Re: Szerepjáték

Gabriella Martinotti Szomb. Május 05, 2012 9:23 am

Bekopogtam a csukott ajtón.
-Liliom, bent vagy? - suttogtam.
-Ki az? - kérdezte sírós hangon.
-Csak én, Fahéj - súgtam.
-Te bejöhetsz - ikertestvérem hangja nem kicsit remegett.
Benyitottam és kicsit megrettentem a látványtól. Liliom sebei ugyan már begyógyultak, de a lány még mindig sokk hatása alatt állt. Most éppen egy narancssárga-citromsárga színű kispárnát szorított magához, könnyei kis patakokban csordogáltak végig az arcán. Szeme kisírt, arca beesett.
-Jaj, kérlek, ne csináld ezt, Lil! - ültem le ikertestvérem mellé.
-Olyan... rettenetes volt! - Liliom újra felzokogott.
-Na, ne sírj! - simogattam meg a karját sután. - Miért nem engedsz be senkit rajtam kívül?
-Nem akarom, hogy Hiram így lásson. És azt sem, hogy a többiek így jegyezzenek meg... - motyogta bele a párnájába.
-És akkor nekem miért engeded meg? - kérdeztem kicsit furán, mert tényleg nem értettem.
-Ez egyszerű - nézett fel Liliom. - Azért, mert te az ikertestvérem vagy - mondta ki egyszerűen. - Benned megbízom.
Erre nem tudtam mit mondani, csak szorosan átöleltem Lil-t.
-Fehlia elment - súgtam, amikor kibontakoztam az öleléséből.
-Hova? - hökkent meg ikertestvérem.
-Szerintem megkeresi Ame-t - feleltem összeráncolt szemöldökkel.
-Micsoda? Önként belesétál az Ellenség csapdájába? - kapta ijedten a szája elé a kezét Liliom.
-Úgy tűnik - feleltem gondterhelten.
-Nem akarok több bajt - sírta el magát ismét ikertestvérem.
-Nem lesz semmi baj - húztam ki magam. - És most ne haragudj, de beszélnem kell valakivel...
Liliom visszefeküdt az ágyára, én pedig kiosontam és halkan behúztam magam az ajtót. Aztán rohanni kezdtem. Hiramot nem találtam a szobájában, így kiosontam a Térre. A pusztítás, amit az Ellenség okozott, ésszel felfoghatatlan. Egyedül Tulipánék házát kímélte meg a rombolástól, ezért a falu életben maradt lakói mind ebben a házban húzzák meg magukat. Szerencsére Tölgy is túlélte a hatalmas csapást. Sietős léptekkel vágtam át a törmelékkupacok között.
-Hiram! - kiáltottam. - Hiram!
-Itt vagyok, te bolond, ne sikíts! - dörmögte egy hang.
-Mit tudsz Fehliáról? - léptem bátyám elé, amikor előbújt egy kartondoboz alól.
-Elment megkeresni Ame-t - felelte gondterhelten.
-És Te ezt csak úgy hagytad? - támadtam Rá.
-Nem tehetek róla - védekezett Hiram. - Tudod, milyen, amikor valamit a fejébe vesz!
-Tudom, tudom, de ugye Te is tudod, hogy mit csinálhatnak Vele a Várban? - kiabáltam szikrázó tekintettel.
-Igen, igen, tudom - dörmögte Hir idegesen.
-Akkor megegyeztünk. Ha holnap reggelig nem érnek vissza, indulunk - szögeztem le ellent mondást nem tűrően.
-Jó, jó, persze, persze - legyintett Hiram és bár nem mutatta, a tekintetéből sütött a féltő aggodalom Fehlia iránt.
Megfordultam és visszasiettem a Tulipán-házba, hogy ismertessem a tervet a többiekkel.

Valérie Hautel Szomb. Május 05, 2012 10:19 am

- Ejj - haraptam a számba Mark láttán.
Az említett megállt előttünk és már szóra emelte a száját, csakhogy Will megelőzte.
- 12 - es terembe megyünk - Will Gideonra mutatott.
Mark vizsgálódva figyelt minket, úgy látszott nem nagyon hitt nekünk.
- És a két fogoly? - nézett Mark minket hitetlenkedve.
- A Nagyúr parancsára ők is velem jönnek.
- Veletek megyek. Fehliát úgy is én védelmezem. - karolta át a karom Mark. - Na lódulj Will!
Így kénytelenek voltunk nem a helyes irányba haladni. Mikor beléptünk a 12 - És terembe, mindenhol koporsók voltak. Nem volt nehéz rájönni, hogy az a hely ahol vagyunk a hullaház. Én viszont nem sok időt tölthettem ott, mert Mark hirtelen megszólalt.
- A Főnök előbb szólt, hogy kéreti Fehliát. Ti addig végezzétek az itteni tennivalókat.
- Ti meneküljetek. Én majd később csatlakozom - üzentem gyorsan Amének. Tartottam a szerepem, nehogy ők is bajba kerüljenek.
A következő pillanatban már a nagy, vaskos ajtó előtt találtam magam.
- Menjél be, az Uram hivat - utasított a férfi.
Engedelmesen bementem és szembetaláltam magam az Ellenséggel, már teljesen emberi volt.
- Nos Fehlia nem bírtam holnapig várni, ezért most akarom folytatni a "játékomat" - vigyorodott el.
És azonnal támadt is, alig bírtam kivédeni. Ezzel megzavartam kicsit, nem számított rá, hogy tudok varázsolni. Most én következtem, de a lánggömbömet egy pöccintéssel eloltotta.
- Azt hiszed, hogy ennyivel elintézhetsz? - kérdezte.
És egy pislogásnyi idő alatt egy jégtömbe varázsolt. Éreztem, hogy ez nagyon legyengít. Próbáltam tűzzel olvasztani, de nem nagyon sikerült, egyre erőtlenebb lettem.
- Engedjen ki! - ordítottam.
Erre elolvadt körülöttem a jég. Az Ellenség fölsegített.
- Most, hogy én teljesítettem egy kívánságodat, te is teljesíted az enyémet - mondta, az arcom pedig fehérebb lett mint a hó.

Gabriella Martinotti Vas. Május 06, 2012 6:30 am

Fehlia és Ame ma reggelre sem érkeztek meg, így elhatároztam, hogy azonnal elindulunk. Szerencsére a Fény Boszorkányok és a Fény Mágusok jó munkát végeztek, így már a legtöbb seb begyógyult. Csak Lily sebe makrancoskodik még mindig. A gyógyítóink próbálkoznak, de a seb minduntalan felszakad, ezért aztán a lányt nem vittük magunkkal.
-Jó, rendben, ki lesz a vezér? - kérdeztem, amikor reggel túrabakancsban és hátizsákkal a vállamon álltam a Tulipán-ház előszobájában.
-Hiram legyen! - ajánlotta Liliom.
-Micsoda? - horkant fel azonnal Pervinka. - Mindig csak a Te bátyád a vezér! Miért ne lehetne most Grisam?
-Jó, nekem mindegy - visszakozott azonnal ikertestvérem, aki nem szeret haragban lenni senkivel.
-Na - húzta ki magát elégedetten Viní és a csoport élére állította szerelmét.
Gyorsan haladtunk a már ismerős úton. A Várhoz érve már nem tétováztunk, hanem habozás nélkül léptünk be az Ellenség tanyájába...

Ismira Vas. Május 06, 2012 6:53 am

Lépéseket hallottam a folyosóról. A falhoz simultam. Milyen buta voltam,hogy Fehlia keresésére indultam! Will-el kellett volna maradnom...
-Most merre?-hallottam egy szörnyen ismerős hangot. Viní?!
-Hmm... Szerintem arra!-motyogta Grisam.
-Hát,szerintem meg arra!-válaszolta Hiram tökéletesen egyszerre Grisammal.
Előléptem a fal mögül-Szerintem erre van a jó út. Bár.. ha nem Fehliát keresitek...
-Ame!-kiáltott boldogan Fahéj,ám kezét gyorsan a szájához kapta. Nem akarja,hogy észrevegyék őket. Suttogva folytatta.-Hol vannak a többiek?
-Ki..kikre gondolsz?-a torkomban gombóc nőtt... Gideon... Ha ki kell ejtenem a nevét,vagy ha éppen meghallom...
-Hát Fehlia meg Gideon!-húzta föl a szemöldökét Hiram.-Ki más?
Szerencsémre Will sietett segítségemre. Te jó ég, remélem nem akarja a barátaimnak mutogatni... Gideont. Nagyot nyeltem.
-Ez az ellenség egyik katonája! Ez vitte el Gideont!-hasított Grisamba a felismerés. -Kötözzük meg és tömjük be a száját zoknival!
-Ne!-ellenkeztem. ezen eléggé meglepődtem én magam is.. hisz ő vitte a halálba Gideont. -Ő tud nekünk segíteni!
-De újra kérdezem! hol van Fehlia és Gideon?!-türelmetlenkedett Fahéj.
-Fehlia nagy bajban. Gideon.. már nincs bajban.-válaszolt halálos komolysággal Will. Hogy tud ilyen nyugodt maradni? Az arcát fürkésztem és mikor ezt észrevette, összerezdült.. Miért?
-Hol van?-tágult ki Hiram szeme.
-Fehlia azt hiszem a nagyúrnál,Gideon pedig..
-..Nem tudjuk hol!-vágtam a szavába. Felvont szemöldökkel pillantott rám és megrántotta a vállát.

Valérie Hautel Vas. Május 06, 2012 7:01 am

Kitekintettem az ablakon, már másnap volt. Majd mereven bámultam az Ellenségre.
- Mit akar tőlem? - sziszegtem.
- Szükségem van rád. De még nem tudhatod meg, hogy miért - válaszolt.
Mégis mire kellek én? Még varázsolni se tudok normálisan! Az alak hirtelen megindult felém, miközben számomra ismeretlen varázsszavakat mormolt. Úgy éreztem mintha bezárnának valamibe.
- De előtte még felkészítelek. Mostantól örökre a várban kell lenned, ha szökni próbálsz rosszabb lett - tette a vállamra a kezét.
- Maga egy mocsok! - pofoztam fel és a könnyeimmel küzködve kiviharoztam a teremből.
Mark már nem volt a folyosón és én őrűlt módon futottam. Egyszercsak egy nővel találtam szembe magam. Lelassítottam a lépteimet, az ellenség embere volt, mivel a testéből fekete füst áradt. Miután meglátott rémült arcot vágott és sietősen meghajolt. Aztán tovább haladt. Én viszont érthetetlenül álltam. Miért hajolt meg?

Violet- Sage Hétf. Május 07, 2012 12:36 am

Tovább indultunk a várban, hogy megkeressük Fehliát és Gideont. Út közben nagyon rossz érzés fogott el. Valakivel baj történt.Gideonnal. Haladás közben Amehez csatlakoztam.
- Mi történt Gideonnal? Nagyon rossz érzésem van és te biztos tudod!
- Gideon . . .- a lány könnycseppeivel küzködött és ekkor már tudtam nagy a baj. Mindketten megálltunk egymás szemébe nézve. Végül Ame kibökte:
- Gideon meghalt! Kérlek többet ne kérdezz!- mondta és első könnycseppei úgy futottak végig az arcán, mintha csak versenyen volnának- Te tudnál segíteni rajta? Hisz ott a varázskönyved! És amúgy is nagyon erős boszorkány vagy!- a szemében ugyanakkor csillant meg a fény és a reménység is.
- Ame! Ez nagyon veszélyes! Ráadásul tiltott varázsige! Aki ezt a varázslatot beveti,megbűnhődik , azzal , hogy több barátja is meghal a feltámasztott helyett! Azt akarod , hogy a csapatunkból többen is meghaljanak? Sajnálom nem segíthetek!- könnyek férköztek a szemembe , mert nem akartam Amenek rosszat,de nem tehettem semmit ez ügyben.
- Nem a te hiii . . . Báháhád!- tört ki belőle az zokogás.
Sokáig tartott míg megvígasztaltam, de nem ez volt az egyetlen gondunk. Észre se vettük hogy a többiek nincsenek itt. Nagyon lemaradtunk.

Valérie Hautel Hétf. Május 07, 2012 9:01 am

Továbbra is érthetetlenül álltam, de egyszercsak hangokat hallottam. A nő akivel az előbb találkoztam, visszatért. Ismét meghajolt, aztán meggyőző hangon folytatta.
- Üdvözöllek Leya! Én Diana Lengalin vagyok, én leszek a kiképződ. Képzésed egyetlen egy feladatból áll. Ha teljesíted szándékod szerint lesz jó vagy rossz neked.
Nem nagyon értettem a dolgot. Főleg azt nem, hogy miért hívott Leyának. De nem sok időm volt ezen gondolkozni, mert mire pislogtam egyet egy oszlopon álltam, körülöttem légüres tér. Aztán előtűnt egy vékony botszerű valami.
- Vedd el a botot! De repülés és varázslás nélkül! - hallottam Diana hangját, de hiába néztem körbe, nem láttam sehol.
- Mi van ha nem vagyok hajlandó teljesíteni? - kérdeztem.
- Akkor megöljük az egyik barátnődet, mondjuk Violetet. Úgyis eljöttek megmenteni téged - kacagott fel a nő.
Ettől nagyon felhúzott és elkezdtem rohanni a bot felé. Csakhogy, mikor leértem az oszlopról, zuhanni kezdtem. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy belekapaszkodtam az oszlopba és azon csúsztam le. Ez még könnyű volt, felmászni már nehezebb. A tenyerem már iszonyatosan fájt. Leültem az oszlopra és próbáltam normálisan gondolkodni.
- Á megvan! - csillant meg a szemem. - Ennek a feladatnak nincs megoldása!
- Pedig van, rossz helyen kerezsgélsz - mondta a kiképző.
- Feladhatom? - tudakoltam, mert tényleg más lehetőséget nem láttam. Futással max megöltem volna magam. Repülni, varázsolni nem lehetett. A Királyok Kardja nem ért el odáig. Xemerius pedig nem volt velem.
- Nem hiszem, hogy azt akarod, hogy Violet meghaljon!
- Maguknak ehhez nincs joguk! - háborodtam fel.
- Mihez?
- Hogy másokat csakúgy lekaszaboljanak!
A nő csak röhögögött, választ nem adott, az én szemem meg csak úgy forgott a dühtől.
- Nyugalom, nyugalom Fehlia! - nyugtattam magam és kizártam a fejemből Diana kacagását.
Teljesen kényelmesen fölálltam és elindultam a bot felé. Leléptem az oszlopról, de nem zuhantam, türelmesen a céltárgy felé igyekekeztem.
- Most vagy soha! - nyúltam végül érte.
Nem történt semmi. Rájöttem, hogy a megoldás a nyugodtság és a türelmesség. Ismét a folyosón voltam, a bot már nem volt a kezemben. Diana előttem mosolygott, visszamosolyodtam rá. Már nem gondoltam gonosznak, csak egy embernek aki a munkáját végzi. Ő elindult, én pedig követtem, végre kiderül, hogy miért kellettem én.
Egy, nagy, tágas terembe értünk, föl volt díszítve. Rengetegen összegyűltek itt az Ellenségtől. Mindenki engem nézett. Susmorogtak, meghajoltak, rém idegesítő volt. A terem közepén egy trón és egy fedeles ágyszerűség volt. Az Ellenség beleült a trónba, engem pedig az ágyszerűségbe tetettek. Lehajtották a fedelet, nem is értettem, hogy hogyan kaptam levegőt. Ez csak a kisebb gond volt, mert maga az egész dolog se volt kellemes. Úgy gondoltam, hogy belülről és kívülről is égek. Először nyugodtan tűrtem, pedig nagyon fájt. De egyre jobban erősödőtt és ezzel együtt a nézősereg is hangosabb lett. A szemem már könnyezett és egy foknál a tűrőszintem feladta a szolgálatot, hangot adtam annak amit érzek. Ordítottam, sírtam, visítoztam, bőgtem. De egyre jobban erősödőtt.
- Uram hagyja abba! Meg fog halni! Nem éri meg! - hallottam Diana kétségbeesett hangját, beszédét többen is helyeselték.
- Dehogy hagyom! Végre megkaphatom! És milyen könnyen! - reagált az Ellenség.
Ekkor már olyannyira kibírhatatlan volt, hogy már szinte a hangom is elment. Egy utolsót tudtam még pródukálni, de az sikoly, sírás, ordítás is bőgés volt egyben. Utána elsötétült minden. Csak egy becsapódó ajtót hallottam. És egy számomra oly kedves hangot... Hiram!

Ismira Hétf. Május 07, 2012 8:41 pm

Ismerős csatakiáltást hallottam. Felkaptam a fejem. Violet is hallotta.
-Hiram!-néztünk egymásra.
-Igen. Ő volt az. Onnan jött.-mutattam egy folyosó felé.
-Biztos vagy benne? Szerintem onnan...-mutatott pontosan az ellentétes irányba.
-Igen. Itt "lakom" már majdnem egy hete. Végigjártam az egész kastélyt,és ez a kiáltás a nagyteremből jött. Ha Hiram ott van,biztos megtalálták Fehliát!-ragyogott fel a szemem.-Ó,bárcsak itt lenne Will! Ő oda tudna vezetni minket... De...
-De? Mi de?-faggatott Violet.
-Xemerius segíthet!-böktem apró barátomra. Violet felvonta a szemöldökét.
-Ő.... Én nem látom.
-Hát persze,hogy nem látod! Hiszen démon!-oktattam ki,és Xemeriushoz fordultam.-Oda tudsz minket vezetni? Kérleek...
-Természetesen! Kövessetek! És nem maradjatok le!-és nekilódult a folyosónak,Violete karom ragadtam és futottunk utána. Xemerius sok kanyarodás,lépcsőzés után egy hatalmas kapu előtt állt meg.-Itt vannak. Érzem a szagukat.
És valóban. Megint kiáltás.
Violet a szájához kapott.-Ezek harcolnak!
-Hát persze! Hiszen ki kell szabadítani Fehliát!-forgatta szemeit Xemerius.
-Bemegyünk?-kérdeztem elszántan. Violet feltűrte blúza ujját,és nevetett:-Nem hagyjuk ki!
Mosolyogtam. Bátor lány...Jó neki. -Indulás!-és a kilincs után kaptam. Mikor kinyitottam az ajtót,alig jutottam levegőhöz... Te jó ég! tömény vérszag..
-Azt...Azt hiszem elájulok...-suttogtam,de befogtam az orromat, és beljebb léptem. Első amit.. bocsánat akit megláttam a Nagyúr volt. Különféle varázslatokat küldött barátainkra. Utána Willt pillantottam meg... De nem a mi oldalunkon. Mérges lettem.
Odarohantam hozzá, és földre tepertem.-Áruló! Akkora..akkora..-és elkezdtem püfölni a hátát.-Gyűlöllek!

Ginevra Martinotti Hétf. Május 07, 2012 9:14 pm

- Grisam! Szerintem nem erre kéne menni - torpantam meg hirtelen.
- Mert? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Mert... mert... - próbáltam értelmes választ keresni, de nem találtam. A valódi ok, az volt, hogy George - így hívják a szellemet, akivel megismerkedtem a barlangban - megmondta, hogy merre kell menni. Ő ismeri az utat, hiszen ebben a várban halt meg. A Jók oldalán harcolt, aztán elfogták, sokáig volt ebben a várban, ismer minden titkos utat. Aztán kivégezték. Szegény, de ha nem végezték volna ki, akkor most nem lenne itt velem.
- Na, miért, kisasszony? - tudakolta Grisam.
- Azért, mert... tudom - jelentettem ki.
- Hát, akkor te menj arra, mi meg megyünk a másik irányba - adta ki az utasítást Pervinka. El is indultam arra, amerre George mondta, mikor valaki megfogta a vállam.
- Várj! Én is veled megyek!
- Daniel? - fordultam meg hirtelen. És valóban, a fiú ott állt velem szemben. De nem csak ő, ott volt vele Fahéj is. - Jöttök velem?
A két fej egyszerre bólintott és valahol mélyen olyan hálás voltam nekik, de most erre nem volt idő.
- Rendben. George! Mutasd az utat! - adtam ki az utasítást a szellemnek.
- George? - csodálkoztak mind a ketten.
- Majd később elmondom - lihegtem futás közben, mert a kísértet borzasztó gyorsra vette a tempót. Szűk folyosókon futottunk végig, majd hirtelen egy csapóajtóhoz értünk.
- Ezen be kéne mászni? - tudakoltam félve, ugyanis irtózom, az ilyen helyektől. A szellem pedig bólintott. Bemásztunk a csapóajtón és egy újabb szűk folyosón mentünk végig.
- Liliom! Csinálj valami fényt! Az orrom hegyéig se látok! - suttogta ingerülten Fahéj.
- Solem sursum! - és a kis fénygömb föllebegett a fejünk fölé.
- Huh, köszi, sokkal jobb - mondta ekkor Daniel, majd egy hatalmasat kiáltott, ugyanis beleesett egy verembe.
- Jól vagy? - guggolt a gödör mellé Fahéj.
- Persze - hangzott a válasz - De ezt meg kell néznetek! - mondta a fiú, így hát mi is leereszkedtünk. A terem - mert, hogy egy terembe estünk - csodálatos volt. Kristályból volt a padló, kristályok lógtak mindenhonnan.
- Ez gyönyörű! - ugrándoztam egyik lábamról a másikra.
- Igen, Liliom. Ez a kristályok terme, amit 1723-ban készítetett II. gróf... - kezdte volna George, de belefolytottam a szót.
- Fahéj... - suttogtam - Nézd ki van a sarokban!
Mind a ketten megfordultunk és a terem sarkára meredtünk. Két ismerős arc, két ismerős mosoly...
- Anya... - suttogtam.
- Apa... - suttogta Fahéj, Daniel pedig csak bámult ránk.

Gabriella Martinotti Hétf. Május 07, 2012 10:44 pm

Micsoda? Nem, nem, az nem lehet! Liliom felsikított és már rohant... volna, ha el nem kapom a kezét.
-Megőrültél? És ha csapda? - kérdeztem, de egyre nehezebben tudtam parancsolni az érzelmeimnek.
-Nem, ez nem az! - próbált szabadulni ikertestvérem. - Anya és apa... - örömkönnyek csordogáltak az arcán.
Összehúzott szemekkel néztem meg magamnak a két alakot, akik döbbenten néztek vissza ránk.
-Jól látom? - suttogta az "apa-szerű" lény.
A nő csak a szája elé kapta a kezét és könnyes szemmel meredt ránk.
-Fahéj! Liliom! - a férfi elkezdett felénk szaladni.
-Nem! - kiáltottam, megállásra késztetve a lényt. - Egy lépést sem tovább!
-Fahi, mit csinálsz? - kiabált ikertestvérem és megpróbált kiszabadulni.
-Menjen innen! - kiáltottam az idegenre és éreztem, hogy az első könnycsepp folyik lefelé az arcomon. - Maga nem az igazi apánk!
-Fahéj! Drága kislányom, hát nem ismersz meg? - a férfi hangja lágy volt és simogató.
A szeme végtelenül szomorú volt, karját kinyújtotta felém, mire hátraléptem egy lépést.
-Ne fájdítsa tovább a szívemet! - kiáltottam, miközben éreztem, hogy a könnyek már csapatostul folynak az arcomon.
Egy pillanatra megenyhült a szorításom és Liliom kapva kapott az alkalmon. Kitépte magát a kezeimből és az idegenek felé szaladt.
-Anya! Apa! - sikította és az ölükbe vetette magát.
-Kicsi lányom! Édes, kicsi lányom! - az "anya-szerű" lény sírva simogatta ikertestvérem haját, de a férfi még mindig engem nézett.
-Fahéj - suttogta, végtelen szomorúsággal a hangjában. - Hát nem ismersz meg?
Sírva megráztam a fejemet, hátráltam egy lépést és már csak azt vártam, hogy az idegenek elrabolják az ikertestvéremet.
-Gyere vissza, Liliom! - kiabáltam, de a lány nem engedelmeskedett.
Még mindig szorosan a nő ölébe simult és hívogatóan intett a kezével. Én megráztam a fejem.
-Fahi, szerintem menj oda! - suttogta mellettem Daniel.
-Csapda! Biztos, hogy csapda! - magyaráztam könnyes szemmel.
Ekkor a nő egy altatódalt kezdett énekelni, mire megdobbant a szívem. Emlékeztem erre a dalra. Féléves korunkig anya ezzel ringatott álomba minket.
-Fahéj! - nyújtotta ki a kezét ismét a férfi. - Még most sem ismersz meg?
Megráztam a fejem.
-Mindig ilyen önfejű voltál. Világéletedben a magad útját jártad. Makacs kisbaba voltál, annyi szent - mosolygott a nő.
-A kedvenc játékod egy éjfekete pamuttakaró volt, azzal a aludtál egészen féléves korodig - vette át a szót a férfi.
Honnan tudják? Valóban így volt, de honnan tudják?
-ÁÁÁÁÁ! - ordított valaki közvetlenül fölöttünk.
-Hiram! - kiáltottam fel Liliommal, a nővel és a férfivel együtt.
-Azonnal ki kell jutnunk! - töröltem meg a szememet. - Kirobbantom a tetejét! - határoztam el.
-Lehetetlen - suttogta az idegen férfi. - Nagyon erős varázslatok védik.
-Nappal van - járt folyamatosan az agyam. - Liliom, Te tudsz repülni! Vigyél ki minket innen!
Ikertestvérem bólintott és a kezét nyújtotta nekem. Felemelt és kivitt a felszínre. Daniellel ugyanezt tette meg. Már ment volna vissza, de rákiáltottam.
-Ne hozd fel Őket!
De Liliom megint nem hallgatott rám. Felhozta a két idegent is. Nem tetszett a dolog, ezért nem mentem a közelükbe sem.
-Akkor most… FUTÁS! – kiáltottam és eszeveszett tempóban rohantunk arrafelé, ahonnan Hiram hangját hallottuk.

Ismira Kedd Május 08, 2012 4:28 am

Will megpróbált lelökni magáról,de én egyre erősebben ütöttem.
-Gyűlöllek te szemét!-kiabáltam könnyes szemmel. -Áruló! Nem csak megölted Őt,de még el is árultad! Meg engem is! Gyűlöllek!
-Ne! Amelia! Hagyd,hogy megmagyarázzam!-ragadta meg a kezemet,de nem engedtem magamat. ekkor Fahéj,Liliom,Daniel és két másik ember érkezett. -Segítsetek Hiramnak!-kiáltottam feléjük. egyetlen pillanatig nem figyeltem Willre, és máris maga alá temetett.
-Engedj!-lihegtem,mert teljes testsúlyával rám nehezedett. -Nem..Nem kapok levegőt! Engem is meg.. meg akarsz ölni?!-kapkodtam levegő után.
-Nem! Engedd,hogy lemagyarázzam!
-Nekem Te nem tartozol magyarázattal! Az ellenségem vagy! Ne hallgatlak meg.
-Hát,akkor én sem. Ha ellenségek vagyunk..-egy kést húzott elő az ingéből-...akkor csak egy dolgot tehetek.
Meg akar ölni?! Nem..Nem... Nem akarok meghalni!
-Engedj!-vergődtem. -Legalább hadd jussak levegőhöz!
-Épp az előbb mondtad,hogy Te nem hallgatsz meg engem. akkor én sem téged! De kaphatsz még egy esélyt! Hallgass meg! Nem akarlak megölni!
Dühösen fújtam egyet,bár nem kellett volna... Így is kevés a levegőm.-Na persze. És miért nem?!
-Mert...-kereste a szavakat.
-Jaj,Will kérlek! Engedj levegőt venni! Megfulladok!
-De hallgass meg! Esküdj meg,hogy meghallgatsz!
-Ha ez az ára az életemnek... De nem! Nem hallgatlak meg! Még sem! Hisz úgysem akarsz megölni... huh...De miért is?
-Furcsa kis beszélgetés mondhatom.. Dúl felettünk a csata.
-Nem csak felettünk! a lábamon meg a kezemen is!-néztem rá csúnyán. -Engedj! Komolyan! ez igazságtalan! Te nehezebb vagy!...Most már tényleg nincs levegőm! könyörgök! Engedj...
-Csak ha meghallgatsz!
Csak bólintani volt erőm..Ha most azonnal nem könnyít a mellkasomon,megfulladok!
Könyökre emelkedett. -Meghallgatsz?
Úgy szívtam magamba a levegőt,mintha víz lenne. -Igen!-lélegeztem nagyokat.-Szóval?
-Köszönöm.. Ott kezdem,hogy miért is nem akarlak megölni.
-Rendben. De gyorsan mesélj! Elég kényelmetlenül érzem itt magam...-próbáltam magamtól eltolni a fiú testét.
-Mi bajod van velem? Hmm?
-Veled? Semmi bajom! Csak kényelmetlen a padló..tudod kemény a kő...
-Ez márvány. És szőnyeg van alattad.
-Áá..Direkt így tepertél le,nehogy rossz legyen nekem! Nem nagyon sikerült...
-Most nyavalyogsz,vagy folytassam?
-Inkább nyavalyognék.-mosolyogtam. Ezzel a mosolyommal bárkit ki tudok borítani... Hehe!
-Akkor folytatom. Szóval...-már megint nem találja a szavakat...
-Segítsek kicsit?
-Igen.-vigyorgott hálásan.
-Azért mert imádtad Gideont,és most bűntudatod van?-megrázta a fejét.-Meert... Nem bírod a vért?-megint fejcsóválás.-Mert nem akarsz pokolra jutni?-még mindig fejrázás.-Akkor nem tudom...
-Szeretlek.-suttogta,és gyengéden megcsókolt... Na erre nem számítottam! De most komolyan?! Ez teljesen hülye! Megöli a szerelmemet,erre szerelmet vall...
Nem bírtam tovább gondolkodni. Visszacsókoltam.

Gabriella Martinotti Kedd Május 08, 2012 7:56 am

Berontottunk a terembe. Azonnal felmértem a terepet. Ame egy fiúval hadakozott, Hiram szörnyek garmadájával küzdött egy hatalmas, izmos farkas alakjában, Fehlia pedig...
-ÁÁÁ! - sikította Liliom.
Innen már tudtam, hogy Ő is meglátta Fehliát. A látvány teljesen letaglózott, Ame kiáltása rázott csak fel kábultságomból.
-Segítsetek Hiramnak! - kiáltotta felénk.
-Azonnal! - kacsintottam és egy kígyófejű farkas alakját felvéve bátyám felé rohantam.
-Megállj csak! - állt elém egy harcos a Gonosz seregéből.
-Menj előlem, amíg szépen mondom! - sziszegtem és egy óriási tűzlabdát küldtem tátott számból ellenségem felé, ami abban a minutumban felpörökölte.
Tovább szaladtam Hiram felé, de újabb és újabb akadályokba ütköztem. Mindegyiket sikerült leküzdenem, de éreztem, fogytán az erőm. Végre bátyám mellé értem.
-Mentsd meg Fehliát! Fedezlek! - súgtam oda Neki.
Hiram bólintott és elrohant.
-Sipirc innét! - sivítottam. - NECO! - gyilkos átkom rögtön telibe talált két fenevadat.
-SOLEM! SOLEM SURSUM! - hallottam Liliom hangját, majd éreztem, hogy Fény áraszt el mindent.
Ikertestvérem értette a dolgát és a Sötétség Mágusait és Boszorkányait Fénnyel támadta. De amikor a világosság elapadt az Ellenségeink ugyanolyan sokan, ha nem többen lettek.
-Ez nem igaz! - sziszegtem.
Már kényelmetlenül éreztem magam felvett alakomban, így visszaváltoztam kislánnyá.
-Nesztek, mocskos férgek! NECO! NECO! - gyilkos átkokkal hátráltattam a Gonoszt, de egy idő után már teljesen elfáradtam.
Átkaim már gyengébbnek mutatkoztak és én sem voltam már a legjobb formámban.
-Hagyd, majd felváltalak! -hallottam a férfi hangját, aki apám alakját felöltötte.
-Te is Ellenség vagy! Hagyj békén! - kiáltottam vissza.
-Kislányom, hát nem érted? Az igazi szüleid vagyunk! -ordította a férfi.
-Hagyd, majd én elintézem! - a nő szólt.
Még javában harcoltam, amikor anya alakját felvevő lény elkapott onnan. A férfi beállt a helyemre és azonnal aprítani kezdte a Gonoszokat. A nő magához ölelt.
-Hagyjon békén! - harcoltam, de az idegen nem engedett.
-Mindig egy ritmusra járt a szívünk - suttogta. - Hallagsd a dobogását!
Egy pillanatra elcsendesedtem és megtettem, amire kért. És valóban! A szívünk egy ritmusra járt! A szememet elborították a könnyek.
-Anya - súgtam és megöleltem.
-Kislányom - édesanyám is zokogni kezdett.
-Ne haragudj, hogy kételkedtem! - öleltem még mindig.
Egy örökkévalóságig öleltem volna, de aztán nagy nehezen elszakadtam Tőle.
-Harcolunk? - kérdeztem mosolyogva.
-Harcolunk - bólintott anya és egymás oldalán szaladva rohantunk segíteni apunak.

Ismira Kedd Május 08, 2012 8:19 am

-Te szemét! Mit művelsz?!-löktem le magamról Will-t.
-Engedted!-védekezett.
-Mit tehettem volna?! Rajtam feküdtél!-kiabáltam felháborodva. -Jobb lett volna,ha megöltél volna!
-Valld be,hogy tetszett!-ragadta meg a csapkodó kezem.
-NEM! Hogy képzeled?!-összeszedtem minden erőmet és ledobtam magamról. -Reménykedj,hogy senki sem látta!-fenyegettem, felpattantam és csatlakoztam a csapatunkhoz.
-Na? Legyőzted?-faggatott Fehlia,mikor elértem hozzájuk. Szegény nagyon kifáradt már.
-Igen. Teljes mértékben.

Valérie Hautel Kedd Május 08, 2012 8:28 am

Ame odajött hozzám, de nem nagyon tudtunk beszélni, mert a következő pillanatban egy átkot küldött valaki rám. Minden sötétedni kezdett, de azt kiválóan láttam, hogy Will tűnik fel Ame háta mögött, mormol valamit, mire a lány negfordul és megcsókolja.
Mikor felébredtem, minden csendes volt. Nem a nagyteremben voltam. Hamarosan egypár nővérszerű lény közeledett felém.
- Leya fölébredt! - kiabállták.
- Hol vavavagyok? - dadogtam.
- Ahol Önnek lennie kell. A Nagyúr szobájában - mondták egyszerre.
- Hogy mi?
- Itt folytathatja a kisérletét. Mert még nem végzett. Kint pedig csata folyik.
- ENGEDJENEK EL! - ordítottam de már késő volt, meg voltam kötözve... kígyókkal, minden mozdulásra fenyegetően felszisszentek.
Legnagyobb rémületemre ismét megjelent az Alak. Ekkor már feladtam. Még egy ilyen támadást, nem bírok ki.

/ Na szóval német cserediák jön hozzám, nem nagyon leszek. /

Ismira Kedd Május 08, 2012 8:15 pm

Fehliához oldalaztam,de sajnos nem tudtunk beszélni,mert egy igen erős átkot küldött rá az egyik férfi. Láttam,ahogy kezd összeesni.
-Fehlia!-kiáltottam utána,de láttam,hogy nem hallja amit kiabálok.-Fehlia! Ne, most nem halhatsz meg!
-Nem fog meghalni.-lépett mögém Will.
-De igen! Meg fog!-fordultam felé. Keze közé vette az arcom és egyik ujjával letörölte a könnyemet.
-Nem fog. Ígérem!-mormolta és megcsókolt. Kétségbeesetten kaptam el a karját,miután elengedett.
-Nem hagyhatsz itt! Félek!
-Az imént még azt mondtad,hogy hagyjalak békén!
-Meggondoltam magam!-vágtam rá,és visszafordultam Fehliához. Legalább is visszafordultam volna,de már nem volt ott,ahol az előbb.
-Elterelted a figyelmemet!-vádoltam Willt.
-Mi? Nem,én nem... Kérlek,higgy nekem!
Tanácstalanul kapkodtam a fejem jobbra-balra. Hol van Fehlia?!
-Merre vitték?-kérdeztem meg Willt. -Mondd meg! Te biztosan tudod!
-Nem! Nem tudom,de...-szemében remény csillant.-..megkérdezhetem!-mosolygott elégedetten.
-De gyorsan.. kérlek!

-Rendben. Erre kell menni.-húzott maga után Will nagyjából két perc múlva.
-Biztos vagy benne? Tudod,hogy merre kell menni?
Nem válaszolt,hanem csak húzott maga után. Egy nagy faajtóhoz értünk.. ijesztő alakok díszítették.
Will belökte az ajtót. Hangosan nyikorgott,majd mikor visszazárta nagyot csattant.
A Nagyúr ot állt a szoba közepén,Fehlia pedig ott támaszkodott előtte.
-Köszönöm Will,hogy elhoztad,de már nincs rá szükségem. Mindaz,ami benne megvan, ebben a lányban...-Fehliára mutatott-...többszörösen is.
-Te..-könny szökött a szemembe-..elárultál!
Nem nézett rám. -Uram. Mit csináljak vele?
-Azt mondtam,már nincs rá szükségem! De az előléptetést megkapod.
nincs rám szüksége... Will tökéletesen értette mire céloz.. Éppúgy mint én. Nincs rám szüksége...
-Fehlia...-suttogtam és barátnőm tekintetét kerestem. Üveges volt és alig jutott levegőhöz. az ő sorsa most jobban fáj,mint a sajátom...-Visszajövök érted!-tátogtam.
A Nagyúr elmosolyodott.-Nem fogsz.-motyogta mézesmázos hangon,úgy hogy csak Will meg én hallottuk.
Will idegesen lépegetett.- Muszáj nekem... Én nem bírnám...
-Igen. Te hoztad el,tiéd a megtiszteltetés.-nevetett a Nagyúr,de amikor látta,hogy Will komolyan gondolja elkomorodott.-Ez parancs.
Will ijedten nyelt egyet,karon fogott és kivezetett a nagy,nyikorgós ajtón.

Gabriella Martinotti Szer. Május 09, 2012 8:16 am

-NEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! - Hiram üvöltése visszhangzott a hatalmas teremben.
"Fehlia!" dobbant meg a szívem. Mit csinálhatott Vele az a szörnyű lény?
-Anya! - kiáltottam, mire az egyik félelmetes teremtmény megindult felém.
Nem féltem, hanem azonnal a testébe döftem a fénykardot, amelyet Liliom varázsolt nekem.
-Anya! - kiáltottam megint.
-Igen, kislányom? - hallottam édesanyám hangját.
-Fehlia bajban van! Ki kell szabadítanunk! - szeltem ketté újabb két szörnyet.
-Innen nem tudunk kijutni! - hallottam apa hangját. - Túl sok az ellenség!
Igaza volt. A szörnyek tengere szinte ellepett minket és nem tudtam volna megmagyarázni, hogy sikerült felülkerekednünk. És ekkor eszembe jutott valami.
-Liliom! - kiáltottam. - Liliom!
-Itt vagyok! - libbent mellém ikertestvérem.
-A közös varázslatot! - üvöltöttem és a fénykarddal hadonászva magam körül próbáltam megakadályozni, hogy széttépjenek.
-De... De azt még a múltkor sem tudtam, hogy csináltuk! - riadt meg Liliom.
-Nem baj! Csináljuk meg, vagy végünk! - a fénykardom már halványodni kezdett.
Ikertestvérem figyelmeztetett is, hogy nem marad fenn örökre a fegyverem.
-Most vagy soha, Liliom! - üvöltöttem.
És mintegy végszóra, a kardom is elenyészett.
-Jó. Rendben - a húgom mélyen a szemembe nézett. - Három, kettő, EGY! - kiáltotta.
Erősen koncentráltam és megragadtam Liliom kezét. Pár pillanat múlva azonban...
-ÁÁÁÁÁÁÁ! - sikította ikertestvérem és még éppen időben vetődött oldalra.
Engem azonban elért a szörnyeteg találata és pár méterrel arrébb röpített. Az arcomon azonnal vékony csíkokban csordogálni kezdett a vér.
-Ezt még megbánod! - sziszegtem. - NECO! - kiáltottam és szétrobbantottam a szörnyet.
-Nem sikerült! - jajgatott Liliom.
-Újra kell próbálnunk! - válaszoltam. - NECO! NECO!
-Fedezünk Titeket! - hallottam anyu és apu hangját.
-Én is segítek! - Violet is mellénk állt.
-Koncentrálnunk kell! - ragadtam meg ismét húgom kezét.
Erősen koncentráltam, bár némiképp akadályozott benne a mély seb a fejemen, ami egyre erősebben lüktetett. És akkor megtörtént. Egyre nagyobb és nagyobb kör alakú hullámok kapták derékba az Ellenség embereit, mígnem már csak a mi csapatunk maradt életben.
-Huh - rogytam a földre. - Megcsináltuk!
-Fehlia! - kiáltotta Hiram.
Azonnal felugrottam a földről.
-És Ame! - figyelmeztetett Violet.
-Keressük meg Őket! Gyorsan! Nincs vesztegetni való időnk! - kirohantam a teremből.
Mögöttem szaladt anya, apa, Liliom, Hiram, Daniel és Violet. Az aggodalom csaknem az őrületbe kergetett. Nagyon féltettem a barátnőimet és őrületesen féltem attól, hogy mire megtaláljuk Őket, már késő lesz...

Ismira Szer. Május 09, 2012 12:32 pm

Will nem engedte el a kezem,bármennyire is ráncigáltam... Még harapdáltam is! Pfuj! De lassan kezdtem lenyugodni.
Éppen az ingujjával babráltam, mikor tanácstalanul megtorpant egy kicsi,szürke vasajtó előtt.
-Én az óriási faajtókat jobban kedvelem...-morogtam. Nem mozdult. -Legyünk túl rajta!-húztam ki magam bátran.
Az ajkába harapott és belökte az ajtót. Bátran lépdeltem utána,mikor Fahéj és Liliom sikolyát hallottam.
-Bajban vannak! Segítenünk kell!-jött reflexből,de... a körülmények nem voltak éppen megfelelőek... Will szomorúan lehajtotta a fejét.
-Erre.-motyogta, és elindult a hosszú folyosón.
-Azta! Will! Az első szavad hozzám vagy harminc perce! Gratulálok! Ding-ding! Megnyerte a főnyereményt! hogy mi is ez? Tráptádádádáááá...-lehangolva folytattam-...elég értékes,és csak egy van belőle..(tudtommal) Az ön nyereménye...- elé álltam -az életem. Azt csinálsz vele,amit csak akarsz. Mégis,mi értelme lenne az életnek?!-kezdtem el filózni-Gideon halott! Fehliát meg tervezik ölni! Te meg áruló vagy! Az életem részei lassan.. lassan elhalnak! De legalább is megromlanak.-tettem hozzá savanyú mosollyal.
-Tessék?-vonta fel a szemöldökét Will.-Meghalni? Mi nem akarunk... Ohohó! Várjunk csak.. Itt félreértés történt!
-Valóban?!-ragyogott fel a szemem.
-Igen. A Nagyúr megkínozni akar,és újra elvenni a virágot meg Xemeriust.
-Sokkal jobb.-nevettem gunyorosan.-És te kell csináld?
-Elvileg igen... De nem akarom...De végül is..ha lázadok,legalább együtt halunk meg!
-És ha magamtól átadom? Az.. az jó úgy?
-Lehet.. Nem tudom. Nem csináltam még ilyet,de biztos nem nagy élmény.-engedett a szorításán. Magához vont.-Nem akarlak elveszíteni. Te vagy az egyetlen akit szerethetek!
Meghatott őszintesége. Óvatosan eltoltam magamtól,kivettem a hajamból a virágot,magamhoz hívtam Xemeriust és Will kezébe helyeztem.-Vigyázz rájuk!
Meglepődötten pislogott.-Te önként átadod?!
-Igen. Nem akarom,hogy megkínozz,már volt egyben részem és be kell hogy valljam,nem nagy élmény...
-Meggondolatlan vagy. Ezt szeretem...-mosolyodott el.
Megvontam a vállam. -Rendben. De mostantól ellenségek vagyunk.-a hasába bokszoltam. Összegörnyedt.-És én most szökni fogok! Szia!-pusziltam homlokon, és vidáman elrohantam.

Gabriella Martinotti Pént. Május 11, 2012 6:26 am

-Na jó! Ezek mindenhol ott vannak? Nesze neked! - a gömbvillám telibe kapta a trioktidát, de az mintha meg sem érezte volna. - Ez nem igaz! - sziszegtem.
Liliom fényostorokkal sebezte a szönyet, de ezt szintén nem érezte meg a Sötétség Teremtménye.
-NECO! - kiáltotta egyszerre anya, apa és Hiram.
A három gyilkos varázs ereje összeadódott és hihetetlen erővel csapódott a trioktidának. De a szörny csak elbődült és megrázta a fejét. Azt hittem, hogy egy kicsit elgyengitettük és már léptem volna oda, hogy én fejezzem be, amit a családtagjaim elkezdtek, ám ekkor a szörny felemelte a fejét. Ijedten hátrahőköltem, de már nem volt menekvés. A trioktida lesújtott. Egy pillanatra minden elsötétült, majd kinyitottam a szememet. Éreztem, hogy az arcomon csorog valami meleg. Vér volt. Nagy valószinüséggel felszakadt a régi seb.
-Fahéj! - sikitotta anya és odarohant hozzám. - Jól vagy, kislányom?
-Na jó! - sziszegtem és feltápászkodtam. - Hiram! Liliom! Itt az idő! - néztem mélyen a szemükbe.
Ikertestvérem és bátyám csak bólintottak. Megértették, mire gondolok. Háromszög alakban elhelyezkedtünk a trioktida körül, amig anya, apa, Violet és Daniel fedezett bennünket.
-A Fény ostora! - kiáltotta Liliom és a szörny nyaka köré fonódó vékony szálat nézve önkéntelenül is bólintottam egyet.
A Sötétség Teremtménye dobálta magát, vergődött és üvöltött, de ikertestvérem erősen tartotta.
-Most! - suttogtam Hiramnak. - Cordélia és Cseresznyécske testvérek kiváló és tévedhetetlen varázslata által - szavaltam bátyámmal. - felhasználom ama ősi szövetséget és megsokszorozom erőimet. Megfogadom, hogy az igaz testvéri szeretet nevében használom föl ezt a varázsigét. Szólitom a varázserőt! Végezz a Gonosz teremtménnyel! NECO! - kiáltottam Hirammal egyetemben.
A hatalmas erő eltalálta a szörnyet, aki hatalmas üvöltésekkel kimúlt. Még mindig hitetlenkedve fogadtam Liliom viharos ölelését.
-Ügyesek voltatok! - bólintott elismerően Daniel.
-Köszi - mosolyogtam.
-LÁNYOK! LÁNYOK! - hallottam hirtelen.
-Ame! - kiáltott fel ikertestvérem.
És valóban. Nembűvölő barátnőnk bukkant fel a folyosó legvégén...

Violet- Sage Pént. Május 11, 2012 8:36 am

Örültem, hogy sikerült elpusztítani a szörnyet, és boldogságomon Ame felbukkanása is sokat segített. Miután mindenki kiörülte magát figyelmeztettem őket, hogy meg kell menteni Fehliát. Mindenki vette az adást és a mentőcsapatot megszerveztük. Nem sokkal később már egy sötét folyosón bolyongtunk. Az sokáig tartó keresgélés közben hirtelen mindenki egy erős, mély férfi hangot hallott meg.
-BELEESTETEK A CSAPDÁMBA! SOHA TÖBBÉ NEM FOGTOK KIJUTNI EBBŐL A SZOBÁBÓL! ITT FOGTOK MEGHALNI! ÉN ADDIG ELFOGLALOM A FALUT!- és a hang elhalkult, és a sötét folyosót egy cellának tűnő szoba váltotta fel. A csapatunk minden tagja reménytelenül omlott a földre. Liliom zokogott ,a szülie őt vígasztalták, Fahéj és Hiram mérgelődött, Ame gondolkozott , én pedig nem hittem el ,hogy ez történt. Hirtelen egy nő futott el a cellarács előtt . Rögtön felismertem. Ő volt a régi falumban a legerősebb boszorkány. Mikor eltűnt utána kiabáltam:
- Rosalinda ! Rosalinda! Én vagyok,Violet!
- Óóó, Violet! Tényleg te vagy az?!- a nő visszafutott .
- Kérlek engedj ki minket! Segíts nekünk!- kérleltem.
- Ezt a zárat csak ti tudjátok feltörni!
- Hogyan?- néztem rá elkerekedett szemmel.
- Én egy arénába varázsollak benneteket. Ez olyan lesz mint egy sziget. Fák, patakok,állatok, növények. Mindenkinek fejenként jut 100-100 szörnye, amit el kell pusztítani. Ezek mind más színűek lesznek. Akinek mind a 100 szörny meghalt kijöhet.- mindenki elfogadta a kijutáshoz szükséges feltételt- Akkor most felosztom a színeket.- gyorsan bemutattam a barátaimat- Violetnek lila szörnyeket kell legyőznie, Fahéjnak éjkéket, Liliomnak pirosat,Amenek világos kéket,Hiramnak feketét, az anyukának narancssárgát, az apukának zöldet. Ja és majdnem elfelejtettem! Ame! Itt van a kardod és Xemérius. És most induljatok!
Hirtelen a cellát sötét felhők borították be . Mikor eltüntek előjött a szigetféleség. Az egyetlen furcsa , hogy egyedül voltam.

Ismira Szomb. Május 12, 2012 7:58 am

Még bele se egyeztem a dologba,de egy szigeten találtam magam.
-De ezek előnyben vannak!-hördültem fel, barátaimra gondolva. Kellett nekem ott hagynom Willt...
Világoskék szörnyek... Bele se merek gondolni,hogy milyenek lesznek. Ekkor egy ló ugrott elém.. nem is ló - egyszarvú! Gyermekkorom kedves mesehőse....
És világoskék volt.
-Ez nevetségesen egyszerű!-kacagtam fel és felemeltem a földről a kardot,amit az idegen boszorkány adott. De ekkor...
A kedves,ártatlan kis egyszarvú idegesen megrázta fejét. Testén rángás futott végig, és bőszen felüvöltött... Eddig azt hittem,hogy csak a cápáknak van két sor foguk!
Mesehősből,hatalmas -ijesztő - ellenség lett... Xemerius behúzott farokkal menekült egy fára. Barátaim simán elrendeznék a helyzetet egy halálos bűbájjal...
Összeszűkült szemmel figyeltem a lényt,melynek immár hat lába - kettő pár mellső és egy pár hátsó - volt, izmos teste,melyen csillogott a kékes szőr.
Oroszlánsörény-szerű szőrcsomó fogta közre túlságosan értelmes fejét - szemében valami ijesztő csillant. -Próba szerencse.-motyogtam,és megragadtam a kard nyelét.
De jaj!
-NEM BÍROM EL!-kiáltottam ijedten,amire az egyszarvú (aminek igazából már három erős,hegyes szarv meredezett a feje búbján) kimutatta fogait. Mosolygott.
-Előnyben vagyok,nemde?-kérdezte olyan hangon,amibe beleborzongtam. Mély de szörnyen lágy férfihangja volt..
-Én azt hittem az egyszarvúak lányok!-mondtam ki gondolataimat,erre Ő dühbe gurulva bele rúgott egy közeli fába. A fa - kettéhasadt.
-Ne csúfolódj szemtelen lány! Küzdj! Fegyvertelenre nem támadok!
-A barátaid se?
-Van aki igen.-mosolygott két sor fogával. Beleborzongtam a látványba. Hegyes nyelvével,körbenyalta a száját. -Ugye tudod,hogy naaagyon finom falatnak tűnsz?!
-Kövérnek tartasz?!-kiáltottam felháborodottan.
-Erről szó sincs... Az egyszarvúak a friss húst szereik...-újra-meg újra körbenyalta szája szélét,míg én azon erőlködtem,hogy egyáltalán felemeljem a kardot. Kezdett türelmetlenné válni. -Használd a virágot, balga lány!
A virág! Tényleg! De mit tehetne ez a növényke?!
mintha hallottam volna a gondolataimat, az egyszarvú készségesen válaszolt. -Át tud téged változtatni. Fenevaddá. Csak azért segítek,mert muszáj. Csináld!
-De hogy?!
-Gondolj a legszörnyűbb állatra,amit csak ki tudsz gondolni... Majd ezután elég megérintened a virágot.

Valérie Hautel Vas. Május 13, 2012 12:35 am

Az ajtó bezáródott, az én tekintetem pedig visszairányult a Nagyúrra. Az említett széles vigyorral fogadta a tekintetemet, mikozben rajtam már halálfélelem uralkodott. Ugy éreztem itt a vég!
- Drága Fehlia, eljött az idő!
Lefagytam és már csak a szájának a mozgását figyeltem. Hamarosan ismét éreztem, az égést. Azt, hogy belülrol is kívülrol is égek, ezt az érzést nem tudom leírni.
Borzasztó szinte már túlvilági kiálltás hangzott fel a várban. A tulajdonosa én voltam. A szívem gyengén, "nyogdécselve" vert már csak. A világ kezdett homályosodni, ez volt a harmadik alkalom ahol haldokoltam...
De egyszercsak a tűz elmúlt és az Ellenség kétségbeesett arca magasodott felém.
- Leya! Leya! Leeeeeeyaaaaaa! - sírva megszorította a kezem. - Nem akarlak mégegyszer elveszíteniiiiiiiii.
Hirtelen a szemem tágranyílt és már alig kaptam levegot. Igen, biztosan ez az élet utolsó másodpercei...
Utolsó kétségbeesett levegovétellel próbálkoztam, de nem a frissíto levego járt át. Hanem egy csókot kaptam, de már nem láttam, hogy kitől...
És egy sikoly, melyet szívből jövő sírás kovetett.

Ismira Vas. Május 13, 2012 12:46 am

-Hol a virág?!-kaptam a hajam felé.
-Eltűnt!-tájékoztatott Xemerius a fáról,behúzott farokkal.
Az "egyszarvú" dühösen morgott. -Fegyvertelenre nem támadhatunk! De ez azt is jelenti,hogy...
-...soha nem jutok ki innen.-fejeztem be mondatát. Beleborzongtam abba,hogy soha-soha többé nem láthatok embert... -Nincs más megoldás?
-Végezz magaddal. Kikerülsz innen,de ennél nagyon szégyen nemigen érhet az életben.
-És.. akkor élve jutok vissza?-kérdeztem reménykedve. Bólintott.
Gondolkodtam. büszkeségem azt ordította a fejembe,hogy NE! , de a másik felem kikívánkozott innen. Mi van akkor,ha ez a lény,csak átvert?!
-Félek a haláltól!-suttogtam.
-Nem csak attól,gyáva kukac! Ha erre sem vagy képes,még véletlenül se győznél le még engem se!
Megdörzsöltem a halántékomat. Mit tegyek?
-Egyedül vagyok a szigeten,vagy a barátaim is itt vannak?
-Egyedül.
-Nincs más emberi lény?
-Egy se. De vannak nagyon éhes állatok.. Ők nem tartják be a szabályokat...

Gabriella Martinotti Kedd Május 15, 2012 7:40 am

Egyedül találtam magam egy félelmetes szigeten. Homokos fövenyen voltam, amely meztelen lábamat simogatta. Előttem egy dzsungel magasodott, tele hatalmas fákkal és egzotikus növényekkel. De én mégis féltem. Volt valami különösen hátborzongató a szigetben, ami nem hagyott nyugodni. A másik pedig a Fehlia iránti aggodalom, amely belülről emésztett és nem hagyott nyugodni. Fehlia. Vajon mit csinál most? Megölte már az Ellenség?
-KRÍÍÍK! - hangzott ekkor az égről.
Ijedten összerezzentem és felnéztem. A fejem felett egy éjkék, repülő dinoszauruszhoz hasonló, hosszú csőrű lény közeledett hangtalanul és ijesztően gonosz, kicsi szemét egyenesen rám szegezte.
-NECO! - kiáltottam gondolkodás nélkül, mire a teremtmény elporladt.
Már fellélegeztem volna, amikor hirtelen ijesztő morajlást hallottam a dzsungelből. Rémülten néztem a fák közé. A zaj egyre erősödött és én ösztönösen hátráltam egyet. És a dzsungelből ekkor előrontot egy hatalmas, páncélos szörnyetegekből álló csorda. Lehettek vagy húszan és irtózatos bömböléssel egyenesen felém vágtattak. Még a vér is megfagyott az ereimben és bénultan néztem, ahogy a lények közelednek. Aztán hirtelen visszatért belém az élet.
-NECO! - kiáltottam még egyszer, de a szörnyekről lepattant az átkom.
Rémülten figyeltem a csordát és Ame jutott eszembe. Nembűvölő létére vajon veszi majd az akadályokat? Majd rögtön azután Liliom. Fény erejével vajon megfékezi-e a lényeket? És Fehlia. Felsóhajtottam és ahogy a teremtményeket néztem, hirtelen megvilágosodott előttem: ha le is győzzük a szönyeket, már túl késő lesz... Egyedül a Grisam vezette csoport menthette már csak meg a lányt.
-KRÁÁÁK! - üvöltötték a szörnyek és hirtelen feleszméltem.
Kiürítettem az agyamat, szembe álltam a lényekkel és elővettem a zsebkésemet, amelyet még édesapámtól kaptam és amit mindig magamnál hordok. Most vagy soha!

Valérie Hautel Kedd Május 15, 2012 9:05 am

/Ez a rész nem Fehlia szemszögéből íródott, hanem egy semleges elbeszélőéből./
Az Ellenség zokogva térdelt Fehlia előtt. Azaz nem Fehlia előtt hanem egy fiatal, barna göndör hajú, barna szemű nő előtt.
- Leya újra elvevevevesztettelek... Én öltelek meeeeeeeeeg...
De ki is ez a Leya? Engedjétek meg, hogy kicsit elkanyarodjak a történettől...
Emlékeztek még, hogy a Nagyúr elmesélte Aménak azt, hogy volt felesége és gyerekei. Leya a felesége volt. A családját varázstudók egyfajta kínzó/bénító átokkal támadták meg. Ez egy évig kínoz, miközben egyre bénább leszel. Mikor Leya meghalt az Alak hatalmas erőre akart szert tenni, hogy visszahozhassa a halálból. Ezért kellettek a párok. Azonban nem tudta elvenni a lelkivérüket, csak idéglenesen. Jaj, bocsánat elkanyarodtam, de akkor folytassuk is.
Na, szóval Leya nem akart örökre megválni az urától, az emberi élettől. Kitalálta, hogy a lelkét valamiféle gazdatestbe (szerintem már hallottatok már róla) teszi, és hogyha azt belülről legyőzi, akkor a saját testében térhet vissza. Az Ellenség látta Fehliában, hogy szinte dupla erő tulajdonosa. Ezt akarta megkaparintani, arra viszont nem számított, hogy Fehlia mögött Leya lapul. Gyilkos varázslata mindkettőjüket megölte.
- Mark állítsd le a viadalokat, amelyik állat nem engedelmeskedik azt öld meg. És hívd ide azt a Hiram nevű fiút - nyöszörögte a Nagyúr.
- Vettem Főnök. De a többi gyerekkel mit csináljak? - hangzottak e szavak az Alak fejében.
- Küldd őket haza.
Hirtelen felcsapódott a szoba vaskos ajtaja és beviharzott Hir a terembe.
- Mit csi... - nem fejezete be a fiú a kérdést, mert az Ellenség szétsírt arcára pillantva tudta, hogy a szerelme nincs életben. Csak térdrerogyott, az égre tekintett és ezt suttogta:
- Uram miért vetted el az életemet?
Eközben társai nem hallgattak Markra és mindenki (Lily persze nem) elindult a Nagyúr szobája felé. Így találták Hiramot és az Ellenséget.

/Hozzáteszem: így szoktam mesélni a húgomnak. Tetszik neki Smile

/

Gabriella Martinotti Szer. Május 16, 2012 8:09 am

Felemeltem a zsebkésemet. A szörny már csak pár méterre volt tőlem. Nagy levegőt vettem és felugrottam a rémes teremtmény hátára.
-KRÁÁÁK! - üvöltött fel a lény és a fejét dobálta.
A torkomban dobogott a szívem, majd felemeltem a kést és... Hirtelen ragyogó fényörvény vett körül. Értetlenül néztem, de aztán átadtam magamat a fény bársonyos simogatásának. Kellemes melegség vett körbe és arra vágytam, bárcsak örökké tartana... Ám egyszer mindennek vége. Egyszer csak valami keményre huppantam, de egy pillanatig nem láttam semmit a hirtelen fényesség utáni sötétségben. Mikor végre láttam is valamit, egy ismerős hangot hallottam...
-Mi történt? - tudakolta Ame.
-Nem tudom - anya felállt és leporolta a nadrágját.
Csak most vettem észre... Ismét az Ellenség Várában voltunk, ott, ahol a ketrecben voltunk. De a tömlöc most eltűnt. Én is feltápászkodtam és hátranéztem. Anya, apa, Liliom, Violet, Ame és Daniel értetlenül néztek rám.
-És most mi legyen? - tudakolta apu.
-Az a kislány... Hogy is hívják? - tűnődött anyu. - Az a Fehlia. Nincs nagy bajban?
Villámcsapásként hasított belém a felismerés.
-Fehlia! - sikított fel Ame.
Liliom apu ölébe esett - egészen eddig repült -, Violet pedig elsápadt. Danielnek idegesen rángott az arca, apu és anyu gondterhelten néztek rám, én meg úgy éreztem, mindjárt elájulok.
-Futás! - adta ki az utasítást Ame és azonnal rohanni kezdtünk.
A szívem a torkomban dobogott és a gombóc egyre nagyobb lett a torkomban.
-Ha egyszer kijutunk innen... - hallottam hátulról Daniel morgolódását.
Útközben összetalálkoztunk Grisam csoportjával, akik szintén Fehliát keresték, majd együtt futottunk tovább.
-Ott a trónterem! - mutatott előre Liliom.
Odaszaladtunk és berontottunk a terembe.
-Jaj ne! - szakadt ki belőlem, ahogy a földön zokogó Hiramot megpillantottam.
Az én szemem is megtelt könnyel, a teremben mindenki sírt. Fura volt, de még az Ellenség szemét is könnycseppek áztatták. Fehlia... Jaj, Fehlia...

Ajánlott tartalom