Re: Szerepjáték

Kamilla Evans Kedd Jún. 05, 2012 8:05 am

Nem tudtam mi történt,de mikor felébredtem mindenki nyüzsgött az ápolók is alig vettek észre amikor fölkeltem.Így felültem és megnéztem a sebeimet,hogy hogy gyógyulnak.
-Egész jól gyógyulnak!De ez egy kicsit jobban fáj!-néztem a kezemen lévő sebre.
Viszont,amikor felálltam már nem voltam benne biztos,hogy fel kéne állnom!
Amikor nagy nehezen átöltöztem,kimentem.Borzalmas volt!Mindenütt botok,lapátok,szerszámok voltak mindenhol!Az emberek csoportban mentek végig minden utcán,a téren,mindenhol!BORZALOM VOLT!!!

Valérie Hautel Kedd Jún. 05, 2012 9:02 am

/Fehlia/
Hirtelen egy fehér semmiségben találtam magam, lebegtem. Egyszercsak elővillan Hiram képe, amint magába akarja döfni a kést...
- NEEEEEEEEE! - ordítom és futok a fiú felé, de valaki megragadja a kezem és nem enged futni, hiába erőlködöm.
Hátranézek és meglátom, hogy az aki visszatart az... saját magam...

- Fehlia, Fehlia jól vagy? - hallottam Maie hangját.
Hunyorogva kinyitottam a szemem. Minden a régi, kivéve az, hogy tiszta leveses az arcom. Akkor csak álom volt, szerencsére...
- Fehlia jól vagy? - ismételte meg kérdését Maie.
- Iiiigeeen - makogtam.
- Akkor jó mert az előbb 5 percen keresztül vergődtél.
Csöndben maradtam, a mondat értelmén gondolkodtam. Talán, talán...
- Azonnal indulnom kell - ugrottam fel és a szalvétámmal egy durva mozdulattal letöröltem az ételt.
- De mégis hová?
- Az mindegy, csak messze legyen a falumtól.
- De már így is messze vagy.
- Tudom, de még messzebb kell, hogy menjek.
- De miért?
- Azt csak én tudhatom.
- Te nem vagy normális.
- Ezt is tudom.
- Mutatok valamit neked! Gyere! - noszogatott Maie, kimentünk a házikóból és egy kis séta után egy hatalmas nagy fához értünk.
- Vaste! Vaste! - kiabállt a lány.
A fa erre megremegett és előbukkant egy kicsi törpeemberke.
- Mit szeretnél leányzó? Hova vigyelek? - lépett hozzám.
- Nagyon messze a falumtól - vágtam rá azonnal.

***

Vajon ki lehetett ez az ember? Nem tudom, de mikor ránéztem volna, nem a nagy fa előtt álltam. Hanem egy hegyen, méghozzá egy hó borította nagyon hideg helyen. És minden jel arra mutatott, hogy tényleg nagyon messze vagyok a Fairy Oaktól.
- Perfekt! - sziszegtem.
Először is egy kis varázslattal melegítettem magam, aztán elindultam egy irányba, hogy hátha kitalálom mit is kezdjek magammal. Akkor ugyanis még nem tudtam, hogy pont az ellenkezőjét csináltam amit kellett volna...

***

/elbeszélő/
Eközben a Zengerdőben Fahéjék azt tárgyalták, hogy hol induljanak el. Egyszercsak mozgolódást hallottak.
- Mi volt ez? - rezdült össze Ame.
Will már épp válaszolt volna, amikor előbukkant Hiram, aki Fehliát ment keresni az erdőben. Ő még pont kitudott suranni egy kapun, mert akkor zárták be őket. Mostmár se ki se be nem lehet menni.
- Hiram mit keresel itt? Nem a kórházban kéne lenned? - kérdezte Fahéj.
- Fehliát keresem, sürgősen beszélnem kell vele! - jött a válasz.
- De miért mi történt? - kérdezett most Ame.
- Hát izé, izé... - próbálkozott a mondatalkotással a fiú.
- És azt elmondanád, miért tartod a szádon a kezed? - furcsálkodott Will.
Hiram lesütötte a szemét, hogy nehogy látszódjék, hogy elpirult.
- Az úgy volt, hogy... - kezdett bele...

***

/Fehlia/
Már egy két órája bandukoltam, amikor hirtelen hatalmas szélvihar kerekedett és a hóesés is sűrűsödni kezdett egy borzalmas hóvihar közeledett. Gyorsítottam a lépteimet, hogy még időben valami védett helyet találjak. De sajnos nem volt szerencsém, a hóvihar teljesen belepett, ez volt az utolsó emlékem...

***

Kinyitottam a szemem és egy barlangban találtam magam.
- Kérsz teát? - hallottam egy hangot.
És akkor megtudtam, hogy Mark lepett meg, megint.
- Igen - válaszoltam nyekergő hangon.
- Tessék - nyomta a kezembe a bögrét, én pedig halkan szürcsölgetni kezdtem.
- Hogy találtál rám? - tartottam egy kis szünetet ivás közben.
- Valahogy éreztem, hogy bajban vagy, ezért megkértem Vastét, hogy varázsoljon ide.
Én felpattantam és gyorsan a karjai közé furtam magam.
- Kérlek segíts! - nyögtem egy könnycseppet ejtve.
- Bármiben - törölte le a könnyeimet és egy puszit nyomott a homlokomra...

Ismira Szer. Jún. 06, 2012 7:40 am

Hirtelen éles fájdalom hasította mellkasomba. Felszisszentem.
- Mi a baj, Ame? - pillantott rám Will.
- A... Fehlia! El.. elment! - próbáltam mondani, a fájdalomtól fakadó könnycseppekkel küszködve. Will bólintott.
- Tudom, miről beszélsz! Ez volt velem, meg... Gideonnal. Amikor meghalt... - lesütötte a szemét - .. én is ugyan ezt éreztem.
- Fehlia meghalt?! - kiáltottam Hiram. Az ájulás szélén állt.
- Nem! Nem feltétlenül jelenti azt... De, akár az is lehet, hogy eltávolodtak. Ez van velem meg Alice-szal. Amikor távol kerül tőlem, nagyon-nagyon fáj! Valószínűleg Ame is ezt érzi! Fehlia biztos nem halt meg, Hiram! Bíznod kell benne! - tette a kezét Hiram vállára, majd mellém lépett. - Nagyon rossz? - suttogta.
- Nem.. - nyögtem - ..csak, olyan... ó, nem tudom elmagyarázni! Olyan, mintha tűvel szurkálnának belülről, vagy csalánnal simogatnának! Jaj, Will! Meddig tart ez?
- Nem tudom. Nekem nem tartott sokáig. De mivel Fehlia csak távol van tőled - feltehetőleg - ezért azt hiszem egészen addig tart, amíg újra össze nem kerültök.

***

Mivel a kapukat már bezárták, nem tudtunk visszamenni a faluba.
- Holnap reggel, amint lehet bemegyünk! - ígérte Fahéj. - De addig is, keresnünk kell egy biztonságos helyet, ahol éjszakázhatunk!
Kicsit beljebb haladtunk az erdőben, és annál a fánál álltunk meg, amelyiknél Fahéj és Liliom ránk találtak.
- Itt jó lesz? - nézett körbe Liliom. - Jobb helyet nem hiszem, hogy találunk!
- Tökéletes. - motyogtam. Bár még mindig nagyon fáj a mellkasom, megpróbáltam jó pofát vágni hozzá. - Azonnal aludni akarok! Ne menjünk tovább semmiképp se! Kérlek.
A többieknek is megfelelt a hely, szóval itt telepedtünk le. Hátamat a fának támasztottam, és megpróbáltam aludni...

***

Nagyjából az éjszaka közepén álomból riadtam. Bár párás, tavaszi este volt, mégis - fáztam!
- Ame? - hallottam Hiramot. - Ébren vagy?
- Igen. - mondtam vacogó fogakkal. - Te miért nem alszol?
- Beszéltél álmodban. Azt hallgattam. - mondta, de miután rájött, hogy elárulta, hogy hallgatózott, elpirult. - Bocsánat... Csak tudod, Fehliáról volt szó...
- Semmi gond! Úgyis el akarom neked mondani!

Ginevra Martinotti Csüt. Jún. 07, 2012 5:42 am

Éjszaka közepén mozgolódásra ébredtem. Megkérdeztem Lutrát a dologról, ő azt válaszolta, hogy Ame és Hiram most aludtak vissza. Nem tudtam a mozgolódás okát, ezért felkeltem. Mindig is kíváncsi volt, de általában félelmem felülkerekedett a kíváncsiságomon. Most viszont eldöntöttem, hogy megnézem a zaj okát. Felálltam és kinéztem a fák mögé. Két sötét alak mászkált az erdőben. Fekete köpeny volt rajtuk és ennek kapucnija a fejükbe volt húzva. Hirtelen nagy fényesség támadt és egy kapuszerűség nyílt ki az erdő fái között. Ezüstösen ragyogott és a fekete alakok átléptek rajta. Nem tudtam mire vélni a dolgot, ezért odamentem a kapuhoz. Hozzáértem az ujjammal, simogatta a kézfejemet, mintha bársonyhoz értem volna, átléptem a kapun és egy különleges világban találtam magam. Sellők, nimfák, elfek és még más hasonló lények népesítették be a tájat.

Kamilla Evans Csüt. Jún. 07, 2012 6:29 am

-A csata nemsokára elkezdődik!!!!!-hallottam a kiáltást!
Máshonnan:-Jön az ellenség!-hallottam.
-Úristen!Saphira!-kiáltottam!
-Gyere,menjünk!Segítsünk nekik!Maszatot és Ébent is hozd!
Mikor felszálltunk nem hittem a szememnek!A FEKETE SEREG!!!!!!!Eszembe jutott,hogy ők támadtak meg minket!Miattuk vesztettünk el mindent!!!!!-Mondtam könnyes szemmel álataimnak.
-Harcolni fogunk!Ahogy csak tudunk.Ígérem.-Mondta Saphira a gondolataival.
Hol vannak azok a lányok akik segítettek rajtam?Itt kéne lenniük a faluban!

Ismira Csüt. Jún. 07, 2012 7:37 am

- Szerintem menjünk kicsit odébb. Ne ébresszük föl őket. - javasoltam Hiramnak. Bólintott, és felállt a helyéről. Kicsivel odébb mentünk és ot lecsücsültem a fűbe. Hiram egy közeli fának dőlt. - Már van sejtésem arról, milyen helyen van Fehlia! - jelentettem ki ünnepélyesen. Hiram arca elhalványult.
- Mégis.. milyen helyen? - kérdezte reszkető hangon.
- Egy nagyon hideg helyen. Ezért fáztam. Tudod, az összekötő kapocs... - magyaráztam. Ő bólintott. - De nem kell féltened. Az álmomban láttam, hogy nincs egyedül. Méghozzá egy baráttal van.
- Barát vagy barátnő? - vonta föl a szemöldökét.
- Nem tudom. - Némán kuncogtam féltékeny hangja hallatán. - Nem hiszem el, hogy nem bízol Fehliában!
- Én bízok benne! - hördült föl ingerülten, és felém lépett.
- Nyugi, nagyfiú! Ha engem bántasz, ki fog Fehliával kapcsolatban maradni? - mosolyogtam. Összeszűkül szemmel visszalépett a fához.
- Hát akkor üzenj neki! Kérdezd meg, hogy hol van! És hogy kivel...? - tette hozzá halkan. Drámai sóhajt hallattam, felpattantam a fűből és visszaindultam a táborhelyünkre.
Amikor visszaértünk mindenki békésen aludt. Hiram visszafeküdt testvérei háta mögé, és meg Will mellé bújtam. Álmában átkarolt.

***

Éjszaka az álom megismétlődött. Egyedül bolyongtam egy kopár szikla közelében. A hó nagy pelyhekben záporozott. Nem tudtam, hogy hol lehetek, hisz a falun és a Tanyán kívül sehol sem jártam a világban. Hirtelen egy fodrozott szélű peremhez értem. Ha lenéztem, olyan mélység tárult elém, melyet még elképzelni is nehéz. Hátráltam pár lépést. Hátul valaki megszólalt.
- Vaste? Itt vagy? - a hang gazdájának nemét nem tudtam meghatározni, mert a hófúvástól csak foszlányokat hallottam.
- Hát persze, Úrnőm! - válaszolt a Vaste névre hallgató törpe.
- Föld fia, mit keresel itt? Miért nem a te országodban vagy, ahol a fák rügyeznek, a madarak vidáman csivitelnek..? - kérdezte újra az első hang. Azt hiszem női hang volt.
- Egy lányzót hoztam el ide, de már indulok is haza.... - mentegetőzött a törpe, de a nő felordított.
- Nem mész sehová! Hol van?! - hallottam, ahogy a törpe küszködik a nő erős kezei alatt.
- Nem.. Nem tudom merre ment! - lihegte.
A következő kép egy otthonos barlangban volt. Fehlia ott ült a tűz mellet. Vidáman kiáltottam neki, de nem hallotta. Mellette egy árny mozdult meg. Először azt gondoltam, hogy a nő az, de nála sokkal fiatalabb volt az árny gazdája. Eloltota a tüzet, majd Fehlia mellé bújt és magukra terített egy vastag bundát. Beszélgetni kezdtek, de mielőtt meghallhattam volna a hangját a kedves idegennnek - mert teljesen biztos voltam abban, hogy jó a kis baránőmhöz- felébredtem.... De legalább most tovább álmodtam egy kcsivel. Az első alkalommal csak a törpe és a höly párbeszédénél voltam jelen.

***

Reggel amikor felébredtem, Fahéj hangját hallottam meg legelőször.
- Liliom! Liliom! Merre vagy?! - kiabálta kicsit messzebbről, majd ugyanezeket kiáltozta Hiram közelebbről.
- Mi történt? - hunyorgott Will, aki nem aludt túl jól, a kemény föld miatt.
- Nem tudom! Én is most ébredtem! - ásítoztam. Will felült, és nagyot nyújtózott.
- Beállt a derekam! - sziszegte. - Amúgy, fáj még...?
A fájdalomról meg is feledkeztem, és úgy tűnik ez a módszer hatásos is volt. - Elmúlt! - mosolyogtam. Visszamosolygott, majd feltápászkodott és Hiramhoz lépett.
- Mi történt? - kérdezte.
- Liliom eltűnt!
[i]

Valérie Hautel Csüt. Jún. 07, 2012 9:02 am

/Fehlia/
Éjszaka volt, Mark éppen tüzet rakott és engem hirtelen egy furcsa érzés fogott el. Úgy éreztem Ame közel van hozzám, szinte hallottam a hangját, mintha azt mondta volna, hogy "Fehlia". De ez nem biztos.
- Fehlia ezt a pokrócot a válladra teszem, nehogy megfaggy, kezd egyre hidegebb lenni.
A fiú leült mellém, én pedig megfogtam a kezét, hátha az is melegít. De tévedtem, szinte jéghideg volt.
- Te is fázol - raktam a pokróc felét a vállára.
- Az nem gond.
- De igen.
Hirtelen Mark átkarolt és remegeve ezt a szót betűzte ki:
- Sz-e-r-e-t-l-e-k-!
Akkor fordult velem egyet a világ! Erdig azt hittem, hogy a csókok, csak a Nagyúr manipulálása miatt voltak, de mostmár elbizonytalanottam. Mark már a saját akarata szerint él, hisz az Alak már meghalt. Akkor tényleg szeret? Vagy ez még a varázslat maradéka? Áááá bárcsak itt lenne Maie, ő biztosan tudná a választ.
Nem tudtam aludni pedig Mark már a vállamra hajtott fejjel szuszogott. Féltem, féltem a szerelemtől. Az egyik oldalon Mark, akivel annyira jól éreztem magam, de nem biztos, hogy szeret. A másik oldalon pedig Hiram, aki mindig kitartott mellettem. Tűzen, vízen, földön, levegőben és akit én megcsókoltam, csak nem tudom, hogy miért. És talán van egy harmadik oldal is amely a senkit képiseli. Talán az lenne a legjobb ha egyik fiút se bántanám meg azzal, hogy nem viszonzom szerelmét. Vagy ez lenne a legrosszabb? Nem hiszem, hogy egyhamar dönteni tudok.
Lassan az én szemem is lecsukódott és Mark vállára fektettem a fejem és lassan elaludtam. A tűz kialudt szóval korom sötét lett...

***

Reggel kora hajnalban halk beszédfoszlányokra és lépésekre lettem figyelmes.
- Mark, Mark! - suttogtam.
- Tessék? - morgott egyet a fiú.
- Azt hiszem jár erre valaki. Félek!
Mark erre azonnal felült és ezt kérdezte:
- Miből gondolod?
- Szavakat és lépéseket hallottam.
- Induljunk rögtön!
Gyorsan összeszedelőzködtünk és már lopóztunk ki a járatból, nem találkoztunk senkivel. Így hát boldogan, én ugrándozva lépkedtem tovább. Egyszercsak a hó besűllyedt alattam és elkezdtem zuhanni. Soká értem földet és akkor is elég keményen. Fölálltam és leporoltam magam. Amint körbenéztem, könnyen rájöttem, hogy egy földalatti labirintusban vagyok.
- Maaaaaark! - ordítottam, de nem jött válasz.
- Maaaaaaaaaaaaaaaaaark! - kiálltottam ismét kissé pánikszerűen, megint nem hallottam semmit.
És hiába próbálkoztam többször, mind sikertelen volt. Végül reményt vesztve rogytam le a földre...

***

/elbeszélő/
Eközben a faluban éles csatakiálltás hangzott fel. Elkezdődött az ütközet. Az Ellenség látványosan létszámfölényben volt, de a fairy oakiak hősiesen ellenálltak.
Kamilla nem találta a lányokat, pedig a település összes zegzugát megvizsgálta. Ennek fényében minden jel arra mutatott, hogy a keresettek a falon kívül vannak. A lánynak döntenie kellett, hogy megy megkeresni a többieket, vagy itt marad harcolni, segíteni azoknak akik megmentették...

Ismira Pént. Jún. 08, 2012 5:46 am

Liliomot keresve eltávolodtam a rejtekhelyünkről. Lassan elnémultak barátaim kiáltásai - már csak a madarak csicsergését lehetett hallani. Xemerius megint elkóborolt. Egyre kevesebbet van mellettem. Beszélnem kell majd vele. Hirtelen lépések zaját hallottam nem túl messze tőlem. A legközelebbi fatörzshöz simultam, és lélegzet visszafojtva vártam, hogy a lépések eltávolodjanak. De ahelyett, hogy távolodtak volna, egyre közeledtek. Amikor már vészesen közel értek, hirtelen megálltak. Észrevettek volna?
- De, kérem ... Mi nem szoktunk hozzá az ilyenhez! - hallottam egy panaszos sipító hangot. Vajon milyen teremtmény lehet ennek a furcsa hangnak a gazdája?!
- Ugyan! Hisz nem lesz sok dolgotok! - hallottam egy kellemesen dallamos női hangot. Ugyan az volt, mint amit az álmomban hallottam. - Hiszen, már mondtam neked, drága Tábornokom, hogy azokat, akiket érdemesnek találsz rá, életben hagyhatod! Sok ilyen eset lesz, hiszen nagyszerű boszorkányok és mágusok laknak a faluban! - mondta kicsiny undorral a hangjában. Ekkor rádöbbentem, hogy Fairy Oakról beszélnek.
- De... Úrnőm, és a többi...? - szólt egy harmadik, bátortalan hang.
- Drágám! - kiáltott mézes-mázos hangon a hölgy. - Hiszen mondtam, a hasznos teremtményekből sok van, a többi lényre... nincs szükségem. A néped biztosan kiéhezett már, jól mondom? Kevés a vad az erdőben, hát itt az idő! De kérlek, újra hangsúlyozom, azok akiket érdemesnek találtok arra, hogy engem szolgáljanak, azokat nehogy bántsátok! Egy apró seb sem lehet rajtuk!
- Igen, Úrnőm. - válaszolta az első hang. Minden bizonnyal meghajolt.
- De.. Kérlek bocsájts meg tudatlanságomat; miféle lények tartoznak a nem megfelelőek közé...? - suttogta a harmadik.
- Ó, Laace! Hát ezt sem tudod? - sápítozott a nő megjátszott szigorúsággal. - Természetesen azok, akik nem tudnak varázsolni! Él pár ilyen a faluban, de ők értéktelenek.
- Igen, Úrnőm. Köszönöm, nem csak a magam, hanem a népen nevében is! Jól mondtad, éhezünk. Akkor.... tiszta lelkiismerettel végezhetünk velük?
A hölgy nem válaszolt, de egészen biztos voltam benne, hogy mosolyogva bólintott. A torkomhoz kaptam. "Én nem vagyok boszorkány!" hasított belém a felismerés. Hallottam, ahogy a léptek tovább haladnak, és óvatosan kikukucskáltam búvóhelyemről. Egy törpe, egy nagymacskaféle és egy gyönyörűséges nő haladt a másik irányba. A törpének izmos karjai voltak, páncélinge, derekára akasztott kardja és hosszú, göndör szakálla volt, amely a páncéljához csapódott minden lépésnél, furcsa, csattogó hangot kiadva. Amilyen ez a macska volt, olyat még nem láttam. /Megjegyzés: Google-ban rákereshettek az Ocelot nevű cicusra. Olyan ez is./ Apró foltocskái voltak, amelyek körül vékony örök húzódtak. A nyakán és a fején ezek a foltok megnyúltak, kis vonalkák húzódtak a homlokán. Füle rövid, lekerekített; lábai hosszúak, kecsesek. Egészen biztosan övé volt a harmadik hang. Végül a hölgy: hosszú, krémszínű ruhát visel, ami a földet seperte maga mögött. Haja fején magas kontyba fogva, fején ékköves tiara. Kecses alkata volt, járása előkelő. Az arcát sajnos nem láttam. Miután halló- és látótávolságon kívül kerültek, elkezdtem visszafele rohanni barátaimhoz. azonnal el kell nekik mesélnem!

Gabriella Martinotti Pént. Jún. 08, 2012 9:33 pm

Kis híján elsírtam magamat. Liliom, drága húgocskám!
-LILIOM! LILIOM! - kiabáltam és egyre elveszettebbnek éreztem magamat.
Az, hogy elszakadtam Liltől, olyan volt, mintha kést forgatnának a szívemben és nem éreztem magamat egésznek. Mert igaz, hogy Hiram nevelt minket, amíg a Gonosz fogva tartotta szüleinket, de Liliomhoz mindig is közelebb álltam. Biztosan az ikrek közötti különleges kapocsról van szó...
-LILIOM! LILIOM! - hallottam, ahogy Hiram kiabál.
Láttam, hogy amikor elindult, vörös volt a szeme. Valószínűleg a sok sírástól. Nem csodálom. Először Fehlia csókja, majd a lány eltűnése, Ame álma barátnőkről, most pedig ikertestvérem elvesztése. Szörnyű lehet most Neki.
-HIRAM! WILL! FAHÉJ!
Ame! Odarohantam táborhelyünkre, ahová megbeszéltük a találkozót, ha valami történik. Will már ott volt, bátyám velem együtt futott be.
-Mi az, mit történt, Ame? - kérdeztem és éreztem, hogy a remény, mint egy apró magocska, kicsírázik a szívemben.
-Liliomról sajnos semmi hír - csóválta a fejét barátnőm, mire csalódottan felhorkantam. - De... - emelte fel az ujját, mire újra feszülten figyelni kezdtem.
Nembűvölő barátnőnk gyorsan vázolta a helyzetet, majd a végén idegesen toporogva és nedves szemmel nézett körbe. Nekem tátva maradt a szám. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? Hogy csak azért megölni a Nembűvölőket, mert nem tudnak varázsolni? Igenis, sok mindent tudnak, lehet, hogy a boszorkányok és mágusok nem is léteznének Nélkülük. Legalábbis nem lennének teljes egészek. Will falfehér volt. Nagyon féltette a szerelmét. Magához húzta Ame-t, majd puszit nyomott a lány hajába. Hiram még mindig Liliom miatt aggódott, én pedig a döbbenettől szólni sem tudtam. Ekkor azonban hirtelen paták dobogását hallottuk meg.
-M... Mi ez? - remegett Ame.
-Csak a Sötét Sereg lehet - suttogtam. - Gyorsan! Gyerünk be a bokrok fedezékébe!
Berohantunk a növények közé és a földre lapultunk. Igazam lett. Pár perc múlva egy hatalmas, fekete páncélos és fekete lovakon közlekedő csoport robogott el a szemünk előtt. Fairy Oak felé tartottak.
-Gyorsan! Azonnal vissza kell jutnunk a faluba! - pattantam fel, amikor a sereg már elvágtatott.
-De hogyan? - kérdezte csüggedten Ame. - Mi nem tudunk varázsolni - mutatott Will-re és magára.
-És mi lesz Liliommal? - kérdezte Hiram.
-Na jó - rogytam a földre. - Ez így nem lesz jó. Tudjátok, mit? Addig itt maradunk, amíg elő nem kerítjük Liliomot, aztán pedig Ame-t és Willt átváltoztatjuk valamilyen madárrá és berepülünk a faluba. Megbeszéltük?
-Megbeszéltük - felelték kórusban.
-De én Ame-val maradok. Nehogy baja essék - szorította magához szerelmét Will.
-Rendben - bólintottam, aztán szétszóródtunk.
Őszintén reméltem, hogy megtaláljuk Liliomot.

Valérie Hautel Pént. Jún. 08, 2012 11:26 pm

/Fehlia/
Mikor végleg elfogadtam, hogy nagyon mélyen vagyok és Mark nem hall, erőt vettem magamon és rájöttem, hogy tudok repülni. Néha, sőt a legtöbbször megfeledkezem varázslatos képességeimről. Tehát levegőbe emelkedtem és azt figyeltem, hogy mikor lesz már vége ennek a szakadéknak.
Fölrepülni jóval nehezebb volt, mint lezuhanni. Ez viszont csak a kisebb gond volt, mert egyszer csak észrevettem, hogy a szakadék teteje be van torlaszolva.
- Inani! - mondtam magamban a varázsigét, aminek hatására minden ajtó, járat felnyílik.
Szerencsém volt itt is működött, végre szabad volt az út. Könnyedén kirepültem "börtönömből", azonban hiába vártam Mark nem volt kint. És még lábnyomokat sem láttam. A barlanghoz nem akartam visszamenni, mi van akkor ha még mindig van ott valaki. Tehát, találomra elindultam a hóban, más ötletem nem volt. Lépéseimet elővigyázatosan tettem meg, mert nem volt kedvem még egy szakadékos kalandhoz…

***

Több órás gyaloglás után a szél megint fenyegetően felsüvített, mintha azt mondta volna: "Vigyázz hóvihar közeledik!" Én pedig teljesítve kérését, körbenéztem barlang vagy ahhoz hasonló hely után. Nem kellett sokáig keresni, mert két hatalmas szikla között kényelmesen elfértem. Leültem és magamat melegítve, vártam a pusztító fehérséget.
Az viszont sokat váratott magára, már egészen korom sötét volt amikor a szél mint valami hatalmas nagy had, elkezdett erősen fújni. Elég erősen csípte az arcom, pedig én melegítő bűbáj hatása alatt voltam. A hóvihar mindent belepett, szóval semmit sem láttam, csak hallottam, ahogy koptatja a sziklák falát. Ilyen körülmények között nem tudtam aludni.

***

Maga a vihar olyan hajnaltájt állt el, én fáradtan kecmeregtem fel, hogy megnézzem milyen állapotok uralkodnak. Amint elindultam a hóban, körülbelül a derekamig elsüllyedtem. Repülni nem lehetett, ugyanis a vad szél még mindig nem múlt el.
- Jobb lesz ha inkább visszamegyek a sziklákhoz, kipihenem magam és utána meglátjuk mi lesz. - gondolkodtam hangosan.
Kényelmetlen volt ismét oda ülni, már szerettem volna valami puha helyen feküdni. De azért el tudtam aludni…
Álmomban egy erdőben voltam. Rögtön felismertem, hogy ez a Zengerdő. Megtettem pár bátortalan lépést és hirtelen észrevettem a barátaimat. Fahéjt, Amét és Willt. És Hiramot… A félelem eluralkodott rajtam. Mi van ha észrevesz? A fiú hirtelen felém fordult, de nem láttam a szemében azt, hogy látott volna.
- Huhh - sóhajtottam egy hatalmasat.
- Érzem, hogy nembűvölők vannak a közelben - hallottam egy dörmögő hangot.
Megfordultam és a fa mögül két törpeszerű alakot véltem felfedezni. Olyanok voltak mint Vaste. Ez nem volt számomra jó hír.
- Én is érzem. Alig várom már, hogy megtaláljuk őket. Az úrnő mennyire fog örülni és még jól is fogunk lakni. Végre eljött a bőség ideje! - mondta az idősebbnek látszó törpe, felemelve baltaszerű fegyverét.
Azonnal szólnom kell a barátaimnak! Halkan lopóztam feléjük közelebb és közben megbizonyosodtam róla, hogy valamit vagy valakit keresnek. Talán engem?
- Ame! - szólítottam meg halkan barátnőmet.
De nem hallotta. Ezért a háta mögé álltam és jól megráztam a vállát.
- Ame bajban vagytok! Meneküljetek! - mondtam, mert nem akartam ordítani, nehogy észrevegyenek minket.
De a lány erre se válaszolt. Én pedig valami lehetőségen gondolkoztam. Hirtelen bevillant. Egy fához léptem és ezt karcoltam a kérgébe: Ame! Meneküljetek!

***

Igazából többet is akartam írni, csakhogy felébredtem. És ügyesen bevertem a fejemet a sziklába. A fejemet fogva álltam fel és ismét kiléptem a biztonságos kuckómból. A hó változatlanul a derekamig ért, de legalább a szél elcsendesedett. Ezért úgy döntöttem repülve haladok tovább.
Fentről végre megszemelhettem a tájat, ami valóságos természeti csoda volt. A hegyek különleges formákat adtak ki és a hó mindenütt csillogott. viszont én már nagyon éhes voltam, utoljára Mark adott egy karéj kenyeret, mert már arra se volt erőm, hogy ételt teremtsek. Leszálltam egy jónak tűnő sziklára és ott egy kis gyümölcsöt varázsoltam, amit mohón enni kezdtem.
- Bocsánat! Adna nekem is? Napok óta nem ettem! - hallottam egy hangot.
És hamarosan elém botorkált egy középkorúnak tűnő nő. Szörnyen festett, szinte csontsovány volt és szemei között hatalmas karikák rajzolódtak ki. Haja kócos volt, látszott rajta, hogy már a saját bőrén és tapasztalt egy - pár hóvihart. Megszántam.
- Természetesen, jöjjön üljön le - invitáltam.
Ő pedig egy kis halvány mosollyal az arcán odajött, a kezébe nyomtam két almát, meg egy körtét. És együtt ettünk, próbáltam illedelmesen enni. De nehéz volt, mert annyira éhes voltam, hogy hamar elpusztítottam egy almát. Társam viszont halkan eszegetett. Mikor végeztem fölálltam és már épp köszönni akartam, amikor ő is talpra pattant.
- Éééén meeennéék is, viszlát - motyogtam és már indultam is amikor erőteljesen visszahúzott.
- Leányzó! Maga nem megy sehova! Ön már az én foglyom! Túlságosan is hiszékeny!
Már nem azt a sovány nőt láttam magam előtt. Hanem egy büszke, úri öltözékben lévő dámát. Hirtelen megjelent két törpe, mint amit az álmomban is láttam. Megragadták a két karom és egy barlangon át egy titkos folyosóba vittek, számtalan ajtó mellett haladtunk el. Én hiába erőlködtem, nem tudtam szabadulni. A folyosón mindenhonnan könyörgő és őrjöngő hangok szűrődtek ki. Vagy éppen imádságot mormoló.
Már egy ideje gyalogoltunk amikor megálltunk egy az eddiginél hatalmasabb ajtó előtt. Kinyitották és oda löktek be, a nő is velem jött.
- Foglalj helyet! - intett egy kényelmesnek látszó karosszékre.
Én morcosan nemet intettem, ő ezzel nem törődve leült egy másik ülőhelyre. Összekulcsolta kezeit és mély sóhajt vett. Én addig körülnéztem a szobában. Rengeteg szekrény volt ott. Mindegyik polcain furcsa eszközök feküdtek. Nem tudtam mire vélni.
- Én Carydelia úrnő vagyok, ennek a helynek a birtokosa. Az összes hegy, barlang, minden az enyém itt. De ez most nem fontos. Azt mondd meg nekem drága Fehlia, hogy hogyan tudtad megakadályozni a remek tervemet? Beszélj!
- Nem tudom miről van szó - fehéredtem el.
- De tudod! Azonnal beszélj vagy megtudhatod, hogy én mindent megtudok amit akarok!
- Már mondtam, hogy nem tudom, miről beszél.
- Tehát nem beszélsz! Rendben. Én a gyors munkát szeretem, szóval… - a nő felállt és válogatni kezdett a furcsa dolgok között.
Bennem pedig egyre nőtt a feszültség, különösen akkor amikor a nő leemelt egy kampószerű valamit.
- Fogják le! - ordította egy kacaj kíséretében.
Erre a szóra azonnal két törpe jött be az ajtón és lefogtak. A nő pedig közeledett felém. És közben hihetetlenül gonoszan kacagott, az én arcomat már alaposan belepte a veríték. De csöndben maradtam. Akármiről is van szó, én nem mondom el neki. Sőt semmit se mondok el neki!
- Félsz mi? Féljél is! Beszélj hát beszélj! - sivította.
De nem szóltam semmit. A nő pedig megállt előttem. Én ismét próbáltam szabadulni, de hát nem sikerült. Megfogta a hosszú szőke hajamat és a kampós eszközre tekerte aztán elkezdte húzni.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! - üvöltöttem.
- Első fázis, beszélsz már? - kérdezte az úrnő, egy széles vigyorral az arcán.
Én könnyes szemmel megráztam a fejem.
- Legyen meg a te akaratod - mondta és még jobban meghúzta a loboncomat, úgy, hogy egy csomó kijött a hajamból. A másik kezébe pedig egy másik eszközt vett, amit a hasamra rakott. Ez a furcsaság egy zsákra emlékeztetett leginkább. Az volt a funkciója, hogy jól felpúposodik, megtölti magát levegőbe, utána pedig hirtelen elengedi magát. Ez olyan érzés mintha egy hatalmasat rúgnának a hasadba. Emiatt én szinte alig kaptam levegőt és közben a nő még mindig húzta a hajamat.
- KönyööööÁÁÁÁÁÁÁÁÁrgöm engedjeeeeeeeeeeeeÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁnn eeeÁÁÁÁÁÁÁL!!!! - sírtam teljes szívemből. De nála nem volt kímélet.
- Csak ha beszélsz!
Beszélni meg nem beszéltem, ezért folytatta tovább…

/Bocsi ha sok lett./

Ismira Szomb. Jún. 09, 2012 2:12 am

Liliom keresését folytattuk, de közelebb maradtunk egymáshoz, nehogy valami baj történjen. Uzsonnaidőben letelepedtem a fűbe és bogyókat szedtem az egyik bokorról. Sajnos más ennivalónk nemigen akadt. Amikor eleget ettem, felálltam és elindultam a többiek felé. De valami szemet szúrt nekem az egyik fán. Visszalépegettem és alaposan szemügyre vettem a fát.
Ame! Meneküljetek! Ez volt belevésve a fába. Felfedeztem Fehlia jellegzetes M-jét, és a szívem gyorsabban kezdett verni.
"Lehet, hogy itt van a közelben? Az álmom téves volt?" gondoltam, de azután a szövegre koncentráltam. Meneküljünk? Hogy érthette ezt Fehlia? Válaszként egy nyílvessző csapódott az egyik fába, nem messze tőlem.
- Utána! - hallottam egy kiáltást. A hang mély, dörmögő volt. Hallottam, ahogy egyre közelednek felém az idegenek. Hátrafordultam és megpillantottam őket - két törpe, alig, hogy a derekaim értek, de félelmetes fegyvereik voltak, kemény páncéljuk és hegyes végű sisakjuk. Vészesen közeledtek.
- Megállni, Föld fiai! - ugrott le a fáról egy olyan macska szerű lény, amilyet álmomban láttam. Arra számítottam, hogy a hölgy is nemsokára megjelenik.
- Tűnj innen Laace! - ordítottam az ősz szakállas törpe. Dühösen ráncolta busa szemöldökét. - Mi láttuk meg hamarabb! A miénk!
Amíg beszéltek, én megpróbáltam eloldalazni, de az oldalam nekiütközött valaminek. Idegesen horkantott. Egy ló volt, rajta pedig egy fekete páncélos ember ült.
- Nézd, majdnem meglógott miattad! - zsémbelődött a fiatalabb, vörös szakálló törpe. - Sicc, macska! - intett gúnyosan. Laace mérgesen ugrott neki a törpének, és éles fogaival a nyaka mellett harapdálta a levegőt. A törpe tudatában volt annak, hogy egy ilyen harapás végzetes lehet számára.
- Szívd vissza! - sziszegte mérgesen. - Különben te leszel a vacsora!
- Ebédidő van! - szólt gúnyosan a törpe. Ezek voltak az utolsó szavai. Kezemet a szemem elé kaptam. Vértócsában feküdt a szerencsétlen törpe. Az idősebb bőszen mosolygott ijedtségem láttán.
- Ez a sors vár arra, aki nem engedelmeskedik nekünk!
Laace nekilátott a törpe... fúj, rossz visszagondolni... elfogyasztásának. Hányinger kerülgetett, de nem sokáig bírtam, elfordultam és könnyítettem magamon. Vissza se fordultam addig, amíg a páncélos ember meg nem szólalt:
- Végzett a dög. most kövesd őket! - parancsoló, mély hangja volt, amitől nagyon féltem. Kiáltani nem mertem, mert tudtam, hogy azonnal elvágnák a torkomat.. vagy valamimet.
- Erre! - dörmögte elégedetten Laace véres bajsza alatt. Mit tehettem volna? Követtem őket.

Valérie Hautel Szomb. Jún. 09, 2012 6:38 am

/Fehlia/
Most már tudtam, hogy az úrnő tényleg megkapja amit akar. Hisz egy újabb eszköz került elő. Kicsi gyűrűszerű valami. Azt rárakta a jobb kezemen lévő gyűrűsujjamra. Nem éreztem semmit. A zsákot levette rólam és a kampós izét is visszarakta a helyére. Végre fellélegeztem.
- Mára elég ennyi - lépett ki a szobából.
Én abban a pillanatban rádőltem a karosszékre. A hajam darabokban mindenhol, az arcomról még mindig fojt a veríték, a szemeim pirosak voltak a sok sírástúl, és a ruhám szakadtas volt, mert szétszakította a zsák. Nyomban álomba szenderedtem. De most nem Améről álmodtam…

***

Egy mezőn, sok gyönyörű virág között ültem. És a nap is ragyogóan sütött. És hirtelen valaki megkocogtatta a vállamat. Kuncogva felálltam és boldogan megöleltem.
- Hol voltál? - kérdeztem.
- Hoztam neked valamit!
- Mégis mit? - néztem fel Hiramra.
A fiú egy nyakláncot mutatott fel. Gyönyörű medál volt rajta. Kör alakú és valami szöveg volt a másik oldalára belevésve, nem tudtam elolvasni. Hiram a kezembe nyomta.
- Én is adok neked valamit - mondtam boldogan.
- Akármi lesz az én azt addig magamnál tartom amíg szeretlek, amíg élek.
Én pedig megcsókoltam és a kezébe raktam a medált és rákulcsoltam az ujjait. A nyakláncot pedig a nyakamba tettem, ezzel vállalva az esküt.
Aztán hirtelen ez a kép eltűnt és feltűnt Hiram, szétsírt arccal.
- Hiiiiiiiraaaaaam! - kezdtem rohanni felé.
Aztán felébredtem, a nyakamhoz nyúltam és mély sóhajjal nyugtáztam, hogy a nyaklánc a helyén van. Oly távol van tőlem, én hülye, távolodtam tőle, ahelyett, hogy a karjai között lehetnék, biztonságban. Minden veszve, a falu már biztosan romokban, én egy hihetetlenül messze helyen egyedül.
- Ki kell jutnom innen! - ugrottam fel és a szívem megtelt dühvel. Olyan dühös lettem, hogy kiviharzottam szobából, az ajtót betörve, hihetetlen erővel leütöttem a két törpét. A folyosón vágtázni kezdtem és szembe jött velem az úrnő, én pedig leszedtem a gyűrűt.
- Ezt neked, hárpia! - és az ékszert az arcára dobtam és utána kiviharzottam a barlangból. Más hajtott, nem önmagam voltam. Kint azonnal a levegőbe emelkedtem és elindultam valamerre, amerre húzott az az a valami…

***

Sokáig repültem olyan gyorsan, mint még soha. És azt tudni kell, hogy nem lehet sokáig repülni pihenés nélkül. Éreztem, hogy már lassan elhagy az erőm. De azért még hajtottam.
-Oda kell mennem! Oda kell mennem! - csak ez hangzott a fejemben.
Amikor már végleg nem bírtam, akkor hirtelen a semmiből előtűnt egy furcsa, óriási madár és a hátára kapott, én azonnal álomba szenderedtem. Nem tudtam, hogy ki küldte és azt se, hogy miért, mert csak a célom vezérelt…
/Ez most nem lett túl hosszú./

Kamilla Evans Vas. Jún. 10, 2012 7:38 am

-Most mi lesz?-kérdeztem.
-Nem tudom!-mondta Saphira.
-Az jó!-mondtam erőltetett mosollyal.-Most komolyan,itt a FEKETE SEREG!Te általában mindig tudsz valamit!Most miért nem?-kérdeztem.
-Elfelejtetted?Kamilla!Különleges kapocs!Én csak olyat tudok mondani amit te is tudsz jóóóóóó mélyen!Legalábbis néha!De most semelyikőnknek sincs ötlete, ezért nem tud átirányulni a másikra!Ezt amikor kicsi voltam mindig Rose nénid vagy te mondtad!Most én mondom neked!-mondta kicsit idegesen a sárkányom.
-Jó egy kicsit itt maradunk harcolunk,aztán megyünk a lányok keresésére!-mondtam állataimnak.
-Szörnyű érzésem van!-mondtam.-A sok rossz gondolat!Elszomorít, így nem tudok nagyon koncentrálni!-mondtam egy kicsit szédülve:
-Akkor mért engeded,hogy ,,bemásszanak"?-kérdezte Saphira.
-Mert tudnom kell ki a jó és kinek kell a segítség!-mondtam elhatározottan immár nem szédülve és már száguldottunk is lefelé!
1 óra véres csata!Saphira nem szeret embert ölni,de most ezek csak úgy néztek ki,belül szörnyek voltak.Saphira nem is egyet megölt!Miután túl kevesen voltak egy időre visszavonulót fújtak!Ekkor indultunk a falon kívülre,a lányok keresésére!

Gabriella Martinotti Hétf. Jún. 11, 2012 8:55 am

-Ame eltűnt! - ragadta meg hirtelen a kezem könnyes szemmel Will.
Mint akit megrázott az áram, úgy ugrottam félre.
-Ne fogdozd a kezemet! - szóltam Rá ingerülten.
-Ame eltűnt! - rogyott le a földre zokogva a fiú.
Először fel sem fogtam a szavak értelmét. Majd amikor eljutott a tudatomig, amit Will mondott, hirtelen úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon rúgtak. Először Fehlia, majd Liliom, most pedig Ame... Mi folyik itt?
-Nem, nem, nem... - mormogtam.
Ekkor megcsörrent a bozót és Hiram lépett elő... De nem egyedül. Vele volt még az az új lány, aki egy sárkány hátán lovagolt.
-Sziasztok! - köszönt jókedvűen, majd hirtelen elkomorodott. - Azonnal vissza kell jönnötök a faluba! A Sötét Sereg hamarosan újra támad és a Fairy Oak lakói már nagyon aggódnak Miattatok!
-Nem mehetünk! - válaszoltam gyorsan.
Kamilla értetlenül nézett rám.
-Miért nem?
-Mert eltűnt az ikertestvérem és két barátnőm - hadartam.
A lány a szája elé kapta a kezét.
-Értem - bólogatott megértően. - Segítek Nektek! - ajánlotta fel. - Pontosan Kiket keresünk?
-Liliomot, Ame-t és Fehliát - válaszoltam.
-Rendben - bólogatott Kamilla. - Én a levegőből kémlelem a tájat - kacsintott, majd azonnal felreppent sárkánya hátán.
Mi pedig tovább kutattunk a szárazföldön...

Ismira Kedd Jún. 12, 2012 5:41 am

Kelletlenül követtem Laace-t, a törpe - akinek a neve Trumkin - hátulról ügyelt arra, nehogy "elkószáljak" véletlenül.
- Mit akarsz vele csinálni? - kérdezte hirtelen Trumpkin. - Hisz az Úrnő tisztán megmondta, hogy nincs szüksége nembűvölőkre! - hangjában valami olyasmi csengett, amit nem tudtam minek gondoljak.
- Itt van még? - suttogta Laace, és hatalmas szemeit a törpére szegezte. Az megrázta a fejét, a macska pedig hatalmasat sóhajtott. - Micsoda fráter! Olyan beképzelt! Pedig csak egy ember! - mondta gúnnyal, majd rám pillantott. - Már megbocsájts, kishölgy.
Nem tudtam mire vélni hirtelen változásukat.
- Kiről van szó? Arról a fekete páncélos lovagról? - szóltam bele félénken eszmecseréjükbe.
- Igen, róla. Pökhendi alak! - morogta Trumpkin.
- És.. Miért vagyok ilyenek? Mármint, hallottam, hogy azt mondtátok, hogy embert esztek...
- Ó... - sóhajtott Laace. - Az Úrnő csak a bátrakat tartja meg magának. Valóban van pár törpe, aki előszeretettel fogyaszt a magadfajtából, de sokan közülük nem. És a népem sem. Általában más módon végzünk a foglyokkal.
- És.. Velem mit akartok tenni? - cincogtam.
- Fehlia kisaszony megszökött. És az Úrnő azt mondja, hogy csak te segíthetsz. Élve.. vagy halva. Ezért gondolkodtunk azon, hogy mit is csináljunk veled. - magyarázta Trumpkin.
- Fehlia? - pillantottam a törpére, aki a szakállát gyűrte az övébe, hogy ne csapkodja a páncélját. - Fehlia a foglya annak a borzalmas nőszemélynek?
- Már nem... De kérlek, ne mondj ilyeneket Róla.. Azért mégis csak a parancsnokai vagyunk, és nem tűrjük az ilyen beszédet!
- Bocsánat! - hebegtem és lesütöttem szempillámat. Némán folytattuk utunkat...

Kamilla Evans Szer. Jún. 13, 2012 7:14 am

Miután a levegőből mindent átnéztünk,már kezdtük feladni!
-Hány órája repülünk?-kérdezte Ében(természetesen gondolatban!).
-Nicsak megszólaltál?Végre!-mondtam.-Azt hittem valami bajod van.
-Az nincs!Csak egy kicsit megijedtem!De ezek az új gyerekek kedvesnek tűnnek!-mondta a cicám.
-Kedvesek is!Szerintem nagyon!-mondtam.-Nem kell félni tőlük!-mondtam és így lett vége a beszélgetésnek.
-Amúgy nem tudom hány órája!A táskámban van az órám!-mondtam .
-Nem érdekes.Nem kell megnézni mennyi az idő.-mondta kicsit unottan az én pici cicám.
Újra a tájat kémleltem.Egyszer csak,három pontot vettem észre alattunk.Katonás ütemben mentek.
-Látjátok, ott három pont az erdőben alattunk!-mondtam.
-Igen.De csak két lány tűnt el nem?-kérdezte Saphira.
-Igazad van!Akkor mégsem ők!-mondtam.-De azért nézzük meg őket egy kicsit közelebbről!
Lejjebb ereszkedtünk.Furcsa látvány fogadott!:
Egy törpe,egy lány és egy ocelot(vándorlásnál jól megjegyeztem az állatok nevét és kinézetét)
Ezt jelentenem kell!-mondtam és máris olyan gyorsan repültünk vissza,hogy majdnem lerepültem Saphira hátáról!
-Mikor megérkeztem,elindultam megkeresni őket.Hamar meg is lettek!
-Valami hír?-kérdezte reménykedve Fahéj.
-Van!Láttam egy furcsa hármast Dél felé tartottak!Köztük volt egy lány!
-HUHHH!Legalább az egyik lehet,hogy megvan!Liliom volt?
-Mármint az ikertestvéred,az a másik fekete hajú lány?
-Igen!-mondta Fahéj és Hiram egyszerre.
-Sajnos nem!-mondtam szomorúan.
-Akkor szerintem Ame az!-mondta Fahéj.-De te azt mondtad,hogy ,,furcsa hármas"!Ki volt a másik kettő alak?
-Egy törpe és egy ocelot!
-Micsoda?-kérdezték.
-Egy ocelot!Macskaféle,általában kisméretű de ez viszonylag nagy!
-Ó!Remek!Harci törpe legalább?
-Igen!
-Remek!Pompás!-szitkozódtak egy kicsit.
-De én már ezen kívül találkoztam velük!-ugrott be hirtelen!
-Tessék?-kérdezték.
-Igen,már sajnos igen.A Sötét Sereg igazi vezetője az Úr,pontosabban az Úrnőjük!-Ezért amikor manipuláltak,női hangot hallottam csak,hogy ne ismerjem föl azt hitette el velem,hogy férfi hang volt!

Ismira Vas. Jún. 17, 2012 2:18 am

Csöndben folytattuk az utat. A lábaim nagyon fájtak, mert este elaludtam őket a kemény földön - sajnos nem vagyok hozzászokva az ilyen éjszakákhoz. Bár Will megpróbált rajtam segíteni azzal, hogy a ruhákkal teli táskáját alám nyomkodta...
"Vajon mit csinálnak most? Észrevették már, hogy eltűntem? Meg fognak keresni?"
- Azt mondom, álljunk meg egy kicsit! - fújtatta a törpe. Szegénynek a kurta lábaival nehéz volt tempót tartania velünk. Igazából én is rendesen megszenvedtem, mert Laace nagyon gyorsan haladt. Farka közben idegesen lengett jobbra-balra.
- Rendben. De csak egy kicsit. Nem vagy jó formában. - pillantott szúrósan a törpére. - Egy óra. Utána azonnal indulunk! El kell jutnunk legalább a Nagy Sziklához sötétedés előtt.
- Jó! - szuszogta Trumpkin és lehuppant egy fatörzsre. Páncélja hangosan csörömpölt, miközben a legkényelmesebb pozíciót kereste. - Ülj le te is. - mutatott a földre.
- Inkább nem. - húztam a számat. - Ha most leülök, többé nem állok onnan föl.
Laace lefeküdt és mellső lábai közé hajtotta a fejét. - Alszom egyet. Trumpkin, vigyázz a lányra!
- Miért én? - horkant föl. - Én is épp olyan fáradt vagyok, mint te!
- Azért, mert úgyis én fogok mindent elintézni, miután hazaérünk! Te azonnal mehetsz dolgodra, én viszont le kell adjam a lányt!
- Van nevem is! - szálltam be a vitába sértődötten, de Laace és Trumkin szúrós pillantása elnémított.
- A vita lezárva. Én alszok fél órát, utána majd te is alhatsz! - jelentette ki Laace, és összegömbölyödött. Trumpkin mérgesen dőlt neki a mellette álló fának.
- Meg se próbálj elszökni! Éberen vigyázok... - mondta, de egy hatalmas ásítás belefojtotta a szót. Pár percig még babrálta a kardját, majd lassan álom jött a szemére.
"Most!" gondoltam és némán elkezdtem hátrálni. Mikor hallótávolságon kívül értem, elkezdtem rohanni.

Kamilla Evans Vas. Jún. 17, 2012 3:12 am

Este volt,már mindenki aludni készült(már amennyire tudtak volna aludni!)De én nem tudtam.Megmondtam nekik és mondták,hogy jó de ők megpróbálnak aludni.De Fahéj sem tudott volna sehogy sem ezért elmentünk sétálni egy kicsit a környékre!Ahogy ott sétáltunk elkezdtünk beszélgetni:
-Nagyon rossz elveszteni Liliomot!El sem tudod képzelni!Először anya meg apa,most Ő!Nagyon rossz.-mondta Fahéj.
-Hidd el eltudom képzelni!-mondtam.
-Tényleg?Ilyet csak sajnálatból szoktak mondani.-mondta
-Én nem.Tényleg megértem.-mondtam.
- Nekem nem is kell elképzelni!-mondtam ismét.
-Ezt,hogy érted?-kérdezte.
-Úgy,hogy amikor megtámadták a falut.Várjunk ezt már meséltem,hogy megtámadták a falut?
-Igen.-bólogatott.
-Na,amikor megtámadták a falut akkor elvesztettem anyát,apát,Rose nénit,és Dollyt meg Mollyt!Ők voltak az ikerhúgaim.Anya meg lehet terhes volt.Elvitték őket!Mert nem találtunk holttesteket!
-Ti vissza mentetek a falutokba?-nézett rám meglepetten.
-Igen!-bólintottam.
-Miért?-kérdezte.
-Túlélőket keresni!És ha van olyan holmim a mi nem éget el!Van még használható!
-És volt?
-Igen!Csodás módon az én és a húgaim szobája szinte teljesen ép volt!Gondolom védőbűbájt szórtak rájuk!Így a nagy részét a két szobának el tudtam hozni!
-Azt,hogy?
-Egy kis tágító bűbáj a bőröndökön táskákon és ugyanolyan méretű csak mélyebb!
-Ezt a bűbájt te szórtad rá?-kérdezte
-Nem ahhoz nagy varázserő kell!Rose néni szórta rá!Így sok dolgot el tudtam hozni!De neked jobb a dolgod így vissza térve az elejére mert megvannak a szüleid és a húgodról is tudod szerintem,hogy nem halott!Én sohase lehetek benne biztos!
Ekkor egy árnyék szaladt felénk!Elbújtunk egy fa mögé mert féltünk,hogy ellenség!
-Fahéj nem te vagy az?-kérdezte a hang.
-Ez Ame hangja!-súgta a fülembe Fahéj!
Előbújtunk és tényleg az a lány volt akit az égből láttam!
-Szia Ame!-mondta Fahéj és megölelte barátnőjét.
-Ő ki?-kérdezte rám pillantva.
-A nevem Kamilla!-nyújtottam neki kezet.
-Az enyém pedig Amelia de szólíts csak Amenak.
-Rendben.-mondtam.
Így indultunk hárman a tábor felé!

Gabriella Martinotti Hétf. Jún. 18, 2012 7:00 am

Valamennyire megkönnyebbültem, amikor megtaláltuk Ame-t, de az örömöm nem volt felhőtlen. Liliom és Fehlia még mindig sehol sem voltak, és ikertestvérem elveszítése fokozatosan egyre kétségbeesettebbé tett.
-... és akkor megszöktem - fejezte be a mesélést Nembűvölő barátnőm.
-Nagyon bátor vagy! - bólogatott elismerően Kamilla.
-Will örülni fog Neked! - mosolyogtam Ame-ra, aki visszonozta mosolyomat.
Pár percig néma csendben sétáltunk, majd megérkeztünk a táborba. Hiram és Will még nem voltak ott, így elkiáltottam magamat.
-HIRAM! WILL!
Szavaim visszhangzottak az erdő fái között, majd nem sokkal később futva érkezett meg a két fiú.
-Ame! - kiáltotta örömkönnyekkel a szemében Will, majd odaszaladt a lányhoz és hosszan, szorosan megölelte.
Hiram is üdvözölte barátnőmet, majd a Nembűvölő Nekik is elmesélte kalandjait. Éppen kiszabadulásánál tartott, amikor hirtelen megszédültem. A fejem eszméletlenül fájt és elhomályosult a szemem előtt a világ. Majd Liliom alakja tűnt fel, tisztán és jól kivehetően, ahogy a következőket mondja:
"Egy elfekkel és más különleges lényekkel teli helyen vagy..."
Ekkor ikertestvérem hirtelen eltűnt, és a fejem tovább sajgott. Már másodperc után Liliom alakja ismét feltűnt.
"Elfekkel vagyok egy különleges helyen. Csak nagy erőfeszít..."
A gondolatátvitel ismét megszakadt és átadta helyét a sajgó fejfájásnak. Majd - most hosszabb idő után - Liliom alakja ismét megjelent.
"Nem tudom sokáig fenntartani a kapcsolatot Veled! A hely bejárata..."
-Fahéj! Fahéj! Jól vagy?
Lassan kinyitottam a szemem és Hiram aggódó tekintetét láttam magam előtt.
-Jól vagy? - kérdezte újra.
-Mi... Miért? - kérdeztem, még mindig kábán.
A fejem még mindig fájt egy kicsit és szédültem is.
-Hirtelen lerogytál a földre, aztán csak feküdtél mozdulatlanul. Olyan volt, mintha... - Ame-nak nem volt bátorsága befejezni a mondatot.
Lassan felültem és elmeséltem barátaimnak, hogy mi történt.
-Na, akkor már nagyjából tudjuk, hol van Liliom. Már csak Fehlia hiányzik - mondta Kamilla.
-Keressük tovább Fehliát - határozott Hiram. - Ha esetleg Liliom ismét megpróbálna kapcsolatot keresni Veled, akkor szólj és megkeressük, bárhol legyen is!
-Rendben - bólintottam.
-Gyerünk! - intett bátyám, mi pedig elindultunk Utána.

Valérie Hautel Hétf. Jún. 18, 2012 7:44 am

/Fehlia/
Mikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy már nem a levegőben szállunk, hanem lent vagyunk a földön. Én a hatalmas nagy madár tollai között voltam, leugrottam rajta és figyelmesen végigmértem. Fehér tollak borították a testét, és nagy kambós csőre volt és két nagy lába.
- Látom felébredtél - szólt a lény mély nyugott hangon.
- Te tudsz beszélni? - ámultam el.
- Természetesen.
Mihelyst túltettem magam a meglepetésemen. Eszembe jutott a küldetésem.
- Azonnal tovább kell indulnom!
- Nem lehet!
- Hogyhogy? - képedtem el.
- Nincs átjáró a 2. világába!
- Milyen viiiiilááááágbbaaaaa??????? - dadogtam.
- Oh te még nem hallottad? Akkor elmesélem. Volt egyszer három nagy hatalmú lény. A Rettenetes 21, az Úrnő és az Ismeretlen ellenség, aki a törpék úra. Mind a három az egész világot meg akarta hódítani. De a nagy csatában, három részre szakadt. A mi világunk a Rettenetes 21 uralma alá tartozik. Ez a hideg vidék az Úrnő birtoka és a harmadik az Ismeretlen Ellenségé. Ahhoz, hogy átjussunk egy másik világba átjárót kell találnunk. Mi óriásmadarak megérezzük az átjárókat, itt pár óra múlva lesz egy.
Tehát elkezdtünk várni...

***

Három órányi várakozás után végre előbújt az átjáró. Fényes volt és egy kapu vonalai rajzolódtak ki. Ezen repültünk át.
- Most megkeressük a barátaidat! - mondta a madár.
Felismertem a helyet ahol voltunk a Zenerdő volt. Lenéztem hátha látok valamit. Nem kellett sokáig vizsgálódnom, mert egy tisztáson néhány alakot pillantottam meg.
- Menjünk lejebb - utasítottam.
Ő engedelmeskedett, és minél lejebb mentünk, annál inkább felismertem a régen látott barátaimat.
- Hiram! - ugrottam le a csőrős hátáról és elkezdtem futni a szerelmem felé. Kérdés, hogy ő még szeret-e?

Ginevra Martinotti Hétf. Jún. 18, 2012 9:21 pm

Több napja voltam ebben a különleges világban. Furcsa, de nagyon jó volt. Először meg is feledkeztem Fahéjról és a többiekről, de aztán eszembe jutottak. Annyira elfoglaltak az újabb és újabb csodák, hogy elfelejtettem őket. Mikor idepottyantam azt se tudtam fiú vagyok-e avagy lány, annyira meg voltam illetődve. A lények, akik itt laktak, megleptek. Igaz, Fairy Oak is egy varázslatos hely, ott sem élnek teljesen hétköznapi emberek, de azért akad egy két Nembűvölő is. Itt nem. Ezen a vidéken élnek tündérek, akik nem akkorák, mint a dajkatündérek, hanem, gyakorlatilag egy felnőtt példány akkora, mint én és hegyes füleik vannak. Vannak még itt sellők is, akiknek gyönyörű hangjuk és halfarkuk van, tőlük tanultam meg úszni, és hajuk egyszerűen csodálatos, sosem tapad a fejükhöz, ha vizes lesz, ebben nagyon-nagyon különböznek tőlem. Az itt élő szellemek nagyon furcsák, van, amelyik egy elhunyt ember lelke, de van olyan szellem is, amelyik születik, mint mi. Az elfeknek cuki hegyes fülük van és tudnak repülni, szárnyak nélkül, mint mi boszorkányok, azzal a különbséggel, hogy ők éjjel-nappal egyaránt. A nimfák benn élnek az erdőben, ismerik a vadászat minden csínját-bínját, most már úgy-ahogy tudok bánni az íjjal, de a célzóképessége nem teljesen tökéletes, sőt úgy is mondhatjuk, egyenesen gyatra. A legfurcsább lények mid közül a dzsinnek. Minden itt élő lénynek van egy dzsine, aki védelmezi őt. Nincs palackba zárva, ahogy azt mesélni szokták, a színük mindenkinek más, viszont mindannyian halványabbak, mint a rendes emberek, kicsi helyre is be tudnak menni, mint például a gyufás skatulya. Aztán élnek még itt törpék, akik természetesen kicsik és hatalmas természetvédők. Itt élnek még a zöld tündérmanók, akik télen kékek, a hideg miatt, szárnyukat is a csak a meleg időkben használják. Itt születnek a hatalmas sárkányok, próbáltam egyet kikönyörögni, de a köpenyesek vezetője nem engedte, majd csak később. A köpenyesek azok az emberek, akik a négy elem mágiájával foglalkoznak ezen a vidéken. Mikor idepottyantam a köpenyesek elmagyarázták, hogy a Különlegesek Törzsébe pottyantam. Úgy érzem itt jobb, mint Fairy Oakban, ugyanis itt minden nyugisabb, de sokkal. Szóval remélem maradhatok még egy kicsit, bár Fahéj és a többiek hiányoznak, de nagyon jó itt. Az a legjobb az egészben, hogy mindenki nagyon közel áll a természethez és sok mindent tanultam.

Violet- Sage Kedd Jún. 19, 2012 2:12 am

Már negyedik napja folyt a csata Fairy Oakban. A lakók egyre gyengültek, az ellenség egyre erősödött. És ha ez még nem lenne elég egy új járvány is kitört a faluban. Vanília meg én , és a többi Fény boszorkány hol harcolt, hol pedig a betegeket és a sebesülteket gyógyította. Mindenki mindent megtett,hogy az emberek felépüljenek. Nagyon sok lakost sikerült megmenteni, de többen lettek a halál áldozatati. A holttesteket nem tudtuk a temetőbe szállítani a harc miatt, ezért szanaszét hevertek az utcákon, mert a kórház és még sok más éppen maradt ház tele volt túlélőkkel.A halottak bomladozó testéből szőrnyű bűz áradt,és a kórokozók elterjedtek. A mai napon már annyian megbetegedtek, hogy a felnőttek a gyerekeket bezárták az iskola alatti barlangba. Oda senki sem jött le ,mert nem akarták, hogy a bacik véletlenül elterjedjenek. A helyiségben pár óra elteltével elfogyott a levegő. Sokan fulladozni kezdtek. A ránk vigyázó felnőtteknek dönteniük kellett: Vagy itt lent maradunk és megfulladunk, vagy felmegyünk és a harcban ,vagy a betegségben halunk meg. Végül aztán döntöttek, mikor az első gyerek örökre elaludt. Fel megyünk és megpróbálunk egy újjabb biztonságos helyet kereseni. Mikor aztán fent már nem volt biztonságos hely, mindenki aggódni kezdett. Hirtelen egy ötletem támadt. A varázskönyvemben van egy olyan fejezet , hogy tiltott varázslatok. Ezeket a varázsigéket csak akkor szabad használni , ha veszélyben az életünk. Már pedig nekünk veszélyben van. Tomelilla nénihez fordultam:
- Tomelilla néni! Van egy varázsige, ami kivisz minket a faluból, de tiltott varázsige. Ha használom még megmenekülhetünk. Mit gondol?
Tomelilla néni elgondolkozott, majd nagyot sóhajtott és felém fordult:
- Használd fel! De csak a gyerekeket és néhány felnőttet vihetsz el! A többiek itt maradnak és harcolnak. Így , ha a Rettenetes 21 még el is foglalja a falut, lesz még egy nemzedék, ami ha felnő visszaszerezheti Fairy Oakot.
Elmormoltam a varázsigét és aztán vártam. Pár perc múlva egy óriási főnix szállt le a térre.
- Szálljatok fel a hátára! A tüze nem éget!- kiáltottam a többieknek.
Nemsokára a főnix már szállt a levegőben az összes gyerekkel és pár felnőttel a hátán. Majdnem az összes gyerekkel. Hiányoztak a barátaink. Még a csata előtt hagyták el a falut. Remélem mind jól vannak és nem kapta el őket a Rettenetes 21 emberei. Bárcsak itt lennének. És miközben ezen gondolkoztam rossz előérzetem támadt velük kapcsolatban.
,,Biztos bajban vannak. Ha leszállunk a keresésükre indulok!"

Ismira Kedd Jún. 19, 2012 3:29 am

Willt nem akartam elengedni. Csak most ébredtem rá igazán mennyire szeret... És hogy én mennyire viszont szeretem. Ahogy ott álltunk könny potyogtatva - igen ,még ő is -, átölelve egymást, kizárva a külvilágot, egyre biztosabbak voltunk abban, hogy egyértelműen egymásnak vagyunk teremtve. A másik nélkül... semmik vagyunk.
Némán álltunk, mikor Fahéj hirtelen a földre zuhant. Nagyon megijedtem, azt hittem Trumpkin vagy Laace jött vissza, és ő volt az első áldozatok. De pár perc múlva rebegni kezdett sötét szempillája.
- Fahéj! Fahéj! Jól vagy? - kérdezte Hiram.
Lassan kinyitotta a szemét. Hiram ott áll fölötte és a vállát rángatta.
- Jól vagy? - kérdezte újra.
- Mi... Miért? - nézett fel kábán.
- Hirtelen lerogytál a földre, aztán csak feküdtél mozdulatlanul. Olyan volt, mintha... - kezdtem bele, de abba belegondolva, hogy elveszíthetnék bárkit is a drága barátaim közül összeszorult a szívem.
Lassan felült és elmesélte, hogy mi történt.
- Na, akkor már nagyjából tudjuk, hol van Liliom. Már csak Fehlia hiányzik - mondta Kamilla.
- Keressük tovább Fehliát - határozott Hiram. - Ha esetleg Liliom ismét megpróbálna kapcsolatot keresni Veled, akkor szólj és megkeressük, bárhol legyen is!
- Rendben - bólintott Fahéj. szegény sápatagon csücsült a földön.
- Gyerünk! - intett Hiram.
Willhez fordultam és a fülébe súgtam: - Ugye nem zavar, hogy általában Hiram a csoport vezetője.
- Egyáltalán. - mosolygott. - Engesztelésül nekem itt vagy te.
Nagyon meghatódtam és óvatosan megcsókoltam. - Remélem többé nem veszítelek el egy percre se. - suttogtam a fülébe.
- Nem foglak elereszteni többet! - tett fogadalmat Will, átkarolta a derekamat és elindultunk a többiek után.

Kamilla Evans Kedd Jún. 19, 2012 4:14 am

Miközben Fehliát kerestük nézelődtem az erdőben.Saphira inkább felettünk szállt de vigyázott a két kis csöppségemre akik éppen aludtak,Ébenre és Maszatra.
Elnéztem Ame-t és Willt milyen jó párt alkotnak és mennyire szeretik egymást.Aztán ott van Fahéj és Hiram ,ők testvérek és összetartanak.Nekem csak az állataim voltak.Aztán eszembe jutott valami.Előre rohantam Fahéjhoz és Hiramhoz .
-Mit is mondott Liliom?-kérdeztem Fahéjt.
-Miért?-kérdezte.
-Mert van egy sejtésem,hogy hol van!-mondtam.
-Ez remek!-mondták.
-Na akkor mit mondott?-kérdeztem ismét.
-Azt,hogy:Egy elfekkel és más különleges lényekkel teli helyen vagy... itt megszakadta kapcsolat.
-Ez eddig világos csak a vagy helyett vagyok.-mondtam.-Még mit mondott?
-Elfekkel vagyok egy különleges helyen.Csak nagy erőfeszít...-itt is megszakadt.
-Ez is a nagy része,lehet azt mondja,hogy csak nagy erőfeszítéssel tud veled beszélni.-mondta Hiram.
-Lehet!-mondtam.-Mondott még valamit?-kérdeztem reménykedve.
-Igen.Azt,hogy:Nem tudom sokáig fenntartani a kapcsolatot Veled!A hely bejárata... ,ennyi!-mondta Fahéj.
-Na,beigazolódott a sejtésed?-kérdezte Hiram.
-Lehet,de nem biztos!Nem tudok biztos információkat a helyről,pontosabban az elhelyezkedéséről!Sajnálom.
-Nem baj.-mondta kicsit szomorúan.
-De ha a sejtésem helyes akkor tudom hol van.
-Hol?-kérdezték.
-Valamelyik másik dimenzió egyik részén!Ahol sokáig élt Apu.Már én is jártam ott!Ott kaptam Saphira tojását!Mert Ő-mutattam fel rá-Ő választott engem.
-Ezt,hogy érted?-kérdezték.
-úgy,hogy egy sárkánybébi csak akkor kel ki ha megérzi annak a közelségét akit választott mielőtt megszületett.Például ha nálad van egy ideje a tojás vagy a közelében vagy és a benne rejlő sárkány téged választott akkor kikel.És szinte olyan mind ha te lennél egy másik testben!Ugyanaz a gondolkozás,ugyanazok a megérzések.Úgymond össze vagyunk kötve egy életre!-fejeztem be.-Értitek?-kérdeztem.
-Igen.-bólogattak.
-Ekkor egy alak futott felénk a sötétben.
-Hiram!-mondta.
-Ez Fehlia hangja!-mondta Ame és Fahéj.
-Biztos?-kérdezte Hiram.
-Megnézem.Pontosabban meghallgatom.De nyugi,nem fog fájni neki.-nyugtattam meg őket.
Meghallgattam a gondolatait,néha a biztonság kedvéért mormoltam egy bűbájt amivel látok képeket de ez mivel nehéz volt,és nem akartam kockáztatni csak egyszer csináltam meg.
Kis idő múlva megszólaltam:
-Igen ez Fehlia!-mondtam biztosan.
És tényleg Fehlia volt.Mindenki örült neki.Még én is pedig nem is ismertem személyesen.
-Szia, te ki vagy?-kérdezte.
-A nevem Kamilla.-mutatkoztam be.-Te meg Fehlia vagy.
-Honnan tudod?-kérdezte meglepődve.
-Meséltek rólad.Hogy milyen bátor vagy,és merész.
-Én is az vagyok.De nem akarok dicsekedni hanem mondták.-mondtam.-Na jó visszaszívom-mondtam mire mindenki elkezdett nevetni amilyen arcot vágtam.
-Én kinézem belőled!-mondta Fehlia.
-Köszi.-mondtam egy kicsit vicces kedvemben.

Valérie Hautel Csüt. Jún. 21, 2012 8:42 pm

/Fehlia/
Miközben hallgattam Kamillát elfogott egy különleges érzés, hátrapillantottam és láttam egy hatalmas villanást. Tudtam, hogy mit jelent, tudtam, hogy ez a helyes. Megnyugodtam, engedtem, hogy magával ragadjon és lassanként eltûntem a többiek szeme elôl, de ôk nem tehettek semmit. Meg kell haljak, mert már túl sokszor tértem vissza az életbe, ez nem helyes az élet szempontjából.

/Nos emberek Fehlia meghalt és nem jön vissza, nem tudom többet kijátszani. Mostmár értem mit érezhetett, Ági Gida esetében. Ha akarjátok más karakterrel tovább játszhatok, persze, hogyha akarjátok. És sajnálom ha ezzel gondot okozok./

Ajánlott tartalom