Re: Szerepjáték

Ginevra Martinotti Szomb. Ápr. 21, 2012 11:23 pm

- Állj! - kiáltottam.
- Liliom! Most erre nincs idő! Megyünk tovább, mielőtt besötétedne - mondta Hiram. Ahhoz képest, hogy Sötétség Mágusa, eléggé fél a sötéttől.
- Rendben, elindulhatunk. De szerintetek az normális, hogy Ame-kat azért itt hagyjuk, mert Nembűvölők? Hadd csináljanak ők is valamit! - jelentettem ki határozottan.
- Jaj, erre nincs idő! El kell indulnunk. Meg kell keresnünk Lily-t! - húzott el a ház elől bátyám.
- És Ame?
- Itt marad.
- De nem ő döntött úgy, hanem Gideon, hogy nem jönnek.
- Akkor is. Gyere, menjünk már! - kezdte megint húzni a karom.
- ÁÁÁ! - hallatszott ekkor egy sikítás a Zengerdő felől.
- Mi volt ez? - rezzent össze Babú.
- Valami, valami... - motyogta Violet, de ő sem tudta a hang forrását.
- Majd én megnézem! - indult el Grisam az erdő felé, de...
- Nem mész sehová. Itt maradsz velünk - húzta vissza határozottan Pervinka a sebesült fiút. - Együtt megyünk. Mindenki változzon át valamilyen állattá.
Az átváltozás megtörtént. Sikerült meggyőzni engem, hogy igenis Hirammal kell mennem és nem egy farkassal (Fahéj azzá változott), mert egy icipicit furán nézett volna ki, ha egy kismókus egy kifejlett farkassal sétálgat az erdőben. Egyszer csak megláttam valakit az egyik fa ágán ült. Villámgyorsan a fán termettem és leültem a lány mellé. Visszaváltoztam.
- Lily! De jó, hogy megtaláltalak! Hogy kerülsz te ide? - tudakoltam a síró lánytól. Ugyanis Lily sírt. Majd megláttam az oldalát. Csupa vér volt és egy haaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaatalmas seb volt benne.
- Menjünk innen! - könyörgött - Nagyon veszélyes itt. Fejvadászok vannak és valami Fehliát keresnek.
- Valami Fehlia? Nem emlékszel rá? Ő volt az aki, mindig később jött le a térre és...
- Bocsánat, de rád sem emlékszem. Az utolsó emlékfoszlány az hogy nekiestem egy sötét falnak.
- Ajaj! - motyogtam, de csak magamban. Próbáltam felidézni anyu egyik régi könyvének a varászigéit. " Dismemoria! - ellenvarázslat: Memoria!, de csak az igen képzett Fény Boszorkányok képesek végrehajtani a varázslatot..." - emlékszem, itt elszakadt a lap. Próba, szerencse! - gondoltam.
- Memoria! - suttogtam, kezemet Lily halántékára helyezve.
- Óóó! Szia, Liliom! Nem mennénk haza? Nagyon veszélyes itt.
- De, de hazamegyünk. Viszont át kell változnod. És ez a sebedtől nagyon nehéz lesz. Tudom már! Változz láthatatlanná! Én pedig tollpihe leszek, amit szintén láthatatlanná fogsz varázsolni! Mehet?
Lily csak bólintott. A terv sikeresen bevált. Mire az erdőmellékre értünk Lily nagyon fáradt és kimerült volt, pedig csak pár méter volt az út. A sebe egyre csak vérzett és talán egyre jobban...

Valérie Hautel Szomb. Ápr. 21, 2012 11:59 pm

Nagy fehér fényesség volt körülöttem, lassan kezdem megszokni. A férfi megint jött felém.
- Már megint itt vagy? - tette csípőre a kezét.
- Igen. De te ki vagy? - pislogtam.
- A képzeleted szüleménye.
- De ha tudok képzelni, akkor még élek!
- Ahogy mondod, addig még élni fogsz amíg nem húzzák ki belőled a kardot - jelentette ki. - Valami kérdés?
- Van. Most, hogy meghalok szeretném megérteni ezt az egészet.
- Rendben. Ugyebár elfogtak téged és gonosszá változtattak és te megcsókoltad Markot. De Fahéj megpróbált megölni, nem sikerült neki, mert szeret téged, a barátnője vagy. Így csak átmeneti halált okozott, azaz szellem lettél. Ezért lett Hiram is csak szellem amikor megcsókoltad, hogy ne haljon meg. Mert lehet, hogy bűnös vagy, de igaz szerelmes. Ennek a szellemségnek egyszer vége lesz, ezért lettetek újra emberek. És távoznotok kellett a szellemek tengerpartjáról. Te kicsit hamarabb ébredtél fel mint Hiram, ezért gondoltad azt, hogy meghalt. Leszúrtad magad és ha nem csókol meg hamarosan egy igaz szerelmed akkor meghalsz. És valjuk be ez most nem reális.
Nem szóltam.
- Egyébként ha élnél se lenne jobb neked. Orvadászok vadásznak rád az ellenségtől és mivel a tested a Poppy házban van, ezért odafognak menni. Bántani fogják a barátaid - szólt hirtelen az alak.
- És nem tudnám valahogy figyelmeztetni őket? - sopánkodtam.
- Nem - vágta rá azonnal. - Bár, várj csak az álmotok miatt különleges kapcsolat van közted és Ame között. Neki talán tudsz üzenni gondolatban.
Erősen gondolkoztam.
- Ame ha hallasz, meneküljetek Shirlyéktől. Azonnal és mindenki. Engem hagyatok ott.
- Valami végrendelet vagy utolsó üzenet? - kérdezte a képzeletem.
A fejemre csaptam.
- Én megfogok halni, de mond meg Hiramnak, hogy szeretem és a Királyok kardját rádhagyom - üzentem ismét, a végén már hörögve.
Éreztem, hogy már nehezen lélegzem. Reméltem, hogy Ame megkapta az üzenetet. Összeestem. A férfi legugolt hozzám és megszorította a kezem.
- Bűneid feloldozásra találtak - mondta.
Lehunytam a szemem, már felkészültem a halálra. Az egyetlen dolog amit szerettem volna, az, hogy menküljenek meg a barátaim.

Ismira Vas. Ápr. 22, 2012 12:31 am

-Hoppla!-kiáltottam,miután "visszajöttem" az átmeneti.. hmm.. kómából. Fehlia szólt hozzám.
Furcsa dolgokat mondott... Lehet,hogy csak képzelődtem?! -Fehlia!-koncentráltam erősen.
-Igen?-hallottam megint a hangját. Egyre erőtlenebb volt.
-Hol vagy? Szellemként beszélsz hozzám? Mit is mondtál?
-Mondd meg Hiramnak... hogy szeretem...
-HOL VAGY?!-haraptam ajkamba. Xemerius mellém telepedett az ágyra. Eddig eléggé elhanyagoltam szegényt.
-Zengerdőből hív.-mondta. Hálásan pillantottam rá. Ekkor.. fantasztikus ötletem támadt.
-FEHLIA! Menj ahhoz az öreg cseresznyefához! Valamit ki akarok próbálni!
-Jó. Megpróbálok...
Leviharzottam a lépcsőn, el Gideon mellett, ki az ajtón....-Gideon!-kiáltottam vissza.- Vidd el innen a többieket! Bízz bennem!-és már futottam is tovább.
Xemerius mellettem szökdécselt a magas fűben. -add ide a virágot!-kértem.

Violet- Sage Vas. Ápr. 22, 2012 4:50 am

Miután Liliom sikeresen megtalálta Lilyt, boldogan mentünk vissza a Poppy házba.
Épp beszélgettünk menet közben, mikor Ame- be botlottunk.
- Szia!- köszöntünk neki kórusban.
- Hová sietsz ennyire? Mi a baj?-kérdeztem , miközben gondterhelt arcát vizslattam.
- A Zengerdőbe! Ha nem sietek Fehlia meg fog . . .- itt elcsuklott a hangja.
- Mi lesz Fehliával? Bökd ki azonnal!- rázta meg a lány vállát Hiram.
- Hir, Fehlia szeret téged! Ő mondta nekem!- mondta könnyes szemmel.
- Igen , igen , de mi lesz vele?- kezdett ingerülté válni a fiú. Ekkor már tudtam, hogy a legrosszabra számíthatok.
- Hiram! Fehlia meg fo- hog ha- hal- ni- hi!- zokogta el magát Ame.
Ekkor Hir elindult futva a Poppy ház felé, de még egy utolsót hátrakiabált:
- ÉN IS SZERETEM!
- HOVÁ MÉSZ?- kiabálta Fahi utána.
- ÚJRA ELJEGYZEM!
Ekkor Fahéj , Liliom, Pervinka, Grisam, Lily és Dany után indult.
- NE MENJETEK ODA ! A POPPY HÁZ VESZÉLYES!- kiabálta utánuk Ame, de már nem hallották. Ezután megfordult és a Zengerdő felé vette az iramot. Babú és én követtük őt.

Valérie Hautel Vas. Ápr. 22, 2012 6:22 am

- De miért pont a Zengerdőben van Fehlia? -kérdezte Ame Xemeriustól.
- Azért mert itt a legtisztább a levegő, ott tudod a legjobban látni a képzeletét - válaszolt.
- Én látom a képzeletét? - kérdezte Ame.
- Igen. Sőt ő is látja a tiédet. De csak akkor látjátok ha arra koncentráltok - helyeselt a lény.
Nekem lassan kezdett eltűnni a fehér fényesség, helyette a Zengerdőt kezdtem látni. A férfi is kezdett eltűnni.
- Miért kezd eltűnni a képzeletem? - kérdeztem minden erőmet összeszedve.
- Mert lassan nem lesz erőd, bármit is elképzelni. De ne aggódj a barátnőd kitalált valamit - szorította meg a kezemet ismét az alak. Aztán minden köddévált. Sőt mi több én is átlátszó voltam. Néhány vonal volt látható belőlem. Szóval ilyen ha az ember csak képzelődés!
- Szia Ame és Xemerius - hörögtem ki egy mondatot.
- Ő is lát téged? - tágult ki Ame szeme.
- Igen, mert különleges kapcsolat van köztetek - válaszolt neki Xem. - Majd később elmesélem.
- Mit fogsz csinálni Ame? - nyögtem.
- Nos... - fogott bele, de ekkor ideért Liliom és Babú.
- Hol van Fehlia? Mi miért nem látjuk? - kérdezték egyszerre.
Engem csak Ame láthat. Még Hiram se. Szörnyű érzés.

Gabriella Martinotti Vas. Ápr. 22, 2012 7:14 am

Lélekszakadva rohantam bátyám után, aki szemmel láthatóan nagyon ideges volt.
-Hiram! - kiabáltam. - Hiram! Ne menjünk olyan gyorsan! Lehet, hogy csapda!
De bátyám se nem látott, se nem hallott. Csak a szerelme utáni égető vágy hajszolta, amely teljesen elvette józan ítélőképességét. Pár percnyi állandó rohanás után megtaláltuk Ame-t.
-Mi az? Hol van? Hazudott Neked? Miért nincs itt? Hova rejtetted? Szólalj már meg! - ordította Hiram és erősen megrángatta barátnőmet.
-Ööö... - dadogta Ame és olyan fehér lett, mint a Hold.
-Beszélj már! - üvöltötte Hiram.
-Ő... őt csak é... én láthatom - beszélt szaggatottan Ame.
-Mi? Miért? - bátyám végre elengedte barátnőmet, aki holtsápadtan összeszedte magát, aztán a tajtékzó Hiramhoz fordult.
-N... nem tudom. Valamiféle lelki vagy milyen összeköttetésben vagyunk - felelte.
-És velem miért nem? - kérdezte Hiram hitetlenül.
-N... nem tudom - dadogta ismét Ame.
-Rendben - masszírozta idegesen a halántékát Hir. - Akkor lépj Vele kapcsolatba! Mire vársz még?
-J... jó - felelte barátnőm, aztán lehunyta a szemét.
Idegesen várakoztunk, én pedig egy kis idő múlva úgy éreztem, mindjárt felrobbanok az idegességtől...

Valérie Hautel Vas. Ápr. 22, 2012 9:09 am

Ame gyorsan elmagyarázta Lilioméknak a különleges kapcsolatunkat.
- Most lenne egy ötletem - fejezte volna be Amélia, de ekkor Hiramék csörtettek ide.
A fiú jól leordította barátnőm fejét. De végül ismét kapcsolatba lépett velem.
- Van egy ötletem - mondta a lány, aztán lefeküdt mellém, egyik kezével megszorította a kezem a másikban pedig a virágot. Értettem a célzást és a szabad kezemmel erőtlenül kihúztam a Királyok Kardját.
- A kard jobb ha nálad marad - mondta Am, bólintottam.
Erősen egymásra koncentráltunk.
- Látom Fehliát! - kiáltott fel hirtelen Shirley. A többiek helyeseltek.
- Ez így nem jó... nem tudom meggyógyítani Fehliát - zokogta el magát Ame, de rendíthetetlenül próbálkozott.
Láttam, hogy Hiram engem nézett. Aztán elindult felém. Leült és megcsókolt, közben visszahúzta az ujjamra a jeggyűrűt. Már nem ziháltam, kezdtem normálisan lélegezni. Azt vettem észre, hogy újra emberré válok. Mostmár beugrott, egy igaz szerelmes csókja meggyógyíthat. Ame fölült, kimerült, de talpraállt. De kicsit szédül, két fiú is sietett a segítségére. Nélküle nem sikerült volna, ha ő nem tesz láthatóvá, Hiram nem tud megcsókolni.
Nekem a felállás nem sikerült, azonnal Hiram karjai közé estem. Mindenki örült mindaddig amíg lépések zaját nem halottuk. Az orvadászok ránktaláltak. A csapat eszeveszetten futni kezdett. Engem Hiram felkapott és úgy vitt a hátán. A súlyom nagyban lasította, reméltem, hogy nem kapnak el.

Violet- Sage Hétf. Ápr. 23, 2012 2:35 am

A lépések egyre közeledtek, mi meg halálra rémülve próbáltuk elérni Shirleyék házát.
- Nézzétek ott van a házunk! - kiáltotta a Végtelen hatalom.
- Oda nem mehetünk! Eredetileg is oda mentek volna! - magyarázta kifulladva Ame.
- Akkor menjünk máshova! Legalább egy kis időt nyerhetünk!- tanácsolta Grisam.
- Ez jó ötlet! Melyik a legközelebbi épület?- kérdeztem.
- Aberduri világítótorony.- válaszolta Babú- Arra van!
Elindultunk a tengerpart felé. Mi a fény mágusai repültünk , míg a többiek futottak.
Már közel jártunk a világítótoronyhoz, mikor az üldözöink feltűntek mögöttünk. Naplemente volt , és tudtam, ha nem érjük el a világítótornyot, elkapnak minket. Már majdnem elértük az ajtót, mikor hirtelen elhagyott az erőm és a földre zuhantam. A többi Fény mágusával is így történt,míg a Sötétség mágusai felemelkedtek , mint egy pihe. A nap lenyugodott. A Sötétség mágusai beértek a házba, de nekünk már nem sikerült. Elkaptak.Valami varázslatot mondtak, mire mindannyian ájultan rogytunk a földre.

Ismira Hétf. Ápr. 23, 2012 3:55 am

Sose voltam jó futó,ezért kissé lassítottam barátaimat. Xemerius húzni próbált a hajamnál fogva-de nem sokat segített.
-Gideon!-hasított belém a felismerés,hogy a fiú nincs velünk.-A házban maradt!-hátrapillantottam üldözőinkre. Már nagyon közel vannak hozzánk.
-Ne foglalkozz vele! Ő nem kell nekik!-kiáltott vissza Hiram.
-De akkor én sem.-fékeztem le. De sajnos nem volt igazam. Egy alak felém vette az irányt.
-Húha! Futás!-kiáltottam Xemerius a fülembe. Erdőmellék felé futottam. Nem biztos,hogy jó ötlet volt,de meg kell mentenem Gideont!
Az alak vészesen közeledett. -Még egy kicsit... Szerinted miért kellenék nekik?!-pillantottam kis barátomra.
-Hát... Valószínűleg nem tudják,hogy nembűvölő vagy.-gondolkodott hangosan.-De az is lehet,hogy csak egy a lényeg nekik...
-Ó, jaj!-kiáltottam rémülten. Végre megpillantottam a házikót.-GIDEON!-kiáltottam már messziről. Kinyílt az ajtó... de nem Giedon volt az,aki kilépett rajta.
Egy az üldözőmhöz hasonlító alak állt az ajtóban. Elégedetten fonta össze karjait. Tanácstalan voltam. Ó, ha nekem jutott volna a kard...
-Meg tudna védeni ez a virág?-suttogtam Xemeriusnak,miután lefékeztem. Pontosan a két alak között álltam.
-Nem hiszem...
-De akkor pontosan mire is jó..?
-Szervusz.-köszönt az ajtóban álló férfi.-Örülök a találkozásnak.-villantotta ki fehér fogait. Micsoda ijesztő mosoly. Nem tudtam megszólalni.
-A barátodat keresed? Nem szükséges,megtaláltuk.-nevetett fel.
-De...-szedtem össze bátorságomat.-Nem bántották, ugye?
-Nem.-mosolygott továbbra is szélesen.-Még.-tette hozzá halkabban. Gombóc nőt a torkomban. "Még..." ez a szó visszhangzott a fejemben.
-Hol van?
-Itt van a házban. Nem gondolta volna,hogy olyan csacsi vagy,hogy visszajössz hozzá. De mi azért bevártunk. Úgy tűnik nem hiába.
-Mit akarnak tőlünk?
-Áh.. Semmi különöset! De, a nevedet elmondhatnád.
-A nevem... Anne Thermopolis.-édesanyám leánykori nevét használtam. Remélem nem fognak utánanézni.
-A barátod,mintha nem így hívott volna.-fintorgott.-Gyere,Anne. Szépen kérünk,de ha nem működsz közre,akkor... Nem ajánlom,hogy ellenszegülj.-Elállt az ajtóból utat engedve nekem.
Megkerültem, és beléptem a nappaliba. Most nagyon hideg volt,kialudt a kályha. Gideon ott ült,kétségbeesetten. Mikor meglátott,felpattant, meg akar ölelni,de az üldözőm közénk állt.
-A-a. Semmi érintkezés!
-Ugyan,Will! Hagyd őket! Nem látod,hogy szerelmesek?-nevetett a férfi. most,a lámpa fényénél tanulmányozhattam az arcukat.
Az idősebb, magas,izmos, de nem túl jóképű férfi volt. Nagyjából harmincnak tippeltem. A fiatalabb, Will nevű fiú nagyon fiatal volt. Nem annyira magas,meg izmos mint kísérője,de az arca nagyon szép volt.
-Nem bízok bennük...-motyogta Will.
-Will. Egy lány, meg egy fiú. A lány tehetetlen,a fiút ketten elintézzük...-Gideonnal a pillantásunk találkozott-...de nem hiszem,hogy akarnának bármit csinálni. Ugye, Anne?
Nem fogtam fel,hogy hozzám szólt. Ó, és buta. azonnal megsejtették a turpisságot.- Mi az igazi nevetek?-kérdezte az idősebb. Hirtelen nagyon ijesztőnek találtam. Legszívesebben odabújtam volna Gideonhoz,de Will még mindig köztünk állt.
-Gideon de Villians.
-Remélem ezúttal az igazat mondtad.-morgott Will. Rám nézett.-Te?
-Én... Amelia.
-Milyen?-faggatott az idős férfi. Xemerius a vállamon csücsült, és rémültem kaffogott: -Szerintem ne mondd el nekik!
Xemerius tanácsára hallgattam.
-Milyen?-kérdezte most már Will is. Továbbra is hallgattam.
-Nem mondod meg?-a mosoly lassan kezdett eltűnni az idősebb férfi arcáról.
-Mondd meg nekik!-szólt Gideon. Hevesen ráztam a fejem: -Te se kellett volna megmondd!
-Rendben. Ha így nem akarod elmondani, hát nem kell a neved. Will, indulunk.
-Hová visszük őket?
-Hm... Lehet,hogy még ki tudunk belőlük szedni hasznos információkat... Engedd,hogy együtt jöjjenek.-intett neki. Gideonhoz rohantam és belefúrtam magam a vállába.
-Félek...-suttogtam. Éreztem,hogy könny szökik a szemembe.
-Ne félj.. Megoldjuk valahogy.-simogatta fejem. Ujjával állam alá nyúlt, és felemelte a fejem.
-Nincs idő az ilyesmire!-kiáltotta Will, és megtolt minket.-Indulás!

Violet- Sage Hétf. Ápr. 23, 2012 5:08 am

Egy fekete ketrecben ébredtem. Külsőre olyan volt , mint amiben Arrochar várában voltam, de ebben a ketrecben tudtam gondolkozni , érezni, láttam és hallottam mindent.
A többiekkel egy ketrecben voltam, de ők még nem ébredtek fel. Körbe néztem a szobá- ban és láttam , hogy nem csak ég ketrec van benne, hanem sokkal több, amikben ismeretlen emberek raboskodnak. Végül két emberen, pontosabban két tizenöt éves fiún akadt meg a szemen. Ők is a mi ketrecünkben voltak. Azonnal felismertem Dany barátait, Marcelt és Fredet. Mindkettejük testét sebek borították. Azzonnal Liliomhoz fordultam, mert ő volt a legközelebb hozzám, és felkeltettem.
- Liliom! Ébredj!- ráztam meg a vállát.
- Mi az? Hol vagyunk? Mi történt?- kérdezte.
- Elraboltak minket és bezártak, de ez most nem fontos! Nézzd!- mutattam a két fiúra- Meg kell gyógyítanunk őket, különben meg fognak hallni! Már alig élnek!
Én Marcelt, Liliom pedig Fredet vette kezelésbe.
- Nem tudom gyógyítani! Úgy érzem elhagy az erőm!- suttogtam Liliomnak.
- Én nem érzek ilyeneket!- szólt Liliom.- Amíg Fredet gyógyítom, addig öleld át szorosan Marcelt, hogy ne hűljön ki és csillapodjon a vérzése!
Én azonnal megfogadtam a tanácsát. Miközben Marcelt öleltem éreztem, hogy elpirulok és liftezik a gyomrom. Miután Fred felébredt, Liliom Marcelt vette kezelésbe. Miután a fiú felébredt zavartan nézett körbe, majd rám pillantott. Azonnal beleszédültem a szép szemébe és meg sem hallottam amit kérdez. Majd újra megismételte a kérdést:
- Ti hogy kerültök ide?

Valérie Hautel Hétf. Ápr. 23, 2012 5:29 am

/Khm Violet Liliomra nem hat olyan varázslat ami több emberre hat. Neki nem veszi el az erejét a ketrec. És ha jól tudom Marcel sötétség mágus, te írtad, hogy csak a fény mágusokat fogták el. Emiatt a hsz-ed nem érvényes, addig amíg át nem szerkized. Legyetek mindenkire tekintettel. Szóval bocsi. Sad

/

Valérie Hautel Hétf. Ápr. 23, 2012 3:44 pm

A világítótoronyba érve, Shirley egy védőburkot varázsolt ránk. Egy idő után az ablakból nézve láttuk, hogy üldözőink feladták és elmentek.
- Elmentek - mondta alig hallhatóan Fahéj.
Körbenéztem én, Hiram, Shirley, Fahéj, Viní, Grisam, Jim és Flox menekültünk csak meg. Az eső esett. Sokáig nem szólt senki, aztán hirtelen kopogást hallottunk. Shirly kitekintett az ablakon. Ame állt ott, patakokban folyt róla a víz, tele volt sebekkel, mellette Xemerius állt. Flox már nyitotta volna az ajtót, de Hiram feltartotta.
- Lehet, hogy csapda - szólt. - Először elvégzünk rajta egy álca felmutató varázslatot.
Mikor Hir kinyitotta az ajtót, Ame bebotorkált a helységbe és leült az első szabad székre. Shirly gyorsan elvégezte az álca felmutató bűbájt. Bár ekkor már senki nem gondolta, hogy Ame az ellemség embere volna. Fahéj bólogatott a legjobban, ő megérzi az ilyesmit. Neki is látott elállítani a vérzést, feltörtlenítette és bekötözte a sebeit. Amelia pedig nekilátott mindent elmesélni.
- Elfogtak minket Gideonnal és egy cellába zártak, ott voltak a többiek is. Xemerius sikeresen megrágta a rácsot, kiszöktem vele együtt, de jött két őr és az egyik üldözőbe vett. A várból kiérve már nagyon szúrt az oldalam és már iszonyatosan féltem. Az alak vészesen közeledett, de amikor sírni kezdtem, a virág beaktivilázódott és fölemelkedtem Xemeriussal együtt. Repülve menekültünk, az üldözőnk is felemelkedett, folyamatosan átkokat szórt ránk. Végül feladta és idejöttünk - mondta rekedten.
- Téged mindig megment a különleges varázserőd - horkant fel ellenszenvvel Hiram.
Aménak fölszaladt a szemöldöke.
- Hogy mondhatsz ilyet? Én nembűvölő vagyok! - vágott vissza.
- Mindig csak te is Fehlia úgy és te is Fehlia amúgy. Az én jegyesem hagyd már békén!
- De nekem van különleges kapcsolatom vele! - öltötte ki a nyelvét a lány.
Tovább veszekedtek. Én felálltam (bár nagyon fájt) és Hiramhoz léptem, megkoccintottam a vállát.
- Hiram nyugi - "cincegtem".
Ő azonban nem figyelt rám. Hanem véletlenül megütötte a karomat a csuklójával. Összestem, a fiú nem vette észre (háttal voltam neki), folytatta volna a veszekedést. De Ame már előttem gugolt és a karomat vizsgálta. Rossz érzéssel töltött el, hogy ő is veszekedett. Nem gondoltam volna!
- Kotródj innét! - lökte el a fiú és ő folytatta a karom vizsgálatát.
Majd hirtelen megcsókolt és akkor tudtam meg, hogy ez csak álca volt. Mert Hiram helyett Mark villantott széles mosolyt. Hiramot hol hagytuk el?
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! - ordítottam, már megint ezzel a rohadékkal van gond. Megcsókolt de ő nem Hiram! A szívem összeszorult, de erre nem volt idő, mert Mark varázsolt. Egy kis cellába lettem zárva. A barátaim meg se mertek mukkanni, egyelőre. Biztosan a sokk hatása alatt voltak. A férfi a többiekhez fordult, de ekkor betoppant az igazi Hiram. Mocskosan, ázottan és sebesülten. Hiram dühösen tekintett körbe, de az arca ijedtségbe ment át amikor engem meglátott a ketrecbe zárva. Mark újra megfordult és a szerelmem felé indult.
- Á Hiram James Villora személyesen! Már nagyon vártam a találkozást! - nyújtott kezet Mark vigyorogva.

Ismira Kedd Ápr. 24, 2012 5:43 am

Alig jutottam levegőhöz. Hiram.. kmh... Mark nagyon erősen lökött meg.
Hiram ekkor lépett be az ajtón. Meglátva a fiút, összeszaladt szemöldöke.
-Ha nem tévedek, te vagy..
-Mark!-mosolygott a fiú elégedetten.-Igazán, de igazán vártam ezt a találkozást! -nevetett fel.
-Mit akarsz tőlünk?-morogta ellenszenvesen Hiram.
-Ugyan! Mit is feltételezel rólam? Nem gondolod,hogy csak barátkozni jöttem?-hangjában gúny tükröződött. Fehlia felhorkant.
-Persze! Baráti szándékkal!-sziszegte a ketrecéből.
-Mit műveltél vele?!-faggatta Hiram Markot.
-Ellenkezett. Mit tehettem volna? Igazán csinos lány,tudod? Szerintem te nem érdemled meg...
Hiram alig bírt uralkodni magán. -Engedd el őt!
-Micsoda?! Elhalasztanék egy csodálatos lehetőséget!-nevetett Mark. Xemerius a hajamba fúrta a fejét.
-Azt hiszem,tudom,hogy mi a gyenge pontja...-suttogta a fülembe.
-Valóban?-fordítottam felé a fejemet. Bólintott.-El mondod mi az?
-Igen. De nem vagyok benne biztos.... Tudod, Fehlia nagyon tetszik neki! Igazából,nem gonosz ő... legalább is én úgy érzem. Nézz csak rá! Rendes fiúnak tűnik és mégis micsoda... gonoszság van benne! Szóval... A lényeg az,hogy egy nagyon erős varázslat ül rajta. De mondom,ebbe nem vagyok biztos. Tehát, nem is Rajta ül a varázs. a lelkén! Nagyon erős varázslat képes csak ezt.. hmm.. előidézni.
-És ezt hogy lehet meg megsemmisíteni?
-Ez a legbizonytalanabb rész. Csak a megérzésemre számíthatok... Tudod, két megoldás van. Az első,az,hogy az átok okozója meghal. Akkor azonnal semmissé válik a varázslat.
-Hát ez szinte lehetetlen! Remélem a másik egyszerűbb!-suttogtam, miközben szemmel követtem a két fiú heves vitáját.
-Nem mondhatnám. A másik módszert nem sok ember képes végrehajtani.. Ebből a szobából talán... Talán csak kettő. Fehlia meg Shiley.
-Mi lenne az?-faggattam reménykedve.
-Sajnos ez a baj. Hogy nem tudom a pontos eljárást. De az biztos,hogy nem lesz kellemes élmény a végrehajtójának.
-Jaj, mondjad már! Kérlek!-türelmetlenkedtem.
-Na szóval,az lesz a dolga az illetőnek,hogy vért szerezzen Markból. Csak nem mindegy honnan...
-De abba belehalhat,ha túl sok vért vesznek tőle!-kaptam a szám elé a kezem.
-Nem,ha rendesen csinálják. Tehát, a vérét össze kell keverni egy olyan emberével,aki feláldozná akár az életét is érte.
-Van olyan egyáltalán?-horkantam fel. Elnézve a szobában ücsörgőket, reménytelennek tűn a második lehetőség is.
-Van. Biztosan! Csak meg kell keresni! Mondtam,hogy nem sokkal egyszerűbb....
Elgondolkodtam Xemerius szavain... Hirtelen valami eszembe jutott. -Mark nem Gideonnak volt az útitársa?
-Nem emlékszem. Kérdezd meg Fehliát!
Odacsúsztam Fehlia ketrece mellé.
-Fehlia! Mark nem véletlenül Gideon útitársa?-suttogtam barátnőm fülébe.

Gabriella Martinotti Szer. Ápr. 25, 2012 8:18 am

Én még ilyen szóváltást nem hallottam. Mark és Hiram szájáról csak úgy peregtek a szidalmak, de egyikük sem vette fel. Nem is tudom, hogy csinálták, mert néha már én éreztem magamat kényelmetlenül az elhangzott sértések miatt... Végül aztán amikor egy kicsit csitult a vita, Mark odavetette bátyámnak.
-Nyugi, a tied lehet - intett Fehlia felé. - Amúgy meg van egy fekete hajpántom, amit már nem szeretek. Neked adom, ha akarod, úgy látom, tetszenek a megunt dolgaim...
Na, jó, ez engem is szíven ütött. Hiramnak erre belilult a feje.
-Mit mondtál, te... te... - fröcsögte, aztán ráugrott Markra.
Tehetetlenül néztem a verekedést és elkeseredetten vettem észre, hogy a padló kezd vörös lenni. Hogy mitől? Nem nehéz kitalálni. Vértől.
-Elég legyen ebből! - kiáltottam és megpróbáltam szétszedni Markot és Hiramot, de nem nagyon ment. - HAGYJÁTOK MÁR ABBA! - üvöltöttem torkom szakadtából, de a fiúk még mindig egymást püfölték.
És akkor tehetetlen düh kerített hatalmába. Minden erőmet összeszedve megragadtam Markot a polója gallérjánál fogva és felráncigáltam a földről.
-Kotródj innen! - ordítottam az arcába és nekilöktem az ajtónak. - Menj innen, nem hallod? - kiabáltam, mert a fiú nem akart kimenni a szobából.
-Ne, Fahi, ne! - hallottam ekkor egy hangot.
Meglepetten megfodultam és kérdőn néztem Ame-ra.
-Mit szeretnél csinálni? - tudakoltam összefont karral.
-Gideon talán megmentheti...
-Micsoda? - néztem döbbenten Ame-ra.
-Sötét hatalom bűvölete alatt áll, amiből csak Gideon mentheti meg. Aki az Ellenség karmaiban van - suttogta gondterhelten barátnőm.
Markra néztem, aki ördögi vigyorral nézett vissza rám.
-Senki nem állíthatja meg az uramat! Senki! - a fiú hangosan, kárörvendően felvihogott.
-Igazán? - Hiram szeme vészesen megvillant, majd Mark felé lendült és teljes erejéből lefejelte.
Gideon útitársa ájultan rogyott a földre. Egy székhez kötöztük, azalatt Ame elmondta, amit megtudott Xemeriustól, a kis lénytől, aki a vállán ül. Állítólag, mivel én nem láthatom.
-Tehát, összegezve: csak Gideon mentheti meg Markot a Sötétség Bűvöletéből, de mivel Ő nincsen közöttünk, ezért ismét be kell mennünk a Várba, hogy kihozzuk. Óriási - fújtatott Hiram.
-Ne felejtsd el, hogy más is ott van - suttogtam, mélyen bátyám szemébe nézve.
Hir azon nyomban lenyugodott és csak bosszúsan megrázta a fejét. Mindenképpen oda kellet mennünk. Liliom miatt. Az ikertestvérem miatt.

Ginevra Martinotti Csüt. Ápr. 26, 2012 7:21 am

- Liliom! - kiabált Violet.
- Igen? - kaptam oda a fejem, mert a lány hangja olyan volt, mintha valami baj lenne. Az is volt. - Marc! - sikítottam egy nagyot. A fiú ugyanis ájultan feküdt a ketrec hideg padlóján.
- Mi történhetett vele? - tudakolta Violet könnyes szemmel.
- Talán... - kutattam válsz után a fejemben, de nem jött, aztán hirtelen rájöttem. - Nem hatott rá a védővarázs.
Ugyanis mind három emberen, aki a ketrecben volt elvégeztem egyfajta varázslatot. Segített nekik egy rövid időre (egy-két nap) kizárni a gondolataik közül a fekete füstöt. Talán Marc-on nem hatott. De akkor neki meg kéne minket ölnie, de nem teszi. A padlón fekszik ájultan.
- Alig lélegzik! -sipákolt Violet. - Mit csináljunk?
- Nem, tudom - most már én is pánikba voltam esve. De nagyon, hiszen a fiú szíve ugyan vert, de minden harmadik percben egy nagyon gyöngét.
- Meg fog halni - jelentette ki határozottan Violet.
- Tessék?
- Igen, jól hallottad.
- Nem, biztosan tehetünk valamit érte - mondtam könnyes szemmel.
- Violet! Fogd meg az egyik kezét! - suttogtam. A lány megtette, amit kértem, én pedig megfogtam Marc jobb kezét.
- Verixit! - suttogtam. Ez a varázsige igazából újraéleszt és egy tiltott könyvben találtam, de a kisbetűs részben írták, hogy emberek ájulásból felébresztéséhez is lehet használni, az viszont engedélyezett.
- Hol vagyok? - suttogta a fiú, mikor fölébredt. Tehát él. Elvégeztem rajta a bűbájt, ami kizárja az agyából a fekete füstöt, majd...
- Tehát élsz! - ujjongott Violet és a megszeppent fiú nyakába ugrott.
- Ki kell jutnunk innen! - mondta Marc, mikor ismertettük jelenlegi helyzetünket. Aztán hirtelen kinyílt a ketrec ajtaja és két idegen lépett be rajta.
- James! Most te maradj itt velük! - lökte be az idősebb a fiatalabbikat a ketrecbe. A James nevezetű egyén annyi idős lehetett, mint mi. Nem tűnt gonosznak, sőt annál inkább megviseltnek. A fiú lassan kezdett elkábulni a fekete füsttől. Nem haboztam sokáig. Rajta is elvégeztem a varázslatot. Sose voltam még szerelmes, de ez valami olyan érzés lehet.
- Hol vagyok? Ti kik vagytok? - tudakolta a kába fiú.
- Ki kell jutnunk innen. Az a lényeg - ismertettem a tervet. James pedig elmondta, hogy ő eljátszott egy deig, hogy az ellenség embere, de aztán rájöttek a cselre és idehozták őt. Sokáig próbálkoztam, majd hirtelen sikerült kinyitnom a zárat. James segítségével olyan titkos utakon mentünk végig, amiket senki sem figyel.
- ÁÁÁ! - visította Violet, mikor a Zengerdőhöz értünk - Kijutottunk!

Violet- Sage Pént. Ápr. 27, 2012 7:06 am

Nagyon örültem , hogy kijutottunk, és ezt barátaim tudtára is adtam. Miután mindenki kiörülte magát elindultunk a világítótorony felé, hogy egyesítsük kis csapatunkat,ami folyton növekedett. Út közben beszélgetésbe fogtam Liliommal. Be nem állt a szám, mikor Liliom egy fontos kérdést tett fel:
- Szerinted James helyes? Vagyis . . . Hááát . . .
- Tetszik neked?- kérdeztem, miközben barátnőm arcát fürkésztem.
- Talán . . . Nem tudom. . . Még sosem éreztem ilyet!- nyögte ki végül.
- Tudom mit érzel! Velem is ez van! Sosem gondoltam, hogy lesz valaha ilyen érzésem! Igazából nem is akartam, hogy legyen!- mondtam el neki az igazságot.
- Én is ugyanígy vagyok vele!
Végül egész jót beszélgettünk erről. A világítótoronyban meglepett minket Mark.
Ame gyorsan mindenkinek felvázolta a helyzetet.
- Gideon nincs a várban!- Ame döbbenten nézett rám- Onnan jövünk és nincs ott!
A lány sírni kezdett , mert tudta ez azt jelenti, hogy Gideon eltűnt. Harry lépett a zokogó lányhoz és szorosan átölelte őt , és megpróbálta megvígasztalni.
Ekkor fura dolog történt. Mark eltűnt. Újra Fehlia ketrecében tűnt fel. A lányt szorosan átölelte, hogy ő ne bírjon kibontakozni a karjaiból. Aztán . . . Aztán mindkettejüket porszemcsévé változtatta és eltűntek. Ame még jobban elkezdett zokogni, Hiram kétségbeesetten kapkotta a fejét. Mindenki csinált valaki valamit, csak én álltam a szoba közepén gondolkozva. Nagyon rossz érzésem támadt.
- Megtámadták a falut!- kiáltottam, mire mindenki felkapta a fejét.

Valérie Hautel Pént. Ápr. 27, 2012 8:17 am

Álltam a ketrecben és próbáltam kiszabadulni. Azonban egszercsak Mark feltűnt mellettem, azonnal átölelt és hiába akartam szabadulni, túl erősen fogott.
- ENGEDJ EEEEEEEEEEEEELLL! - ordítottam, de Mark mégjobban megszorított.
Aztán eltűntünk. Éreztem, hogy valamitől elzsibbadok. A téren tűntünk fel. Ádáz csata folyt. Engem Mark szorosan védett. Védőburok volt körülöttem, néznem kellett, ahogy kaszabolják a falu lakóit. El voltam keseredve.
Aztán hirtelen az egyik utcában feltűntek a barátaim. De Ame nem volt köztük. Mocskosak, fáradtak voltak. Biztos Améért küzdöttek.
- De ő hol van? - gondoltam.
És alig, hogy ez eljutott a tudatomig. Két férfi jött hozzáonk és a barátnőm is velük volt.
A csata tovább folyt, a barátaink és beszáltak. Hiram igyekezett felém közeledni, de lehetetlen volt megmentenie.
- Oké Főnök - hallottam Mark hangját. Biztosan azzal a hanggal beszélt.
Mindenesetre a következő pillanatban én, Ame és a "védőink" a várban találtuk magunkat. Sötét folyosókon keresztül kellett menni, mígnem elértünk egy nagy vaskos ajtót.
- Innen egyedül mentek tovább - löktek be a helységbe. Az ajtó nagy puffanással bezáródott. És akkor megpillantottuk a Hang tulajdonosát. Ember alakja volt, de fekete, semmije nem látszott.
- Már vártalak titeket - mondta. - Gondolom tudjátok, hogy különlegesek vagytok.
Ez az alak azonnal rátér a lényegre nem teketóriázik!
- Kelletek nekem - folytatta. - Pontosabban kell az az anyag ami összeköt titeket.
- Milyen anyag? - horkantam fel.
- A véretekben van, a neve lelkivér. Tudatlanok vagytok. Ez az én szerencsém, így tôletek is hamar megkaphatom...
- Miért kiktôl kapta meg? - vágott közbe a barátnôm.
- A Perwinkle ikrektôl. De még rajtatok kívül három ilyen különleges páros van. - ellenségünk úgy látszik tudja mit akar.
- És most elég a trécspartyból, ideje tôletek is elvennem - csettintett a feketeség.
Kék burokba lettünk pillanatokon belül zárva. Féltem nem tudtam mi lesz.
- Bárcsak itt lenne Hiram! - sóhajtottam.

Ismira Szomb. Ápr. 28, 2012 12:54 am

-Nem tudom mit képzel magáról!-vertem a burok falát.-Engedjen el! Szabad akaratból akarok véradó lenni!
Az alak nevetett. De volt valami furcsa benne... Kedvesen nevetett! Kirázott tőle a hideg.
-Maradj nyugton.-pillantott rám Fehlia.-Majd csak értünk jönnek!
-Nem valószínű.-lépett közelebb a Gonosz.. vagy mit tudom én kicsoda.-Eléggé védve van ez a terem. Tudjátok,nem tudnék fizikailag védekezni senki ellen,mert a testem...Szóval az őrök úgy védenek,mint saját magukat.-magyarázta.
-És mire kell magának a vérünk?-vontam fel szemöldököm.-Attól kap testet,vagy mi?
-Hát,az is. De van valami,amit jobban szeretnék... mindenki szeretné.-nagyot sóhajtott-Szinte lehetetlenség elkészíteni. De így,hogy megtaláltam a módját pikk-pakk menni fog...
-Már ha megkaparintja a vérünket.-sziszegte Fehlia. Csendre intettem,mert igazán kíváncsi voltam az alak mondókájára.
-Mi ez a Dolog? A Bölcsek Köve? Arról már hallottam... Ólomból színtiszta arany, nemde?
-Nem-nem. Nem erről van szó. Ez még annál is jobb.-tördelte a kezét.
-De mi is pontosan? Valami tárgy,vagy.. halhatatlanság? És ki az a három további párocska? Lehet,hogy a világ végén laknak! Mennyi vér kell magának? Belehalunk? Erőszakkal elveszi,ha mi nem adjuk?-bombáztam sorra kérdéseimmel.
-A három párból egyet ismerek rajtatok kívül. Az egyik fele,a seregemben van. A másik,sajnos egyenlőre ismeretlen....
-De honnan tudja,hogy ő is ilyen? Ha nincs párja,akkor nem is lehet ez!
-Gondolom Ti is kaptatok ilyen.. hogy is mondjam.. jelképeket! Van egy jóslat, amiben benne van az összes "jelkép" és jelentése. Például... Neked egy virágod van,meg egy démonod. Barátnődnek a Királyok Kardja...
-És az enyém mit jelent?!-léptem közelebb hozzá,amennyire a burok engedte.
-...A seregemben lévő fiúnak egy állat jutott,ami minden hova állandóan követi. Két test,egy lélek. A párjának-tehát annak akit keresek- valami testi dolog adatott. Én azt gondolom,hogy valami anyajegy.. vagy kétszínű szem...
Gideon jutott az eszembe. Neki van.. azt hiszem az egyik vállán egy furcsa anyajegy... "Mi van, ha Ő az, aki.. ilyen mint mi?"-gondoltam,de azonnal elvetettem ötletemet.

Violet- Sage Hétf. Ápr. 30, 2012 10:47 pm

A csata nagyon nehéz volt,de nemcsak a faluért harcoltunk, hanem két barátnőnkért is,Ame- ért és Fehliáért, mert tudtuk , hogy élnek és várnak ránk. Már mindenki végkimerültségig harcolt. A csata eredménye eldőlt. Mindenki sebesülten rogyott a földre, é várta a halált, amikor hirtelen az ellenség visszavonulót fújt. Megmenekültünk, de ilyen nagy és mély sebekkel örülni is fájdalmas volt. Liliomnak egy hosszú seb húzódott végig a bal karján, ami a vállától a csuklójáig ért. Fahéjnak a lába tört el, Lilynek felszakadt az oldalán a begyógyuló sebe, Danynek a hasa vérzett,Harrynek egy bordája, Marcelnek a karja tört el, Frednek a nyaka,Jamesnek a háta, Hiramnak a feje vérzett,Grisamnek is csak a karja tört el, Shirleynek pár zúzódása lett, Floxnak a bokája,Pervinkának a könyöke tört el,Vaníliának a csuklója repedt meg, nekem meg egy seb volt a lábamon. Mindenkit a kórházba szállítottak. A Sötétség mágusainak könnyebb volt ők repültek, míg mi vánszorogtunk, illetve a súlyos sebesülteket vitték. A mi csapatunk három egymás melletti szobába került. Az egyikbe a fiúk, a másikba Flox, Shirley, Lily és Pervinka, a harmadikba Vanília , Liliom, Fahéj és én kerültünk. Sajnos nem tudtunk Fehlia és Ame keresésére indulni, és ezt tudatni kellett velük valahogy. Hirtelen egy ötlet villant az eszembe. Ezt a varázslatot még a nénikémtől tanultam . Ez a varázslat arra képes , hogy üzenetet küldjek egy személynek , akinek akakrok, és annak a személynek az üzenetem megjelenik a kezén fénylő, arany betűkkel. Gyorsan elmormoltam ezt a varázsigét és ezt az üzenetet küldtem Fehliának: ,, Nem tudunk értetek menni, mert mindenki sebesült. Húzzátok ki még pár napig! Tényleg nagyon sajnálom! Violet"
Pár percel később űzenet érkezett a karomra:
,,Megpróbáljuk! Hirammal mi van? Fehlia"
Szóval ő is ismeri a varázslatot.
,, Hirnek a feje vérzik és eszméletelen" Ne aggódj meg fog gyógyulni! Neked most erősnek kell lenned! Violet"
Ezzel az üzenettel véget ért a beszélgetésünk.

Valérie Hautel Kedd Május 01, 2012 12:01 am

Rossz volt hallani, hogy a barátaim nem tudnak segíteni.
- Nos, már majdnem készen vagyok veled drága Fehlia - mondta az alak.
Éreztem, hogy valamit kiszív belőlem. Nem fájt.
- És már kész is - fejezte be Améhez fordult.
Láttam, hogy a Királyok Kardja és Xemerius eltűnnek. A burok eltűnt, szabad volt az út. Nekem itt már semmi dolgom nem volt. Mert feladtam, nem harcoltam. Ame viszont bírta, neki biztos, hogy fájt. Sikítozott és a szeme könnyes volt. Tudtam, hogy csak segítséggel tudnám megmenteni, ezért elfutottam, egészen a Fairy Oakig. Csakhogy, nem voltam egyedül, az ellenség már készült a második csapásra. Befutottam a kórházba.
- Jön az ellenség! - ordítottam.
Erre fölálltak a kevésbé sérültek és kimentek harcolni. Én a súlyos sebesülteket szállítottam el egy titkos barlangba. Liliom mellettem segítkezett, a többiekről semmit se tudtam. Mindenkit sikeresen a barlangba vittük, de nem sokáig volt nyugtunk, az ellenség hamar ránktalált. Újra menekülni kellett. De most mindenki csak magát tudta menteni, nem volt idő semmire. Én Liliomot követtem. Kietlen pusztaságon futottunk és futottunk a reménytelenbe. Majd hirtelen a napsütötte pusztát ellepte a gomolygó köd. Sűrű volt és szürke. Se előre, se hátra. Majd hirtelen Liliom nekiütközött valaminek. Sikeresen utolértem. Egy villanás és én és Liliom a hideg padlón találtuk magunkat. Ő ott állt és kezét előre tartva suttogta:
- Solem! Solem sursum! - és a kis fénygömb a levegőbe ereszkedett, megvilágítva az utat. Hirtelen egy kígyó bukkant elő a semmiből. A lány sikított, de hiába, a szörnyeteg őt szemelte ki célpontnak. Belemart a lábába. Összeesett, a térde nagyot koppant jéghideg kövezeten. Feje előrecsuklott és hagyta, hogy a kígyó az oldalába is belemarjon. Én felsikítottam, a kígyó pedig elsiklott.
- Liliom jól vagy? - térdeltem le. Nem igazán tudtam, hogy mit tegyek. Meg akartam nézni a pulzusát, de amikor hozzáértem, egy csomó kígyó jött elő.
Újra felsikítottam, mert a kígyók felém közeledtek. Hiába próbáltam menekülni, a lábam leblokkolt. A kígyók újra is újra belémmartak, én pedig erőtlenül estem a földre...

Ginevra Martinotti Szer. Május 02, 2012 5:31 am

Meg fogok halni. Ez a mondat dübörgött bennem és már fel is készültem méltó halálomra. Kígyók fognak megmarni, egy sötét folyosón. Feküdtem a földön erőtlenül, éreztem, hogy vérzik a lábam és az oldalam. Egyre több vért veszítettem, belém nyílalt egy nagyon erős fájdalom. Mikor már gondolkodni is alig bírtam eszembe jutott valami. Hiszen ez már megtörtént velem. Igen, erre határozottan emlékszem. Csak álmomban. És döntöttem. Nem fogok meghalni. Csak azért se, hiszen Fehliának szüksége van rám. Mikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy a kígyók elmentek, de Fehlia a földön feküdt, mozdulatlanul. Nehezemre esett a mozgás, de fölültem és megpróbáltam begyógyítani a sebeimet. Csak egy kicsit, hogy ne veszítsek több vért, hiszen így is elég sápadt vagyok. Az oldalamon lévő seb kissé összébbfort a varázsige után és a lábamon lévőből pedig csak egy kis karcolás maradt.
- Ügyes kis boszorkány vagy! - szólalt meg ekkor valaki. Hiába forgolódtam, nem láttam senkit. Majd hirtelen megláttam ŐT, aki beszélt. Fél centivel a föld fölött lebegett és átlátszó volt. Sikítani akartam, de meggondoltam magam, segítenem kell Fehlián.
- Te.., izé... egy szellem vagy? - tudakoltam.
- Igen.
Elkerekedett szemekkel meredtem rá, mikor kicsi voltam anya sokat mesélt az ilyen misztikus dolgokról és engem mindig is érdekeltek. De azt nem gondoltam, hogy valaha is egy szellemmel fogok találkozni. És most tessék itt van, egy igazi "élő" kísértet áll előttem.
- És nem tudnál segíteni? Meg kéne gyógyítanom... - de ő csak a fejét rázta. Letérdeltem Fehlia mellé és kimondtam a gyógyító varázsigét. Végighúztam a kezem a lány kezén, lábfején, fején és az oldalán. És csodák csodája, a sebekből alig maradt valami.
- Hol vagyok? - tudakolta Fehlia.
- Ez nem fontos. De te látod őt?
- Kit? - nézett rám nagy szemekkel.
- Hát őt - mutattam a szellemre.
- Nem - rázta meg a fejét a lány és úgy döntöttem, hogy hagyjuk a témát.

Ismira Szer. Május 02, 2012 7:21 am

Az,hogy Xemeriust elvették tőlem, elválasztottak Fehliától.. olyan érzés volt... olyan,mintha az egyik végtagomat tépték volna le!
-Fehliának miért nem fájt?-sziszegtem a fogaim között.
-Neki csak egy Tárgy volt a... hagyjuk. Te viszont két "élőlénnyel is kapcsolatban voltál.. pontosabban hárommal.-nyúlt a hajam felé és kiszedte a virágot. Könnye lábadt a szemem. Szirmai szárazon csüngtek a száráról, régi,vörös színéből immár csak holmi szürkés-bordó szín maradt.
-Jó neki.-szipogtam.-Soha többé nem láthatom Xemeriust?
-Nem.-összeszorult a szívem. Soha....
-Most hazamehetek?
-Nem hinném. Barátnőd meggondolatlanul rohant el. A falu romokban van.-az alakra pillantottam. emberibbnek tűnt. Hát persze,hiszen egy párral több "vére" van...-Min gondolkozol?
-Azon,hogy most benned van egy rész.. belőlünk?
-Mondhatni.-mosolyodott el.-Nem ellenkeztél. Van valami kérésed?
-Igen! Hagyjátok békén a falut!-kiáltottam könnyes szemmel.
-A falut? Nem csak egy bizonyos személyt?-elpirultam annak hallatán,hogy az feltételezi,hogy nekem csak az Ő élete fontos. Hogy is gondolhatja...
-Uram!-lépett be a Will nevű fiú a terembe. Ő volt az,aki elhurcolt minket Gideonnal Erdőmellékből. Pillantása rám siklott.-Már szinte egyetlen túlélő sem maradt! Aki még él,az mozogni sem tud. mit tegyünk?
-Hmm...-gondolkodott az Úr. Én a fiúhoz fordultam.
-Él egy.. Gideon nevű fiú? Olyan magas mint te... vele együtt hurcoltál el!-Will lesütötte a szemét... -Él? Válaszolj! Könyörgök!-léptem közelebb hozzá. Nem szólt.
-Egyenlőre hagyjátok őket! De mondjátok meg nekik,hogy mostantól a mi birodalmunk részei!
Will bólintott. Megindult az ajtó felé,de mielőtt kilépett volna,rám nézett. Vajopn hogy van gideon? Biztos nem halt meg,erős fiú...

Valérie Hautel Csüt. Május 03, 2012 2:36 am

Béna vagyok. Tudom, elvesztettem mindent. A varázserőmet, Amét, a Királyok Kardját, Xemeriust és talán Hiramot is. Ki tudja?
- Ebből elég volt! - álltam fel hirtelen. - Többet nem én leszek az akit mindig meg kell menteni. Én fogok mást megmenteni! Gyere Liliom indulunk!
A lányt húzva, elindultam. Az ösztöneimre hallgattam. És csak mentem megállás nélkül, szegény Lil már nagyon kimerült. Sokáig gyalogoltunk, kevés élelem mellett. Mindig Liliom teremtett, miután elmeséltem neki a történteket. Egyszer csak egy erdőbe értünk, este volt. Mindketten nagyon éhesek voltunk. Nemsokára egy kis neszre lettünk figyelmesek. Alig hallható volt, mégis ráleltünk gazdájára. Fahéj volt az, mikor megpillantott minket, elsírta magát.
- Legalább ti éltek - ölelt meg minket.
Tehát sokan meghaltak. Fahéj elvezetett a többi elő falulakóhoz. A mi csapatunk szinte megvolt. Csak Ame és Gideon hiányoztak. De ott volt még Tomellila, Tulipánék, Dahlia és Ciceró, Burdock család és még persze mások is. De még így is kevesen voltunk. Mikor Hiram is én megpillantottuk egymást, úgy rohantunk egymás karjaiba, mintha ezer évet pótolni kellett volna. Vacsora közben elmeséltem a gonoszos és a kígyós történetet. A kígyó említésekkor kissé megfájdultak a sebeim. De én tudtam, hogy nekem még van egy fontos tennivalóm, így hát a vacsora után elvonultam. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, felkészülni Ame megmentésére. Hajnalban akartam indulni.
A kijelölt időpontban már talpon voltam, azonban nem voltam egyedül.
- Hová mész? - húzott vissza Hiram.
- Nem mondhatom el.
- Amét keresed majd meg, igaz?
- Igen - motyogtam.
- Ő már úgyis meghalt. Minek erőlteted magad? - fogott le Hiram, mert nagyon akartam szabadulni.
- Nincs igazad! A remény mindig él!
- Hát, rendben. De akkor veled megyek! - engedett el a fiú.
- Ezt egyedül szeretném csinálni - futottam el, így megmutathatom, hogy nem vagyok béna.
Jól faképnél hagytam Hiramot, de akkor csak a cél lebegett a szemem előtt. Valami csoda folytán elértem a várat. Gondolkodás nélkül bementem és kerestem a nagy vaskos ajtót. Nem találtam, ezért szinte megőrültem.
- Engem keresel? - szólt egy jól ismert hang.
Megfordultam és felismertem a Gonoszt. Sokkal emberszerűbb volt, lábainál egy fiatalember holteste feküdt. Nem Gideon volt az.
- Biztos a 3. pár egyik fele! Tőle is elvette az anyagot - gondoltam.
És akkor a düh felülkerekedett rajtam.
- Igen, Önt keresem - indultam el felé. De megtorpantam, mert nem egy fekete alak állt előttem, hanem egy 30 - as évei elején járó férfi.
A düh ismét előjött.
- Ezt csinálta Amével is? - mutattam a holtestre.
Az Ellenség elvigyorodott.
- Nem vele... - kezdte volna, de közbevágtam.
- A maga emberei lekaszaboltak egy egész falut! - mondtam és varázserő híján egy pofont tudtam csak neki adni. - Azonnal engedje el Amét!
Aztán valamiféle varázslat nekilökött a falnak. És a falból kötelek jöttek előtt és megkötöztek.
- Hagyja békén a barátnőmet! - próbáltam kiszabadulni.
- Én a te helyedben nem másért aggódnék! Végre van varázserőm és bosszút állhatok rajtatok! Én is harcolhatok! De az összes varázstudó közül téged utállak a legjobban! - küldött egy bűbájt rám, ami mély sebet ejtett a bal karomon.
Már megint alulkerekedtem, mostmár valóban elmondható rólam, hogy a csapatunkból én vagyok a legbénább. Ellenségem újabb és újabb átkokat szórt rám.
- Rendesen megkínoz mielőtt megöl? - krácsogtam.
Az alak nem válaszolt, csak széles mosoly nyúlt végig az arcán. Tudtam, hogy beletrafáltam a lényegbe. Már régóta csak a megkötözés tartott lábon, amikor hirtelen megpillantottam Amét. Barátnőm elfehéredett és iderohant.
- Miért bántsa? Hiszen már mindent elvett tőle! - kiálltott fel.
- Azért mert a szolgám volt, de megtagadott - felelt az alak egy átok kiséretében, nem bírtam tovább elordítottam magam.
Tényleg nagyon fájt. És Ame hiába próbálkozott a Gonosz nem hagyta abba.
- Tudod mit Fehlia, ezt annyira élvezem, hogy holnap is folytatni akarom - mondta hirtelen, mire a kötél engedett és én lezuhantam a földre. Az alak pedig köddévált. Ame azonnal hozzám rohant.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Nem, amint láthatod - nyöszörögtem. - Tőled is elvette, igaz?
- Igen elvette, mert a végén már feladtam. Tőlem is elvette a lelkivéremet. Olyan üresnek érzem magam.
- Én is!
- Mindjárt jövök! - futott el a lány.
És hamarosan egy korsó vízzel és rongyokkal tért vissza. Fertőtlenítette és bekötözte a sebeimet.
- A többiekkel találkoztál? - kérdezte.
- Igen. Mindenki megvan, csak Gideon nem.
A lány Gideon említésénél, nyöszörgő hangot hallatott.
- Giiiiidededeooon megmegmeghaaalt vaaaagyy neeeeem tuuuudooom- motyogta.
Én elszégyeltem magam. Hogy mondhattam ilyet? Nem szóltam, csak a lány vállára tettem a kezem.
- Biztos él. Nem hal meg, túléli. nincs olyan, hogy valaki meghaljon a csapatból! - mondtam.
Azonban a fülemet egy kis nesz, egy kis nyöszörgő hangocska csapta meg. Mindketten megrezzentünk (úgy látszik Ame is hallotta). Ő fölállt és engem is fölsegített. Halkan botorkáltunk el a zaj felé. Egy kis sarokban bukkantunk rá. Én nem hittem a szememnek, de még dörzsölés után is láttam.
- XEMERIUS!!!! - bömböltük egyszerre. Az állat azonban csöndre intett. És maga mellé intett. Ott volt a Királyok Kardja és a virág. Boldogan csatoltam fel a kardot, Ame pedig sugárzó arccal tűzte a saját hajába a virágot.
- Xemerius, hogyhogy mindenünk visszatért? - kérdeztem egy varázsolt fénycsóva után.
- Nem tudom - nézett élesen a szemembe a lény.
Ame, Xem és én nem tudtunk és nem is értettünk semmit, de legalább boldogak voltunk. De a boldogság sose tart örökké, mert Amelia arcáról hamar lehervadt a vidámság. Egy pontot figyelt, mire én is Xemerius hátrafordultunk. Abban a bizonyos pontban Gideon feküdt.

Ismira Pént. Május 04, 2012 4:36 am

Az ajkamba haraptam. Gideon ott feküdt... Ajtó csukódott mögöttünk. Hátra fordultam,hogy megnézzem ki az.
Will lépett be a szobába.
-Te.. Te ölted meg!-kiáltottam rá. Összerezzent.
-Nem. Nem én voltam! Te ölted meg!
Elkerekedett a szemem.-Te azt állítod..?! Hogy merészeled?!
-Miután átadtad a "lelkivéred" a Nagyúr részévé váltál. Így a gondolataidban is tud olvasni. mikor arra gondoltál,hogy Gideon lehet az egyik fél, azonnal elküldött érte. Könnyű dolgom volt,hiszen sebesülten feküdt. Nem tudott ellenkezni...
-Akkor nem és,hanem te ölted meg! Te vitted,egyenesen a halába!-kiáltoztam vele.
-Soha nem tennék vele ilyet!-emelte fel ő is a hangját. Pár másodpercig hallgatott,majd nyugodtabb hangon folytatta.-Vele nem.
-Én miért?! Csak nem bűntudatod támadt?!-egy áruló könnycseppet töröltem ki szemem sarkából.
-Mert... Mert a Nagyúr tévedett. Nem Tod -tudod,az a fiú,akit szintén lecsapolt-volt a társa Gideonnak...
-Te voltál? Szóval tényleg ilyen.. volt?
-Igen. Nem mondta el neked. Ahogy te sem neki.
-De én nem is tudtam róla! Most szembesített vele a.. Nagyurad!
-Akkor más... Nagyon szeretett téged,tudod?
-Igen. Én is őt.. De te? Honnan tudsz erről?-még egy könnycsepp gördül le az arcomon.
-Nagyon erős volt köztünk a kapocs. Már nagyon régóta ilyen kötelékben álltunk...
-Rokonok vagytok.. voltatok?-javítottam ki magam,Gideonra pillantva. Éreztem,ahogy szívem lassa,fájdalmasan kettéhasad...
-Nem. Igazából eleinte még ellenségek is.
-Eleinte? Most nem voltatok azok? Hiszen te a gonosz mellett szolgálsz,ő meg...
-Nem tudtunk egymásra ellenségként gondolni.-ő is rá pillantott. Láttam rajta,hogy nagyon szenved.-Végül is.. mondhatni középmezőnyben voltunk.
-Fáj?
-Micsoda?-nézett rám.
-Hát, az,hogy elszakítottak tőle.
-Igen. Nagyon.
-És.. neked mi volt az a.. bigyód,mint ami Fehliának a kard, nekem a virág...
-Szerintem nem kell mindenbe beavatni!-sziszegte Fehlia. Leintettem.
-Nekem egy olyan "társam" van,mint neked Xemerius. Csak,ő nem vízköpő.
-Akkor mi?-a falra fordítottam a tekintetem. Az volt a célom,hogy a szenvedésem elrejtsem előlük...
-Úgy hívják,daimón. Egy állat... ami össze van kötve velünk. Ő én vagyok,én pedig ő.. Nem tudom rendesen elmagyarázni.
-Hol van?
-Nem tudom. Valahol a várban.
-Hogy néz ki? Milyen állat?
-Egy vadmacska.-elpirult. Lányosnak tarthatta ezt az állatot.-Nem láttátok véletlenül?
-Nem-vágott közbe Fehlia.-De most mennünk kell! Már várnak otthon! Ha későn indulunk,a gonosz meggondolná magát, és elfogatna a csatlósaival...-Will felé bökött.
-De.. Gideonnal...?-már megint azok az átkozott könnyek.. nem bírok nekik megálljt parancsolni.-Nem tudom elhinni,hogy.. hogy.. soha többé.. nem láthatom...-zokogásba fullott mondatom. Fehlia átkarolt.
-Nem csak neked fáj. Nem tudom,hogy meggyógyíthatnák-e a fény boszorkák...
-Nem hinném.-szólt Will bánatosan. Hangosan felsírtam. Fehlia szánakozva nézett pár pillanatig.

Valérie Hautel Pént. Május 04, 2012 10:44 am

- Ame tudod mit! Nem adjuk fel! Keressük meg az összes ilyen párt! Hátha így lesz valami - kiáltottam fel, bár az utolsó szavon kissé elgondolkodtam.
Valami, valami... De milyen valami? Ame csak sírt, látszott, hogy próbálja visszatartani, de nem sikerült.
- Nos, akkor mire várunk? Will kapd a hátadra Gideont! Az idő sürget! - utasítottam a többieket a lehetetlen ötletbe.
Természetesnek tartottam, hogy Will is velünk jöjjön, bűnhődnie kell. Mivel más normális ötlet nem volt, kénytelenek voltak követni. Egy kis ajtószerűségen akartunk kimenni. De szerencsétlenségünkre velünk szembe jött Gideon régebbi utitársa, Mark.
/Bocsi, hogy rövid lett, csak elkeseredtem, hogy nem ír senki./

Ajánlott tartalom