Re: Szerepjáték

Ginevra Martinotti Szer. Május 16, 2012 7:05 pm

- Biztos él még... - próbálkoztam.
- Dehogy! - jelentette ki Ame.
- Jól van, na, - sértődtem meg - csak hátha...
- Lányok! Nehogy nekem itt összevesszetek, mert abból nagy bajok lesznek! Nem elég így is ennyi probléma? - nézett ránk Hiram könnyes szemmel.
- De, de - bólogattunk Ame-val.
- Nos, - nézett körbe Grisam - ahogy a mellékelt ábra mutatja, itt már semmi keresnivalónk.
- T-E-S-S-É-K??? - nézett rá egy emberként a csapat többi tagja.
- Fehlia meghalt, Liliom és Fahéj szülei itt vannak velünk... Más valami?
- Tudod, megváltoztál. Nem ilyennek ismertelek meg. Fehlia talán visszatérhet az életbe és ebben talán a barátai segítségére lesz szüksége. Te pedig...te pedig itt akarod hagyni? - sírtam el magam. Majd előrenéztem és láttam, ahogy Fehlia felkel és odalép hozzánk. De nem az igazi. Ez a Fehlia csak szellem volt, átlátszó és pár centivel a föld felett lebegett. És rajtam kívül senki sem látta. Végül is egy kicsit igazam volt, amikor azt mondtam, hogy él, mert valamilyen szinten tényleg él.

Valérie Hautel Csüt. Május 17, 2012 10:41 am

/elbeszélő/
- Liliom én a vár egyik szelleme maradok, nem mehetek veletek, mert a Nagyúr elátkozott - súgta Fehlia-szellem a lánynak.
Liliom értette, ha visszahozták is volna Fehliát az életbe, akkor is a vár fogja marad.
- Bocsáss meg Grisam az előbbiért, neked van igazad menjünk.
Elindultak, de Hiram az egész úton csak a könnyeit hullatta (ami nem jellemző egy fiúra, főleg nem rá).
Mikor azonban megérkeztek a faluba, nagy meglepetés fogatta őket. Építkezések folytak, amíg ők nem voltak itt, nekikezdtek a túlélők az újjáépítésnek. Az építkezők sátrakat csináltak minden családnak...
Hiram csak azt várta, hogy bemehessen. Először csak sírdogálni kezdett megint. Aztán már olyan szinten nem volt magánál, hogy ami a keze ügyében került, azt széttépte. Le kellett fogni... Ő így viselte Fehlia halálát.
A többiek már nyugodtabbak voltak, vagy ha nem akkor nem mutatták ki. Fahéj Hiramot vigasztalta, szülei szintén. Liliomnak folyton a szellemek jutottak az eszébe. Ame az "Élet" kérdésén tanakodott. Daniel Lilyvel foglalkozott, hogy nehogy eszébe jusson a "halál" szó. És ez még csak néhány példa...

*

Két hónap telt el a tragédia óta. Lassan mindenki visszakapta az otthonát. De Hiram még mindig nem nyugodott bele a szomorú ténybe. A családja őrzi, szinte "ápolja" nehogy kijusson a házból. Egy reggel viszont a fiút elöntötték az emlékek és annyira bevadult, hogy mindenkit "elsöpört az útjából" és kiszabadult a házból. Őrült módon rohangált a Fairy Oakban és ordibált. A húgai pedig kénytelenek voltak elindulni megkeresni és leállítani.

Ismira Pént. Május 18, 2012 3:05 am

Két hónap szenvedés... Két hónap erőltetett nyugalom.. Két hónap sötét gyász... Két hónap Will nélkül...
-Ame!-kiáltott be Fahéj a sátram ajtaján. Az én házamat még nem kezdték el építeni. -Kérlek.. segíts! Hiram elszabadult! Tombol!
Felpattantam. Tisztában vagyok Hiram erejével... Ez megkétszereződik ilyenkor. -Azonnal jövök! Hívjak még segítséget?
-Jaj,igen! Minden segítő kézre szükség lesz!-lihegte Fahéj,majd ellökte magát a sátortól és elfutott a tér felé.
Felpattantam és elindultam a másik irányba. Kit hívjak...?
-Daniel! Lily! Gyertek segíteni!-rohantam oda sétáló barátaimhoz. Vázoltam a helyzetet, és a tér irányába küldtem őket. Kit hívhatnék még?
A Periwinkle család házához futottam. Bekopogtam és Dahlia néni nyitott ajtót.
-A lányok épp most mentek a térre,Jim és Grisam társaságában. Azt hiszem Floxnak is beszólnak út közben...
Szépen megköszöntem,és végül én is a tér felé fordultam. Szegény Fehlia... Szegény Hiram...
-Ó,ha Will itt lenne!-sóhajtottam fel könnyes szemmel. Hiányzott. Nagyon. Ezalatt a két hónap alatt még hallani se hallottam róla semmit. Vajon él-e még?
-Ame! Hozz kérlek egy kis vizet!-nézett fel Fahéj.
-Jó ég! Mi van Hirammal?!-tágult ki a szemem.
-Elvágta a kezét... Siess kérlek!
Gyorsan hoztam vizet meg kötszert és elláttuk a fiút. Ó végig Fehlia után sóhajtozott...

Gabriella Martinotti Pént. Május 18, 2012 7:33 am

-HIRAM, MEGŐRÜLTÉL? - üvöltöttem.
Bátyám a téren tombolt. Felborogatta az asztalokat, amelyeket felállítottunk, felrúgta a dobozokat, amelyekben étel volt, mindeközben üvöltött és ordított. Annyira sajnáltam, hogy könny szökött a szemembe.
-Hiram, kérlek, ne csináld! - könyörögtem, de bátyám nem hallgatott rám. - Azonnal hagyd abba! - kaptam el a karját.
-ÁÁÁ! - üvöltötte a fiú, megfordult, kicsavarta a karomat, majd elgáncsolt és elfutott.
-TE NEM VAGY NORMÁLIS! GYERE VISSZA! - ordítottam és bátyám után szaladtam.
Mivel láttam, hogy egyedül nem boldogulok, "beköszöntem" Ame-nak.
-Ame! - kiáltottam be a sátra ajtaján. - Kérlek... segíts! Hiram elszabadult! Tombol!
-Azonnal jövök! - pattant fel barátnőm. - Hívjak még segítséget?
-Jaj, igen! Minden segítő kézre szükség lesz - lihegtem, majd elszaladtam a tér felé.
Sejtettem, hogy Hiram is ott lesz... És valóban ott volt. Éppen egy... kést tartott a szívéhez!!! Hirtelen azt hittem, elájulok, de aztán félrerántottam a tőrt. A kés így is mély sebet ejtett Hiram testén, ezért megkértem Ame-t, hogy hozzon vizet. Együtt lekezeltük a sebet, miközben bátyám csak nyögdécselt.
-Fehlia! Fehlia! - nyögte.
-Emlékszel, mit szokott mondani apa? Csak az veszít, aki feladja! És én nem adom fel! Kiszabadítjuk Fehliát és megmentjük Őt! - határoztam el, mélyen Hiram szemébe nézve.
Ame-ra néztem, aki vissza rám, majd egyszerre mondtuk:
-Erre megesküszünk!

Ismira Szomb. Május 19, 2012 12:14 am

Mialatt Fahéj Hiramot próbálta csitítani, én egy macskára lettem figyelmes,aki a közelből figyelt minket. Értelmesnek tűnt - ijesztően értelmesnek!
Közelebb lépegetett hozzám.
-Gyere cica! Nem kell félni!-guggoltam le hozzá. Ő fintorgott egyet és megszólalt (!).
-Ne nyúlj hozzám,kérlek! És nem cica vagyok! Van nevem is!-nyávogta.
-Te..Te tudsz beszélni? -kaptam a számhoz,de utána illedelmesen megkérdeztem.- Mi a neved?
-Alice. Azt hiszem,tudod,hogy ki vagyok.
-Csak nem?! Will daimónja!
-Igen. Segítened kell neki!
-Most nem mehetek el! szükségük van rám!
-Tudok várni. de holnap mindenképpen velem kell jönnöd!
Megígértem,hogy holnap vele megyek, és visszafutottam elújságolni barátaimnak.

Valérie Hautel Vas. Május 27, 2012 11:03 pm

/elbeszélő/
Ame elmesélte a macskás storyt és Hiram sebei is a gyógyulás útjára léptek.
- Most mindenki visszamegy a házába és utána indulunk - mondta Fahéj.
A csoport tehát szétszéledt. Hiram, Fahéj és Liliom befordult a sarkon és egy kis séta után elérték lakhelyüket. Fahéj és Liliom hamar elkészültek és már rohantak is a térre. Bátyjuk viszont leült a földre a szobájában és a gondolataiba mélyedt. Mélységesen szégyelte, ahogy a délelőtt viselkedett, úgy érezte ideje, hogy végre újra hasznos ember legyen. Már épp állt volna fel, amikor ezt hallotta:
- Drágám beszélni szeretnék veled!
Ez az édesanyja hangja volt, lentről. Hiram lehasalt a földre, tudta, hogy nem szép dolog a hallgatózás, de ezt mindenképp hallania kellett.
- Hiramról lenne szó!
A fiú még jobban "odatapasztotta" fülét a padlóhoz. Lépések zaja hallatszódott, a birtokosa az édesapja volt.
- Hallgatlak - szólt a férfi.
- Tudod az utóbbi napokban kezelhetetlen.
- Bizony az.
- Rosszul esik nekem, hogy alighogy visszakaptuk, semmit se tudunk tenni.
- Teljes mértékben egyet értek veled.
- És mind ez annak a Fehliának a műve, egyszerűen...
Ennyi épp elég volt Hirnek, ezért feltűnés nélkül a hátsó ajtón át távozott. És egyenesen a tér felé futott. Már vele együtt mindenki ott volt, el is indultak...

***

- Ez az az ösvény amely a várhoz vezet - állt meg Shirly.
Grisam szó nélkül tovább ment, ezért a lánynak kicsit futnia kellett, hogy megint a csapatban legyen.
Az út végén azonban nem a vár volt, hanem egy fehér és nagy épület. Mindenki megtorpant.
- Mi lenne ha megkérdeznénk, hogy merre van a vár - ajánlotta fel Babú.
- És ha csapda? - kérdezte Jim.
- Az egész megmentés is veszélyes - ölelte át szerelmét Vanilia.
Hiram szíve összeszorult, ezért nagy léptekkel a kapu felé ment. És mivel jobb ötletük nem támadt, a többiek követték. A kopogás után egy fehér kötényes nő nyitott ajtót.
- Jó napot! Miben segíthetek?
- Az Arochar várat keressük - válaszolt udvariasan Hiram.
- Akkor azt nem kell tovább - nevette el magát. - Ugyanis az előtt állnak. Nemrég átalakították kórházzá, én ápoló vagyok itt.
Hirtelen egy fejjel magasabb ember állt meg az ápoló mellett, a Nagyúr volt az.
- Köszönöm Josa innét átveszem - mondta nyugodt hangon, a nő pedig engedelmeskedett. - Jöjjetek!
A csoport követte.
- Igaz ez? - kérdezte az Alaktól Hiram.
- Mi?
- Hogy ez egy kórház.
- Természetesen. Fehlia és Leya tiszteletére alapítottam.
A fiúnak egy könnycsepp gördült le a szeméről.
- Mi lett Fehliával? - tudakolta, de nem mert volt ellenfele szemébe nézni.
- Miután elmentetek sikerült az ő testét is visszahozni és tisztességesen eltemetni. Levettem róla az "örökre a vár fogja" átkot, ezért elviheted a maradványait. Megmutassam a sírját?
A fiú nem látta még ilyen ridegnek a Nagyúrat, ezért könnyes szemmel csak bólintott egyet.
- Mi itt maradunk oké? - tette bátyja vállára Fahéj a kezét.
Hiram elindult, követve azt az embert aki megölte... Fehliát. Végül elérte, elérte a sírt. És nem tudta, hogy mit csináljon. Boruljon le és sírjon vagy csendben adjon végtiszteletet. Ekkor azonban mindent vakító fény borított be...

***

Hiram nem látott semmit, ezért inkább becsukta a szemét. És egyszer csak felcsendült egy hang, de nem Fehliáé.
- Hiram hall? Mert csak Ön hallhat. Magára vártam.
- Iiiigeeen.
- Én Leya vagyok. Nem haltam meg, az olyanok mint én sose halnak meg. Ön kaphat egy lehetőséget. Visszahozhatom Fehliát, de nem minden lesz a régi, ugyanis néha én irányítottam őt, ezért...
- Azonnal hozza vissza! - szakította félbe reménykedve Hiram.
- Rendben...
A következő pillanatban vége lett a fényességnek és a fiú ismét a sír előtt állt. A különbség csupán annyi, hogy előtte Fehlia feküdt, lélegzett.
- A felesége mentette meg, köszönöm - fordult a fiú az Alakhoz.
- Tudom...

***

Eközben a többiek vártak.
- Úristen! - kiálltott fel Liliom.
- Mi az? - kérdezte mindenki egyszerre.
- Semmi, semmi...
Valójában Liliomnak az tűnt fel, hogy hirtelen eltűnt Fehlia szelleme, aki addig mindenfélét mesélt neki. Ezt nem tudta hova tenni.
Egyszer csak lépések zaja hallatszódott, mert visszatért a Nagyúr és Hiram aki Fehliát vitte. Senki se értette, hogy Hiram miért így szállít egy holtestet, mindaddig amíg a fiú el nem mondta, hogy mi történt. Hazaindultak, csak Ame tért le az útról egy macskát követve, senki se vette észre...

***

A Fairy Oakban Fehliát azonnal ágyba tették és csak három órával később tért magához. A kis csapat körégyűlt.
- Annyira hiányoztál - ölelte át azonnal Hiram.
A lány azonban eltolta magától:
- Te ki vagy?
- Hát, Hiram. Nem emlékszel rám? - kérdezte remegve a fiú.
- Valami dereng, de...
- Rám se emlékszel? - szakította meg Fahi.
- De igen, Fahéj miért ne emlékeznék rád?
Mindenki hallgatott, aztán Hiram kirohant a szobából, nem haza, hanem a tölgyhöz, hogy sírva elpanaszolja neki bánatát.
És bizony volt miért sírnia, mert Fehlia sok mindenre nem emlékezett (a barátaira Hir kivételével mindenkire emlékezett), de arra főleg nem, hogy szerelmes lett volna a fiúba. A csapat többi tagja ezért úgy döntött nem nagyon mesélnek majd erről a témáról.
Délután a lány már talpra tudott állni, ezt mindenki örömmel fogadta.Fehlia pedig sétálni ment, egyedül.
Hiram pedig kiöntötte a szívét a tölgynek, aki jóságos és bölcs tanácsokkal látta el. Aztán hazaindult kavicsokat rugdosva és fájó szívvel és közben az eső is eleredt.
- A nő megmonta, hogy nem minden lesz a régi, de, hogy ennyire! - gondolkodott hangosan.
Otthon halkan köszönt a családjának. Nem kért vacsorát, csak aludni szeretett volna. Szomorúan lépett be a szobájába és már dőlt volna bele az ágyba...
- Akarsz beszélgetni... Hiram? - a fiú a hang felé kapta a fejét, Fehlia ült ott.
A kérdezett nem tudott válaszolni, csak megértette, hogy az igazi Fehlia nem szereti őt.
- De majd fogja! - határozta el magát.
- Mi? - vonta fel a szemöldökét a lány. - Jobb lesz ha inkább megyek, majd máskor beszélgetünk.
A lány felpattant és egy "szia" után becsukta maga mögött az ajtót, már a házból is ment volna, csakhogy a kezét megragadta valaki. Az illető pedig Hiramék édesanyja volt.
- Ha még egyszer megbántsa a fiamat, velem gyűlik meg a baja! Remélem megértettük egymást! - azzal kilökte az esőbe.
Azonban mikor hátrafordult egy sápadt Hiram James Villora állt előtte.
Fehlia az otthonába indult.
- Ha soha többet nem beszélek vele, az jó lesz? - kérdezte magától...

Ismira Hétf. Május 28, 2012 12:17 am

-Erre gyere!-nyávogta Alice. -Nincs már messze!
-De.. hova megyünk? Mi baja van Willnek?
-Baja az nincsen... Inkább tanácstalan...
-De miben?-néztem a macskára. Megállt és meglengette a farkát.
Okos szemecskéit rám biggyesztette.- Fél a tudatlanságtól. Nagyon.
-Ezt... ezt nem értem! Magyarázd meg,kérlek! -esedeztem.
-Itt vagyunk.-mondta pár perc néma hallgatás után. Egy elhagyott házikó,ami már szinte romos állapotban volt.
-Bent van?
-Igen. Kövess. Addig vázolom a helyzetet. Szóval, a Nagyúr törölni akarja a szolgálóinak az emlékeit. Törölni akarja a gonoszságát a történelemből. De Will nagyon fél ettől,mert ha törli.. akkor valószínűleg engem is elveszíthet. Mert ugye egyedül a tudat köt össze bennünket. a közös emlékek,érzések...
-Te jó ég!-kiáltottam fel, és berohantam a házba...

Gabriella Martinotti Hétf. Május 28, 2012 7:03 am

Hiram és Fehlia. Fehlia és Hiram. A párocska már a múlté. Amióta Fehliát valamilyen úton-módon megmentettük, azóta teljesen megváltozott. Hiramon kívül mindenkire emlékszik, és főleg azt felejtette el, hogy Ő és Hir egykoron szerelmesek voltak egymásba. Azon kívül mostanában egy kicsit hisztis és előjött a gyerekes énje is. Egy szóval: Fehlia megváltozott. Hiram sem a régi önmaga. Beesett és sápadt az arca. Ritkán beszél és általában a szobájába zárkózva meditál. Szörnyű nézni a gyötrődését. A szüleim nem nézik ezt jó szemmel és Fehliát okolják mindenért, ami még nyomottabbá teszi a hangulatot. Liliom és én megpróbálunk nem tudomást venni a depresszív hangulatról és egymást támogatva próbáljuk a másikban tartani a lelket. Már tizenkét órája visszajöttünk a "Fehlia-megmentő akcióról", de Ame valahol levált és még mindig nem jött vissza. Az egész falu szörnyen aggódik a lány miatt és hiába próbálom magam keménynek mutatni, de én is mélységesen aggódom. Minden miatt.
-Ez így nem mehet tovább! Ne gyötrődj azon a Fehlián! Ami megtörtént, az megtörtént! - tette le a kanalat az ebédnél apa.
-De Fehlia... - nyögte Hiram.
A levese érintetlen volt.
-Apádnak igaza van. Minden gondolatod akkörül a Fehlia körül forog! Nem eszel, nem alszol és nézd meg, hogy nézel ki! - korholta most anyu is bátyámat.
Nem szóltam, mert legbelül sem tudtam dönteni. Fehliát egy ideig Leya irányította, így értelemszerű, hogy megváltozott. Viszont anyuéknak is igaza van, nem lehet örökké Fehliát gyászolni. Összenéztem Liliommal és az Ő szeméből is tanácstalanságot olvastam ki.
-Jól gondold meg, fiam. Hosszú még az életed, ne gyászold örökké azt a lányt! És ez az utolsó szavam! - folytatta az ebédet apa.
Az étkezés ezután hangtalanul telt. Sem egy kacaj, sem egy nevetés, amit egy családban elképzeltem, csak az evőeszközök monoton zaja. Szomorú voltam. Nagyon.

Valérie Hautel Hétf. Május 28, 2012 8:48 am

/Újra Fehlia Smile

/
12 óra telt el megérkezésem óta és azóta nem láttam Hiramot, mondjuk az édesanyja szavai után nem is merek a szemébe nézni. Ami viszont a legrosszabb, hogy nem tudom, hogy mi volt vele, egyszerűen nem. Muszáj valakinek felvilágosítania!
Így keltem azon a reggelen is. A téren sétáltam, amikor hirtelen valaki megragadta a karom és egy mellékutcába húzott. Csak egy valaki tudja így megragadni a karom... az pedig Hiram édesanyja! És valóban ő állt előttem.
- Elegem van belőled! Tönkre teszed az életemet! Add vissza a fiamat! - ordította le a fejemet, aztán távozott. És végül megértettem, rájöttem, hogy mi történt. Sokáig voltam ott "lefagyva", aztán tétovázva elindultam a Villora-lak felé. Ezt mostmár rendezni kell! Mert bizony én vagyok a hibás... egy hisztis liba. Ideje lenne felnőni, mert Hiram azt hiszi, hogy ártatlan leány vagyok pedig, pedig a legkevésbé sem! Futni kezdtem és kopogás nélkül berontottam a házba, éppen vacsoráztak. Már kezdtem volna a mondanivalóm amikor meglátottam Hiramot. Őt látva már nem voltam olyan határozott, nem mertem a szemébe nézni.
- Ne akarj olyat, amiről legbelül tudod, hogy rossz, csak ragaszkodsz, mert egy hasonló dolgot szerettél...
Szavaimat alig tudtam kipréselni a számból.
- Könyörgök! - egy pillanatra felnéztem, de utána a padlót kezdtem ismét vizsgálni.
Senki nem szólt. Talán nem így akarta Villora asszony...
- Nagy baj van! - rohant be ekkor Ame...

Ismira Kedd Május 29, 2012 6:17 am

Miután úgy-ahogy megvigasztaltam Willt, hazaindultam.
-Ígérd meg,hogy visszajössz!-kapta el a kezem az ajtóban.
-Megígérem! És hozok segítséget. Rendben?-kérdeztem. Engedelmesen bólintott.
Hazarohantam,és Fahéjék házához rohantam.
-Nagy baj van!-röpültem be az ajtón. hihetetlen meglepetés fogadott. -Fehlia! Mi.. mi történt?-néztem végig a Villora család arcán.
-Nem fontos.. De mi a baj?-váltott témát Fahéj. Vázoltam helyzetet. Xemerius boldogan szökkent be az egyik nyitott ablakon.
-Hát visszajöttél!-csavarodott a nyakam köré.
-Igen,de most segítenünk kell Willnek!

Gabriella Martinotti Kedd Május 29, 2012 7:37 am

A vacsora kellős közepén Fehlia rontott be a házba. Hiramra nézett, de aztán gyorsan lesütötte a szemét. Értetlenül néztem, mert úgy tűnt, a lány nem akar megszólalni.
-Ne akarj olyat, amiről legbelül tudod, hogy rossz, csak ragaszkodsz, mert egy hasonló dolgot szerettél... - mondta végül Fehlia.
Nem nézett senkire, de mindenki Őt bámulta. Anya és apa szikrázó, Liliom könnyes szemmel, én értetlenkedve, Hiram pedig nem mert felnézni. A szobában halotti csend lett, mindenki a szavak értelmén gondolkozott. Tehát ezzel Fehlia valami olyat akart mondani, hogy ennek most vége? Vagy azt, hogy...
-Nagy baj van! - rontott be ekkor Ame.
-Mi van ma itt? - dünnyögtem bosszúsan, de azért érdeklődve néztem barátnőmre.
-Fehlia! Mi... mi történt? - értetlenkedett a Nembűvölő.
-Nem fontos... - siettem a válasszal. - De mi a baj?
Mindenki érdeklődve nézett Ame-re.

Valérie Hautel Kedd Május 29, 2012 8:39 am

Ame tehát elmondta mi történt.
- Akkor azonnal indulunk! - pattant fel Fahéj, és hamarosan Liliom is csatlakozott hozzá.
Én még mindig lehajtott fejjel álltam a szoba közepén.
- Hívjuk a többieket! A téren találkozunk! - kiálltotta Ame és elrohant.
- Én inkább nem megyek... nehogy több bajt okozzak - vetettem oda, de már nem tudtam, hogy a lányok hallották-e, mert már nem voltak ott.
Csak én is Hiram voltunk az étkezőben, még a szülei is kimentek. Hirtelen magam se tudom, hogy miért elindultam a fiú felé. Aki meglepődéstől erőtlenül felállt. Én közvetlenül előtte megálltam és lábujjhegyre emelkedtem, hogy fölérjem, aztán megcsókoltam... Leereszkedtem és futva egy pillantást vetettem Hiramra, a száját fogta és érthetetlenül nézett. Én pedig kirohantam a házból. Hallottam egy kis csörömpölést, de nem törődtem vele, hiszen akkor még nem tudtam, hogy Hir ájult el.
És, hogy ezt az égészet miért csináltam, azt nem tudom, valami furcsa de határozott érzés vezérelt. Mindenesetre akkor a Zengerdőbe vettem az irányt...

Violet- Sage Szer. Május 30, 2012 4:06 am

A házamban ültem egy fotelon és gondolkoztam. Mióta megérkeztünk azóta nem léptem ki. Dajkatündérem, Széli, aggódott is értem . Minden percben azt kérdezte, hogy jól vagyok. Most is ezt tette mikor belépett a szobába.
- Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz! Olyan rég nem voltál kint a szabadban! Gyere menjünk ki! Jót tenne neked egy kis napsütés, hisz Fény boszorkány vagy!
- Most nem szeretnék kimenni, de jól vagyok! Csak elmerengtem.
- Akkor igyál legalább egy kis teát! Most főztem! Kint van a konyhában!
- Rendben!- sóhajtottam.Kimentem a konyhába és megittam a teát. Nagyon ízlett, ezért megkértem Szélit , hogy készítsen még. Aggig visszamentem a szobába gondolkozni. Miközben ücsörögtem megjelent előttem egy . . . Egy szellem! Rögtön felismertem. Leya volt, aki oly sokáig irányította Fehliát.
- Leya! Te . . .te mit keresel itt?
- Azért jöttem, hogy segítséget kérjek. A Rettenetes 21 megtámadta Arrochar kórházát,mert a legfőbb bizalmasa, a férjem, ti úgy ismeritek Nagyúr elárulta őt.- ekkor könnyek szöktek szemébe- Hatalmas seregével elfoglalta a kórházat ,vissza alakította Arrochar várává és megölte a férjemet. Kérlek segíts a barátaiddal legyőzni őt!
- Nem a férjed volt a Rettenetes 21? És miért nincs veled , hisz ő is szellem lett?! Miért a mi segítségünket kéred?
- Nem ő volt! A Rettenetes 21-nek nincs arca, teste! Mindent el akar pusztítani! A férjem azért nincs velem, mert ő nem olyan, mint én vagy Fehlia! Csak azoknak a szelleme maradhat a földön, akik tündérből lettek emberek! És azért a ti segítségeteket kérem , mert nálatok erőssebb boszorkányokat nem ismerek, és mert nagyon bátrak vagytok!
- Fehlia tündérből lett ember?
- Igen. Ő volt a Periwinkle családban az ikrek dajkatündére,aztán valami csoda folytán ember gyermek lett.
- Rendben segítünk! Futok a térre és elmondom a többiknek!- indultam el. Eközben Leya eltűnt.
- KIMEGYEK A TÉRRE! - kiabáltam Szélinek , és meg sem várva válaszát elindultam.

Ginevra Martinotti Szer. Május 30, 2012 6:31 am

-Vár...ja...tok... meg! - futottam lihegve a többiek után, mikor valaki megrántotta a szoknyám szélét. Hátrafordultam. Egy kis vidra áll előttem.
- Hát te? - tudakoltam, mert azt hittem eltévedt, de nem.
- Kikérem magamnak! Nem tévedtem el! Daimón vagyok, a tied, nevet is adhatsz nekem! - ajánlotta fel a kölyökvidra, aki két másodperccel később már kölyöksün alakjában pompázott. Majd újra visszaváltozott kölyökvidrává.
- Lutra lesz a neved, az olyan szép - jelentettem ki.
- Rendben, most gyere velem, mutatnom kell valamit - húzta meg a szoknyámat és elvezetett a Tölgy Teréhez. Szörnyű látvány tárult elém.

Valérie Hautel Szer. Május 30, 2012 9:07 am

/Fehlia/
Kellemes volt az erdő ilyen késő éjszaka, teleszívtam magam friss levegővel. És végre kitisztult fejjel tudtam gondolkozni.
Egyszercsak egy kis mellékutat véltem felfedezni. Keskeny, ilyesztő kis utacska, egy normális ember rá se nézett volna. De valjuk be én nem vehetem fel ezt a titulust. Utamat tehát azon az úton folytattam. És, ahogy lépkedtem olyan érzésem volt, hogy egyre jobban távolodok az otthonomból, a Fairy Oakból...
/elbeszélő/
Eközben a Villora házaspár azonnal berohant az étkezdébe, hisz valami csörömpölést hallottak.
- Hiram mit csináltál már megint? - üvöltötték egyszerre.
Nem jött válasz.
- Hiiiraaam hol vagy? - kérdezte Villorané.
Erre se kapott egy árva szót se. Az édesanya mostmár elindult az asztal felé.
- Úram Atyám! - sipított egyet.
Hiram a földön feküdt, a keze a száján pontosabban ott ahol a csók érte, testét vérző sebek borították, körülötte ripityára tört tányérok és poharak mellette pedig a tárolószekrény üvegének darabjai voltak és akkor még nem is beszélgetünk a vérről...
- Drágám mi történt? - futott Villora úr felesége mellé, de válaszolni már maga is tudott magának.
- Valószínüleg elájult a legyengültségtől, azonnal ellátom a sebeit utána kórházba viszem. Te addig szaladj le a térre és értesítsd Fahéjt és Liliomot! - kapta vissza életképességeit a ház asszonya.
A ház ura pedig elrohant. Csakhogy a téren nem a várt körülmények voltak. A föld kettéhasadva és fölötte egy ember lebegett.
- Üzenetet hozzám a Rettenetes 21-től...
Feszült csend. Az édesapa alig észrevehetetlenül a lányaihoz lopózott. - Azonnal menjetek haza segíteni anyának - suttogta. - Hiramról lenne szó...
- Ellenséggel nem tárgyalunk! - hallatszódott hirtelen Tomelilla néni határozott hangja.
Az idegen a következő percet már nem élte meg, Liliom és Fahéj ekkor futottak hazafelé...

Ismira Pént. Jún. 01, 2012 1:29 am

Mire a régi viskóhoz értem,mentőcsapatkám elfogyott. Megrántottam a vállam és beléptem a rozoga ajtón.
-Szia Will! Én vagyok az, Amelia!-duruzsoltam kedvesen.
-Jaj,de jó! olyan rossz itt ülni egyedül. Alice nem tudom hová tűnt!-ölelt meg és forgatott körbe.
-Sajna senki sem tudott jönni segíteni! De én itt vagyok! Képzeld - elvileg a Rettenetes 21 megtámadta a kórházat!
-Milyen kórházat?-ráncolta a homlokát.
-Ó,Te nem is tudod! Arrochar várából kórház lett!
-Akkor ezért akarja ennyire elfeledtetni velünk a dolgait a Nagyúr...
-Valószínű.... Visszajössz velem a faluba? Ott biztonságban lehetsz! Ó, kérlek Will!
-Nem kell kétszer mondani. Nagyon szívesen veled tartok.-mosolygott. Arcán két kicsi gödröcske tűnt fel. Szívből jövő mosoly volt.
-Szeretlek. Ugye tudod?-suttogtam.
-Igen. Én is téged.

Gabriella Martinotti Pént. Jún. 01, 2012 4:19 am

-ÁÁÁ! - sikított fel Liliom, amikor megláttuk Hiramot és még én is felszisszentem.
Te jó ég! Bátyám egész testét vastagon belepte a vér. A földön feküdt, a keze a száján - nem tudni, miért -, körülötte ripityára tört tányérok és poharak, mellette pedig a tárolószekrény üvegének darabjai voltak. Rémes látványt nyújtott. Hiram mellett anya térdelt és hisztérikusan sírva próbált letisztítani bátyám testét.
-Segítsetek bevinni a kórházba! - parancsolta apa, így megragadtuk Hirt és a kórházba szállítottuk.

***

Miután elvittük Hiramot a kórházba, apával a Térre szaladtunk, anya pedig bátyámmal maradt.
-Hova tűnt az Ellenség követe? - kérdeztem Vaníliát.
-Tomelilla néni elpusztította - felelte, de gondterheltnek látszott. - Viszont most jelentették az őrtündérek, hogy hamarosan ideér egy óriási, fekete lovakból és páncélos lovagokból álló sereg - mondta ijedt arccal.
Hogy micsoda?

Kamilla Evans Pént. Jún. 01, 2012 7:41 am

A kis faluban a téren embereket vettem észre.
-Menjünk!De óvatosan!-mondtam sárkányomnak,aki máris ereszkedett!
Megijedtek amikor leszálltunk.
-Látom titeket a nagyúr már körbevett!Remélem mellénk álltok!
Azt már nem!-Mondta egy lány a csapatból!
Hát így állunk!Akkor hát:NEC...
-Ne!- mondta valami Fahéj nevű lány és egy kábító átkot küldött rám!
Bevittek a kórházba és a nővér egy kiábrándító bűbájjal meggyógyított, újra magamnál voltam.
-Mi történt?-kérdeztem.
-Majdnem megöltél minket!-mondták.
-Bocsánat!Nem voltam teljesen önmagam.
-Azt láttuk!-mosolyogtak.

Valérie Hautel Pént. Jún. 01, 2012 7:49 am

/Helyesírás! Kérlek figyelj rá! Még a szóközök hiányát elnézem, pedig az is hiba és az nem csak nálad szokott lenni!

A kis faluban a téren embereket vettem észre.
- Menjünk! De óvatosan! - mondtam sárkányomnak, aki máris ereszkedett.
Megijedtek amikor leszálltunk.
- Látom titeket a nagyúr már körbevett. Remélem mellénk álltok!
- Azt már nem! -mondta egy lány a csapatból.
- Hát így állunk! Akkor hát: NEC...
-Ne! - mondta valami Fahéj nevű lány és egy kábító átkot küldött rám.
Bevittek a kórházba és a nővér egy kiábrándító bűbájjal meggyógyított, újra magamnál voltam.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Majdnem megöltél minket! - mondták.
- Bocsánat, nem voltam teljesen önmagam.
- Azt láttuk! - mosolyogtak.

És nem kell mindig felkiáltójel (!) a mondat végére. És nem nagybetűvel írunk a beszéd után./

Ismira Pént. Jún. 01, 2012 7:53 am

-Mikor indulunk? - türelmetlenkedett Xemerius.
-Nemsokára. - mosolyogtam barátomra. Unottan rágcsálta a farkát.
-Olyan furcsa,hogy egy láthatatlan.. izéhez beszélsz! - fintorgott Will. - Ő a daimónod? Vagy micsoda?
-Ó,nem ő nem daimón. Igazából, nem tudom mi a szerepe. - pirultam el. - De Will! Hogyan lehet daimónt szerezni? És hol van most Alice?
-Hát, Alice valószínüleg vadászik. Daimónt pedig... Általában már születéskor veled van. Igazából én sem tudom pontosan....Nem tudod véletlenül, hogy van-e valaki a faluban,akinek van daimónja?
-Shirley-nek Mr. Berry?
-Ó,nem. Ő csak egy barátja Shirley-nek. És amúgy sem beszél!
-Hát, másról nem tudok. Szerinted... Nekem lesz valaha daimónom? - kérdeztem reménykedve.
-Hát, akiknek van, azok általában születéskor kapják, mint már említettem. Én is elég kivételes módon kaptam.. Fehlia és közted volt egy közös emlék vagy álom,vagy ilyesmi. Köztünk is volt. Gideonnal,tudod.
-Igen. Tudom. - feleltem szipogva.
-Én annak hatására kaptam meg Alice-t!-mesélte,és mintha hallotta volna,hogy róla bészélünk Alice ugrott be az ablakon. Kecsesen körbenézett a szobában. Szeme hirtelen megakadt Xemeriuson.
-Ő ki? - kérdezte fintorogva.
-Ugyan ezt kérdezhetném! - nyávogta Xemerius.
-Te látod? - kérdeztem nagyra nyitott szemekkel.
-Igen. Miért ne látnám?
-Én nem látom! Legalább is eddig nem láttam,de most, hogy Alice látja, mintha én is... - és szemét Xemeriusre függesztette. - ...De csak nagyon halványan!
-Szóval, Ő Xemerius. - mutattam be Alicenak barátomat, aztán fordítva. - Ő pedig Alice.
Xemerius fülig érő szájjal mosolygott. Alice is hozzá hasonlóan macskaféle volt, de Xemerius teste erősebb volt. Büszke volt arra,hogy egy daimónnnál erősebb - látszólag legalábbis.
-Heló! - köszönt illedelmesen. Farkát kivette a szájából, és vígan tárta szét a szárnyait, mintha azt mondaná: "Nekem van ilyenem. És neked?"
Alice felhúzta az orrát. - Szia. Mi vagy te?
-Vízköpő démon. - büszkélkedett barátom.
Amíg Xemerius és Alice azt tárgyalták,hogy kicsodák-micsodák, Willnek segítettem összepakolni. Mikor minden holmiját - egypár fehérnemű, zokni, egy ing és két nadrág és egy kés...nem túl sok - bepakoltuk egy zsákba, Will felkarolta Alice-t, Xemerius a hátamra ugrott és elindultunk hazafelé.

Valérie Hautel Szomb. Jún. 02, 2012 9:15 pm

/Fehlia/
Az út egy bizonyos pont után már nem is volt rémisztő. Így, hát boldogan ugrándoztam, hanem egyszer az útnak vége lett. Egy hatalmas nagy szakadékkal, és igen én az felé tartottam.
- Állj meg! - kiálltotta valaki és visszahúzott.
Én pedig végre visszazökkentem a valóságba. Kissé idegesen szemléltem a jövevényt.
- De gyönyörű! - állapítottam meg magamban.
És valóban nagyon szép leány volt. Hosszú, barna, göndör fürtjei a földet tiporták. Tündöklő kék szemei nyugodtságot sugalva tekintettek rám. Egyszerű fehér ruhát viselt... Valóságos angyal. Csak egyetlen dolog nem stimmelt az angyaliasságában. A vállára egy hatalmas nagy tőr volt akasztva.
- Mit keresel itt? - kérdezte.
- Nem tudom... - motytogtam, nem akartam hazudni neki.
- Az nagy baj! - rázta meg a vállamat. - Ez egy nagyon veszélyes környék! Tudod te egyáltalán, hogy ki vagyok?
- Egy angyal - feleltem nagyon halkan.
Kuncogott egyet, majd folytatta:
- A nevem Maie Bourthur.
Elfogadtam kézszorítását.
- A te neved pedig Fehlia.
- Honnan tudod a nevem?
- Én mindenkinek tudom a nevét...
- WÁÁÁÁÁ! - ugrott be hirtelen közénk valaki... becses nevén Mark.
- Üdv hölgyek! - emelte volna a kalapját, csakhogy nem volt neki.
- Ha mégegyszer ilyet látok Mark! - üvöltötte le a fejét Maie.
- Hugica, tudod jól, hogy a te szavadra úgysem hallgatok!
- A nővéred vagyok te...!
- Ti testvérek vagytok? - szakítottan félbe a veszekedő párost.
- Meglehet, nem tudom, amióta csak az eszemet tudom, itt van ez a hülye! - válaszoltak egyszerre.
- Várjunk csak! Ti honnan ismeritek egymást? - kérdezte Maie ránk mutatva.
- Hát, ő a hogy is mondjam... - kezdett bele Mark.
- Ő volt a cellatársam - zártam le a témát.
- Oh, a hazai környezet! - prédikált a fiú.
- Nem vagy vicces! - mordult rá Maie. - Fehlia te nálunk alszol, éjjel nem egy élmény kint lenni!
Elindultunk. Kicsit rosszul éreztem magam, mert Maienek hittem, de Mark jelenléte miatt, úgy gondoltam az ellenség csapdájába sétálok bele.

Ismira Vas. Jún. 03, 2012 2:09 am

Lassan haladtunk hazafelé. Milyen sűrű az erdő! A fejünk fölött egy madárka énekelt kitartóan, egészen addig, amíg Alice éhes nem lett... Inkább nem részletezném. Nemsokára egy hármas útkereszteződéshez értünk.
- Most merre? - nézett rám Will.
- Én.. Én nem emlékszem erre! Amikor ide jöttem, hozzád, még nem volt itt... De lehet, hogy nem erre jöttem! - kaptam a kezemet a számhoz. - Jaj, Will! Azt hiszem eltévedtünk! És nézd csak! Már elindult lefelé a nap! Mi lesz velünk, ha az erdőben ragadunk éjszakára?! És annyira fáradt vagyok!
- Először is - nem szabad megijedni. - mondta határozottan, de egy kis félelmet észrevettem a hangján. - Szerintem, már nem jutunk ki innen napnyugta előtt. Keressünk egy fedett helyet, ahol éjszakázhatunk, és keressünk valami ennivalót. Éhes vagyok! Már napok óta nem ettem rendesen... - fogta meg korgó hasát. - Holnap pedig, segítséget kérünk valakitől...
- De kitől?! Nincs itt senki! Olyan kihalt az egész erdő! Csak madarak, meg apró rágcsálók vannak errefelé! Tőlük nem tudunk segítséget kérni.
- Xemerius repüljön a fák fölé! Onnan belátja a terepet! Most hol van?
Hátranyúltam barátomért, de csak a levegőt markoltam. Hol lehet?! Pont amikor szükség lenne rá!
- Nem.. Nem tudom hol van! Az előbb még itt volt, de most nincs... - makogtam. - Lehet, hogy Alice-szal ment vadászni!
- Nem-nem! - nyávogta Alice. - Velem nem jött! Egyedül vadászok! Legutoljára akkor láttam, amikor amellett az ócska pad mellett jöttünk el. Onnantól nem emlékszem arra, hogy velünk lett volna.
- Teljesen el vagyunk veszve! - markoltam meg Will kezét. - Nem tudok varázsolni! És te sem! Jaj, Will! - kiáltottam fájdalmasan, és könnyes arcomat a vállába fúrtam.
- Majd... Majd találunk megoldást! Reggel.. Nézd csak! Itt egy nagy fa, itt letelepedhetünk éjszakára. Holnap reggelre lehet, hogy Xemerius is előkerül.
Leterítette pulcsiját a földre, arra feküdtünk. Jó éjszakát kívántunk egymásnak, és reménykedve álomra hajtottuk a fejünket...

Gabriella Martinotti Vas. Jún. 03, 2012 7:21 am

-Ide még egy hosszú lécet!
-Kell még lőszer!
-Nem elég a katapult!
Kormosan, piszkosan és igen-igen fáradtan egyenesedtem fel. A falu lakói a csatára készültek.
-Fahéj, gyerünk, nem lazsálunk! - noszogatott apu.
Mintha eddig három órán keresztül lustálkodtam volna! Na, mindegy. Így jár, akinek Sötétség Mágus az apja. Hatalmas sóhajtással felemeltem még egy hosszú lécet és Tomelilla nénihez vittem, aki egy lebegtető-bűbáj segítségével odareptette, ahova kellett.
-Fahi! Fahi! - hallottam a tömegből Liliom hangját.
-Itt vagyok! - kiáltottam.
-Juj, szia! Gyere velem gyorsan! - hívott ikertestvérem.
Egy félreeső helyre vitt és aggodalmas arccal magyrázni kezdett.
-Ame és Fehlia! Még mindig nem tértek vissza! - hadonászott a karjaival Liliom.
Igaza volt. Az aggodalom hatalmas fekete felhőként lepte el az arcomat.
-Nagyon veszélyes odakint - dörmögtem.
-Mi? Miért? - kapta a szája elé a kezét Liliom.
-Figyelj, Lil, mindjárt itt lesz az Ellenség! Odakint leselkednek! Szerinted biztonságos? - kérdeztem, mély sóhajjal.
-Igaz - sütötte le a szemét játékosan ikertestvérem.
Mindig ezt csinálja, ha esetleg valami butaságot mond.
-IGYEKEZZETEK! HA JÓL BECSÜLÖM, EGY ÓRA ÉS ITT VANNAK! - üvöltötte Cicero úr.
Összerezzentem. Fehlia és Ame még kint vannak! Nem hagyhatjuk Őket egyedül!
-Figyelj, Lil, én megyek és megkeresem a lányokat! - határoztam el.
-Megyek Veled! - mosolyodott el Liliom.
-Jó, gyere.
Mivel már esteledett, ezért ikertestvérem nem tudott repülni, így kolibrivé változva szállt mellettem. Fehliát és Ame-t kerestük.

Valérie Hautel Vas. Jún. 03, 2012 8:57 am

/Fehlia/
Maie egy kis barátságos faluba vezetett. Tele kedves, hívogató házikókkal és incsiklandó illatokkal. Nem kellett sokáig menni, hogy az otthonukba érjünk. Az átlagnál is kisebb volt de annál hívogatóbb.
- Barbara néni megjöttünk! - lépte át a küszöböt Maie.
- Itt vagyok drága kincseim... - viharzott ide az említett. - De ki ez az ismeretlen leányzó?
- Ő itt Fehlia, egy darabig itt fog lakni! - mutatottak be a "testvérek".
- Annál jobb! Úgyis többet főztem a kelleténél! Asztalhoz! - mosolygott a néni.
Egy kellemes asztalhoz ültünk le és a levesnek is jó illata volt. Csakhogy bealudtam, és a fejem egyenesen a tányérban landolt...

/elbeszélő/
Eközben az erdőben Fahéj és Liliom továbbra is repültek és Ame és Fehlia után kutattak.
- Alig lehet itt valamit látni - nyögte Lil.
- Azt a fát ott kitünően lehet látni. Annak a tövében megpihenünk, hogy erőt gyűjtsünk.
- Rendben.
A fánál meglepetés várta őket. Hisz ott aludt Ame, Will, Alice meg Xemerius.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megtaláljuk Amét - suttogta Liliom és hátratekintett Lutrára.
- Igen-igen. De hol van Fehlia? - dobbantott egyet Fahéj.

***

Otthon is nagy gondok voltak, a csata vészesen közeledett. Nem is olyan régen egy új ember érkezett az ellenségtől. A neve Kamilla és később kiderült, hogy a Rettenetes 21 manipulálta. A kórházba szállították, ott kezelték...
Röviden: a harc szagát már érezni lehetett. Hiram ekkor tért magához. És édesanyja legnagyobb rémületére felült az ágyban.
- Hol vagyok? - kérdezte.
- Egy kórteremben, elájultál - sietett a válasszal Villorané.
- És hol van Fehlia? Azonnal beszélnem kell vele!
- Nem tudom.
A fiú felpattant és kirohant az épületből.
- Meg kell találnom! - motyogta, a keze még mindig a száján volt.
Az egyik utcában találkozott Violettel.
- Nem láttad Fehliát? - tudakolta hamar Hir a lánytól.
- Nem tudom... elvileg azt mondják eltűnt és, hogy nincs a faluban! De most mennem kell! Szia!
A lány elfutott, Hiramnak azonban földbegyökerezett a lába.
- De akkor hol van?
Erre a kérdésre sokan tudni akarták a választ.

Ismira Hétf. Jún. 04, 2012 5:24 am

Sokáig forgolódtam, hogy álomba küszködjem magam - de nem sikerült. Éhes voltam, fáztam és a föld is kemény volt. Will már halkan hortyogott. Milyen szerencsés! Óvatosan kisepertem egy szemébe lógó szőke tincset. Alice összerezdült.
- Bocsi... - suttogtam. Körbenéztem. Xemeriust kerestem, de nem láttam sehol. Hol lehet ez a haszontalan? Will mocorogni kezdett, és átfordult a hátára. Hirtelen ijesztő hangot hallottam a bokorból. - Jaj! - sikkantottam, mire Will felébredt.
- Mi... mi történt?! - dörzsölte szemeit.
- Nem..nem tudom! Hallottam valami hangot! - suttogtam. - Olyan ijesztő volt! Szerinted mi lehetett?!
- Ember biztos nem. Milyen volt a hang? - morogta Will álmosan. A hang gazdája, mintha tudná, hogy róla beszélünk, megint szörnyűséges zajt hallatott.
- Ez az! - kúsztam közelebb Will-hez. - Mi volt ez?!
Will ingerülten pillantott rám. - Ez? Ez, drága, egy bagoly volt. - magyarázta tárgyilagos hangon.
- Bagoly? - kérdeztem meglepődötten.
- Igen.. tudod, nagy, éjjeli ragadozómadár... Nyugi! Embereket nem esznek! - kuncogott arcomat látva.
- Tudom mi az a bagoly! És ismerem a hangjukat! Ez nem bagoly volt! - kiáltottam felháborodottan. - Annyira nem vagyok buta, mint amilyennek te gondolsz!
- Aranyos vagy, amikor mérges vagy... - mosolygott fülig érő szájjal. Alice hangosat ásított. - Hagyjuk aludni, jó? Szegény nagyon fáradt.
Majdnem megkérdeztem, hogy honnan veszi, hogy fáradt, de a válaszra magam is rájöttem - hisz közösek az érzéseik, gondolataik.

* * *

Végül mindkettőnknek sikerült elaludnia. Nehéz volt, de legalább szépet álmodtam.
- Ame! Ébren vagy? - rázta meg gyengéden a vállamat Will.
- Nem! - morogtam. - Mit akarsz?
- Valaki járkál az erdőben! Maradj csöndben! - intett Will.
- Ha aludnék, nem lennék csendesebb?
- Nem! Szörnyen horkolsz. - kuncogott.
- Te.. Tessék?! Hogy én?! Horkolok?! Kikérem magamnak! Szerintem saját magadat hallottad!
Will csak mosolygott, és puszit nyomott az orromra. - Most csitt, itt járkálnak a közelben. A Holdat eltakarja egy felhő, szóval, ha néma csendben maradunk, talán nem találnak ránk.
- És ha a faluból jöttek? Mi van, ha éppen minket keresnek?! - kérdeztem halkan.
- Erre nem gondoltam. De inkább ne kockáztassunk!
- Szerintem se! - hangzott a helyeslő válasz a hátam mögül.
- Xemerius! - kiáltottam fel örömömben, de Will a számra tapasztotta a kezét. Xemerius hozzám bújt. A léptek egyre közeledtek.
- Ketten vannak! - suttogta Alice. - Erre jönnek! Várjatok...! Ezek lányok! Fahéj és Liliom! Meg egy állatka!
- Lányok! Itt vagyunk! - kiáltottam nekik. Ők mosolyogva futottak mellénk. Lámpásukat felénk emelték, és elégedetten mosolyogtak.
- De jó! - nevetett Fahéj. - Az egyik "szökevény" megvan!
- Hogy érted? Ki a másik? - néztem rá.
- Hát, Fehlia sincs a faluban. De meg fogjuk találni, úgy ahogy titeket is!
Miközben a lányok elmesélték nekünk, hogy mi történt a faluban mióta távolt vagyunk, Alice kíváncsian szimatolta a kis vidrát.
- Daimón vagy? - kérdezte meglepődve.
- Igen! - válaszolt büszkén a kisállat, és hogy mindezt bebizonyítsa, csinos kis mókusfiúvá változott. Will kíváncsian figyelte.
- Kinek vagy a daimónja? - kérdezte.
- Liliomnak. - felelte a kis mókus szégyenlősen, hiszen még csak Liliommal meg Fahéjjal beszélt.
- Milyen szerencsés vagy, Liliom! - sóhajtottam. - Most akkor indulunk haza? - kérdeztem türelmetlenül.

Ajánlott tartalom