senkit nem fogunk elveszíteni.
Ame és Will elmosolyodott örömében. Gyorsan fölsegítették Amét Saphirára, majd Will és Kamilla is elhelyezkedett. Végre fölemelkedhettek a levegőbe, Ame és szereleme föntről már látták üldözőiket, örömmel vették tudomásul, hogy most megmenekültek...

***

De most kanyarodjunk el máshová egyenesen egy havas, jéghideg tájra és ezen a térségen egy jégpalotába. Ez a gyönyörű építmény Carydelia úrnő hatalma alá tartozott, aki történetesen ennek a dermesztő világnak a királynője. Maga az úrnő épp a lakosztályában üldögélt gondolkozva. Már sok-sok nap eltelt azóta amióta elküldte az egyik legjobb embereit felkutatni Fehliát. Nem jöttek vissza, és valami nagyon nyugtalanította az úrnőt. Nem az, hogy talán meghaltak az alatvalói, az tökmindegy, valami Fehlia személye körül. Mi történhetett azzal a lánnyal? Talán meghalt? Ezen a környéken ez is könnyen előfordulhat. Carydelia idegesen megrázta a fejét. Nem az nem lehet, az a lány sokkal talpra esettebb.
- Úrnő kész az ebéd - kopogtattak a szobaajtón.
- Hozd be! - felelt nyers hangon.
A szolgáló tehát belépett, alaposan meghajolt (miközben a fején egyensúlyozva tartotta az ebédet), aztán lerakta az asztalra a pompás illatot árasztó ételeket. Igyekezett gyorsan kimenni, nehogy a királynője valami rosszat találjon rajta. De nem kellett aggódnia, mert az úrnőt most pillanatnyilag csak Fehlia érdekelte, és az, hogy hogyan találhatna a nyomára...

***

Másutt egy másik "uralkodó" idegeskedett. A Rettenetes 21 járkált föl s alá a szobájában. Vajon hol késhet a Főkapitánya és egyik hű tanácsadója? Nem evett ebédet, csak leordította a szolgálólány fejét, hogy hogy meri zavarni. Pedig nem szabadott volna ilyen nyugtalannak lennie, mert este találkozója volt az eddig ismeretlen személlyel, a harmadik világ birtokosával, akinek még a nevét sem tudta. De hát nem várakozott tűkön ülve, ahogy a mondás mondja, mert tudta, hogy az úr vagy úrnő szövetségesi ajánlat miatt jön. Természetesen ez nem volt biztos, de minden tény ezt támasztotta alá. Ő pedig nem akar senkinek se a szövetségese lenni. De rossz viszonyt se akart senkivel se kialakítani, ezért fogadta el a találkozást.
- Hihetetlen, hogy még semmi hír - mondta hirtelen hangosan, úgy, hogy a szobában tartózkodó hadnagy megrezzent.
- A Főkapitány asszonynak és Routsu úrnak biztos nagyon fontos dolga van, ne tessék idegeskedni, Uram - mondta hajszál vékony hangon az alkapitány, de nem mert a Rettenetes 21 szemébe nézni.
- Most menj el, gyáva alakokkal nincs kedvem egy teremben lenni! - fújtatott erre a főnök.
A fiú pedig mint a szélvész kirohant, nem akart ujjat húzni a nagy hatalmú Urával...

/bocsi ha hosszú vagy rövid lett/

Ismira Szer. Júl. 25, 2012 1:56 am

Némán térdeltem az ágak mögött. Ruháimat már magamra rántottam, és azon gondolkoztam, hogy vajon kik lehetnek azok az emberek. Gyerekjáték lenne őket legyőzni, még akkor is, ha varázstudók. A tündék varázslatainál csak a Lovasoké erősebb. A kezében a fénygömböt tartó alak lépett párat oldalra. A másik elfordult tőle, és keresztbe fonta a karjait. Bár a tündék nagyon jól látnak a sötétben, csak annyit tudtam kivenni belőlük, hogy az egyik (aki oldalra lépett) nő, a másik pedig férfi, és egyik sem tünde. Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy elmémmel hirtelen az övékére csapok, és bejutok, kiderítve a szándékaikat, de inkább nem kockáztattam. Hegyezni kezdtem a fülemet, mert az alakok közelebb kerültek a rejtekhelyemhez.
- ...szerencsére megtalálták őket. De amiket meséltek, az eléggé nyugtalanító. - a nő idős volt. A hangjából tudtam megállapítani.
- Drága Tomelilla! Honnan veszed, hogy rosszak? De igazán! Hallottál már gonosz tündékről? - válaszolt a férfi, mély, dörmögős hangon.
- Milyen optimista vagy, Duff! - horkant fel a Tomelilla nevezetű hölgy. - A Rettenetes 21 bárkit... Ismétlem bárkit maga mellé állíthat.
Ezek ugyan arról az emberről beszélnek, amiről a menekültek! Meg rólunk! Úgy tűnik a szökésben lévő fiatalokat megtalálták, és ők persze mindent elmondtak! Szerencsére nem tudnak sokat rólunk.
- A sárkány, az oldalukon is nagyon zavar! - panaszkodott tovább Tomelilla.
- Ha gondolod, megkérhetjük Saphirát, hogy derítsen ki róluk többet. - ajánlotta Duff.
Saphira... Ez a név vissza-vissza csengett a fülemben. Eragon sárkányának a neve. Vajon nekik is vannak sárkányaik? Lehet, hogy Eragonjuk is van?... Megráztam a fejem, hogy elűzzem vegyes gondolataimat, és macskaügyességgel elkezdtem a táborunk felé kúszni.

Kamilla Evans Szer. Júl. 25, 2012 5:31 am

Mikor visszamentünk a faluba Ame és Will odamentek Tomelilla nénihez aki odahívta őket és mindent elmeséltek neki.Említették a tündéket a sárkánnyal is.Tomelilla ettől nyugtalan lett.
-Én elmegyek felderíteni !-mondtam és már fel is pattantam Saphirára .
-De még nem teljesen gyógyultál meg!Az a valami bármikor újra átveheti feletted az irányítást!-mondta Tomelilla.
-Inkább ez ,mint,hogy a falu!-mondtam elszántam.-De az állataimra vigyázzanak ha lehet.-kértem és már repültem is.
-Vigyázunk rájuk!-kiáltotta utánam Tomelilla néni.
-Kicsi (mármint fiatal) lány,hatalmas szívvel!-mondta Tomelilla Duffnak.
-Így igaz!-mondta Duff.
Miközben repültünk valami megérintette az elmém.Egy sárkány.
-Saphira te is érezted?-kérdeztem sárkányomtól.
-Persze!Egy sárkány élelmet keres!-mondta unottan.Aztán észbe kapott.-Egy sárkány!Végre!-mondta és pördült egyet.-És ez nem Dum fehér sárkánya mert ő nem nagyon tud ember elméjéhez érni!-mondta örülve!-Szóval egy új sárkány!Mivel tud az ember elméjéhez is érni akkor egy Lovas sárkánya!Úgy tűnik nem te vagy mostantól az egyetlen Lovas a környéken!-mondta.
-Na, akkor nézzük meg azt a sárkányt és gazdáját!-mondtam és Saphira már le is bukott a mélybe.Kecsesen leszállt és keresni kezdtük a jövevényeket a Zengerdőben.

Ismira Szer. Júl. 25, 2012 6:30 am

Visszaértem a táborhoz, és leültem törökülésbe szembe Kevannal.
- Látom rajtad, hogy valami nincs rendben. Mit láttál? - kérdezte felkönyökölve.
- Tudnak rólunk. És valószínűleg van egy másik Lovas a környéken. És azt hiszik rosszat akarunk. - soroltam.
- A Lovasról tudok. Merrik most üzent, hogy látott egy kék - nála kisebb, de jóval kecsesebb és tüskétlen - sárkányt leszállni az erdőben. Lovasával a hátán. Azt mondta, hogy nemsokára elérnek ide, szóval ne érjen váratlanul, ha ránk rontanak. - és kezét a kardjára helyezte. Én is előhúztam kardomat a hüvelyéből, és feszülten várakoztam. Hirtelen szárnysuhogást hallottunk. Felpattantam, de láttam, hogy csak Merrik az.
Jönnek. Itt vannak pár perc múlva. jegyezte meg Merrik, miután valahogy elhelyezkedett a szűkös tisztáson. A Lovas nagyon fiatal, szerintem elég tapasztalatlan. A sárkánya nőstény, és most nincs éppen a legjobb formájában. Karmai és fogai nem olyan hegyesek mint az enyémek, szóval ha harcra kerül sor, egyszerűen legyőzhetem. mondta büszkén. Ekkor újabb zörgő hangokat hallottunk. Kardomon idegesen kopogtattam ujjaimat.
- Nézd Saphira! Sárkánynyomok! - hallatszott egy fiatal lányhang a bozótból. - Itt vannak valahol!
A sárkánya válaszul csak mordult egyet, és kidugta a fejét a bokrok közül. Meglepett képet vágott, mikor megpillantotta kis csapatunkat. Gazdája mellé lépett, aki ragyogó szemekkel figyelte Merriket, és a Merrik lábára támaszkodó Kevant.
- Lovas! - kiáltotta boldogan a 13 évnél nem idősebb lány. Milyen szégyen, hogy neki már ijen fiatalon van sárkánya, nekem meg 123 éves koromra sem kelt ki egy sem! - Jaj, de örülök! Nem vagyok végre egyedül! Saphira... Ő a sárkányom... - paskolta meg a kék fenevad nyakát - Saphira is nagyon örül, hogy lát téged. - mondta Merriknek címezve.
Merrik idegesen toporgott. Fújtatva vette a levegőt. Támadni akart. Épp ahogy én is. Kevan viszont békés arccal leste a lányt.
- Üdvözöllek. - mondta. - Köszönjük ezt a... kedves fogadtatást. De most, meg tudnád mondani, hogy hol is vagyunk?
- Fairy Oakban. Legalább is közel a faluhoz. - magyarázta, miközben sárkánya kényelmesen leheveredett a földre. Nem tartanak tőlünk. Kevan ezt látva visszanyomta kardját a hüvelybe, Merrik pedig elrejtette éles fogait. Én viszont továbbra is idegesen markoltam kardomat.
- Úgy látom a barátnőd nem túl barátságos. - kuncogott a lány.
- Szemtelen gyerek! - fakadtam ki, és nekiugrottam. Villámgyorsan mellette termettem és nyakához szorítottam kardom pengéjét. Sárkánya fenyegetően csattogtatta állkapcsát.
- Ismira! Hagyd! - nézett rám összevont szemöldökkel Kevan.
- Nem hallottad? Mit gondol, hogy egyszerűen... - dühöngtem.
- Ismira! - emelte fel a hangját Kevan. - Engedd! Gyere ide mögém.
Lassan, vontatottam leeresztettem kardomat, és bosszúsan bevágtam a hüvelyébe. Dühöngve léptem Kevan mögé.
- Hát, ez igazán kedves! - jegyezte meg gúnyosan a lány, majd újra Kevan felé fordult. - Neked mi a neved? Mert ugye az övét már tudom...
- Kevan. - felelt szűkszavúan. - Ő Merrik. - csapott sárkánya oldalára.
- Én Kamilla vagyok. Ő Saphira. Fairy Oak lakosai vagyunk. Meghívhatlak titeket a falunkba? Azt hiszem nem akartok ti rosszat!
Ne fogadd el! súroltam az elmémmel Kevanét.
- Szívesen elfogadjuk. -mosolyodott el. Szúrós tekintettel néztem rá, amikor a lány elindult. Ő megrántotta a vállát, és elindult Kamilla után.

Kamilla Evans Szer. Júl. 25, 2012 7:27 am

Már egy kis ideje sétáltunk.Akkor megkérdeztem Kevant.
-Innen nem baj,hogy repülünk?-kérdeztem és már ültem is fel Saphirára.
-Nem!Gyere Ismira légyszíves!-mondta Kevan.-Merrik is szeretne már indulni.Nem akar lemaradni Saphirától és Kamillától.
Így repültünk Fairy Oak felé.
Mikor leszálltunk megijedtek Merriktől de mondtam,hogy nincs semmi baj.Kevan és Ismira leszálltak Merrikről...

Ajánlott tartalom